 |
1998. szeptember |
|---|
|
1998. szeptember |
|---|
A Lélegzet ez év július–augusztusi számában közölték Dr. Bognár Ilona levelét, amelyet állítása szerint a HVG-nek írt, de az nem közölte.
Sem én, az általa bírált cikk szerzõje, sem a postarovat vezetõje nem kapta meg az Önök által közölt levelet, így azt nem is publikálhattuk. Tegyük fel, hogy vagy a postán, vagy a szerkesztõségben elkallódott. Annyit talán tisztelt olvasónk, vagy esetleg a Lélegzet szerkesztõi megtehettek volna, hogy megkérdik, miért „nem közli" lapunk a levelet. Így nemcsak az elkallódás derült volna ki, hanem az is, hogy semmi akadálya nincs a publikálásnak. Sem én, sem a levelezési rovat vezetõje nem láttunk volna okot az elzárkózásra.
A levél érdemi részét a HVG postarovatában nem kommentáltam volna, most mégis e lap hasábjain szeretném megtenni. Szerintem azt a legzöldebb értékrend szerint író ember sem vetheti fel egy gazdasági-politikai hetilapban, hogy azt a területet, amirõl jó 5 milliárd forint tisztán állami pénzen letakarították a síneket és minden építményt az expo lázában, azt utána parkok, játszóterek céljára adják át. Tudom, az élet meg egészség értéke nem számszerûsíthetõ. De ha síkraszállnék, hogy a Soroksári útiakéra 5 milliárdot költsenek, aránytévesztéssel vádolnának — mások. A majdani beépítés paramétereirõl lehet és kell vitatkozni. Egy biztos: ha rangos intézmények települnének a Soroksári út Duna-parti oldalára, nemcsak a légcsatornát és a kilátást zárnák el, hanem igen gyorsan maguk után húznák a Soroksári út másik oldalát, az is vonzóbb lenne a „profitra éhes beruházóknak". Akiktõl még az is kitelne, hogy legalább a mainak megfelelõ áron, de inkább jóval drágábban megvennék a jobb levegõre áhítozók lakását, hogy aztán esetleg az egész épületet a levegõbe röpítve mást — nem feltétlenül „plazát" vagy bevásárlóközpontot — építsenek a helyére.
Ami pedig azt a kitételt illeti, hogy a IX. kerületiek korán halnak a budaiakhoz képest, ki kellene egészíteni azzal, hogy vajon nem a szegény IX. kerületiekrõl és a gazdag budaiakról van-e szó. Mert érdemes lenne megvizsgálni, fennáll-e ez a különbség például a nemrég rehabilitált Tompa utca környéki tömbök közönsége és a budatétényiek között, akikrõl egy másik, a Levegõ Munkacsoport által jól ismert orvos állított össze aggasztó egészségügyi statisztikát. Én azt remélem, hogy akad olyan városfejlesztési terv — a SEM IX mellett ilyen lehet az expóingatlanok hasznosítása is, ha a városfejlesztés kegyeskedne odafigyelni rá —, amibõl valamilyen módon, akár az elköltözés lehetõsége révén nem csak a módosak profitálnának.
Szabó Gábor-HVG
A kelták szentekként tisztelték a fákat, a görög és római kultúra pedig szent helyeket (ligeteket, forrásokat, szigeteket, hegyeket) hagyott ránk örökül. De vajon technikai civilizációnk, az autó, számító-, robot és egyéb gép(mi)csodákon kívül hagyományoz-e az utókorra EGÉSZséges élelmet és környezetet, és érti-e ezek értékét? A pénz embereinek, mint tudjuk, minden drága, ami él — élõ munkaerõ, gyermekek, idõsek, gyógyíttatás, természetvédelem stb. Mégis nézzünk utána, hogy a monetárisan gazdaságosabb ún. intenzív állattartás — szûk ketrecekben és rengeteg zaklatással — az etikátlanságon túl (ami lelki teher) milyen károkat okozhat az emberek egészségének.
A természetközeli népek még ma is bocsánatot kérnek a levadászni szándékozott állat istenétõl. A kannibálok abban hittek, hogy az elfogyasztott embertársaik tulajdonságaira szert tehetnek. Napjainkban egyre több tudományos bizonyítéka van annak az õsi, inkább tapasztalatnak nevezném, semmint hiedelemnek, hogy bizony nem mindegy, milyen elõélete volt annak az ételnek, amit — bibliai szóhasználattal élve — magunkhoz veszünk. Azaz azzá válsz, amit eszel. A termõtalajok, vizek, a levegõ elszennyezésérõl sok szó esik nap mint nap — tett annál kevesebb —, de az intenzív, iparszerû állattartás humán-egészségügyi veszélyeit — talán nem véletlenül — nem szellõztették meg kellõképpen. Szakmai berkekben közismert tény, hogy a sok zaklatásnak, stressznek kitett állatok húsában toxikus hatású, ún. stresszfehérjék keletkeznek, melyeket elfogyasztva az ember stresszérzékenysége is fokozódik. Az immunrendszer legyengítésén túl fokozódik a stresszjellegû betegségek — szívinfarktus, rák stb.— elõfordulási gyakorisága is. A jóléti állattartásban nevelt, azaz természetes igényüknek megfelelõen tartott és végül kíméletesen levágott állatok húsa tehát egészségesebb számunkra nemcsak lelki, de testi értelemben is.
Balogh Judit
Rákospatak Környezetvédõ Egyesület