A májgomba népi elnevezéseiről. A májgomba (Fistulina hepatica) szerte a magyar nyelvterületen gyakori, augusztustól októberig, nyár végén és ősszel erdei lombos fákon (leginkább tölgyfán), élőfán termő, száraz időben is előjövő gombafaj. „Kezdetben gömb, majd fokozatosan kiterülő, máj vagy nyelv alakú. Akár 30 cm-re is megnőhet, felülete érdes tapintású. Színe felül narancssárga, vörösbarna, alul a sűrű csövecskékből álló termőrétege világossárga, majd vörösödő, hullámos. (...) Fiatalon jóízű, de csak rántva, savanyú levesnek vagy savanyúságnak használatos. Mivel savanykás, nem gombaízű, ne keverjük más gombával. Felhasználás előtt célszerű beáztatni, hogy a benne lévő csersav kioldódjon. Az idősebb példányok fanyar ízűek” (Krébecz Jenő, Gombaatlasz. Bp., 1988. 153). A májgomba azonban a magyar népi gombaismeretben meglehetősen periferiális szerepet játszik, elvétve akad adat róla. Istvánffi Gyula (A magyar ehető és mérges gombák könyve. Bp., 1899. 162) három magyar nevét említi: ökörnyelvgomba, tölgyfagomba (Kecskemét, Hollós László közlése nyomán) és májgomba. Istvánffi közli néhány német (Leberschwamm, Blutschwamm, Fleischschwamm, Leberpilz), francia (foie de boeuf, langue ou glu de chęne), olasz (lingua di castagno rossa, fung lengua, melina, carnessela) és angol (vegetable beef-steak) nevét is. A mikológus Hollós László közlése (Népies gombanevek: Természettudományi Közlöny XXI. kötet, 355. füzet, 1899: 145—7) szerint „Fistulina hepatica Huds. tölgyfagomba Kecskeméten. Piaczra nem kerül, azonban egyesek felhasználják. Hogy ehető, sok helyen tudják, de azért e kitűnő jó gombának a nevét nem ismerik” (i. m. 146). A továbbiakban ismertetendő két közlés két, egymással érintkező vidékről, a Csallóközből és a Szigetközből való, ráadásul mindkettő ezidáig szótározatlan gombaelnevezéseket tartalmaz. Danter Izabella közlése (Zsákmányoló gazdálkodás. Ebben: Fehérváry Magda szerk., Gúta hagyományos gazdálkodása a XX. század első felében. Komárom, 1992. 31—60) szerint a csallóközi gútaiak ismerték és fogyasztották a náluk marhanyelvgomba néven ismert májgombát (i. m. 32). Hasonló Kovács Antal közlése is a Felső-Szigetközből: „Borjúpofagomba, borjúpofájúgomba, borjúszájgomba, borjúorr. Két gombát is hívnak így. A késő laskagombát (Pleurotus ostreatus) úgy jellemzik, hogy kalaptya féloldalassan is van göngyölve, a széle puha, bársonyos, mint a borjú szája. Egymás fölött nyőnek ollan ömölletesen. A másik változat a májgomba (Fistulina hepatica), amely bornyú szájára és nye vére emlékeztet, ojjan pumatokat formál. Ojjan nagy pumatba vót a dijófacsögön meg az agácin is” („Járok-kelek gyöngyharmaton...” Növény- és állatnevek a Felső-Szigetköz tájnyelvében. Mosonmagyaróvár, 1987. 38).
Kicsi Sándor András
Vissza a Tartalomhoz