Bihari László
SZEMBEN A TANÁCSTALAN MŰVÉSZETTEL
A Lódz Kaliska alkotócsoport az Őszi fesztiválon
Magyar Hírlap, KULTÚRA 1999. október 22., péntek
 

A húszéves Lódz Kaliska alkotócsoport a mindenkori renddel szemben a személyes szabadságot keresi filmben, akcióművészetben, fényképészetben és más területeken is. Marek Janiak belsőépítész Lódz iparvárost próbálja lakhatóbbá tenni, s ennek érdekében a performer Andrzej Kwietniewskivel alapítványt hoztak létre a főutca megreformálására. Abból az alkalomból, hogy a Liget Galériában nyílt kiállításuk, az öttagú csoportból ők ketten válaszoltak kérdéseinkre.

- A Lódz Kaliska műveit tökéletesen áthatja az erotika. Olyan érzésem támadt, hogy munkáikban talán azért foglalkoznak annyit a nemi szervekkel, mert Lengyelországban betiltották a szexet...

- Nem tiltották be, és nem hiszem, hogy a műveink túlságosan erotizáltak lennének. De a művészetben az erotika mindig jelentős szerepet játszott, és mi, lódzi fickók is ott vagyunk az erotika nagy körforgásában, ennyi az egész. A nemi közösülés kellemes dolog, nagyon szeretünk részt venni benne, és általában is úgy élni, hogy minél több jóban legyen részünk. A művészetünkben tehát éppúgy fejezzük ki a nőhöz fűződő kapcsolatunkat, mint az életünk minden más fontos mozzanatát.

- Gyakran nyúlnak az európai kultúrtörténet köztiszteletben álló műveihez és szimbólumaihoz, hogy aztán sokak felháborodására átdolgozzák, gúny tárgyává tegyék.

- Igen, például a Liget Galériában most tartott akciónk Marcel Duchamp, Agglegényei vetkőztetik a menyasszonyt, de még című művének felelevenítése volt: mi is levetkőztettünk két nőt a galéria utcára néző kirakatában. Általában tanácstalanságot tapasztalunk a művészetben, aminek egyik következménye, hogy a régi, mára érvénytelenné vált szimbólumaink helyett nem találunk újakat. A Vénusz születése ma is a női szépség szimbóluma, reklámokban használják, mint a nők elé állított idolt, holott már egészen más ideáljaink vannak, mint Botticelli korában. Ezzel a tanácstalansággal próbáltunk kezdeni valamit az Uffizi képtárban tartott akcióval is: Vénusz mellé odaállítottunk egy eleven meztelen nőt, akinek a szépsége számunkra időszerűbb, evidensebb. Más: a lengyelek nemzeti büszkeségének máig egyik megkérdőjelezhetetlen manifesztációja Matejko Grünwaldi csata című festménye, amely a német lovagrend felett aratott győzelmünket ábrázolja, holott ez a grandiózus tömegjelenet igazából semmit sem mond már nekünk. A Lódz Kaliska azért csinálta meg a parafrázisát, mert meggyőződésünk, hogy sehová sem vezet ez a Grünwaldot hajtogató nemzeti öntudat, amelybe ráadásul cseppnyi németellenesség is vegyülhet.

- Csoportjuk ma ugyanolyan frivol és rendbontó, mint húsz évvel ezelőtt, miközben a diktatúra már régen összeomlott. Hogyan érzik magukat a mai Lengyelországban, talán csak nem ugyanúgy?

- Mi nem változtunk ugyan, furcsa módon a környezetünk mégis egész másképp kezel bennünket: régen egy kis elitművészeti csoportocskának számítottunk, ma pedig olyan népszerűek vagyunk, mint a rockzenekarok. A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a lengyel művészet meghatározó vonulata volt a konceptualizmus, ami viszont nem vonzotta a közönséget; a nyolcvanas évek a politikus művészet jegyében teltek, ma pedig - ebben az amerikai-japán kapitalizmusban, amikor az emberek pénzt csinálnak éjjel-nappal és a meghülyülésig elfoglaltak - most éppen harmadik korszakunkat éljük. Mindháromban az egyéni szabadságunkért küzdöttünk, ami nem tévesztendő össze a politikai szabadsággal, mert a politika sosem érdekelt bennünket. Érdekes módon ma sokkal nehezebb megtalálni a művészi és az egyéni szabadság útjait, mint az előző rendszerben. Akkoriban beszorított keretek között éltünk ugyan, de legalább adott a rendszer némi lehetőséget, ma viszont az embernek magának kell kiharcolnia a saját életterét, ami komoly kreativitást kíván, és épp ezért sokakat félelemmel tölt el. Nem csoda, hogy visszavágynak a régi, biztonságos ketrecbe.

- Az önök gondolkodásában a közösség fontosabb szerepet játszik, mint ahogyan azt itt Magyarországon a modern művészeti életben megszoktuk. Kérem, beszéljen a "Piotrkowska Utca Alapítvány"-ról, amelyet az együttesből önök ketten hoztak létre Lódz városának kellemesebbé tételére!

- Az alapítvány tevékenysége független a Lódz Kaliskától, bár felhasználjuk az együttes infrastruktúráját, például a gyönyörű, szőke, nagy mellű titkárnőnk szolgáltatásait. Az alapítvány a város főutcájának fejlődését hivatott elősegíteni. Lódz az utóbbi száz évben hihetetlen gyorsan fejlődött fel egy kis faluból egymilliós iparvárossá. Bérházak és gyárak halmaza lett, az utcák szomorú, négyzetrácsos rendet alkotnak, amelyből teljességgel hiányoznak a közösségi terek. Épp ezért a széles és hosszú főutcának különös a jelentősége. Az alapítvány akcióival azt szeretnénk előmozdítani, hogy az emberek járjanak be a városközpontba és éljék meg a várost. Minden évben megrendezzük hát strandakciónkat, amikor homokot, pálmafát és mesterséges medencéket hordunk ki a főutca közepére, és strandlabdaversenyt szervezünk. Szeretnénk kizökkenteni az életet a maga monotóniájából. Minthogy a házak között az ember a tágasság hiányát érzi, egy másik akciónkban például felvonultattunk a főutcán mindenféle olyan eszközt, amely a levegővel kapcsolatos: repülőgépet, helikoptert, légballont, légfúvó szerkezetet...

- És mit értek el? Az emberek számára mindez nem pusztán abszurd jelenetsor a főutcán?

- Elértük a legfontosabbat: az emberek járni kezdtek a centrumba, az üzletemberek pedig, látván ezt, kocsmákat és szórakozóhelyeket építettek a főutcára.

- Van a városban egy Lódz Kaliska nevű kocsma is, amely ugyan nem az önöké, de Marek Ropny Janiak tervei alapján épült, és úgy hallom, sikerült ebbe az csoport szellemiségét is beleépítenie.

- Igen, rábeszéltük egy barátunkat, hogy építtessen kocsmát, ami mára a művészvilág törzshelye lett, úgyhogy még egy emeletet rá kellett húzni. Ezt a népszerűségét a jó kiszolgálásnak és a különleges berendezésének köszönheti.

- Árulja el, milyen ez a különleges berendezés?

- Az illemhely például a helyiség közepén van és üvegfalak veszik körül. Befelé persze nem átlátszó, csak kifelé; ezért a bent ülő úgy érezheti, hogy mindenki őt nézi. Különösen a hölgyek szokták meg nehezen. A pultok lejtenek és kifli alakúak, az asztalok hullámosak, nincs két egyforma szék, emiatt aztán előfordulhat, hogy a partnere kétszer olyan magas széken ül, mint ön. Némelyik asztal fallosz alakú. A földszintet az emelettel elválasztó födém bizonyos helyeken ugyancsak átlátszó - lefelé és fölfelé is. A falakat és a mennyezetet a mi képeink borítják. Az egésznek van valami posztmodern jellege, például kemény funkcionális fémtárgyak találhatók benne, olyanok - mint például egy autó lökhárítója -, amelyek lágyságot sugárzó formákkal ütköznek.