Noam Chomsky:
Az iraki háború és a demokrácia semmibevétele
(Kivonatos fordítás egy könyvből*)
ZNet - 2003. október 31.. Michael Albert
<sysop@ZMAG.ORG>rt" <sysop@ZMAG.ORG>

    Az iraki háború bírálói támadják a kormány lefegyverzéssel, elrettentéssel és terrorizmussal kapcsolatos érveit. Ezekben alig van szó a Közel-Kelet felszabadításáról, a demokratizálásról és a fegyverzetellenőrzéstől független, a Biztonsági Tanácsra vagy a kormányzatra tartozó kérdésekről. A jelenlegi tisztségviselők semmi sajnálkozást nem mutatnak a Szaddam Husszein számára korábban nyújtott támogatások miatt. Nyoma sincs semmiféle megbánásnak amiatt, hogy segítették a veszélyes tömegpusztító fegyverek kifejlesztését.

    A jelenlegi vezetőség nem magyarázta meg, hogy mikor és miért dobták félre 1991-es nézetüket, amely szerint „minden lehetséges világ legjobbika" lenne egy „Szaddám Husszein nélküli vasöklű iraki junta", amelyik úgy kormányozna, mind Szaddám, de nem követné el annak 1990 augusztusi hibáját. Akkoriban a brit szövetségesek mai tisztségviselői ellenzékben voltak és sokkal szabadabbak, mint a thatcheriták, ezért szóba hozták Szaddám brit támogatással elkövetett bűneit. Figyelemre méltó, hogy a parlamenti jegyzőkönyvekben a tiltakozók között nem találhatók meg Tony Blair, Jack Straw, Geoff Hoon, és az Új Munkáspárt más vezető alakjainak nevei. 2002 decemberében Jack Straw, akkori külügyminiszter nyilvánosságra hozott egy anyagot Szaddám bűneiről. Ezeket az iraki vezető abban az időszakban követte el, amikor határozott amerikai és brit támogatásban részesült. Straw nem adott magyarázatot arra, hogy ugyan mitől változott meg Szaddám korábbi jó jelleme és viselkedése.

    Amikor Straw 2001-ben belügyminiszter volt, egy iraki a letartóztatása és kínvallatása után Angliába menekült, s Straw megtagadta tőle a menekült-helyzet iránti kérését. (A belügyminisztérium megmagyarázta, hogy „Straw tudja, hogy a menekültre odahaza tisztességes per illetve független jogi eljárás vár.")
    Straw átalakulása igen hasonló Clinton elnök szeptember 8 és 11 közötti azon felfedezéséhez, hogy Indonézia az elmúlt 25 évben Kelet-Timoron visszatetsző dolgokat művelt az EÁ és Nagybritannia határozott támogatásával.

    A „készségesek szövetségén" belül az amerikai közvéleményt legalább részben befolyásolja a szeptemberben megindított hírverés. Angliában a lakosság durván felerészben vélekedett kedvezőtlenül a háborúról, de a kormány eltűrte, hogy az EÁ semmibe vegye a brit aggodalmakat.
    A két szövetségesen túl a gondok komolyabbak. Németországban és Franciaországban a kormányok hivatalos álláspontja összhangban van a lakosság nagy többségének hábrúellenes véleményével. Ezt Washington és sok jegyzetíró keserűen elítéli.
    Donald Rumsfeld az ellenállókat „Öreg Európának" nevezi. Az „Új Európa" jelképe Olaszország, amelyiknek a miniszterelnöke, Berlusconi ellátogatott a Fehér Házba - bár országának a lakossága ellenzi a háborút. Az Öreg és Új Európa kormányai közti különbség annyi, hogy az előbbiek véleménye egyezik a lakosságuk véleményével és visszautasítják Washington utasításait.
    Emlékeztetni kell arra, hogy a világ önjelölt vezetői, Bush, Powell és a többiek nyíltan kijelentették, hogy háborút indítanak, akármit is mond az ENSZ.
    A Gallup valamint más nyugati vagy keleti helyi közvéleménykutatók vizsgálatai azt mutatták, hogy a kizárólag az EÁ és szövetségesei által, ENSZ-támogatás nélkül indított háborújának támogatottsága sehol nem emelkedett 11% fölé. Ha az ENSZ támogatja a háborút, akkor a támogatottság már jóval magasabb, 13 és 51% között volt (Ezek Spanyolország illetve Hollandia arányai).
    Azt a nyolc országot, amelynek a vezetői kijelentették, hogy ők az Új Európához tartoznak, megdícsérték bátorságukért és tisztességükért. A nyolcak nyilatkozatukban a Biztonsági Tanács határozataival való egyetértésükere hivatkoztak, de tételesen nem idézték azokat.
    A nyilatkozatuk után a sajtó diadalmaskodva a németek és franciák elszigeteléséről írt. Az elszigetelésük a érdekében, nem is hívták meg őket az Új Európa nyilatkozatának aláírására, félve attól, hogy azt esetleg aláírják.
    Állandóan azt hangoztatják, hogy az ígéretes Új Európa Washingon mögött áll, s azt állítják, hogy „sok európai támogatja az EÁ nézeteit, ha Franciaország és Németország nem is." Azonban ki ez a „sok európai?" Átnézve a közvéleménykutatási adatokat kiderül, hogy az Új Európában többen ellenzik EÁ véleményét, mint Franciaországban és Németországban. Különösen igaz ez Olaszországra és Spanyolországra nézve, amelyeket megdícsértek, mint az Új Európa vezetőit. Washington örömére a korábbi kommunista országok csatlakoztak az Új Európához. Ezek között van Macedónia, ahol az ENSZ-támogatás nélküli amerikai támadást a megkérdezettek 4 %-a támogatja, és Románia. ahol ez az arány 11%.

    Azokban a lapokban, amelyek a demokráciát jelentős értéknek tekintik, a főcímekben arról olvashatunk, hogy az Öreg Európa valójában magában foglalja az európaiak többségét, Keletet és Nyugatot, míg az Új Európa csupán néhány vezetőt jelent, akik lakosságuk véleményétől függetlenül felsorakoznak Washington mögé.
    Sok cikkben a háborúelleneséget Washington piaci gondjaként kezelik.
    A színkép szabadalevű végén Richard Holbrooke kihangsúlyozza azt a nagyon fontos kérdést, hogy ha összeadjuk az Új Európa, a nyolc ország lakóinak számát, az nagyobb, mint az alá nem író országok lakossága. Ez ugyan igaz, de azt nem említi, hogy ezekben a lakosság túlnyomó része ellenzi a háborút, még nagyobb arányban, mint az Öreg Európában.

    A Wall Street Journal cikkírói szidják a médiát, mint baloldaliakat,  „akik azzal a nevetséges eszmével jönnek elő, hogy Franciaország és Németország Európa nevében beszél, holott kisebbségben vannak. Hazugságaikkal szolgálják azok politikai céljait, mind Európában, mind Amerikában, akik ellenzik Bush elnök iraki céljait."

    Ez a következtetés akkor igaz, ha kizárjuk Európából az európaiakat, s elvetjük azt a radikális baloldali tant, hogy a népeknek valamilyen szerepe van a demokratikus társadalmakban.