Minden amiről tudni érdemes
Tollhegy
Ahol tanítják
Pályán lévő tanárok képzése
Akik segíthetnek
Gyakorlatok, tippek, tanácsok
Mindaz amire a tanításhoz szükség lehet
Az oktatásban használható filmek, videók listái
Ahol megbeszélhetjük közös ügyeinket
Amit hasznos lehet ismerni
Ajánlott olvasnivaló
Linkek
Mozgókép- és média tanárok képzése a felsőoktatásban
Visszatérés a főoldalraTartalomjegyzékArchívum a már nem aktuális, de talán még hasznos anyagainkból

A teljes dokumentum letöltése Stanley Kubrick: 2001 - Űrodüsszeia (1968)
Előző fejezet:
Stanley Kubrick halála - Végefőcím
TartalomKövetkező fejezet:
2001 - Űrodüsszeia, 1-2. rész

Anti-Rousseau? - Beszélgetések Stanley Kubrickkal

(...)
Mi a véleménye a filmekben az utóbbi években felcsapó erőszakhullámról?
- Jelen pillanatban egypár újságíró, különösen a szenzációhajhász lapok munkatársai körében "divat" a filmbéli erőszakról írni. Először is nincs rá bizonyíték, hogy az erőszaknak közvetlen hatása volna a felnőtt nézők eljövendő cselekedeteire. Sőt, minden ennek az ellenkezőjét bizonyítja. Kimutatták, hogy az emberek még hipnózis alatt, vagy hipnózis utáni állapotban sem tesznek olyasmit, ami ellenkezne a természetükkel.
Másodszor pedig úgy gondolom, hogy a sok régi, ártalmatlannak tartott film és a napjainkban bírált filmek közt csupán annyi a különbség, hogy a mostanában készített alkotásokban az erőszakot hatásaiban mutatják be, nem pedig klasszikus vagy irreális módon. Ha az erőszak kártékony lenne, elsősorban a Tom és Jerry című rajzfilmre, a James Bond-filmekre meg az olasz westernekre kellene ujjal mutogatni, mert ezekben úgy mutatják be az erőszakot, mint valamilyen mulatságos, következmények nélküli dolgot. A filmet és a tévét úgy tekinteni, mint a világban eluralkodó erőszak fő forrását, egyszerűen azt jelenti, hogy nem ismerjük ennek az erőszaknak az igazi okát. Kényelmes álláspont a lapoknak meg a politikusoknak. Egyúttal lehetővé teszi, hogy megkerüljék az igazi gondokat.

- Alex (a Mechanikus narancs főszereplője) imádja az erőszakot és Beethovent: ön szerint mégsem volna közvetlen hatása a művészetnek a valóságra?
- Ez kétségkívül azt igazolja, hogy a kultúra kudarcot vall erkölcsi téren. A nácik is hallgatták Beethovent. Voltak köztük nagyon művelt emberek. De ez mit sem változtatott erkölcsi magatartásukon.

- Rousseau-val ellentétben ön azt hiszi, hogy az ember rossznak születik, és a társadalom még rosszabbá teszi?
- Úgy vélem, hogy Rousseau sok szociológiai tanulmányt vezetett tévútra azzal, hogy az ember eredendő bűnét a társadalomra ruházta át. Az emberi természet kétségkívül nem egyforma a nemes vadéval. Az ember sok gyengeséggel születik, s a társadalom nemegyszer még rosszabbá teszi. Ha végigtekinti a történelmet és mai életünket, azt hiszem, belátja: eléggé megalapozott az álláspontom.

- Az ön filmje a hatalom és a szabadság határainak kérdését boncolgatja.
- A film két szinten játszódik. Ugyanúgy, ahogyan az álom szó szerinti tartalma nem az álom mély jelentése, ugyanúgy egy film szó szerinti tartalma nem feltétlenül azt ábrázolja, amire a néző reagál. Tudati szinten a Mechanikus narancs azt tárgyalja, milyen erkölcstelen dolog megfosztani az embert attól az adottságtól, hogy szabadon választhat a jó és a rossz közt, még akkor is, ha ezt a társadalom jobbá tételének érdekében teszik, mondjuk így: a bűnözési hullám megfékezésére. Másrészt a film annak a kísérletnek a szatírája, mely szerint a kormány megpróbál lélektani kezelést bevezetni a rend és a törvényesség helyreállítására. Mindez szoros összefüggésben van a társadalom tudományos megszervezésének szándékával. (...)

- Egyedül szereti írni a forgatókönyveit, vagy szeretne forgatókönyvíróval együtt dolgozni?
- Nagyon szeretnék olyan munkatársat, akivel jól megértenénk egymást és aki ösztönözne. Ez volt a helyzet, amikor Arthur C. Clarke-kel a 2001 - Űrodüsszeiát írtam. A filmszakma egyik ellentmondása, hogy általában az igazi írók nem írnak forgatókönyvet, hacsak ők maguk nem rendezők; akkor viszont saját maguknak írnak. Én is ezt csinálom.

- Előre meghatározza a kameramozgásait?
- Ritkán. Az első lépés a film felé a forgatókönyv megírása; a második, amikor elkezdjük próbálni - ami még az íráshoz tartozik, mert változtatunk a szövegen. És ha ebből olyasmi jön ki, aminek a vásznon a helye, akkor döntöm csak el, hogyan forgatjuk majd. Az a benyomásom, akárhogyan forgatjuk is a filmet, mindig közbejön valami - ez, persze, nem igaz! -, de azért mégiscsak az számít, amit a szereplők csinálnak. Természetesen az a legjobb, ha ezt filmszerűen, érdekesen tudom bemutatni, de ez nálam elég könnyen megy, ha a jelenet kész. A Barry Lyndon első változata három-négy hónapomat vette igénybe. Az az érzésem, ha az események hitelesek, nem nehéz megírni egy-egy jelenetet. Előfordul, hogy az embernek nincs ideje teljesen megírni a jelenetet, mert olyan kérdések merültek fel, amelyeket forgatás előtt nem tudtunk megoldani. Amikor azonban ennek a jelenetnek a célja világos és hiteles, amikor már a szereplők viselkedését jól elkaptuk, a cselekmény megfelelő és érdekes, akkor a dialógus már szinte magától, minden különösebb erőfeszítés nélkül jön...

- Ön újító, de azért némely hagyományt nem vet el.
- Úgy gondolom, hogy a XX. század művészetének egyik legnagyobb tévedése: mindenáron, megszállottan eredeti akar lenni. Még az olyan nagy újítók, mint Beethoven sem szakítottak teljesen a korábbi művészettel. Újítani annyi, mint előre menni, de a múlt megtagadása nélkül.
Elképesztőnek találom, hogy a nagyon sikeres "fiatal rendezők" producerek akarnak lenni. Ha én annyi pénzt keresnék, mint George Lucas, a világért sem lennék filmnábob. Nem tudom megérteni, miért nem akar filmet rendezni, mert az American Graffiti, de még a Csillagok háborúja is nagyon jó volt. Ha valaki ragaszkodik egy-egy filmhez, nem értem, hogyan engedheti meg, hogy valaki más rendezze meg.

- Azt hiszem, nem szereti a tulajdonképpeni forgatást.
- Nem mondhatnám, hogy én olyan nagyon szeretem. Bizonyos mértékben élvezem, de nem szeretném másnak csinálni. A film megrendezése nem csupa öröm, ha az ember tisztességesen akarja csinálni, mert valakivel mindig konfliktusa támad, még ha kimondatlanul is. Woody Allen az Interiorsról nyilatkozva azt mondta, hogy amikor mint rendező dolgozik együtt a többi színésszel, még ha úgy tetszik is, hogy minden rendben van, mindig az az érzése, tartanak tőle, hogy valamilyen megjegyzést tesz. És ez mindig így van. Mindenkivel sok személyes feszültség keletkezik. De a forgatókönyvírást meg a vágást rettentően élvezem.

- Nagyon korán rájött, hogy ha nem tartja kézben a produkciót, művészi szabadság sincs: el kell tehát ismernie, hogy nemcsak az egyes ember a felelős a válságokért, hogy a gazdasági és társadalmi háttér is szerepet játszik bennük!
- A filmnél valóban az a helyzet, hogy ha az ember mindenen rajta tudja tartani a szemét, el tudja kerülni, hogy mások megakadályozzák, hogy az ember azt tegye, amit kell. Ez persze nem szavatolja, hogy az ember azt teszi, amit kell, de legalább mások nem billenthetik ki egyensúlyából. A filmet a hadviselés művészetéhez hasonlíthatjuk: ha Napóleon nem tulajdonít kellő jelentőséget vonulása legapróbb részleteinek, például annak, hogyan fogják elérni csapatai a kijelölt várost a kellő időben, sohasem lett volna belőle zseni a csatamezőn. A filmnek ez az oldala húzhatja vissza az embert, vagyis az, ha nem ellenőrzi az utánpótlást. Úgy gondolom, hogy Napóleon úgy csatázott, ahogyan filmet forgatunk, és belefáradt a szervezésbe! Bizonyára rájött, hogy minden idők legnagyobb katonai zsenije, és mindig is ellenállhatatlanul vonzódott a háborúhoz: ez volt a forgatás. De ezenkívül ott voltak még a produkció előtti és a produkció utáni teendők; ezt már nem bírta! Megnyerte a maga kis csatáit, nem tudta, hogy egyszer ennek vége szakadhat, túljátszotta magát. És még ott volt az oroszországi hadjárata, a legnagyobb őrültsége, mondhatnók, a hatvanmillió dolláros filmje, amely sohasem hozhatta be a ráfordított összeget!

- Napóleonról szóló filmtervében igazodott volna az időrendhez?
- Igen, mert a legtöbb ember nem tud eleget róla; pedig olyan nyilvánvalóan rendkívüli az élete. Úgy terveztem, sok részlettel fogom illusztrálni, a fontosabb események bemutatására pedig kommentárt használok, nem akartam mindent drámai jelenetekben ábrázolni. Jó lenne húszórás sorozatot forgatni belőle a televíziónak. De a televíziós társaságoknak nincs elég pénzük egy ilyen terv fedezésére. Regényméretekben dolgozhatnánk, ami lehetővé tenné, hogy a filmétől teljesen eltérő szerkezetben gondolkodjunk. Más lenne a forma, olyan, amilyet valójában még nem alkalmaztak igazán. Nyilvánvaló gond lenne persze a Bonapartét és a Napóleont játszó színész. Általában úgy oldják meg, hogy két művészre bízzák a két szerepet. Al Pacino nagyon jó ifjú Napóleon lenne. De senkit sem ismerek, aki hasonlítana az öreg Napóleonra. Marad persze az a lehetőség, hogy a húsz részt olyan lassan forgassuk, hogy Al Pacino a forgatás végén ötvenéves legyen!

Michel Ciment: Anti-Rousseau? - Beszélgetések Stanley Kubrickkal (részlet) (Szoboszlai Margit fordítása), Filmvilág, 1988/3.


Előző fejezet:
Stanley Kubrick halála - Végefőcím
TartalomKövetkező fejezet:
2001 - Űrodüsszeia, 1-2. rész

Hírek - Tollhegy - Iskolák - Pedagógusképzés - Szaktanácsadók - Tanítás - Taneszköz - Ajánlott filmek - Fórum - Irattár - Szakirodalom - Internet ajánlat - Felsőoktatás