ÉLŐ NYELV

ÉLŐ NYELV

Hangtévesztések szabályosságai afáziában
(Szegmentumválasztó műveletek magyar anyanyelvű
afáziások fonémikus parafáziáiban)

Legkésőbb Roman Jakobson (főleg 1941-es) hipotézise (Kindersprache, Aphasie und allgemeine Lautgesetze. Uppsala, 1941.) óta tudjuk, hogy a nyelv működésfolyamatai a leglátványosabban ,,tévesztésekben” érhetők tetten. A hangtan területe szemléletesen igazolja ennek a munkahipotézisnek a hitelét, amely egyébként legerősebb ihletője általában a mai afáziakutatásnak (vö. Herman József — Szentesi Szépe Judit, Az afáziakutatás nyelvészeti perspektívái: ÁNyT. XVIII. 1995. 77—90).

A dolgozat tárgya az, hogy milyen — kompenzációs stratégiákként működő — folyamatok játszhatnak szerepet afáziás beszélők közleményeinek fonológiai szerveződésében. E folyamatok működése ún. parafáziás jelenségekben mutatkozik meg. Az elemzés saját vizsgálataimon alapszik. Célja kettős: egyfelől a grammatikai rendszer fonológiai szintjén érvényesülő olyan általános elvek feltárása, amelyek alapján az afáziás jelenségek a fonológiai rendszer működési sajátosságaiból [333] vezethetők le, amelyek tehát az ép rendszer működésére vonatkozó megállapításokat is megengednek; másfelől pedig eredményeivel hozzájárulhat általában az afáziás közlésfolyamat szerveződésének rendszeres megismeréséhez.

A vizsgált korpusz kilenc afáziás adatközlőtől gyűjtött, mintegy hatórányi spontán beszédből, interjúanyagból és egy beszédhang-helyettesítési feladatsorból állt. A vizsgálatban sem az adatközlők kiválasztásánál, sem az adatok elemzésekor nem tekintettem megkülönböztető szempontnak azt, hogy az adatközlők mely afáziatípusba tartoznak. Ugyanis a szakirodalom alapján nyilvánvaló, hogy a klasszikus afáziatipológia és a fonológiai szinten elemezhető jelenségek osztályozásának metszésvonalai nem esnek egybe. Egyfelől azonos fonológiai folyamatok eltérő típusokban is megjelennek: képzési hely szerinti helyettesítés, mássalhangzó-kapcsolatok egyszerűsítése Broca-, ill. Wernicke-afáziásoknál, egyjegyű helyettesítések dominanciája minden típusban. Másfelől pedig azonos típusokban eltérő folyamatok is működnek: gyengülési és erősödési tencenciák egyaránt Broca-afáziásoknál, egyjegyű vagy többjegyű helyettesítések dominanciája különféle vezetéses afáziásoknál (vö. Sheila Blumstein, Phonological aspects of aphasia. In: Martha Taylor Sarno ed., Aquired Aphasia. Academic Press, New York, 1981. 129—55).

A parafázia az afáziás beszédnek az a jellegzetessége, hogy a közlemény egyik összetevője helyén egy másik, ugyanolyan nyelvi szintű összetevő jelenik meg. Fonémikus parafázia történik, ha egy közlésegységben valamelyik fonéma realizációja helyett egy másik fonéma realizációja jelenik meg, így (1). Itt a közlésegység a szekvencia, a szóalak és a frázis együttes megnevezése. A szekvencia szegmentumok vagy szavak időben egymás után rendezett sorozata; a szóalak a fonematikus felépítésében és jelentésében más szóalakoktól különböző fonémaszekvencia; a frázis pedig szavak olyan szekvenciája, amely alá szintaktikai kategória rendelődik.

(1) [p] ® [k] piros [kiro]

Ez a jelenség a szakirodalomban beszédhang-helyettesítés néven is ismert.

A helyettesítésen kívül (2a) az elemek törlését (2b) és betoldását (2c) is parafáziának tekintjük. Ezekben az esetekben egy beszédhang helyén zéró, illetőleg egy zéró helyén beszédhang jelenik meg. (Beszédhangnak valamely fonéma realizációját nevezem.)

(2) a) helyettesítés: [t]®[c] csésze [ce:se]

b) törlés: [r]® férfi [fe:fi]

c) betoldás: ®[d] előadást []

Kiinduló feltevésem szerint a bemutatott jelenségek abból adódnak, hogy a sérült beszédmechanizmus a közlésfolyamatnak egy adott pontján nem fér hozzá egy (fonológiai) információhoz. Az információhiányt azután egy kompenzáló művelet szünteti meg úgy, hogy a hiányzó egységet egy vele azonos nyelvi szintű, másik elemmel pótolja. A helyettesítő elem egy vagy több megkülönböztető jegyben térhet el attól, amelyikhez a mechanizmus nem vagy csak részben tudott hozzáférni. (Látványosan ez volt az az eset, amelyet a (2a) példában láttunk.)

A vizsgált korpuszban a fonológiai szinten elemezhető kompenzációkat (azaz az információhiány áthidalását) két folyamattípus valamelyike vagy együttese szervezi: 1. a fonológiai rendszerelemek sajátosságaiból (inherens tulajdonságaiból és rendszerbeli összefüggéseiből) adódó fonológiai folyamatok; 2. másfelől pedig a szekvenciaszerveződésnek (aktuálisan elsősorban a fonológiai szinten vizsgált) olyan általános műveletei, amelyeknek hatóköre a grammatikai rendszer összes elemzési szintjére kiterjedhet. Itt a rendszerösszefüggésekből adódó folyamatokat fogom részletesebben bemutatni, és ezúttal eltekintek a szekvenciaszerveződés folyamatainak részletes elemzésétől (de l. Szépe Judit, Fonológiai folyamatok magyar anyanyelvű afáziások szegmentális [334] parafáziáiban. In: Gósy Mária szerk., Beszédkutatás ’98. MTA Nyelvtudományi Intézet, Bp., 1998. 94—104).

A vizsgált korpuszban a szegmentális adatok főbb összefüggései a következők voltak.

1. Igen ritkán fordul elő olyan magánhangzótörlés, illetve -betoldás, amely megváltoztatja a szótagszámot. Ez a jelenség arra a tendenciára utal, hogy a szóalak módosító folyamataiban a szegmentumszám csak annyiban változhat, amennyiben nem változtatja meg a normatív megfelelőnek a szótagszámát. Vagyis a szótagszám állandósága erősebb megkötés, mint a szegmentumok számáé.

2. Bármelyik, vizsgált afáziás közlőnél csak azok a mássalhangzók törlődnek, amelyeknek van két- vagy többjegyű helyettesítőjük: tehát olyan elemek, amelyek két- vagy több jegyben térnek el attól a szegmentumtól, amely helyettesíti őket. Illetve csak olyan mássalhangzók toldódnak be, amelyek két- vagy többjegyű helyettesítőként is előfordulnak: tehát olyanok, amelyek két- vagy több jegyben térnek el attól a szegmentumtól, amelyet helyettesítenek. Például törlődhet a /j/, amelynek van többjegyű helyettesítője is (/d/), illetőleg betoldódhat a /k/, amely pl. /f/-nek a többjegyű helyettesítője. Nem törlődött viszont a korpuszban pl. az /s/, amelynek helyettesítői kivétel nélkül egyjegyűek, illetőleg nem toldódott be /p/, amely egyetlen esetben sem helyettesített olyan beszédhangot, amelytől több mint egy jegyben tért volna el. Egyetlen kivétel van: a helyettesítettként elő nem forduló /h/ törlődhet. Ez azonban — mellesleg — normatív köznyelvi beszédben is előfordulhat (vö. a lexikális h-törlés: Siptár Péter, A magyar mássalhangzók fonológiája. Linguistica, Series A. Studia et Dissertationes 18. MTA Nyelvtudományi Intézet, Bp., 1995. 9—10: 67—9). Az összefüggés szerint a törlés értelmezhető úgy, hogy az elem létrehozásához szükséges fonológiai információk egyike sem érhető el az adott közlésegységen belül, míg az epentézis felfogható a hatékonyan hozzáférhető fonológiai információ generalizált felhasználásának. A törölt (T) és a betoldott (B) elemek tartománya a mássalhangzók körében megegyezik (4).

(4) T: /m/ /l/ /r/ /j/ /v/ /f/ // /h/ /g/ /t/ / /

B: /m/ /l/ /r/ /j/ /v/ // /s/ /h/ /d/ /g/ /t/ /k/ /t/

A következő három összefüggésről megállapítható, hogy bár a helyettesítés jelenségtípusai igen eltérőek, mindegyikükre igaz, hogy egyaránt érvényesek mind a magánhangzók, mind a mássalhangzók alrendszerére.

3. Az afáziás közlésekben tendenciaszerűen ugyanazok a mássalhangzók töltik be a helyettesített (Htt) és a helyettesítő (Hő) szerepet is: a spontán beszédben gyakoribb elemek alkotják helyettesítőként és helyettesítettként is a legtöbb típust (5), míg a kevésbé gyakoribbak a legkevesebbet (6).

(5) gyakori Hő mássalhangzók: /t/ /z/ /d/ /l/ /k/ /n/ /s/

gyakori Htt mássalhangzók: /t/ /z/ /d/ /l/ /k/ /v/

(6) ritkán Hő mássalhangzók: /ts/ // /d/ /dz/ /h/ /c/ /j/

ritkán Htt mássalhangzók: /ts/ // /d/ /dz/ /h/ //

A helyettesítésben leginkább érintett mássalhangzók elsősorban a (denti)alveolárisok. Azoknak a mássalhangzóknak pedig, amelyek mind helyettesítőként, mind helyettesítettként a legkevesbé érintettek (ezek elsősorban az affrikáták), mindegyike tartalmaz képzésmódjában résösszetevőt. Az a jelenség, hogy a mind helyettesítőként, mind helyettesítettként a leggyakrabban megjelenő [335] mássalhangzók elsősorban a (denti)alveolárisok közül kerülnek ki — ezek a fonémarendszer szempontjából legnagyobb sűrűségű tartományának tagjai —, a (denti)alveolárisok implementációbeli kétarcúságára utal. Ugyanis a (denti)alveolárisok a viszonylag legkisebb artikulációs energiafelhasználással ejthető mássalhangzók. Ez az adottság párhuzamot mutat rendszerbeli gyakoriságukkal is, a kis artikulációs teljesítmény igénye pedig korrelál azzal, hogy helyettesítőként intenzív a megjelenésük. Ugyanakkor a szájcsatorna (közel) azonos felületén képezendő számos elem a kivitelezés olyan nagyfokú pontosságát követeli meg, amely afáziás közlők számára nem ritkán elérhetetlen. Ezt az igazolja, hogy a (denti)alveolárisok gyakran jelennek meg helyettesítettként. (A nagy sűrűségű tartomány halmazelméleti kifejezéssel nagy számosságú (rész)halmaz. A (denti)alveoláris mássalhangzók, illetőleg a nem-alsó magánhangzók a fonémarendszer legnagyobb sűrűségű tartományait alkotják. Az ebbe a részhalmazba tartozó elemek egymás viszonylatában relatíve kis képzésbeli különbségeket mutatnak, ennélfogva ezeknek az elemeknek az elkülönítése mind az artikulációban, mind a percepcióban finomabb eljárásokat kíván meg.) A /h/ részvétele a helyettesítési folyamatokban spontán beszédbeli gyakorisága ellenére is igen kis mértékű, noha mind a törlés, mind a betoldás műveletében érintve van. Ez arra utal, hogy a mennyiségi és a minőségi változást létrehozó fonémikus parafáziák lehetséges motivációja eltérhet. A /h/ esetében a mennyiségi változást létrehozó folyamat a gyakorisággal, a minőségi változást létrehozó pedig a rendszerben elfoglalt szélső pozíciójával korrelál.

4. A magánhangzók állományában azok az elemek, amelyek helyettesítőként és helyettesítettként a leggyakoribbak, a magánhangzó-rendszer nem-alsó tartományába sorolódnak, a legritkábbak pedig ennek megfelelően az alsó tartományban vannak (/a:/, /e/). Míg azonban a leggyakoribb helyettesítők elsősorban középső nyelvállásúak (/o(:)/, /e:/), addig a helyettesítettek leginkább felsők (/y(:)/, /i(:)/). A lehetséges magyarázat az, hogy a semleges légzőálláshoz közelebbi nem-alsó tartomány elemei a képzési konfiguráció kisebb mértékű szükséges elmozdulásával ejthetők, mint az alsók. Ezért a legtöbb helyettesítő is közülük kerül ki.

Ugyanakkor az, hogy ezt a nagyszámú elemet (közel) azonos szájüregi konfigurációval kell képezni — hasonlóan a mássalhangzóknál mondottakhoz — az artikuláció nagyfokú pontosságát igényli. A megvalósítási nehézségre mindenekelőtt az utal, hogy a helyettesítettek száma nagy.

Amint láttuk, az, hogy valamely elem milyen mértékben vesz részt a helyettesítési folyamatokban, összességében és tendenciaszerűen erős párhuzamot mutat azzal, hogy az adott elem a rendszer milyen sűrűségű tartományának az eleme. A nagy sűrűségű tartomány részét képező elem ugyanis mind helyettesítettként, mind helyettesítőként gyakori.

5. A percepciós vizsgálatokban az elemek azonosításában megállapított legerősebb tendencia magánhangzóknál a [–felső] elemek [+felső]-ként való azonosítása (/(:)/ ® /y(:)/, /o(:)/ ® /u(:)/). A jelenség percepciós szempontból úgy tekinthető, mint az időzítési viszonyok megváltoztatása. Az afáziás közlő ugyanis a hallgató szerepében azt teszi, hogy az azonosítandó elemhez más inherens időtartamértéket rendel (nagyobb helyett kisebbet), és ez fonológiailag, a jegyek dimenziójában kategóriaváltást okoz ([–felső]-ből [+felső]-t). Hasonló a mássalhangzóknál is megfigyelhető. Ugyanis ha a hallgató a réshanghoz kisebb inherens időtartamértéket rendel hozzá, akkor a réshangot affrikátaként, esetleg mindkettőt zárhangként azonosítja. Nagyobb időtartamérték hozzárendelésnél pedig fordítva jár el, vagyis például a zárhangot affrikátaként vagy az affrikátát réshangként azonosítja.

Tendenciaszerűen érvényesül az, hogy az időzítés torzítása az egyik irányban jellemző inkább: amelyik közlőnél az érintettség többször is előfordul, ott mindig megállapítható a percepcióban az, hogy az időzítés az egyik értéke felé (tehát vagy a kisebb, vagy a nagyobb értéke felé) mozdul el. [336]

A magánhangzók és a mássalhangzók inherens időtartamértékének eltolása az esetek túlnyomó többségében korrelál: azoknál a közlőknél, akiknek mind a magánhangzói, mind a mássalhangzói időtartamérték-változást mutatnak, a két hangosztály torzításai minden esetben párhuzamba állíthatók. A tendencia nem kizárólagos, de egyetlen közlőnél sem fordul elő, hogy a magánhangzók és mássalhangzók homogén ellentétes csoportokat alkossanak abból a szempontból, hogy a közlő milyen időtartamértéket rendelt hozzá. A közlők döntő többségénél az a domináns a percepcióban, hogy az együttesen érintett magán- és mássalhangzókhoz a nagyobb helyett kisebb időtartamértéket rendel hozzá a közlő. Ennek tulajdonítható például a fo z szóalak fűz-ként, illeto leg a szár szóalak cár-ként való azonosítása.

6. Egyes parafáziás folyamatokban speciális mássalhangzó-részhalmazok vettek részt. Ez a szegmentális fonológia autonóm leírási elveinek a szempontjából is érdekes kérdés. Íme néhány részlet.

A) /v/ és /j/: egyszerre mutatnak szonoráns- és obstruens-tulajdonságot: egy számottevő posztlexikális szabályt megsértve zöngésíthetik az előttük álló zöngétlen obstruenst (7). (Az itt szereplo adatok nem tekinthetők nyelvjárásiaknak, mert egyfelől az adatközlők, akiknél előfordul, budapestiek, másfelől pedig az adatok nem következetesen mutatják a jelenséget.) Feltehetően éppen azért ez a két elem van érintve a folyamatban, mert csak ezeknek vannak egyszerre szonoráns és obstruens tulajdonságaik (Siptár i. m. 30—8). Kettős természetüket más módon is felmutatják. Egyfelől — hasonlóan az obstruensekhez — mindkettőjük zöngétlen párja is szerepet kap a folyamatokban (8), másfelől pedig ugyanazokat az elemeket helyettesítik, mint a réshang-tulajdonság nélküli szonoránsok, tehát elsősorban nazális és nem nazális szonoránsokat, továbbá zárhangokat. Másfelo l ugyanazok az elemek helyettesítik őket, mint a réshang-tulajdonság nélküli szonoránsokat: vagyis szonoránsok, zárhangok és a /z/.

(7) hatvan [hdvn], hetven [hedven], apjuk [bjuk]

(8) vár [fa:r], György [jrç]

B) /l/, /r/ és /j/: /l/ és /r/, az afáziás helyettesítési folyamatokban a legerősebben érintett fonémák, legfőképp egymás helyett fordulnak elő, illetve /j/-vel helyettesíthetik egymást. Akár úgy is, hogy ugyanannak a szóalaknak a helyettesítésében vesznek részt (mégpedig ugyanannál az adatközlőnél):

(9) ruhát [luha:t], [juha:t], sál [a:j], [a:r]

Ugyancsak együtt vesznek részt annak a közlőnek a helyettesítési folyamataiban, aki a zárhangokat, továbbá /l/-t, /r/-t és /j/-t helyettesíti zárhangokkal és nazálisokkal. Emellett /l/ és /r/ az afáziás közlésfolyamatok jellegzetes törölt elemei (10), illetőleg hiátustöltői (11):

(10) szalámit [a:mit], citromlé [tsitrome:],

ceruza [tseuz], férfi [fe:fi]

(11) könyveit [kvelit], fiúk [firo:k],

tudom [tulom], [tuldom]

(Az utóbbi adat első realizációja nem /d/®[l] megfeleltetés helyettesítés által, hanem a tuom köznyelvi forma választása hiátustöltéssel. Erre utal a második realizáció: a közlő előbb a tuom, majd a tudom alakot választotta, de ez csak akkor következett be, amikor az tuom kivitelezése már megkezdődött — erre utal a [l]-hiátustöltés, majd [d] szabályos kivitelezése.) Ez a jelenség [337] nemcsak összetartozásukra utal, amit tájnyelvi adatok is megerősítenek (B. Lőrinczy Éva, Az l, r és j hangok azonos magatartásformái a magyar nyelv bizonyos kételemű mássalhangzó-kapcsolódásaiban: MNy. 1977: 20—30), hanem a zárhangokkal való kapcsolatukra is. Mindhárom elemnek — és csak ezeknek — speciális a viszonya a zárképzéssel: /l/ és /r/ szonoráns természetük ellenére akadályhangok, a képzési felületeknek speciális, az obstruens zárhangokétól eltérő érintkezésével, az approximáns /j/ pedig az akadályhangok artikulációjával képeződik az akadály tényleges megvalósulása nélkül.

C) /ts/, /t/, /c/, / /: az eltérő megközelítések által (Siptár i. m. 33—4, Szende Tamás, Alapalak és lazítási folyamatok. Linguistica, Series A. Studia et Dissertationes 22. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 1997. 111—5) eltérő státusúnak minősített /c/ és /i / a helyettesítési folyamatokban kettős természetűeknek bizonyulnak. Eltérően a nem kérdéses státusú affrikátáktól, /c/-t és //-t egyfelől ugyanazok az elemek helyettesítik, mint a zárhangokat. Ugyanis a zárhangokat, illetve a /c/-t és //-t helyettesítheti szonoráns, és fordítva. Ezzel szemben a nem kérdéses státusú affrikátákat soha. Másfelől viszont artikulációjuk pontos kivitelezésének bonyolultsága éppen olyan tévesztéseket eredményez az afáziás folyamatokban, mint a nem kérdéses státusú affrikátáké. (Hogy az affrikátákon végbemenő műveleteket az afáziás közlésfolyamatokban mégsem kizárólag artikulációs szempontok motiválják, arra a /t/ előfordulása utal egy- és kétjegyű helyettesítőként, illetve betoldott elemként. A /t/ nemcsak a mássalhangzó-rendszerek egyik elsődlegesen megjelenő eleme, hanem a gyermeknyelvben is korán stabilizálódik.) A korpuszban ennek legérdekesebb megjelenési formája az affrikátának virtuális összetevőire való szétválása, és ezeknek a virtuális összetevo knek az esetleges átpozicionálása:

(12) /t/ ® [t]+[] csukva [tuv], az egész család [z ege: tla:d]

/ts/ ® [t]+[s] docens [dosent]

/ / ® [d]+[j] hagyott nekik [hdjon:ekik]

Az elemzett jelenségek nemcsak afáziás korpuszban jelennek meg, hanem az ép beszédbeli nyelvbotlásokban (vö. pl. Mario Rossi — Évelyne Peter-Defare, Les lapsus ou comment notre fourche a langué. Presses Universitaires de France, Paris, 1998.) és a gyors- vagy lezserbeszédben (l. Siptár i. m., Szende i. m.), továbbá a nyelvelsajátítás folyamán is (vö. pl. A. Molnár Ildikó, A hanghelyettesítések típusai a gyermeknyelvben 18-21 hónapos kor között: MFF. 1. 1978: 44—52; Kassai Ilona, Távhasonulás a gyermeknyelvben. NyK. 83. 1981: 160—7). A jelenségeknek ez a szélesebb tartományban való fellépése pedig arra utal, hogy a rendszerösszefüggésekből adódó folyamatok a beszédprodukció általános érvényű stratégiái.

Ha pedig így van, a dolgozat bevezető mondatát igazolva láthatjuk. Quod erat demonstrandum.

Szépe Judit

Vissza a Tartalomhoz