Bodóczky István: Vergődő kentaur
(Glaser Kati kiállítása a Liget Galériában 2009. április 23.–május 21.)
 

Gyermekkorunk egyik nagy kincses bányája édesanyám „rongyos zsákja” volt. A párnacihába tömködött elnyűtt pulóverek, rongyosra hordott trikók, mosástól szétmállott lepedők kimeríthetetlen forrást jelentettek játékainkhoz. Volt, hogy testvéremmel egy-egy elképzelt játékhoz kerestünk alapanyagot, de gyakran a zsákból előbukkanó textilek inspiráltak új játékokat.
Aki szeret piszmogni, egy sarokba elhúzódva merengeni a hulló vakolat szépégén, vagy akit víziók gyötörnek, akit leköt a varázslat, hogy a színes festékekből képeket teremthet, abból valószínűleg festő lesz. Aki nem szeret egyedül játszani, abból Glaser Kati lesz, belebújik a rongyos zsákba, hogy aztán onnan, annak habjaiból mint a rongyok Vénusza szülessen újjá. Onnan nem csak színes kinőtt pulóvereket, zoknikat, blúzokat húz ki magával, de a civilizáció emlékeit is…
Mert a reciklikálás a művészetben nem egyszerűen annyit jelent, hogy az ágyúkból harangokat öntünk, vagy a laposra préselt sörös dobozokból patch-work szőnyeget varrunk, hanem a művészi gondolatok, a kultúra emlékeinek újrahasznosítását is. A galériában „talált anyagokból” készült humoros, groteszk  leginkább gyermekjátékokra emlékeztető textil tárgyakat láthatunk, amelyek  megosztják a nézőt: az ismerős anyagok, formák és az új tartalmak között oszcillál figyelmünk. Kati sem mentes a vízióktól, csak tőle távol állnak a nagy, hangzatos üzenetek. Ezért vergődő kentaurjáról nem kell azt gondoljuk, hogy az a nyugati civilizáció metaforája. Pedig ehhez további jelentéseket is kapcsolhatnánk, ha tudjuk róla, hogy a görcsös rángatózó mozgást kínai piacon kapható játékok átalakított mechanikája idézi elő.
Ezek a munkák sokkal inkább egy derűs ember vízióját vázolják fel egy olyan világról, ahol a gyerekek nem csak action man-nal, Barbie babákkal játszanak, hanem az antik kultúra képzeletbeli lényeinek kedves gyermekjátékká szelídített „rongy babáival” is.  Kati helyre teszi a civilizáció nyomait, a  „feszült jelen idő bőrébe” bújtatja a múlt emlékeit és éppen így menti meg azokat. Ilyenformán van valami provokatív bennük. Nem azért, mintha az anyaghasználat vagy a technika újdonság lenne… Igen eredeti módon játszik viszont azzal a lehetőséggel, hogy a gyermekjáték műfaját „felnőttes”, művészi tartalmak kifejezésére használja. Mintegy felgyorsítva, kifordítva azt a folyamatot, amikor a múltban felnőttek számára írott dalok, történetek az idők során gyermekdalokká, mesékké váltak, ahogyan az embert széttépő félelmetes medvéből korunk máig népszerű macija lett.
Más tárgyain pedig korunk jelenségeit „teszi helyre”.  Némelyik munkájában szórakoztató, ahogyan  észreveszi a humort a véletlenekben, más textil szobrában viszont tabukat, vagy legalábbis kényes témákat dolgoz fel. Fontos számára, hogy aki kézbe veszi tárgyait, aktív befogadóként nyúljon azokhoz, hogy a tapintás, a textil keltette pozitív érzetek elfogadóvá tegyék az egyébként kínos jelenségek iránt is (pl. szarvas belső szervei, disznóvágó játék, szülő kutya, bálna).
Ahogyan játszik a jelennel és a civilizáció emlékeivel, úgy deheroizálja a kor máig élő héroszait. Nem egyszerűen az anyaghasználat révén, sokkal inkább azért, mert amolyan tárgyiasult palindromokat készít belőlük. Ezeknek a szövegeknek többsége olyan, ami visszafelé olvasva ugyanazt jelenti  (mint pl. „indul a görög aludni” vagy a „Lola dalol”) Kati kifordítható portréi azonban a ritkább változatra rímelnek „visszafelé olvasva”  ugyanis teljesen más jelentéssel bírnak. Az egymást szemük sarkából figyelő Petőfi Sándor és Szendrey Júlia portréiból a kifordítás révén egy jegesmedve és egy fóka feszült viszonya lesz. A ténynek, hogy egy mondat visszafelé olvasva is értelmes, titkos erőt tulajdonítottak a régiek. És valóban, ezeknek a meglepő átalakulásoknak ma is ereje van. Már csak a meglepetés révén is erősen hatnak, egyszersmind elgondolkodtatnak… Nem feltétlen súlyosan, az evolúcióról vagy arról, hogy nem tudhatjuk kiben mi lakozik, esetleg a lélekvándorlásról… Talán csak arról, hogy mi lennék, ha Glaser Katinak eszébe jutna, hogy sajátos módszerével elkészítse az én palindromomat is.