Lιlegzet

                    1998. október

A fáraó és kertészének beszélgetése

Ramszesz nagyon szerette a szikomorfákat, a gránátalmafákat, a fügefákat, s mind a többi fát, melyek egy kertet paradicsommá varázsolnak, ahol a lélek nyugalmat talál. Jó lenne egész Egyiptomot ilyenné tenni: a béke honává, melyben a legváltozatosabb illatok és aromák keverednek, harmóniában!

Ezen az esten Ramszesz elültetett egy parányi szikomorfát, a tövét kis földhányással vette körül, majd gondosan megöntözte.

— Felséged várjon egy negyedórát, és még egy korsó vizet öntsön rá, de cseppenként!

A kertész, aki ezt a tanácsot adta, kortalan ember volt. Tarkóját sebesre dörzsölte a nehéz csöbörrúd, meynek két végétõl súlyos agyagedények lógtak.

— Bölcs tanács — bólintott Ramszesz. — Mi a neved?

— Nedzsem.

— Vagyis: a kedves. Házasember vagy?

— Én ezzel a kerttel, ezekkel a fákkal, bokrokkal és virágokkal jegyeztem el magam egy életre, õk az én családom, õseim és utódaim. A szikomorfa, amit az imént elültetett, túl fogja élni felségedet, mégha száztíz évet is tölt e földön, mint a bölcsek.

— Kételkedsz benne? — kérdezte mosolyogva Ramszesz.

— Nem lehet könnyû királynak is lenni, meg bölcsnek is maradni; az emberek romlottak és ravaszok.

— Te is ahhoz a fajhoz tarozol, amit annyira megvetsz. Vagy te talán híján vagy az említett hibáknak?

— Nem merném állítani, felség.

— Szerinted van elegendõ fa Egyiptomban?

— A fa az egyetlen, amibõl soha sincs elég.

— Egyetértek veled.

— A fa a legtökéletesebb ajándék, amit az ember a földtõl kap — jelentette ki a kertész. — Amíg a fa él, árnyékot ad, virágot és gyümölcsöt terem. Ha elpusztul, tûzifa lesz belõle, s építõanyag. Táplál minket, segít építkeznünk, és amikor a lágy északi szélben egy lombos fa alatt ülünk, átéljük az igazi boldogság pillanatait. Egy fa-országól álmodom, amelynek nincsenek más lakói, csak a madarak és az újjászületettek.

— Azt tervezem, hogy sok ezer fát ültetek minden tartományban — mondta Ramszesz. — Egyetlen falu se maradjon enyhet adó árnyék nélkül. Az öregek és fiatalok ott találkozhatnak, s az ifjak hallgathatják a vének bölcs beszédét.

— Az istenek segítsék felségedet; szebb kormányprogramról álmodni sem lehet.

— Segítesz a megvalósításában?

— Én? De hát...

— A földmûvelési minisztérium irodái tele vannak dolgos és hozzáértõ írnokokkal, de nekem olyen embere van szükségem, aki szereti a természetet, ismeri a titkait, s ezért jó irányt tud szabni a fejlõdésnek.

Részlet Christian Jacq: Ramszesz c. regényének
második kötetébõl (Évmilliók temploma, 87-88. o.)