Lélegzet
                    1998. december
 
Környezetpolitika – közösen

Magyarországon a lakosság nagy része látszólag belenyugszik abba, hogy a közigazgatást bürokratikusnak látja, az adórendszert áttekinthetetlennek ítéli meg, a környezetvédelemre a hivatalos szervek aránytalanul kevés figyelmet fordítanak, az egészségügyi rendszer irreális elemekkel van tele stb., pedig képes lenne jól és hatékonyan, az emberi életminõség javítását szem elõtt tartva, áttekinthetõen mûködni.
A Levegõ Munkacsoport és aktivistái a kisebbséghez tartoznak, hiszen õk az államháztartás reformján gondolkodnak, javaslatokat dolgoznak ki. Céljuk a költségvetés „zöldítése”, a gazdaság korszerûsödése, a munkanélküliség csökkentése, a hazai munkaerõ versenyképessé tétele, a társadalmi feszültségek csökkentése, a nyersanyagok és energiahordozók hatékony felhasználásának katalizálása, az oktatás, a kultúra, az egészségügy, a szociális ellátás és a tudományos kutatás elõnyösebb helyzetbe hozása, és – nem utolsósorban – a környezet állapotának és a lakosság egészségének, az életminõség jegyeinek javítása.
A fenti célok elérését a Zöld Érdek Alapítvány különbözõ háttértanulmányok közzétételével, törvénytervezetek véleményezésével és véleményeztetésével, módosító indítványok készítésével, bizottsági meghívók és parlamenti jegyzõkönyvek nonprofit szervezetek részére történõ eljuttatásával, információk továbbadásával, és – szükség esetén – gyakorlati lobbizási tanácsokkal segíti. A két civil szervezet közös munkálkodásának írásos formát is adtak a szervezetek vezetõi, akik a közelmúltban együttmûködési megállapodást írtak alá.

Hargitai Judit