Egy napilapban olvastam, hogy egy új iparág született:
a „pelenkabányászat”. Eleinte azt hittem, megbolondultam,
és nem tudok olvasni – hogy jön a pelenkához a bányászás?
–, de úgy tûnik, az esze másoknak ment el.
A
történet a következõ: a nadrágpelenka-gyártó
cég a selejtet egy vállalkozónak adja át megsemmisítésre,
ami azt jelenti, hogy az illetõ, szakszerûen, hatósági
engedélyek birtokában elássa. A helybéliek
tudják, hogy hová, és amint módjuk van rá,
kiássák. A cég most megpróbálja jobban
tönkretenni a selejtet, mielõtt átadja a megsemmisítõnek,
hogy ne érje meg kiásni. De mégis megéri, merthogy
van rá kereslet. Koszos is, rongyos is, de olcsó és
nem kell pelenkát mosni.
Számoljunk! A legolcsóbb eldobható pelenka
is több mint harminc forint, ugyanakkor egy vadonatúj textilpelenka
ára jóval kevesebb mint háromszáz forint, és
kibír legalább ezer fõzõmosást károsodás
nélkül. Az áztatáshoz legjobb a mosószappan
(kérdezzük meg a gyermekorvost). Csak nem vettük be azt
a butaságot a tévébõl, hogy attól boldog
a gyermekünk, ha ilyen-olyan eldobható nadrágpelenka
virít rajta? Attól, hogy valamit sokszor hallunk, még
nem lesz igaz.
Talán kicsit több odafigyelést igényelnek
a hagyományos pelenkák, de nem akkorát, mint elõre
képzeljük – és az eldobható nadrágpelenkát
örökre számûzhetjük háztartásunkból.
Miért is? Egyetlen gyerek elhasznál egy tonna pelenkát,
mire szobatiszta lesz, és miközben a családi költségvetést
jelentõsen terheli egy kidobásra ítélt holmi
rendszeres vásárlása, igazi elõnyt nem jelent
se a babának, se a mamának, a környezetrõl nem
is beszélve.
Hajtman Ágnes
