1998. július–augusztus |
---|
Nem jó a szilvát cseresznyével enni, tartja a német mondás. Elsõre azt gondolnánk, ugyan már, miért ne. Ez is, mint minden közmondás, hordoz egy mélyebb jelentést is, nevezetesen hogy nem jó, ha össze nem illõ dolgok kerülnek egymás mellé. A mai mélyhûtõs világban a gyerekek nemigen értik már, hogy — már ha a szüleik pénztárcája engedi — egy gyümölcsnek érési ideje van, hozzászoktak, hogy bármilyen évszakban, akármilyen gyümölcshöz hozzájutnak.
Létkérdés, hogy az ország polgára ne médiatizált konzumidióta legyen, hanem felelõsen gondolkodó, belülrõl vezérelt, döntésképes személy. Olyan, akit nem lehet akármivel beetetni, hiszen — legyünk õszinték — egy kicsit azért mindannyian beetethetõek vagyunk, bármennyire is tiltakozunk ellene.
A tanár, illetve tágabb értelemben a nevelõ szerepe óriási. Ahhoz, hogy eredményesen közvetítse az értékeket, hiteles személynek kell lennie. Errõl megint egy régi szólás jut eszünkbe: „vizet prédikál és bort iszik".
György Lajos írása, a Sokszínû zöldek — avagy a teljesség felé (Igen, 1995.; A jót választanod kell, Föld Napja Alapítvány, Budapest, 1996.) azt fejtegeti, hogy milyen sokfélék vagyunk – mi, zöldek. Ezt az írást sokszor idézgetem magamnak, leginkább emiatt a rövid rész miatt:
„Ismerek és becsülök például egy derék állatvédõt, aki ernyedetlenül küzd az állatkísérletek ellen, de szereti a húst és semmi baja a vadászokkal. Van olyan lelkes és meg nem alkuvó természetvédõ, akinek szíve vérzik minden egyes leszakított vadvirágért, megzavart énekesmadárért — de kocsijával egyedül jön fel Budapestre az ország legtávolabbi megyéjébõl, mert azt jobban szereti, mint a vonatot. Van, aki gyûlöli a kocsit, a kerékpárra esküszik, s a kerékpáros mozgalom fejlesztése, népszerûsítése érdekében megszervezi, hogy a gyerekek reggelit kapjanak egy divatos, szennyezõ, a zöld mozgalom számára teljesen idegen etetõhálózat éttermében. Van, aki nem égeti fölöslegesen a villanyt (még a munkahelyén sem), energiatakarékos izzókat használ, összegyûjti az esõvizet a kertjében — de nagyon szereti a dobozos és mûanyagos italokat, nyugodtan vásárolja ezeket, mert könnyebb hazavinni, s õ nem cipeli vissza az üvegeket…"
Igen, sokfélék vagyunk, ez tény, de egyáltalán nem tartozik a feladataink közé, hogy bárkit is bíráljunk amiatt, hogy milyen.
A bölcsek szerint egyvalaki van, akin biztosan tudsz változtatni: önmagadon.
Tanárként, szülõként, általában nevelõként törhetjük a fejünket, miként tudjuk átadni azokat az értékeket, melyek nekünk is fontosak, amirõl úgy érezzük, hogy jó lenne, ha hinnének benne a következõ nemzedédek is.
Hárman környezetvédelmi elõadást tartottunk egy gimnáziumban. Az alapvetõ téma — a zöld költségvetés — után sok jó kérdést tettek fel a diákok. Mielõtt elmentünk, odafordult hozzánk egy fiú és megkérdezte, hogy milyen közlekedési eszközzel jöttünk. (Reggel fél 8-ra kellett a város széli gimnáziumba érni könyvekkel, plakátokkal megrakodva.) Természetesen busszal — válaszoltam, és abban a pillanatban éreztem is, hogy az egész délelõtti munkánk kárba veszett volna, ha autóval jövünk, hiszen akkor mi is csak a vizet prédikáló borivók (népes) táborát szaporítottuk volna a gyerekek szemében. A fiún látszott, hogy azért kérdezte, mert azt hitte, hogy mi is csak szónoklunk a tömegközlekedés elõnyeirõl, és közben autózunk.
Már húsz éve is elmúlt, hogy megjelent az Ami a szívedet nyomja címû kötet. Svéd költõk gyermekek számára írt verseit tartalmazza. Azóta nincs olyan év, hogy iskolai ünnepélyen ne lehetne verset hallani e könyvbõl. Siv Widerberg: A tanító néni azt mondja címû mûvébõl idézem ezt a részletet:
„Egyébként láttam,
Hogy a tanító néni karamellát eszik,
Pedig mindig arról beszél,
Hogy az édesség tönkreteszi a fogat,
És hogy a gyümölcs sokkal
Egészségesebb."
Õsszel Elliot Aronson egy konferencián Budapesten járt, és elõadásában azt fejtegette, hogy a felnõtteknél, de már a kamaszoknál is gyakori az a hozzáállás dolgokhoz, hogy elméletileg tudjuk, mit kellene tennünk, szépen fel is soroljuk, például hogy miként takarékoskodjunk az ivóvízzel, de gyakorlatilag úgy pazarlunk, mint korábban. Aronson kísérlete szerint ha szembesülünk ezzel a kettõsséggel, megváltozik a viselkedésünk. (A különbség a kontrollcsoporthoz képest még hat hónap múlva is mérhetõ.)
Ahhoz, hogy másokra jó hatással legyünk, elõször magunkban kell rendet teremteni. Itt a nyár, jó alkalom arra, hogy tudatosítsuk magunkban, min szeretnénk változtatni — miközben meggyet majszolgatunk barackkal.
Egészségünkre!
Hajtman Ágnes