–A múlt héten véletlenül találkoztam Pistivel. És mondtam neki, hogy alkoholista vagyok, amin teljesen elszörnyedt, miközben ő heroinista... Amióta ismerem. Először a Pistivel akartam zenekart alapítani, 81-ben, csináltunk is néhány számot, de aztán hiába vártam rá. Mert közben máktea meg heroin, meg mit tudom én még mi volt. Vicces, hogy pont akkor találkoztunk, amikor a nyomdából jöttem a CD-borítóval. Hol is él a Pisti most, valahol az Indonéz-szigetvilágban? Mutattam neki a CD-borítót, hogy ezt csinálhattuk volna együtt. 1981 óta tizenkilenc év telt el, jó sokat vártam a Pistire.
Ujj Zsuzsannát idéztem, a Csókolom zenekar énekesnőjét, aki húsz évet
várt a Csókolom 2000 című lemez megjelentetésével.
A Mammut kettő építkezést bámultuk a Széna téren egy éjjel, amikor
Ujj Zsuzsanna a volt munkahelyéről beszélt, amit most nem nevezhetek meg,
mert nem akarja. Ujj Zsuzsanna a Mammut kettővel szemben a hatalomvágyról
beszélt, ami tönkretette egy barátját, megváltoztatta őt, és megváltoztatott
mindent, lassan tönkretéve a munkahelyet, ahol együtt dolgoztak. És ő most
itt van munka nélkül, az elmúlt huszonhat évben rengeteget melózott, ebből
tizenöt évig barátok között, és semmit sem tudott arról, hogy nemcsak náluk
őrjítette meg a főnököt a hatalomvágy, hanem a többi munkahelyek főnökeit
is, s ekkor mintegy észrevétlenül témát váltott, és áttért a szerelemre.
Közben még arról beszélt, hogy Budapesten máshogyan éltek az emberek egymással,
amikor még nem kellett hajléktalanok fölött átlépni az utcán, és ő még
a nyolcvanas évek elején megrökönyödött egy bécsi parkban azon, hogy a
kismamák meg az öregek békében sétálnak el az őrült mellett, aki éppen
mocskos gézdarabokat húzott elő a gatyájából.
„Ez Amerika."
És
ekkor már Jáhimról beszélt, de beszélhetett volna a többiekről is: Öcsiről,
Haliról vagy Zsoltiról, mert Ujj Zsuzsanna azt akarta, hogy a szerelemről
szóljon ez a riport. A dalai mind a szerelemről szólnak, és a fényképei
is, amelyeket kiállított nyolcvanhétben, és ekkor felhívta Jáhimot, hogy
nyissa meg a kiállítását. Jáhim megnézte, és azt mondta, hogy nem érdeklik
ezek a képek, aztán egész délután sétáltak a városban, Jáhim el sem jött
a kiállításra, nem is szólt, hogy nem nyitja meg, Zsuzsanna pedig öt éven
át szerette. A képeken ő maga van meztelenül, és mint egy szörnyeteg vicsorog,
az öléből vakító fény tör elő, vagy mint a halál, feketére és fehérre van
festve a teste, éppen olyan rajtuk, mint a dalaiban: „Péter, Péter szeress
engem, / akkor is ha lehetetlen / akkor is ha lehetetlen, / rajtad kívül
senkim sincsen."
Ujj Zsuzsanna nővére szebb. Jobban is tanult nála. Férjnél van, gyerekei
is vannak, Zsuzsinak nincs. Hátamat egy út menti feszület kerítésének döntve,
napsütésben, Kapolcs és Tapolca között stoppal elakadva így láttam Ujj
Zsuzsannát: pipaszár lábai körül a lehető legszélesebb átmérőjű rövidnadrág,
körülbelül még négy pár ilyen láb férne el a nadrágjában. Ebben a ruhadarabban
és egy magas szárú vászoncipőben, továbbá egy viseltes pólóban őgyelgett
az útpadkán, és olyan arckifejezéssel integetett az autóknak, mintha üzenné:
„csak az vegyen fel, aki nem riad meg tőlem".
Egy kocsmában ül Zsuzsanna valamikor a nyolcvanas évek végén, körülötte
emberek, a szomszéd asztalnál pedig Jáhim egyedül van, és az ujjával odaint
Zsuzsannának, hogy menjen. Ujj Zsuzsanna pedig vonakodik, aztán megy.
–Néha, amikor kedve támadt hozzá, andalogtunk. De nem beszéltük meg
előre, csak úgy összetalálkoztunk véletlenül, akkoriban igen könnyen össze
lehetett találkozni bárkivel. Aztán amikor meghalt a felesége, akkor odajött:
„szeretsz még?" Mondtam, hogy igen. És néhány hónapig ápoltam. Aztán eltűnt.
„Lement gyufáért", ahogy mondani szokás.
Jáhimról énekel a Csókolom zenekarban U. Zs.: „Hagyom hát, hadd menjen,
ne engem szeressen, / hagyom hát hadd fusson, hagyom, hogy elbukjon, /
hagyom, hogy elvesszen, csak valahol meglegyen. / Átengedem másnak. Mocskos
éjszakának."
Vannak, akik úgy gondolják, hogy a szerelem praktikus dolog, olyan,
mint az üzlet, biztonságot és családi melegséget ad az embernek, és közben
fogalmuk sincs róla, hogy mi is az igazi boldogság, leélik nélküle az életüket,
mert becsukódtak az olyan légies, szabályozhatatlan erők előtt, mint a
szerelem. Ujj Zsuzsanna erről beszélt immár a Rácz-kertben. Amikor azt
kérdeztem, hogy vajon miért nem jó nekünk a Rácz-kert, hiszen ismerősök
vannak, nem drága hely, hát akkor miért kerüljük mi is, meg sok barátunk
ezt a helyet, és vajon tíz vagy húsz évvel ezelőtt az ilyeneket miért nem
kerülték, amire Ujj Zsuzsanna azt felelte, hogy ide csak mi járhatunk,
a kivételezettek, akiknek van pénzük egy sörre.
–Felteszek neked egy karácsonyi kérdést, elvégre a szeretet ünnepe
van. Miért mondtad azt, hogy még mindig szereted a volt főnöködet, aki
kirúgott?
–Szép, okos, tehetséges, emberszerető, csak megbolondította az, hogy
hatalmat kapott a kezébe. Nem biztos, hogy művésznek is tehetséges, de
nagyon bátor meg szemtelen, és jól ért a technikához meg a pénzhez is,
és remélem, hogy ő nem veszik el. Még ha oda se jön hozzám az utcán, mint
a múltkor. Mert ha például elveszik, akkor elveszik az is, amiben én éltem
és hittem. De ha végigcsinálja diktátorként, és mégis születik belőle eredmény,
az jó lesz. Akkor legalább nem kell nagyon rosszakat gondolni őróla. Mert
azért eltévelyedett, az biztos.
Ujj Zsuzsannát a Margit körúti lakás erkélyén az alábbi kérdés foglalkoztatja
egy augusztusi estén, amíg hat emelet mélységben terepjárók és más autók
tetejét látja:
Vajon
volt-e értelme huszonhat évvel ezelőtt elhagyni Veszprémet és eljönni Budapestre,
a látszerész-szakmunkásképzőbe, vajon megtudott-e egyáltalán valamit, aminél
nem tudna sokkal többet mint egyszerű családanya Veszprémben? Mit értek
a virágzó klubok, a filmvetítések, ahol tudósok tartottak előadást a filmek
előtt, a beszélgetések a Toldi moziban, a Ganz Művelődési Ház, ahol Szentjóby
Tamás mondott bevezetőt másutt nem vetített filmek előtt, a Fiatal Művészek
Klubja, ahová illett eljárni, a Kassák, ahová viszont csak az jött, akit
tényleg érdekelt a műsor, és a kocsmák, amelyeket mindenféle emberek látogattak
– mit ért az egész?
Az erkélyről mindig a rövidfilmje jut eszembe, amelyet még a nyolcvanas
években forgatott, és itt kezdődött a cselekmény, amelynek címe: Hogyan
szabaduljunk meg egy csapásra öngyilkos gondolatainktól?
De mégis, miért nem lesz zenekar, hiszen Ujj Zsuzsannának nincs munkája,
erős, reszelős, vad a hangja, dallamok és versek születnek a fejében, a
Csókolomot sokan szeretik, fellépett itt meg ott, Tilos az Á, Sziget, Mediawave,
Epreskert... Egy éve mondja már, hogy zenekar Spenót nélkül nem lesz, miért
nem lesz? A válasz:
–Nem tudom.
Ujj Zsuzsi azt mesélte, hogy Spenót hosszú évekkel ezelőtt egy éjjel
szerelmi bánatában elindult Nyugatra a Tilos az Á-ból, egy szál akusztikus
gitárral és Trabanttal. Spanyolországban Espinata Corleone lett belőle,
csavargott, és flamencót játszott, Corleonézott, ahogy U. Zs. mondta, gitárpárbajokon
tanulta a műfajt, vonaton, utcán bárhol párbajoztak a gitárosok, de ma
Espinata Corleone a Hajtás Pajtás biciklis futárszolgálatot vezeti, sok
gyereke van, és:
–Valószínűleg az én tétlenségemen múlik az egész. Rossz, hogy nem találom
meg a megfelelő embereket... Bár megtaláltam... Mindenkit más érdekel,
mindenki munkázik...
Ujj Zsuzsanna kedvenc filmje az Etűdök gépzongorára. Ha az a film eszembe
jut, esős szürkületet érzek, nehéz emlékeket, elbambulást.
–Biztosan el kell telnie néhány évnek, mire kiderül, hogy a Spenót
miért nem akar zenélni... Úgy látszik, megint várnom kell.
Az alkony és a sötétség közötti időben játszódik a Ragyogás Tóth János
régi filmjében, amely hosszú éveken át készült, kopasz, őszi fák villannak
fel, és a képek elégnek, mintha a film égne. Szirtes András „álló- és mozgóképgyártó"
vetítette a városligeti „Á Caféban" öt ember előtt, utána az asztalnál
ugyancsak öten ültünk. Ujj Zsuzsanna udvariasan megkérdezte Szirtestől,
hogy miért nem csak a saját filmjeit vetítette. Szirtes válaszolt: a „mestereit"
is mindig vetíti, ha meghívják valahova, csak a gépek már drágák, és elromlanak,
így panaszkodott. Elhallgatott. Szirtes a levegőbe nézett, Mariska viszont,
a volt élettársa odaadóan figyelt mindenkire, én odahajoltam Zsuzsihoz:
napok óta a fejemben jár egy száma, amelyiket Weöres Sándor versére, A
slágerénekesnőre írt a Csókolom zenekar: „Ma foglalt a szívem / de várjon
rám híven / ha késik sem pihen a mámor." Erre azt felelte, hogy nehéz kiénekelni
azt a szót: „mámor", mert ebben a korban nincs, és nehéz elhitetni, hogy
jön majd.