1998. szeptember

Budapest zöldterületei

Nem elõször írjuk le, hogy a rendszerváltás óta több mint 3 millió négyzetméter (1996-os adat) zöldterület „tûnt el" Budapestrõl.

Pedig a háború után az újjáépítés mámorában még Pesten is összefüggõ zöld gyûrûrõl és a Belvárosba különbözõ irányokból benyúló zöld ékekrõl álmodoztak. „Olyan zöldterületi rendszer kialakítása szükséges, amely összefüggõ, egységes hálózatot alkot. A város minden lakosa számára könnyen és gyorsan elérhetõ, a lakó- és ipari területeket elválasztja, és a várost oly módon tagolja, hogy az egyes városrészek helyi önállósága kidomborodjék... Ezenfelül minden városrészben létesítendõk zöldterületek, sétányok, gyermekjátszóterek, elsõsorban a belsõ, sûrûn beépült városrészekben". (Preisich Gábor: „Budapest városépítésének története 1945–1990" Mûszaki Könyvkiadó, 1998. 284. old.)

1954-ben, majd utána minden újabb városrendezéskor megfogalmazták a zöldterületek három fõ feladatát:

1) a levegõ javítása,

2) felüdülési lehetõség (kultúrparkok, pihenõkertek, sportparkok rendszere),

3) a város tagolása.

Az volt az elképzelés, hogy az 5567 ha park-, illetve erdõterületet a kétszeresére növelik. Késõbb azonban a lakótelepek építése, a nagyarányú iparosítás, valamint a HM és a BM igényeinek kielégítése és nem utolsósorban a magánerõs építések miatt a zöldterületek kívánt növekedése elmaradt. A nyolcvanas években megállt a nagyarányú lakásépítés, a rendszerváltás után hatalmas ipari területek üresedtek meg. Ennek ellenére a zöldterületek nemhogy nem növekedtek, hanem — amint az elején mondottuk — rohamlépésben csökkentek. A privatizációs törvény lehetõséget adott ingatlanok ellenérték nélküli önkormányzati tulajdonba adására, mégsincs tudomásunk arról, hogy bárhol is igényeltek volna az önkormányzatok területeket parképítésre, zöldterületeik növelésére. Szinte automatikusan kiadták az engedélyeket rendkívül alacsony zöldterületi mutatókkal történõ beépítésekre, maguk adták el, sokszor fillérekért a kertté, pihenõhellyé alakítható foghíjakat, járultak hozzá a 71-es és 72-es övezetek építési övezetté történõ átminõsítéséhez, benzinkutak parkokba telepítéséhez, sportpályák megszüntetéséhez (a rendszerváltás óta a fõvárosban több mint 50 sportpályát számoltak fel). Volt önkormányzat, amelyik nem is titkolta, hogy a zöldterület csak viszi a pénzt, hiszen karban kell tartani, ápolni szükséges, míg az eladásból haszon származik, legalábbis az adott választási periódusban.

Pedig az önkormányzatok (az általunk folyamatosan kifogásolt) építési engedélyezési jogosultságuknál fogva sokkal jobban is szolgálhatnák a választóik érdekeit. A jelenlegi nyomott telekárak mellett megkövetelhetnék az építtetõktõl a lazább beépítést, a kedvezõbb zöldterületi mutatókat. Nyomát sem látjuk a jegyzõkönyvekben, képviselõ-testületi üléseken, hogy nagyobb zöldterületekért harcolnának a befektetõkkel szemben.

Nehéz meghatározni pontos értékeket arra, hogy mekkora zöldterületnek kell jutni egy-egy lakosra. Ez nagymértékben függ a város morfológiai, éghajlati és egyéb adottságaitól, valamint a zöldfelületek sokféle funkcionális hatásától (jellege, állapota). A szükséges zöldfelület legalább akkora legyen, hogy biztosítsa a terület terhelésébõl fakadó hatások (zaj, por, megfelelõ nagyságú pihenõterület stb.) kiegyenlítését.

Az ÉVM-OTSH sz. együttes utasítás, valamint a 29/1978. ÉVM sz. közlemény új épületeknél lakóterületen belül legalább 7–10 m²/lakos játszó-, ill. pihenõhelyet (közkertet) és legalább 7–10 m² közparkot (fasort és pihenõhelyet), tehát összesen 14–20 m²/lakos zöldfelületet ír elõ. Ezen túlmenõen a lakóterületen kívül további 7–10 m²/lakos városi szintû közparkot kíván. Ez hektáronként 300 fõs laksûrûséget jelentene a jelenlegi 600, sõt helyenként 1000 fõ/ha helyett.

Az egészséges környezethez való jogunkat papíron az alkotmány biztosítja. Minden sûrûn lakott kerület önkormányzatától meg kell követelni, hogy haladéktalanul dolgozzon ki ütemtervet a zöldterületek növelésére. Mérjék fel, hogy milyen bontásokkal, átsorolásokkal, burkolt felületek felbontásával, elhanyagolt ingatlanok parkosításra kötelezésével javíthatják a zöldterületi mutatóikat. Ugyancsak elvárható, hogy a meglevõ zöldterületek pihenõfunkciója érvényesülhessen az átmenõ forgalom megszüntetésével, forgalomcsillapítási intézkedésekkel.

Beliczay Erzsébet