1998. szeptember

A budapesti ÁRT agóniája

Lakossági tüntetés a volt Angyalföldi ABC orvosi rendelõvé való átalakításáért A XIII. kerületi Mór utca elhanyagolt önkormányzati telke, parlagfûvel

Szegény haldoklót már nem is ÁRT-nek, vagyis Általános Rendezési Tervnek hívják, hanem BVKSZ-nek. Ugyanis átkeresztelték a boldogtalant, hogy feledjék feslett múltját. Nevezzük a mûvet szabályzatnak, noha nincs benne sok elõírás, még alany és állítmány is alig, bár a kötõszók és írásjelek egyelõre bent maradtak. A szabályzat egyfelõl reménytelen harcot folytat a fõvárosban tapasztalható káosz ellen, másfelõl erõsíti a folyamatot, amelynek eredményeképpen a lakható várost az eladható város víziója váltja fel. Kínban született ez a munka az egyeztetések, az ellentétes érdekek reménytelen összehangolásának gyötrelmében. A kerületi önkormányzatok és a Fõvárosi Önkormányzat érdekeit a lehetetlenséggel határos szakszerû módon közös nevezõre juttatni. Hogy ez ne történhessen meg, arról a pártpolitika gondoskodott, amely nem ismert és ma sem ismer, nem tûrt és ma sem tûr semmiféle szakmai meggondolást. Üdítõ kivétel volt a fõváros életében, amikor 1870-ben a X. törvénycikkel Gróf Andrássy Gyula elõterjesztése alapján megalakult a Fõvárosi Közmunkák Tanácsa, amely 1894-ben létrehozta az Építésügyi Szabályzatot Budapest Fõ- és Székváros területére. 1937-ben a kormány a Közmunkák Tanácsának hatáskörét kiterjesztette a fõváros körüli elõvárosokra és falvakra. A Közmunkák Tanácsát 1948-ban Vass Zoltán egy telefonutasítással szüntette meg. A telefonutasítást az engedelmes parlament azonnal szentesítette. Az ezután eltelt több mint 40 évig a fõvárosi településpolitikát a budapesti pártbizottságok határozták meg. Nem javult a helyzet a rendszerváltás után sem. A hatalomra jutott kormány nyilván a nem kívánt ellensúlyt kiküszöbölendõ, hatástalanította a fõváros jogosítványait, felosztotta azokat a kerületi önkormányzatok között, megteremtve ezzel A NAGYBUDAPESTI KÁOSZT. Már felrémlett a látomás a metróállomáson: „Újpest-Városkapu, fáradjanak útlevél, és vámvizsgálathoz!" A Fõvárosi Önkormányzat elgondolásai a városfejlesztés és közmûellátottság javítására bizonytalanná váltak, mert minduntalan beleütköztek a kerületi önkormányzatok ellenállásába. A Városháza egyre inkább hasonlított az épületének az 1835-ös év térképén használt elnevezésére: „erõtlen katonák háza". Akadályba ütköztek a biológiai szennyvíztisztítók kapacitásának kihasználásában, a szennyvíziszap ártalmatlanításában, a parkolási rend megteremtésében. Csupán egy tekintetben volt tökéletes az összhang, a zöldterületek beépítésének szándékában. 1994-ben másik politikai irányzat gyõzött a választásokon, amely természetesen mozgósította az önkormányzati törvényt, amelynek értelmében a fõváros kapott néhány ványadt jogosítványt a közmûlétesítmények helyszíneinek kijelölhetõsége érdekében. Az 1994. évi választások utáni 4 évben a káosz zavartalanul üzemelt, mi több, immáron a tetõfokára hágott. A zûrzavar különösen a kerületeket határoló tereknél és útvonalaknál figyelhetõ meg. Az Örs vezér térnél például hamarosan két áruház néz majd farkasszemet egymással a X. és XIV. kerületet elválasztó államhatárnál, gondosan beépítve a fõváros által a metróvégállomásnál kialakított P+R parkolót. Áruház-épületszörny foglalja el a Széna téri parkoló helyét, és megfújták már a halalit a tér 75 fája felett is. Karinthyval szólva „alapítni kéne egy jó mozit, az beüt itt, az beüt itt". Mozi kell ide, nem jó levegõ. Épületszörnyeteg került a vár alá, a Hattyúház helyére, a világörökség részét képezõ Corvin tér kelta és római kori emlékeit a kormány se tudta megvédeni a Vár fura urától. A XII. kerületben a hegyvidék lábától a tetejéig, a MOM-tól a Diósárkon át a hegytetõig rendezési tervek egész sora gondoskodik róla, hogy eltûnjön a maradék zöldfelület. A már eddig is agyonzsúfolt hegyvidék beépítését a kerületi önkormányzat magánügyének tekinti, holott korántsem az. Az eltûnõ zöldfelület híján megszûnik a növényzet klímaszabályozó szerepe, mert elmarad a transpiráció, amely némi légmozgást indukált. Ez a hatás kiterjedt a pesti oldalra is. Jelentõs többletköltséget okoz továbbá a fõváros számára a hegyvidéki közmû- és úthálózat kiépítése a növekvõ igények miatt. A hegyre szivattyúval kell feljuttatni a vizet, a csatornát pedig lejtaknával kell kiépíteni. Mindez pedig a fõvárost terhelõ többletköltség, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a 600 ezres lakosú Budán még mindig nem épült ki a csatorna fõvezeték, amit Szendi Károly akkori polgármester az 1942. évi 170 ezer lakosú Budán is pótolni való hiányként írt le. Nem olcsó mulatság új utakat építeni a hegyvidékre, és szinte megoldhatatlan feladat a tovább gerjesztett hegyvidéki forgalmat elvezetni. A fõváros tehetetlenül figyeli Buda agóniáját, amely az agyonzsúfolás miatt következik be. A tervszerû városfejlesztés teljes hiányáról árulkodik, hogy a mind szélesebbre terjeszkedõ város közepén kihasználatlanul pusztul a valamikor drágán megépült épületállomány. Olyan építményeket kezdett ki az elhagyatottság enyészete, mint a Palace, Royal és Continental szállodák, a New York palota, és hasonló sors vár a még lakott, de több hektár erdõ fájával körülmankózott házakra is. Furcsa paradoxon. A város pusztul és pusztítva építkezik. Tanúja, sõt szervezõje voltam 1973-ban a fõváros egyesítésének centenáriuma alkalmából az Európa-liget megszületésének, amikor Európa 31 fõvárosának polgármesterei fát ültettek Budán a Bécsi kapunál. Ekkor egy idõre elhitették Európával, sõt magunkkal is, hogy Budapest fákat szeretõ város. Manapság a 125 éves jubileum alkalmával már nagyon nem szeretik Budapesten a fákat ünnepelni, csupán farsangi felvonulásra futja. Az Európa-ligetnél ma a költõt idézhetjük: „De hol van a tavalyi hó?" 1998 nyarán újabb politikai korszakra ébredtünk, amikor átírják a régi meséket, immár megint megtudhatjuk, hogy mit hoz a tegnap. Váltásoknál az ilyesmi természetes, ám mifelénk nemcsak a madár dalol másképpen, új módi uralkodik a mérnöki mesterségekben is. Nem tûrhetjük, hogy mondjuk, ugyanúgy hívják az építési övezeteket, mint azelõtt. A szabályok nevét is meg kell változtatni, nehogy illetéktelenek ráismerjenek. A tervezõk lelkiismeretesen teljesítették a felismerhetetlenségi követelményeket, de elkövették azt a hibát, hogy választási idõszakban, a politikai hosszúkések évadján tették asztalra mûvüket. Nem csoda, hogy a három csapat más és más szempontokból kívánja megfojtani a szabályzatot. Az egyik csapat a kerületi önkormányzatok szerelésében futott ki a pályára. Programjuk egy elfelejtett nagy tanító jelszavának felelt meg: „Minden hatalmat a szovjeteknek!" Azaz a fõváros szorítkozzon a jámbor költségviselõ szerepére, építkezni és a telkekkel üzletelni itt vannak a kerületi önkormányzatok. Külön csapatot képez a leendõ fõpolgármesterek növekvõ serege, akik politikai szerelésben fojtogatják a még be sem vezetett építési szabályokat. Adva még a könnyen átjátszható Fõvárosi Önkormányzat, amely rég bebizonyította, hogy saját szabályait sem ildomos túlzottan komolyan venni. 1994ben pl. kimondta a Fõvárosi Közgyûlés, hogy azonos mértékben kell pótolni a beépítendõ park- (71-es övezet) és erdõ- (72-es övezet) területeket. A határozatot hiába keresnénk a szabályzatban. A három harci alakulatként mûködõ fõvárosi csapat, tehát más-más motivációval, de közös erõvel fojtogatja a jobb sorsra érdemes szabályzatot. Béke poraira! Radó Dezsõ