Lélegzet

                    1998. szeptember

Az önkormányzatok gazdálkodásáról

A Levegõ Munkacsoport eddig készített alternatív költségvetési javaslatai általában országos szinten igyekeztek környezet- és emberbarátabbá tenni a gazdaságot. Természetesen ezen javaslatok megvalósítása kedvezõen hatna az önkormányzatokra is. Az alábbiakban néhány olyan újabb javaslatot vetünk fel, amelyek egészen közvetlenül érintik az önkormányzatok gazdálkodását.

Tapasztalataink szerint környezetvédelmi ügyekben egyre több az ellentét a lakosság és az önkormányzatok között. A Levegõ Munkacsoporthoz nap mint nap fordulnak egyszerû állampolgárok, lakossági csoportok és helyi civil szervezetek azzal a kéréssel, hogy segítsünk megvédeni lakóhelyük zöldterületeit a beépítéstõl, egy tervezett új út vagy benzinkút ártalmaitól, illetve egyéb környezeti veszélyektõl. Ezekben az esetekben elõfordul, hogy az érintett önkormányzat választópolgáraiknak akarata szerint cselekszik (pl. így tett Pilisborosjenõ, Üröm és Budapest III. kerületének önkormányzata, amikor elutasította az M0-s út építését területükön). A helyi képviselõk azonban gyakran az önkormányzat pillanatnyi pénzbevételeinek növelését tekintik elsõdlegesnek, és figyelmen kívül hagyják a lakosság és az egész település hosszabb távú érdekeit. Ebben természetesen õk is hibát követnek el, de alapvetõen hibás az a gazdasági rendszer is, amely õket ilyen döntésre ösztönzi.

Az alábbiakban néhány elképzelést vetnék fel arra vonatkozóan, hogy miként lehetne ezt a helyzetet megváltoztatni gazdasági eszközökkel. Javaslataimat vitaindítónak szánom, és várom a tisztelt Olvasók észrevételeit. Természetesen a javaslatok esetleges megvalósítása elõtt részletes társadalmi hatásvizsgálat és széles körû tájékoztatás szükséges.

A fa ára

Az egyik leggyakrabban elõforduló eset, hogy az önkormányzat zöldterületet ad el egy befektetõnek. A zöldfelület ugyanis nem hoz pénzt az önkormányzatnak, azonban a fenntartása általában az önkormányzat költségvetését terheli.

Ez a megállapítás azonban csak az önkormányzat közvetlen és azonnali bevételeire igaz. A zöldterületek mennyisége és minõsége ugyanis alapvetõen meghatározhatja egy település lakhatóságát és vonzerejét, azt, hogy milyen rétegek költöznek oda, milyen közbiztonság alakul ki, mennyire kedvelik a turisták stb. A zöldterületek hiánya, illetve rossz állapota hozzájárul egy település vagy településrész lepusztulásához, ami hoszszabb távon sokkal többe kerül, mint amekkora összeget az önkormányzat „megtakaríthat" a zöldfelületek elhanyagolásával. Sajnos, az önkormányzatok többnyire nem veszik figyelembe ezeket a szempontokat.

Ennek a helyzetnek a megváltoztatását segítené elõ többek között a növényzetnek a reális áron történõ értékelése. Jelenleg ugyanis egy fa kivágása esetén annak pénzbeni értékét általában tûzifaértékben szokták meghatározni, ami pedig távol áll az élõ fa valóságos értékétõl. Ez utóbbinak ugyanis tucatnyi olyan funkciója van, ami tûzifáénál nagyságrendileg értékesebb. (Ez mindenütt igaz, de különösen érvényes a sûrûn lakott településrészekre.) A fák és egyéb növények valódi értékének kiszámításának módszertanát Dr. Radó Dezsõ, a Levegõ Munkacsoport Szakértõi Testületének elnöke és kollégái már kidolgozták, és azt a Belügyminisztérium ajánlásként közzé is tette. Az önkormányzatok viszont nem sietnek ezt bevezetni — feltehetõen a fentebb említett okok miatt.

A föld ára

Köztudott, hogy Magyarországon a föld jóval kevesebbért vásárolható meg, mint az Európai Unió országaiban. Az okok elemzése nem ennek a cikknek a tárgya, itt csak arra az abszurditásra hívnám fel a figyelmet, hogy az egyik legfontosabb vagyonunkat tizedannyiért áruljuk, mint tõlünk nyugatra.

Különösen alacsony áron kelnek el a zöldfelülettel borított földek, hiszen a növényzet értékét alig veszik számításba. Az önkormányzatok így elõszeretettel bocsátják áruba ezeket a földeket, hiszen egy gyár, bevásárlóközpont vagy akár lakóépület megépülésével ezek a területek sokkal „értékesebbé" válnak (legalábbis a jelenleg alkalmazott árak mellett). Az már kevésbé érdekli õket, hogy a zöldfelületek pusztulása ökológiailag mekkora károkat okoz a településeknek (és az egész országnak), és hogy hosszabb távon ezek a károk nagyobbak lehetnek, mint az eladásukkal megszerzett bevétel.

A megoldás véleményem szerint a már egyébként is létezõ, de rendkívül alacsony földvédelmi járulék emelése lenne. (A termõföldrõl szóló 1994. évi LV. törvény szerint egyszeri földvédelmi járulékot kell fizetni a termõföld más célú hasznosítása esetén.) Ugyanakkor a járulékot ki kellene terjeszteni minden zöldfelülettel borított területre. A járulék mértéke meghatározott övezetenként eltérõ lehetne (például az adott telek árának a tízszerese), de mindenképpen akkorának kellene lennie, hogy visszatartsa a beruházókat attól, hogy szemet vessenek a zöldterületekre. Az önkormányzatokat pedig az is visszatartaná a zöldterületek eladásától, hogy a földvédelmi járulék a központi költségvetésbe folyna be, nem pedig az érintett önkormányzatokhoz.

Ennek az intézkedésnek további elõnye lenne, hogy az önkormányzatokat és a beruházókat egyaránt inkább a lepusztult lakó- és iparterületek felújítására ösztönözné.

Az ipar ára

Az önkormányzatok minden lehetséges eszközzel igyekeznek magukhoz csábítani a nagybefektetõket, gyakran figyelmen kívül hagyva a környezet- és egészségvédelmi szempontokat. Ennek számos oka van, itt azonban csak egy tényezõre térnék ki: az iparûzési adóra. Ez az adófajta számos önkormányzatnak egyik fontos bevételi forrása. (Például a Fõvárosi Önkormányzat 1998. évre tervezett 189 milliárd forint összbevételében az iparûzési adó 28 milliárdot tesz ki, vagyis 15 százalékot.) Tehát emiatt is óriási a verseny az önkormányzatok között az ipari üzemek, bevásárlóközpontok, erõmûvek és egyéb környezetkárosító létesítmények „megszerzésére". Ezt a káros versenyfutást visszafoghatná az iparûzési adó fokozatos eltörlése. (Ugyanakkor országosan növekedne a foglalkoztatottság.)

A környezetszennyezés ára

Mivel a fent említett javaslatok megvalósítása esetén az önkormányzatok számottevõ bevételtõl esnének el, ezeket valamilyen módon ellentételezni kell. A „fizessen a szennyezõ" elv következetes alkalmazása bizonyos mértékig helyi szinten is megoldást kínálhat erre. (Ezek az intézkedések mindazonáltal csak kiegészítõ szerepet játszhatnak. A zöld államháztartási reform megvalósítása elsõsorban a kormány és az Országgyûlés feladata.)

A terület az egyik legfontosabb vagyonunk. Amikor az egyik legkörnyezetszennyezõbb termékrõl, a gépjármûrõl van szó, az önkormányzatok teljesen elfelejtkeznek errõl a tényrõl. Figyelmen kívül hagyva a piacgazdaság elveit is, a közterületeket általában ingyen bocsátják a gépjármû-tulajdonosok részére. Sem gazdasági, sem környezetvédelmi szempontból nem található ésszerû indok arra, hogy egy gépjármû esetén miért nem kell az elfoglalt közterületért fizetni.

Bár helyenként bevezettek már parkolási díjakat, ezek is általában egy nagyságrenddel alacsonyabbak, mint amennyit az adott terület értéke indokolna. (Például egy könyvárusító asztal közterületen történõ helyfoglalásáért egyes önkormányzatok naponta négyzetméterenként 1000 forintot is elkérnek. Hasonlítsuk ezt össze egy hét négyzetmétert elfoglaló gépkocsira kivetett parkolási díjjal!) Azonban ma még a fizetõ gépjármû-parkolás és -tárolás is ritka.

A közlekedésnél maradva, be lehetne vezetni városi úthasználati díjakat (ld. a Lélegzet 1991/13., 1991/15., 1992/9_10. és 1995/5. számát!). Emelni lehetne a gépjármûadót is, amelynek egy része az önkormányzatok bevételeit gyarapítja.

A luxusingatlanok a benne lakók számához viszonyítva az átlagosnál általában jóval több területet foglalnak el, több energiát használnak, több hulladékot termelnek. Ezért ezekre egy többlet-ingatlanadót vethetnének ki az önkormányzatok.

A fentieken kívül meg kell vizsgálni, hogy milyen egyéb helyi adókkal és díjakkal lehetne sújtani a környezetszennyezõ tevékenységeket és termékeket.

Az ember ára

Jelenleg az önkormányzatok nem eléggé érdekeltek abban, hogy a településükön az emberek minél több személyi jövedelemadót fizessenek. Az szja ugyanis közvetlenül az állami „nagy kalapba" megy. Minden önkormányzat elsõsorban a lakosaik számának arányában kap vissza belõle egy részt, és csak egy viszonylag kis részét a településen befizetett szja arányában.

Ha viszont az önkormányzatok jobban érdekeltek lennének a településükön befizetett szja növelésében, akkor valószínûleg folyamatosan (nem csak a választási kampány idõszakában...) törekednének arra, hogy az ott élõk jól érezzék magukat saját lakhelyükön.

Ezért javaslom, hogy bizonyos határok között az önkormányzatok döntsék el, hogy a saját településükön mekkora legyen az szja. (Svédországban ilyen rendszer mûködik.)

Ez a javaslat látszólag ellentmond a Levegõ Munkacsoport azon törekvéseinek, hogy csökkenjenek az emberi munkát sújtó adóterhek. A Levegõ Munkacsoport azonban azt is javasolta, hogy elõször a társadalombiztosítási járulék mértékét csökkentsék, és csak késõbb az szja-ét. Továbbá nem az szja eltörlését javasolta, hanem annak mérséklését. Ez utóbbit pedig az „állami résszel" kellene kezdeni, nem pedig az „önkormányzati résszel".

Véleményem szerint az az ellenérv sem állja meg a helyét, hogy a javasolt változtatás lehetetlenné tenné az esélyegyenlõségek megteremtését a különbözõ helyzetû településeken. (Ezzel kapcsolatban Dr. Gémesi Györgynek, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnökének a Lélegzet 1997/11. számában megjelent álláspontjával értek egyet.)

Az erkölcs(telenség) ára

Az erkölcsök általános romlása egyebek mellett súlyos gazdasági károkat is okoz az országnak. Különösen káros az állami és önkormányzati vezetõk erkölcstelen magatartása, hiszen az õ viselkedésük mintát ad az egyszerû állampolgároknak is, akik (amint azt számos történelmi tapasztalat és az újabban elvégzett szociálpszichológia vizsgálatok is bizonyítják) igen gyakran követendõ példaként tekintik azt.

Ez az egyik leginkább megfontolandó érv amellett, hogy meg kell változtatni azokat a gazdaság-pénzügyi szabályozókat, amelyek a környezet pusztítására és a lakosság egészségének veszélyeztetésére ösztönzik az önkormányzatokat. Reméljük, hogy az új kormány mielõbb hozzákezd e feladat megvalósításához.

Lukács András