VISSZA A LISTÁHOZ
 
 


Kurátori tevékenységem során a különféle alkotókkal más és más metodusai alakultak ki az együttes munkának. Van, akivel az úgymond hivatalos szabályok szerint működtünk együtt s lett, akivel a mélyebb emberi színtre helyeződött a hangsúly. Lilla ezek közé tartozik.

Szeretném most azt is megosztani Önökkel, Veletek, mit köszönhetek annak, hogy Lilla megtisztel a kérdéseivel, a bizalmával és láthatom, folyamatosan nyomon követhetem, hogy éppen hol és hogyan tart abban a munkában, amit belső meggyőződése diktál számára.

Lilla megajándékoz azzal, hogy részese lehetek életének: személyisége alakulásának, újra, meg újra feltett kérdéseire talált válaszainak. Mindezzel párhuzamosan, pedig annak, ahogy képeiben is nyomon követhetővé válik, ahogy egyre közelebb mer menni a lét dilemmáihoz, a másik egyszeri és egyedi személyiségéhez. Az élethelyzet bemutatása a léthelyzet megjelenítésévé vált mostanra képeiben.

Eddigi sorozataiban is, a szociális, társadalmi helyzetük miatt alapvetően meghatározott jelennel és jövővel élő emberek élethelyzetére reflektált. Felmutatta és bemutatta őket. ’Képes-névjegyet’ készített számukra és számunkra is, róluk. Témaválasztásaival már önmagában is mindig provokálta a társadalmi érdektelenséget, a problémákkal való szembenézés hiányát. Figyelmeztetett bennünket. Fotográfiái sosem csak a képen megjelenőről szóltak, hanem a közöttük lévő kapcsolatról is közöltek. Az odafigyelők számára viszonyulásmódjával mintát is adott.

Lépésről lépésre jutott el önmagában és ezzel párhuzamosan fotóiban is, az egyre finomabb és egyre mélyebbre ható kérdésfeltevésig. A korábbiakban, magában a megmutatás gesztusában jelenlévő ’üzenet’, most a részletekben és gyakran, a nem megmutatott, bár látható és mégis rejtőző mozzanatokban bújik meg.

Mindeközben került közelebb álmai megvalósításához is, a megmutatott egyszeri sorsban megjelenő és a tehetséges alkotó révén meg is jeleníthető egyetemes kérdések feltevéséig. Nemcsak ebben lett bátor, hanem komponálásában, felvállaltan különböző technikák alkalmazásában. Mert a kiállított képek közötti ’láthatatlan mágnes’ az a meghatározó élmény és tapasztalat, amit Lilla számára a találkozás és a másik életének, létkérdéseinek megismerése jelent technikai megfeleltetések nélkül.

Ha Önök közül van, aki nem ismeri a korábbi sorozatokat és időt szán arra, hogy végignézze azokat, vagy aki ismeri, az belső mozijában végigpörgeti,  akkor maga is bejárhatja ezt az utat.

Most mindezt meg is köszönöm Neki. Lilla köszönöm.
 
 
 

Csizek Gabriella
Liget Galéria 2008. május 29.