Bihari László:
Riport a szeretetről
 

–A múlt héten véletlenül találkoztam Pistivel. És mondtam neki, hogy alkoholista vagyok, amin teljesen elszörnyedt, miközben ő heroinista... Amióta ismerem. Először a Pistivel akartam zenekart alapítani, 81-ben, csináltunk is néhány számot, de aztán hiába vártam rá. Mert közben máktea meg heroin, meg mit tudom én még mi volt. Vicces, hogy pont akkor találkoztunk, amikor a nyomdából jöttem a CD-borítóval. Hol is él a Pisti most, valahol az Indonéz-szigetvilágban? Mutattam neki a CD-borítót, hogy ezt csinálhattuk volna együtt. 1981 óta tizenkilenc év telt el, jó sokat vártam a Pistire.

Ujj Zsuzsannát idéztem, a Csókolom zenekar énekesnőjét, aki húsz évet várt a Csókolom 2000 című lemez megjelentetésével.
A Mammut kettő építkezést bámultuk a Széna téren egy éjjel, amikor Ujj Zsuzsanna a volt munkahelyéről beszélt, amit most nem nevezhetek meg, mert nem akarja. Ujj Zsuzsanna a Mammut kettővel szemben a hatalomvágyról beszélt, ami tönkretette egy barátját, megváltoztatta őt, és megváltoztatott mindent, lassan tönkretéve a munkahelyet, ahol együtt dolgoztak. És ő most itt van munka nélkül, az elmúlt huszonhat évben rengeteget melózott, ebből tizenöt évig barátok között, és semmit sem tudott arról, hogy nemcsak náluk őrjítette meg a főnököt a hatalomvágy, hanem a többi munkahelyek főnökeit is, s ekkor mintegy észrevétlenül témát váltott, és áttért a szerelemre. Közben még arról beszélt, hogy Budapesten máshogyan éltek az emberek egymással, amikor még nem kellett hajléktalanok fölött átlépni az utcán, és ő még a nyolcvanas évek elején megrökönyödött egy bécsi parkban azon, hogy a kismamák meg az öregek békében sétálnak el az őrült mellett, aki éppen mocskos gézdarabokat húzott elő a gatyájából.

„Ez Amerika."

És ekkor már Jáhimról beszélt, de beszélhetett volna a többiekről is: Öcsiről, Haliról vagy Zsoltiról, mert Ujj Zsuzsanna azt akarta, hogy a szerelemről szóljon ez a riport. A dalai mind a szerelemről szólnak, és a fényképei is, amelyeket kiállított nyolcvanhétben, és ekkor felhívta Jáhimot, hogy nyissa meg a kiállítását. Jáhim megnézte, és azt mondta, hogy nem érdeklik ezek a képek, aztán egész délután sétáltak a városban, Jáhim el sem jött a kiállításra, nem is szólt, hogy nem nyitja meg, Zsuzsanna pedig öt éven át szerette. A képeken ő maga van meztelenül, és mint egy szörnyeteg vicsorog, az öléből vakító fény tör elő, vagy mint a halál, feketére és fehérre van festve a teste, éppen olyan rajtuk, mint a dalaiban: „Péter, Péter szeress engem, / akkor is ha lehetetlen / akkor is ha lehetetlen, / rajtad kívül senkim sincsen."
Ujj Zsuzsanna nővére szebb. Jobban is tanult nála. Férjnél van, gyerekei is vannak, Zsuzsinak nincs. Hátamat egy út menti feszület kerítésének döntve, napsütésben, Kapolcs és Tapolca között stoppal elakadva így láttam Ujj Zsuzsannát: pipaszár lábai körül a lehető legszélesebb átmérőjű rövidnadrág, körülbelül még négy pár ilyen láb férne el a nadrágjában. Ebben a ruhadarabban és egy magas szárú vászoncipőben, továbbá egy viseltes pólóban őgyelgett az útpadkán, és olyan arckifejezéssel integetett az autóknak, mintha üzenné: „csak az vegyen fel, aki nem riad meg tőlem".
Egy kocsmában ül Zsuzsanna valamikor a nyolcvanas évek végén, körülötte emberek, a szomszéd asztalnál pedig Jáhim egyedül van, és az ujjával odaint Zsuzsannának, hogy menjen. Ujj Zsuzsanna pedig vonakodik, aztán megy.
–Néha, amikor kedve támadt hozzá, andalogtunk. De nem beszéltük meg előre, csak úgy összetalálkoztunk véletlenül, akkoriban igen könnyen össze lehetett találkozni bárkivel. Aztán amikor meghalt a felesége, akkor odajött: „szeretsz még?" Mondtam, hogy igen. És néhány hónapig ápoltam. Aztán eltűnt. „Lement gyufáért", ahogy mondani szokás.
Jáhimról énekel a Csókolom zenekarban U. Zs.: „Hagyom hát, hadd menjen, ne engem szeressen, / hagyom hát hadd fusson, hagyom, hogy elbukjon, / hagyom, hogy elvesszen, csak valahol meglegyen. / Átengedem másnak. Mocskos éjszakának."
Vannak, akik úgy gondolják, hogy a szerelem praktikus dolog, olyan, mint az üzlet, biztonságot és családi melegséget ad az embernek, és közben fogalmuk sincs róla, hogy mi is az igazi boldogság, leélik nélküle az életüket, mert becsukódtak az olyan légies, szabályozhatatlan erők előtt, mint a szerelem. Ujj Zsuzsanna erről beszélt immár a Rácz-kertben. Amikor azt kérdeztem, hogy vajon miért nem jó nekünk a Rácz-kert, hiszen ismerősök vannak, nem drága hely, hát akkor miért kerüljük mi is, meg sok barátunk ezt a helyet, és vajon tíz vagy húsz évvel ezelőtt az ilyeneket miért nem kerülték, amire Ujj Zsuzsanna azt felelte, hogy ide csak mi járhatunk, a kivételezettek, akiknek van pénzük egy sörre.
–Felteszek neked egy karácsonyi kérdést, elvégre a szeretet ünnepe van. Miért mondtad azt, hogy még mindig szereted a volt főnöködet, aki kirúgott?
–Szép, okos, tehetséges, emberszerető, csak megbolondította az, hogy hatalmat kapott a kezébe. Nem biztos, hogy művésznek is tehetséges, de nagyon bátor meg szemtelen, és jól ért a technikához meg a pénzhez is, és remélem, hogy ő nem veszik el. Még ha oda se jön hozzám az utcán, mint a múltkor. Mert ha például elveszik, akkor elveszik az is, amiben én éltem és hittem. De ha végigcsinálja diktátorként, és mégis születik belőle eredmény, az jó lesz. Akkor legalább nem kell nagyon rosszakat gondolni őróla. Mert azért eltévelyedett, az biztos.
Ujj Zsuzsannát a Margit körúti lakás erkélyén az alábbi kérdés foglalkoztatja egy augusztusi estén, amíg hat emelet mélységben terepjárók és más autók tetejét látja:
Vajon volt-e értelme huszonhat évvel ezelőtt elhagyni Veszprémet és eljönni Budapestre, a látszerész-szakmunkásképzőbe, vajon megtudott-e egyáltalán valamit, aminél nem tudna sokkal többet mint egyszerű családanya Veszprémben? Mit értek a virágzó klubok, a filmvetítések, ahol tudósok tartottak előadást a filmek előtt, a beszélgetések a Toldi moziban, a Ganz Művelődési Ház, ahol Szentjóby Tamás mondott bevezetőt másutt nem vetített filmek előtt, a Fiatal Művészek Klubja, ahová illett eljárni, a Kassák, ahová viszont csak az jött, akit tényleg érdekelt a műsor, és a kocsmák, amelyeket mindenféle emberek látogattak – mit ért az egész?
Az erkélyről mindig a rövidfilmje jut eszembe, amelyet még a nyolcvanas években forgatott, és itt kezdődött a cselekmény, amelynek címe: Hogyan szabaduljunk meg egy csapásra öngyilkos gondolatainktól?
De mégis, miért nem lesz zenekar, hiszen Ujj Zsuzsannának nincs munkája, erős, reszelős, vad a hangja, dallamok és versek születnek a fejében, a Csókolomot sokan szeretik, fellépett itt meg ott, Tilos az Á, Sziget, Mediawave, Epreskert... Egy éve mondja már, hogy zenekar Spenót nélkül nem lesz, miért nem lesz? A válasz:
–Nem tudom.
Ujj Zsuzsi azt mesélte, hogy Spenót hosszú évekkel ezelőtt egy éjjel szerelmi bánatában elindult Nyugatra a Tilos az Á-ból, egy szál akusztikus gitárral és Trabanttal. Spanyolországban Espinata Corleone lett belőle, csavargott, és flamencót játszott, Corleonézott, ahogy U. Zs. mondta, gitárpárbajokon tanulta a műfajt, vonaton, utcán bárhol párbajoztak a gitárosok, de ma Espinata Corleone a Hajtás Pajtás biciklis futárszolgálatot vezeti, sok gyereke van, és:
–Valószínűleg az én tétlenségemen múlik az egész. Rossz, hogy nem találom meg a megfelelő embereket... Bár megtaláltam... Mindenkit más érdekel, mindenki munkázik...
Ujj Zsuzsanna kedvenc filmje az Etűdök gépzongorára. Ha az a film eszembe jut, esős szürkületet érzek, nehéz emlékeket, elbambulást.
–Biztosan el kell telnie néhány évnek, mire kiderül, hogy a Spenót miért nem akar zenélni... Úgy látszik, megint várnom kell.
Az alkony és a sötétség közötti időben játszódik a Ragyogás Tóth János régi filmjében, amely hosszú éveken át készült, kopasz, őszi fák villannak fel, és a képek elégnek, mintha a film égne. Szirtes András „álló- és mozgóképgyártó" vetítette a városligeti „Á Caféban" öt ember előtt, utána az asztalnál ugyancsak öten ültünk. Ujj Zsuzsanna udvariasan megkérdezte Szirtestől, hogy miért nem csak a saját filmjeit vetítette. Szirtes válaszolt: a „mestereit" is mindig vetíti, ha meghívják valahova, csak a gépek már drágák, és elromlanak, így panaszkodott. Elhallgatott. Szirtes a levegőbe nézett, Mariska viszont, a volt élettársa odaadóan figyelt mindenkire, én odahajoltam Zsuzsihoz: napok óta a fejemben jár egy száma, amelyiket Weöres Sándor versére, A slágerénekesnőre írt a Csókolom zenekar: „Ma foglalt a szívem / de várjon rám híven / ha késik sem pihen a mámor." Erre azt felelte, hogy nehéz kiénekelni azt a szót: „mámor", mert ebben a korban nincs, és nehéz elhitetni, hogy jön majd.
 

Népszabadság, 2000.12.23 szombat