Szarvas ego XII., akvarell papír, 50x70cm, 2006
Vágvölgyi B. András megnyító beszéde
Mikor Moizer Zsuzsa megkért, nyitnám meg ezt a kiállítást, már a képek ismerete elôtt dörzsöltem a tenyeremet - a művésznő korábbi munkáinak ismeretében - juj, de jó, dekonstruált nôi testek, micsoda nagyszerű, s főként idôszerű párhuzamot tudok majd vonni Quentin Tarantino épp most bemutatott Halálbiztos c. filmjével, ahol egy szép, letépett nôi láb lassításban landol az aszfalton. Arra is gondoltam, hogy majd egy távolról nekifutott párhuzammal szóba hozhatom E. Zsanettet is, aki szintén fiatal, szintén nő, sokat szerepel mostanában a hírekben, mert a Magyar Köztársaság néhány rendőre megerőszakolta őt egy éji órán, és ő ezt nem hagyta annyiban. Mert Moizer Zsuzsa képei eddig mindig női szenvedéstörténetek voltak, legyen szó Montefalcói Szent Klára fénylő szívéről, Febróniáról, a XIII. századi szíriai keresztény mártírnôrôl, egy mai palesztin öngyilkos-merénylô asszonyról vagy önarcképrôl.
Aztán megnéztem a képeket, és kicsit mást kaptam, mint amire számítottam. Jelentem: Moizer Zsuzsa bukolikus korszakát éli!
Az akvarell, pont a gyorsasága, a gyors elkészítés kötelme miatt engem Japánra emlékeztet. Pár vonás, pár ecsetmozdulat, figyelni a lélegzésre közben, mint egy sumi-e tusfestmény vagy egy kalligrafált haiku esetében. Igen, azt hiszem Moizer Zsuzsa akvarelljei kalligrafált haikuk. Ahol mindig ketten vannak.
Szarvas vagy kacsa. És az önarckép-lány, aki abszolutizált és általános. Szarvas tótükrön lebegő lányt csókol. Szarvas lánnyal. Lány szarvassal. Hajoló szarvas - aki lány. Ketten: folyós lány, folyós szarvas. Szarvastestű, leányfejű kentaur. Akik ikrek, az egyik lány arcos, a másik lány arctalan. De a következô képen már mindkettô arcos. Kacsa egó: leánytest, megsebzett kacsafej. Szarvas egó: baromfimód meghajtott fej. Két test, egy lélek. Hülye síró, aki kacsatest?, de azért lány. Hülye síró, aki teljességgel kacsa, de nyilván lány valahol. One shot - szarvas és célkereszt two-in-one.
A Szerelem c. képen két halott kacsa feje látható, élettelen szemek, a fejeken szép sebek. Két halott kacsa. Japánban az igazi szerelem el sem képzelhetô kettôs öngyilkosság nélkül. S így áll össze a haiku-koszorú képregénnyé.
elhangzott 2007 május 31-én a Liget Galériában
One shot, akvarell, papír, 75x105cm, 2006
A 12 akvarellt bemutató kiállítás az elmúlt fél év termése. A nagyméretű papírokon állat és női testek összeolvadása, az emberi lélek állati testképzetei, állapotai jelennek meg egyszerű, nyers formában.
Munkáim a pár évvel korábbi önarcképektől indulva fokozatosan alakultak át különböző állat egókba bújtatott önképekbe. A technika tudatosan egyszerüsödött, a forma körvonalakba rendeződött és az egyszerűségre való törekvés lecsupaszított testeket hozott létre. A korábbi önarcképek és a női mártíromsággal, valamint nők, női szentek életével, halálával foglalkozó képek személyes, ugyanakkor kölcsönzött történetének narratíváját zártabb formájú belső víziók, sürített történetek váltották fel. A személyesség változatlan a kiállított munkák esetében is. A méretbeli léptékváltás következménye a képek tartalmi változása, a metafóraként is működő állati és női testek egymásba forduló és egymásból következő képei létállapotokról közvetítenek üzeneteket.
A kiállított képek egyfajta lelki lenyomatok, amelyek a folyamatos önfigyelés és elemzés egy zártabb, koncentráltabb formái.
I.sz. röntgenkép, akvarell, papír, 24x18cm, 2005
"2004-ben diplomázott egyben nézendő önarcképsorozatával. „Egy gondolat kifejtéséhez nem elég egy kép, ezért sorozatokban gondolkodom. Egy dolog több kép által fejeződik ki, és szeretek gyorsan dolgozni, gyorsabban, minthogy az adott gondolat kimúlna a fejemből. Így az egyes kép a folyamat része.” Nem tud kilépni magából — mondja; luddita pikto-blog amit csinál — mondom. Képes naplóvezetés, olajjal festett leheletszerű hangulatrajzok. (A luddita nem a Fiáth-nővérek, hanem a nem technicizált képzőművészet értelmében, a túlzott eszközhasználat ellenében használtatik ehelyt.) „Hogy luddita vagyok-e? XIX. század eleji gépromboló? Szerintem, ha csak a technikára koncentrál a festő, akkor elveszik az élvezet. Márpedig az alkotás folyamatának nagyon fontos eleme az élvezet. Kell a katharzis. Kell, hogy legyen a képben valami, egy jel, ami mutatja, hogy az, aki festette, szerette is. Nem félek az új technológiáktól, de ölik a festészetet. A festészet klasszikus, de kortárs műfaj is. Fotózok én is, ám nem használom a fotókat közvetlenül fel a festményeimben.”
Régebben színes ceruzákkal rajzolt, van az is olyan, mint a naplóírás, egyébként ír is mostanában, azért az akvarelltől az olajképig a fővonal. „Kompozícióim egyszerűek, nincsen fül, nincsen nyak, kitöltik majdnem az adott teret.” Csak a lecsukott, vagy a nyitott szem. „Az arcképek szemébe zárt történeteket, vagyis egy sajátos és rettenetesen kegyetlen legendárium epizódjait vagy tucatnyi akvarell illusztrálja” — ír róla így Hajdu István a Magyar Narancsban. Moizer Zsuzsa nem álmokat fest, noha álmában egyszer varjú kergette a konyhában és az is elég pitoreszk. De mégse’. Aztán két kedvenc Frida Kahlo-képéről beszél (Két Frida; Diegóra gondolva). Szabadságharcosnak tartják — mondja. Az ironikus kegyetlenség izgatja. Lefejezett testek, szétszakíttatás, a biológiai dekonstrukcióban való elmélyedés — mondja. Dunaújvárosiként ehhez jó esélye lenne közel kerülni, hiszen a volt szocialista iparváros az egyetlen magyar amatőrfilmes horrorműhely, a Cruel World Team bázisa — mondom. Őt nem a filmhorror foglalkoztatja — mondja. Olvastam nagyon régen Moldova könyvét a szocialista város megalapításáról, abban van egy jelenet, úgy 1952 magasságában. Vas Zoltán regnálása idején volt a kultúrműsoroknak egy faszínpad, és egyszer hajnalban egy prostituált hulláját találták meg ott, meztelenül, ácskapcsokkal a bühnéhez rögzítve. A téma oly közeli, hogy Moizer Zsuzsának távoli, de elmondom neki, és érdeklődést is mutat. Az aurafotók is inspirálják. Kicsit sértetten mondja, hogy egy kritikusa álinfantilisnak, álgyerekesnek jellemezte. Valaki azt javasolta, próbáljon beanyagozva festeni. Ehhez nincs kedve, pedig ezzel a háttérrel ütős gonzo-festészetet virágoztathatna fel, olyat, mint a Hunter S. Thompson által is nagyra tartott feminista pornó. SM-verzióban. Pszichedelikus művészet. „Furák a képeim, zavarba jönnek az emberek a képeimtől, akik szeretnek, szomorúak lesznek tőle. Néha én is. De én élvezem a furaságot, és nem szeretem a semmitmondó témákat.”
