Robert Fisk:
ÉSZAKI BARÁTAINK UGYANOLYAN ÁRULÓK
ÉS GYILKOSOK
19 November 2001
Mikor az iráni hadsereg felvonult Afganisztán nyugati
határainál, 1998-ban, és felkészültek, hogy átlépjék azt, megbosszulandó,
hogy a tálibok Mazar-i-Sharifban lemészárolták diplomatáikat - és afgán
szövetségeseiket -, érkezett egy üzenek a kandahari tálib vezetéstől. „Ti
döntitek el, mikor kezdődik az invázió”, érkezett a kétmondatos kommüniké
Omar Molla embereitől, „mi döntjük el, mikor mehettek vissza.” Az irániak
bölcsen, visszaléptek a harctól. Tálib válasz volt, de ugyanakkor mélyen
afgán válasz. Az Egyesült Államok és Nagy Britannia - vagyis a „koalíció”,
ahogy kénytelenek vagyunk nevezni őket - nagyon hasonló elbánásban részesül
jelenleg. Az Északi Szövetség nézte, hogyan tisztítják meg az USA
bombázók a Kabul felé vezető utat. Hálásak voltak. Majd bevonultak
Kabulba, és most arra kérik a briteket, ugyan távoznának. Jó öreg jack
Strawnak problémái akadtak, mikor megpróbált kapcsolatba lépni az afgán
külügyminiszterrel, hogy kiötöljenek valamit. Nem volt bekapcsolva az afgán
műholdas telefon. Naná, hogy nem volt. Rejtély, hogy miért vártuk,
hogy ezek az emberek engedelmeskedni fognak nekünk. Az afgán szabályok
nem így működnek. A népcsoportok és a törzsek, falvak nem fogadnak el külföldi
rendeleteket. Egymás között kötnek üzleteket. A Nyugat úgy akarta használni
az Északi Szövetséget, mint a maga afganisztáni gyalogságát. A Szövetség
arra akarta használni az amerikai bombázókat, hogy a segítségükkel elfoglalhassa
a fővárost. A tadzsikoknak, üzbégeknek és hazaráknak mindez nagyon egyszerű
volt. Elpusztítják a tálibokat, majd elfoglalják Afganisztánt, vagy amennyit
bírnak. Hogy közben megengednek maguknak egy kis bosszút itt meg ott -
500 vagy 600 pakisztáni harcos a mazar-i vérfürdőben, egy lehetséges emberiség
elleni bűntény Kunduzban - mi ebben olyan meglepő?
Most, amint szembesülünk az Északi Szövetséggel
kötött koalíciónk keserű gyümölcseivel, megint csak a boszniai kalandunk
újrajátszásával próbálkozunk: egyrészt próbáljuk felhívni szövetségeseinket
az önmegtartóztatásra, ugyanakkor emlékeztetjük a világot, hogy az afgánok
harcias, kegyetlen nép.
A Szövetség fegyveresei Kangahár megrohanására készülnek,
Mr. Blair pedig „önmegtartóztatásra” szólit föl. A nyugati média meg azzal
tömi olvasóit és nézőit, hogy a gyalogosainktól csakis hasonló vérontásokat
várhatunk el. Egy ír újságíró hívott fel a múlt héten, a szokott szemrehányással.
Mit játszom a fürdőskurvát, hogy így feldühödöm egy kis vérengzésen Mazarban?
Vagy nem ez az afgánok módszere időtlen idők óta? Nem volna kicsit sok
azt várni tőlük, hogy civilizált módon viselkedjenek?
Próbáltam emlékeztetni a kérdezőt, hogy az afgán
civilizáció régebbi, mint az ír - tehát régebbi, mint Európa nagy részéé
-, meg arra, hogy a rakéták, tankok, páncélöklök, gránátvetők, melyekkel
az afgánok pusztítják egymást, a civilizált külső hatalmak jóvoltából kerültek
az országba. Nem ugyanezt az esztelenséget „ősi háborús hagyományokról”
hallhattam vajon a brit külügyminiszter, Malcolm Rifkind szájából, mikor
megpróbált volt kezet mosni a Boszniai eseményeket követően? A lényeg
mindazonáltal az, hogy nem lehet adoptálni valaki másnak a hadseregét anélkül,
hogy ne vállalnánk utóbb a felelősséget annak viselkedéséért. A németeknek
sem engedtük meg, hogy így tegyenek a második világháború után. És mikor
a mi északi szövetségbeli fiainkat elkapja a gyilkolási hullám, felelősséget
kell vállalnunk a vérontásokért.
Vegyük Kunduz esetét. Több mint 50 amerikai gép
bombázta a tálib vonalakat a terület körül, avval a világos szándékkal,
hogy megtörjék a védőket, és lehetővé tegyék az Északi Szövetség bevonulását.
A Szövetség ultimátumot adott a táliboknak. Világosan
tudható, mi fog történni, ha a tálibok nem tartják be a határidőt. Hidegvérrel
legyilkolják őket. Remélem. nem így van. Félek, így van. És mi majd megvonjuk
a vállunkat, ha előkerülnek a kések? Elismerjük majd, hogy győzelemhez
segítettük a Szövetséget, de a következmények már nem a mi asztalunk?
Nincs itt valami borzalmas párhuzam, ami Osama bin Ladenhez köt minket?
Pusztán azzal, hogy inspirálta a gyilkosokat, hogy elkövessék a szeptember
11-i merényletet, bizonyosan bűnös 5000 ember halálában. De most úgy tűnik,
azzal, hogy elősegítjük a Szövetség gyilkosságait, mi ártatlanok maradunk.
Eközben Kabulon kívül megkezdődik az ismerős északi szövetség-féle anarchia.
A jalalabadi hadurak osztozkodnak, ki uralkodik majd Nangahar megye egyes
részei fölött. A szövetség hazara elemei fenyegetik tadzsik és üzbág elvtársaikat,
amennyiben nem kapnak elegendő részt a kabuli hatalomból.
Mindeközben a jó öreg ENSZ kénytelen lesz elvállalni
a legnehezebb feladatot, amelyben a modern korban valaha államférfiak részesültek:
hogy megoldja az afgán kérdést. Lenne szíves a Szövetség arányos részvételt
biztosítani a pastunoknak a kormányban? Kaphatna ugyan helyet néhány mérsékelt
tálib - mondjuk egy kicsit rövidebb szakállal - a széles bázisú vezetésben?
Látom magam előtt az afgán küldöttek arcát, mikor a „széles bázisú” kifejezést
hallják. Széles bázisú? Az egyetlen széles bázisú (általános) dolog, amiről
az afgánok hallottak, a tűzszünet. És az is csak afgánokra vonatkozóan.
A kunduzi tűzszüneti ajánlat legvésztjóslóbb eleme, hogy csak a pastunokra
vonatkozik - a térségben rekedt idegen (arab) elemekre nem. őket valószínűleg
lemészárolják - vagy, az egyik tegnapi BBC riportban elhangzott jeges szavakkal:
számukra „nem lesz kegyelem”. A saját tapasztalatom az olyan hadseregekkel
kapcsolatan, akik nem adnak kegyelmet, az, hogy azok háborús bűnöket készülnek
elkövetni - ahogy már meg is történt Mazarban -, és ezzel csak azoknak
az eltökéltségét erősítik, akik túlélik majd a vérfürdőt. Ezért érdemes
itt emlékeztetni azokra az erkölcsi alapokra, amelyek nevében elkezdtük
ezt a háborút. Ez pediglen, emlékezzünk, egy „háború a civilizációért”.
Háború a „demokráciáért”. „Jó” harca a „rossz” ellen. Egy háború, melyben
„vagy velünk vagy, vagy ellenünk”.
Szóval, mikor a következő mészárlás képeit látjuk,
kérdezzük csak meg magunktól, melyik oldalon állunk. Az áldozatokén, vagy
a gyilkosokén? És ha a jó oldala egybeesik majd a gyilkosok oldalával,
annak milyen következményei lesznek ránk nézve? Sokat hallani mostanában
a Szövetség háborús sikereirűl. De a háború alig kezdődött el.