Rózsa T. Endre: Ennek a kiállításnak a megnyitója a közeli napokban zajlódott le, egyúttal a megnyitó alkalmából Hymnus koncertet tartottak. Beke László ott volt ezen a koncerten.
Beke László: Örülünk annak, hogy egyre több érdekes kiállításmegnyitó tanui lehetünk. Itt most négy fiatalember – köztük a kiállítást rendező Szirtes János, valamint Vető János és két barátjuk –, továbbá két nagyon helyes lány hegedűvel, körbe vettek egy vasketrecet (amit azt hiszem, hogy a gepárdok szállítására használnak egyébként, és nagyon sok filmben, illetve korábbi eseményben is szerepelt már az elmúlt másfél évben), körülvették ezt a vasketrecet, majd a lányok hegedűlni kezdtek, a fiúk pedig vasdorongokkal különféle ritmusokat vertek ki ezen a vasalkalmatosságon.
Rózsa T. Endre: Nem felületes érdekesség-hajhászás egy ilyen kiállításmegnyitó?
Beke László: Én azt hiszem, hogy nem. Bár azt sem ellenezném, ha felületes szenzáció-hajhászás lenne, mert miért ne csináljunk valami jó reklámot egy jó ügynek! A jó ügy pedig ebben az esetben teljesen vitán felül áll, mert Szirtes János gyönyörű grafikákat, rajzokat állított ki.
Rózsa T. Endre: Szirtes János korábban nem annyira a grafikáiról, mint inkább a performanszairól volt nevezetes. Most viszont amit kiállít, az a szó klasszikus értelmében vett képzőművészet.
Beke László: Így van, bár a történeti hitelesség kedvéért hozzá kell tennem, hogy ő igenis grafikus volt, sőt többen a szakmából úgy figyeltünk rá föl, mint a magyar grafika egyik megújítójára a 70-es évek végén, aki furcsa színeket használt nyomatain – ezüstöt, aranyat –, valamint egy furcsa, buja, kicsit talán neo-szecessziós szövedéket. Ilyet én tényleg nem láttam addig a fiatal magyar grafikusok között…
 (Láttuk, hallottuk – 1985.február 14, MR. Petőfi adó)