PIP05 / BÉKE ÉS HALADÁS:
BUDAPEST WUNDERGROUND
 
 

idén ötödik alkalommal került megrendezésre az a nemzetközi fotofesztivál / www.pingyao.com.cn,http://www.pipphoto.com/en/works.asp melynek keretében a mi Budapest Wunderground című anyagunk bemutatásra került. A helyszín Pingyao - néhány száz éve még az egyik leggazdagabb kínai kereskedőváros volt - Pekingtől dél-nyugatra, sacc/kb 7-800km-re terül el. Fallal körülvett óvárosa évekkel ezelőtt kapta meg az UNESCO-tól a Világörökség címet.

A PIP05 rendezvényei négy nagyobb és számos kisebb helyszínen zajlottak. A kiállítók jó része ma is műkodő gyárak és üzemek csarnokaiban kapott helyet, illetve a rendezők szempontjából legreprezentatívabbnak számító anyagok némelyike, mint a National Geographic bemutatója a város Taoista templomának kertjében, vagy a Mao Ce-tung életét bemutató kiállítás a városi kormányzat épületének udvarában, ahol a 17-én délelőtt rendezett megnyitó ünnepség is zajlott.

nekünk, külföldi kurátoroknak abban a megtiszteltetésben lehetett részünk, hogy az ünnepséget a színpadról nézhettük végig,  igaz, csak a harmadik sorból, diplomaták, katonai- és politikai vezetők háta mögül. Ott állva vettem észre, hogy az udvar jobb és bal oldalán felvont zászlok közt magyar trikolor is lobog. Az ünnepség természetesen a kínai zászló felvonásával és házigazdáink himnuszával vette kezdetét, majd politikusok és diplomaták beszédei következtek.

ez a számunkra talán túlméretezettnek tűnő politikai reprezentáció részükről kétségkívűl nem igazán állt arányban az egyes kiállításokra fordított energiákkal. Ebben a vonatkozásban számomra a legnagyobb problémát az jelentette, mikor a helyszínen kiderült, hogy a külföldi fesztiváligazgatóval lelevelezett 6 darab 8x4x8 méteres box helyett csupán 4-et kapunk. E boxok falainak méretei ugyancsak eltértek attól, amikről korábban tájékoztattak bennünket, illetve a c-printeket nem kassirozták föl habkartonra, ahogy igérték, s a kiállítás installálásához - egy létrát leszámítva - semmiféle eszközt és anyagot nem biztosítottak. Utóbbira a tavalyi tapasztalatok alapján kurátor kollégáink fölkészítettek bennünket, így a magunkkal vitt szög-, ragaszó-, és szerszámkészletek végül elegendőnek bizonyultak. Másfelől viszont - házigazdáink figyelmetlenségeinek következtében - számos esetben kényszermegoldásokkal kellett beérnünk, s akkor még nem beszéltem a nem megfelelő világításról vagy arról, hogy végülis nem mindent fordítottak le kínaira, illetve, hogy a fesztivál album terjedelmű katalógusa nemhogy a kurátorok szövegeit és a művészek statementjeit nem tartalmazza, de még a házigazdák által kiválasztott reprodukciók címeit sem.
Mindez annak tudható be, hogy Kínában mindössze két évtizede léteznek a nyugati értelemben vett kortárs művészek, s csupán 5-10 éve kezdett el kialakulni a kortárs művészet intézményrendszere.

Pekingben négy fontosabb központja van, amelyek közül én a 798-ban jártam. Ez egy óriási méretű egykori gyártelep, amit a kormánytól fiatal művészek kaptak meg, hogy kortárs művészeti kiállítótermekként és műtermekként használják az elhagyott épületeket.

a PIP'05 fesztivál kiállításai mindössze 22-ig, azaz 6 napon át tartottak nyitva, bár ezt némiképp kompenzálta egyfelől az, hogy már a rendezés első napjától dőlni kezdtek a látogatók, másrészt az, hogy elképesztő volt az érdeklődés. A rendezők szerint az idei nézőszám jócskán meghaladta a tavalyit. Számszerűségekkel sajnos nem szolgálhatok, de az kétségtelen, hogy bármikor visszamentem - amit többször meg kellett tennem, mert a gyönge fényviszonyok miatt többször is meg kellett ismételnem a fényképezést -, mindig mindenütt rengetegen voltak a kiálltótermekben.

a megnyitó másnapján kezdődött a külföldi kurátorokra alapozott, ugynevezett kurátor akadémia, amely előadásokból és pódium-beszélgetésekből állt, majd másnap délutántól a portfolio review. A Budapest Wunderground sikere ekkor vált számomra érzékelhetővé, ugyanis - mint arra kinai tolmácsnőm külön fölhívta a figyelmemet - a fiatal kínai művészek kifejezetten az én asztalomhoz jelentkeztek, ahol aztán - bár 15 percet bizosítottak 1-1 művész számára a szervezők -, egy idő múlva sorba kellett állniuk. a dolog magyarázata alighanem az, hogy ezen a fotográfiai fesztiválon belül - s a külföldi kurátorok anyagai között is - a mi kiállításunk volt egyike azon bemutatóknak, amelyek a legerőteljesebben koncentráltak a kortárs művészetre.
mondanom sem kell, hogy számos fiatal kínai és japán művész digitális portfolióját hoztam magammal, annak reményében, hogy sikerül Budapesten partnereket találnom munkáik bemutatásához.

végül kurátorként még egy feladat várt rám: valamennyi külföldi kurátor - nem voltunk olyan sokan - díjat adományozhatott a PIP05 valamely kiállítójának. Az általam választott kiállító egy fiatal kínai művésznő, Lei/Lora volt, aki Goang Zhou-ból érkezett. Azért választottam őt, mert nemcsak a PIP05 keretében bemutatott munkáját tartottam jónak - túl azon, hogy a portfolio review keretében több más, ugyancsak Lomoval készített sorozatát volt alkalmam megismerni (a Lomo kameráknak óriási kultusza alakult ki újabban nemcsak Kínában, hanem Japánban is a fiatal művészek között) -, hanem az általa szervezett, négy másik művész bevonásával rendezett kiállítást is (kiállítótársait a neten keresztül toborozta!).