1990-es alapítású minőségi vállalkozás a kortárs piacon:
a Várfok Galéria
Szalóky Károly 1990-ben, a rendszerváltással lehetségessé váló első galériaalapítási hullámban hozta létre a Várfok Galériát. Az egykori népművelő akkori szemmel nézve járatlan utakon járva alakította ki galériája stratégiáját, művészkörét, finanszírozását és etikáját, és azóta is a kortárs magyar galériák élvonalába tartozik. Művészkörét illetően jó néhány nehéz döntés után van, galériája nyitottságát megőrizte, fiatalokkal és már befutottabb, neves művészekkel egyaránt foglalkozik. A galériázást ugyanakkor minőségi, sok tekintetben szigorúan, konzervatívan kezelendő vállalkozásnak, szolgáltatásnak tekinti és úgy is műveli.A művészek galériájától a galéria művészköréig
1990-ben és az azt követő néhány évben még azt lehetett mondani, hogy a művészek „csinálták” a galériát. Ekkor kerültek a galériához olyan neves művészek, mint Bodóczky István, El Kazovszkij, Szirtes János, Bukta Imre, Ujházi Péter, akiket már nem kellett úgy „felépíteni”, mint a fiatal művészeket, akik azonnal emelték a galéria presztízsét. Ezen alkotók befutottsága persze nemcsak könnyebbséget jelentett, hanem sokszor nehézséget is: a művészeket csak fokozatosan és részlegesen lehetett beterelni a galéria értékesítési csatornáiba. Másfelől meg az üzleti elit körében az ő piacaik sem nagyon voltak kiépítve, ami a galéristának még évekbe tellett.
Az ezt követő években Szalóky több szálon folytatta a galéria művészkörének építését. Egyrészt igyekezett megőrizni és bővíteni azon alkotók körét, akik tovább növelték a galéria presztízsét, műveik felkeltették a gyűjtők és vásárlók figyelmét. Így bővült a galéria művészköre többek között Szotyory Lászlóval, Böröcz Andrással, Sebastian Weissenbacherrel, majd a későbbiek során Nádler Istvánnal, feLugossy Lászlóval, Fehér Lászlóval, Rácmolnár Sándorral és Nyári Istvánnal. Másrészt így vált meg - nehéz döntések nyomán - Szalóky olyan művészektől, mint Gerhes Gábor, Kicsiny Balázs, Gerber Pál, Kungl György, akiknek művészi kvalitásairól meg volt győződve, ám akiktől az akkori piaci viszonyok között nem nagyon tudott eladni. Harmadrészt a galérista nyitott a fiatal alkotók irányába is, ahol is a legnyilvánvalóbb az, ami egyébként ma már a nevesebb művészekre is igaz, hogy tudniillik a galéria imázsa is építi a művészekét, miként az fordítva is érvényesül.
A Várfok Galériához tartozó művészek köre mindezek nyomán jelenleg a következőként alakul. A galéria tevékenységét hitelesítik az olyan stabil alkotók, mint Nádler István, El Kazovszkij, valamint egy klasszikusabb vonulatból a Franciaországba települt, már nem élő Rozsda Endre, és az egykor általa ajánlott most nyolcvanöt éves Françoise Gilot. A galériához tartoznak a magyar művészeti élet jelentős és megkerülhetetlen középgenerációs személyiségei, mint pl. feLugossy László, Szirtes János, Szotyory László, Ujházi Péter, Várady Róbert és a fiatalon elhunyt Mulasics László, A legfrissebb irányzatokat a galéria művészköréhez az ezredforduló után csatlakozott művészek képviselik, mint például aatoth franyo, Győrffy László, Csurka Eszter, Király András és Csiszér Zsuzsi.
Dilemmák a művészkört illetően
A művészkör átalakulása, mint láthattuk, jelentős volt. A rendkívül kommunikatív Szalóky Károly a kortárs képzőművészek között is széles körben felebaráti, érzelmi kötődéseket ápolt, mielőtt beindította volna galériáját, s nehéz indulás volt e viszonyokat a galériázás által igényelt körűre leszűkíteni.
A későbbiek során a galerista lépésről-lépésre szűkítette-bővítette a galéria művészkörét, de csak komoly bizalomvesztés esetén vált meg azon művészeitől, akik szerinte áthágták az együttműködési szabályokat.
A galéria művészkörének struktúrája egy nyugatias modellhez közelít, ám a lelkében konzervatívabb, humánusabb galérista ezt nem tekinti célnak, legfeljebb eseti kényszerű lépések eredményének. Érthető módon nem tud azonosulni az olyan tanácsadók fejtegetéseivel, akik azt mondják, minden művészt 2-3 évig kell futtatni, amíg a galéria számára újat hoznak, építik az imázsát, felfuttatják az eladásait, azután szépen meg is lehet válni tőlük. Ez a működési elv a New York-i galériák világában egy „fejlesztő” galériának felelne meg, de több szempontból is ütközik a Várfok Galéria jelenlegi struktúrájával.
Egyfelől a Várfok egy „intézményesült”, neves művészekkel foglalkozó galériából lett fiatalokat is futtató sajátos hazai „fejlesztő-intézményesült” galéria (szintén a New York-i térképről absztrahálva), és művészeinek háromnegyedét fel kellene adnia, ha tisztán fejlesztő módon, csupa fiatallal kívánna foglalkozni. Ez egyébként vélhetően gyűjtői köre jellegének is csak nagyon részlegesen felelne meg, hiszen jelentős arányú a galéria gyűjtői között az idősebb és középnemzedék nevesebb művészeit kereső személy. Az ügyfélkörben azonban egyre bővül a fiatal brókerek, üzletemberek száma, akik valóban inkább saját nemzedéküket gyűjtik, de a galérista úgy gondolja, hogy előbb vagy utóbb ők is kacsintgatni fognak a gyűjteményeiket hitelesíteni képes már befutott művészek alkotásai felé.
Másfelől Szalóky Károly eddig mindig meghozta azokat a döntéseket, amelyek a művészkör racionális kezelése, alakítása szempontjából szükségesek voltak, ám zsigerileg idegen tőle azon, sikereket is felmutató művészek nagyarányú kiseprűzése, akikkel éveken át együtt építette a piacot, csak azért, mert néhány másik művésztől esetleg valamennyivel több eladást lehet remélni. Igaz ez akkor is, ha a galerista minden év végén megcsinálja az egyes művészekre lebontott eladási statisztikát.
Továbbá Szalóky ugyan véghezvitt egyfajta fiatalítást úgy, hogy felvett a galériába néhány (egyelőre négy) fiatal, harmincas művészt, s őket is futtatja, ám az ötvenes galérista érthetően saját nemzedékén keresztül is kíván kommunikálni. Ezért is lenne idegen számára egy lényegében a húszas-harmincas éveikben járó művészekre épülő, tisztán fejlesztő modell.
A galerista manőverezését ugyanakkor nehezíti, hogy kizárólag a művészkör bővítésére orientált döntésekre már nem nagyon van lehetőség, a galéria ugyanis csúcsra járatott állapotban van, jelenleg 12 magyar és 4 külföldi művésszel dolgozik. Szalóky azonban mégis nyújtózkodik: fiatalokat bemutató kiállításokat, illetve tematikus tárlatokat rendez. Ilyen volt például a Garázs (1998), a Rotáció (2000), a Clip Art - A Photoshop rajongói (2003), a Méreten aluli (2004-2005), illetve a Tektonika 2004, Zöldmánia 2004, a Reflexió (2004 – Kieselbach Tamás gyűjteményének képeire adott képi válaszokat bemutató tárlat), az Arc poétika (2005 – a galéria 15. születésnapjára rendezett portré kiállítás) és a fiatal videóművészek munkáit bemutató Szubjektív – Objektív ( 2006 ).
A felfedezés sanszát így is megőrizni kívánó vérbeli játékos galerista e tematikus kiállításokban bízik, ahonnan az ígéretesnek tűnő művészeket esetleg további csoportos kiállításokra is beválogatja, vagy eseti egyéni kiállításon mutatja be.
Szalóky vallja, hogy a galériás nem csak műkereskedő, hanem sokkal több annál: közreműködik a művész életpályájának alakításában, részese a sikerek felépítésének, de segít átvészelni az alkalmanként adódó alkotói hullámvölgyeket is. Fontos ez azért is, mert az utókor esetenként máshogy ítélheti meg a művészek alkotói periódusait, mint a jelen, így a hullámvölgyben született művek fel-, míg a most sikeresnek ítéltek pedig akár le is értékelődhetnek. Fontos, hogy gyűjtők és érdeklődők számára is egyértelmű legyen, hogy a galéria és a művész neve egymáshoz kapcsolódjék, a galéria kollekciójából a művész életpályáját átölelő, széles merítési lehetőség legyen.
Művészeti vásárokon - színvonalasan
A nemzetközi és hazai művészeti vásárokon való részvételt illetően Szalóky Károly abból indul ki, hogy meg kell adni a galéria megjelenésének módját, mert egy lepusztult standon kiállító galériát nem nagyon vesznek komolyan. Ezért aztán, részben talán nagyobb nyugati versenytársairól mintázva, kényelmesebb standokat bérel, raktárostul, mindig gondoskodik katalógusokról, reprezentációs célú italokról, azaz a példamutató megjelenésről. Figyel arra, hogy vele utazó két asszisztense közül valamelyik mindig ott legyen a standnál, míg ő a másikkal esetleg a többi galéria standjánál tárgyal.
A Várfok Galériának az eddigiek során bejött a vásározás, bár biztos, hogy elég sok pénzt visz el. Szalókyék eddig 20 (10 magyar, 10 külföldi) vásáron vettek részt, de idáig csak egy, a 2005–ös kölni vásáron voltak nyereségesek, ahol nyolc művet adtak el. Pénzügyileg a mérleg így is messze negatív, ám a nemzetközi kapcsolatépítést tekintve, s összességében a vásárokon való jelenlét nélkülözhetetlennek tűnik. Így került Győrffy László a Los Angeles-i Art Murmur galériába, így alakult ki Király András nexusa a svájci Lutz und Thallmann galériával. Úgy tűnik egyébként, hogy a nemzetközi vásárokon a fiatal művészek festészete a legkelendőbb, mivel kellően trendiek, még kedvező az áruk és felfutó águkban vannak.
Finanszírozás, csak szabályosan
Szalóky Károly a Várfok Galéria indulásakor még „három lábon állt” a galéria finanszírozását illetően: főállásban a Kamaraerdei Ifjúsági Park igazgatója volt, emellett játékos találmányának értékesítéséből keletkezett bevételt forgatta vissza a galéria működésébe, s végül a galériában fellelhető művek érétkesítéséből is próbált valamennyi bevételhez jutni. Azóta sokat változott a helyzet, Kamaraerdőt otthagyta, a feltalálói tevékenységet is abbahagyta, s főállásban galériázik. Kiegészítő forrásokat pedig csak a belvárosi ingatlanvagyona üzleti célra történő bérbeadásából biztosít.
A galéria szűken vett büdzséje a havi fix költségeket foglalja magában. Ezeken túlmenően jelentkeznek még a kiadványok és a vásárokon történő megjelenés költségei. Ez utóbbiak alkalmanként 2-5 millió forintos összeget is kitehetnek. A kiadványokat illetően évi 1-2 publikáció nyomán legutóbb már a Várfok füzetek 9. száma jelent meg. A havi fix költségeken belül az asszisztenseknek kifizetett béreket és jutalékokat a galéria a törvények értelmében teljesen szabályosan folyósítja.
Talán a galérista kedvező (mint szinte valamennyi kortárs galériánál: valamilyen külső forrást tartalmazó) pénzügyi helyzete nyomán merült fel, hogy Szalóky Károly elképzelhetőnek és elviselhetőnek tartana egy olyan hazai gazdasági szabályozást, amely során egy kicsit kifehérítenék a galériák üzleti tevékenységét. A galérista úgy gondolja, ha a vásárlás a galériában történik, és a leírhatóság feltétele a számla, akkor a galériás is számlát fog követelni a művésztől, hisz nem akar a teljes összeg után adózni. Ettől az intézkedéstől az lenne várható, hogy nyilvánvalóvá válna a műkereskedelemben a pénzek mozgása, és nőne a galériákban sikeresen szereplő művészek ázsiója, áraik követhetővé válnának.
Szalóky szerint a műkereskedelmet érintő szabályozás esetleges további átalakításának első és legfontosabb lépése a kortárs műkereskedelmet sújtó ÁFA európai szintekhez igazítása, mérséklése kellene, hogy legyen. Ez minden kétkulcsos európai országban a magasabb ÁFÁ-nak a fele, vagy annál is kevesebb. Ezzel párhuzamosan tovább kellene fejleszteni a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. Törvényt. Ennek korábbi módosítása szerint az adózás előtti eredmény csökkenthető (a) a zsűrizett képzőművészeti alkotás beszerzési értéke összegével, de legfeljebb az adóévi beruházások értékének 1 százaléka értékében, vagy (b) a kortárs képző- és iparművészeti alkotás beszerzési értékével, a beszerzés adóévében és az azt követő négy adóévben egyenlő részletekben. Szalóky javaslata szerint viszont a kortárs galériában történő vásárlás esetén a beszerzési érték nem öt év alatt, hanem mindössze négy év alatt lenne leírható. Ettől a minimális előnytől a galérista szerint jó néhány kedvező tendencia lenne várható. Gyarapodna a galériák száma, hiszen ha a vásárlások a galériákba irányulnának, akkor csökkenne a más európai országokhoz képesti elmaradásunk. A mainál jelentősebb számú galéria sokkal több művésznek jelenthetne kiállítási és ezen keresztül értékesítési lehetőséget. A több galéria közül többen jelentkeznének a külföldi vásárokra is, jelentős és látogatott helyeken propagálván ezzel a kortárs magyar képzőművészetet. A galéria fogalmát természetesen a galériák képviseletét ellátó Magyar Művészeti Galériák Egyesülete definiálná és az e szerinti működést ellenőrizné. Az újonnan létrejött galériák egy éves, szabályok szerinti működés után kérhetnének az egyesülettől igazolást, amely alapján az APEH kiadná a négy éves leírhatóság alkalmazására jogosító okmányt. A galériás egyesület tevékenységének ellenőrzését – ha szükséges - a nemzetközi galériás szervezet, a CINOA (Confédération Internationale des Négociants en Oeuvres d'Art) végezné.
(2006)