A helyet a Rampenplan Kollektíva nevű társaság működtette, akik önkéntes munkanélküliek. Tagadd meg a munkát! – hirdette egy felirat a konyha fölött, ahol keményen dolgoztak, hogy a napi hétszáz adag húsmentes, bioételt kiadhassák a háromeurós, nevetségesen alacsony áron. A Rampenplan Kollektíva tehát nem utasítja el úgy általában a munkát, csak azt a tömegtermelést, amelyben a mai európaiak többsége dolgozik, és amely a csoport szerint a környezet szisztematikus lerombolásához, szegénységhez és járványokhoz vezet. Ehelyett kisközösségi alapokon szerveződő, a fenntartható fejlődés elveit figyelembe vevő munkarendet javasolnak, amelyben maguk is élnek – immár húsz éve.
A Rampenplan az elmúlt két évtizedben beutazta Európát, főként demonstrációk kongresszusok résztvevőit etették, máskor egyszerűen ingyen osztották ételeiket – a táplálkozási elveiket népszerűsítendő. Eszerint nem gondolkozhat helyesen a világról az, aki húst eszik, mégpedig azért nem, mert embertelen körülmények között nevelődnek és pusztulnak el azok az állatok, amelyeket megeszünk.
Alábbiakban
a konyha egyik irányítója, Bert van Wakeren beszél az életmódjukról:
– Ez a mobil konyha. Mindenünk belefér néhány buszba. Az év nagy részében – kb. hét hónapon át – úton vagyunk. Az elmúlt húsz évben végigfőztük Európát északtól délig és kelettől nyugatig. Ahova meghívnak bennünket, elmegyünk – ha az adott esemény tartalmával és jellegével egyetértünk. Gandhi mondta sok évvel ezelőtt, hogy nem cselekedhetsz az életed egy bizonyos területén igazán helyesen, ha közben az életed egy másik területén rossz gyakorlatot folytatsz. Úgy látjuk, a nagyüzemi élelmiszergyártás sok problémát vet fel: kémiai anyag van a földben és a vizekben, ami az emberre és az állatokra, illetve a természet egészére ártalmas. Ezért mielőtt megérkezünk egy fesztivál helyszínére, felvesszük a kapcsolatot a helyi bio-gazdálkodókkal és tőlük szerezzük be az ételeink alapanyagát. Aki nálunk eszik, nem fizet a többféle zöldséges falatból álló meleg ebédért többet, mintha bárhol a városban egy szendvicset venne. Az ételt zománccal borított fémtányérokba adagoljuk ki, amit saját kezűleg mos el maga után a vendég, a betétdíjas poharakkal együtt. Mi, akik megfőztük az ételt, végig itt vagyunk, adagolunk és irányítunk, beszélgetünk és pakolunk.
– Meglepő, hogy ennyit dolgoznak, miközben a sátor oldalán munkamegtagadásra felszólító jelmondatot helyeztetek el.
– Azt a munkát tagadjuk meg, ami az ökoszisztéma felszámolásához vezet. A konyhában dolgozók túlnyomó többsége munkanélküli – és ez a legtöbbüknél tudatos választás eredménye. Mint ahogy az is, hogy szinte csak annyit kérünk az általunk készített ételért, mint amennyibe nekünk kerül. Igyekszünk több lábon állni: Hollandiában, Maastricht közelében nyomdát üzemeltetünk, ezen kívül videók gyártásával is foglalkozunk, amelyekben beszámolunk azokról az eseményekről, ahol tagjaink főznek, továbbá tévécsatornák kínálatából válogatva híradó-összeállításokat készítünk és terjesztünk. A velünk utazók bevételei ezen túl a munkanélküli segélyeikből származnak – bár ahogy múlnak az évek, az összeg egyre kisebb.
– Vajon megvalósítható lett volna a ti többféle, azonos gondolati körön elhelyezkedő projektetek a holland állam erős szociális hálója nélkül?
– Az indulásnál tényleg jól jött némi állami segítség, de segítettünk már beindítani a miénkhez hasonló konyhát Angliában, Dániában, Németországban és Litvániában. Csehországban is voltak kezdeményezések, de aztán ott végül is meghiúsult. Magyarországonr 1991-ben jó pár hetet töltöttünk a bugaci pusztán, az Ecotopia című rendezvényen, de követőink ott nem akadtak…
– Gondolom, ha megérkeztek valahova, nem hotelban szálltok meg.
- A járműveinkben alszunk, vagy a sátorban, az asztalok között.
– Ezt az életformát családostul is választják emberek?
– Csoportunk kemény magját hat ember alkotja. Mi abban a 3-4 hónapban is együtt lakunk, amikor a hollandiai bázisunkon vagyunk. Összesen 45-en vagyunk azokkal együtt, akik hosszabb-rövidebb időre csatlakoznak hozzánk. 43 éves vagyok, eredeti szakmámra nézve szociális munkás. Több, mint 14 éve vagyok a csoport tagja. Nincs gyerekem, de akiknek van, azok többnyire csak az iskolai szünetekben utaznak és dolgoznak velünk. Ha körülnéztél, láthattad, hogy sok furcsa, bolondos ember van köztünk – azt pedig mindig élvezik a gyerekek…