VISSZA A LISTÁHOZ
http://artportal.hu/lexikon
 
 Schneemeier Andrea
Az emlékmű mint színpad: a szellemek és az igazság képzete

Az emlékezéshez kapcsolódó rituális performanszok kijelölik az értelmezési kereteket. Ezeket a kereteket a politika, és az azzal szorosan együttműködő kultúra hozza létre és szabályozza.
A közízlés fogalma.
A rituálék meghatározott időpontokhoz kapcsolódnak -----születés, halál, vereség, győzelem.
A hétköznapok rituáléi – a turisták.
Ők azok, akik „nem értik“ a jeleket, vagy ha érteni vélik, „másként értik“. Vagy „nem is akarják érteni“, mivel (gyakran, de nem mindig!) , a saját „turista rituáléjukat“ adják elő.
Az emlékmű egy jel – egy jel, ami „láthatóvá tesz“ . Halottakat, eseményeket, és a (köz)térnek azt a pontját, amit megjelöl. És láthatóvá teszi a turistát is, aki odaáll mellé fényképezkedni.
A  kérdés az, hogy miként tekintünk erre a jelre, és a helyre, amit megjelöl. Az „igazság kimondásának helyére“? Szellemek megidézésének helyére?
Színpad és/vagy temető? Derridát, Hamletet és Marxot is kérdezzük.
 

Folyamat és antagonizmusok/időtlenség és a hatalom

Kő, bronz, az anyagok szimbolikája: „kőbe vésni“ valamit - a törvény és az időtlenség akarásának gesztusai. És ami ehhez szorosan kapcsolódik: a lázadás, a rombolás; néha festék, virág. Vagy egy sál.
A transzparencia akarása: hol „kezdődik“ egy emlékmű? A szakmaiság, hozzáértés és az
(ön)képviselet határai hol kezdődnek és hol érnek véget?
Esztétika és politika találkozása: Ranciere-t, Chantal  Mouffe-t, Jochen Gerz-t kérdezzük.
 

Az emlékmű mint utópia és álom

Az idő tengelye: A jövő emlékműve – Jochen Gerz,közös szerzőség“ (public authorship)
Másrészről, főként esztétikai szempontok alapján: a modernizmus és a „jugoszlávok“. Azaz miként viszonyulhat egymáshoz a modernizmus (esztétikai és eszmetörténeti fogalomként egyaránt), a jövőnek állított emlékmű és a részvétel (önképviselet) kérdése.

Utópia: elsősorban mint ‚nem hely‘, de mint lehetőség és szándék is. „Húspiac“ :mint elképzelt valóság – a különböző társadalmi valóságok (és a hozzájuk kapcsolódó esztétikai érzékelés) egymásba csúsztathatósága.