1998. június

Merre folyjanak?

Az ember sokszor próbálta a maga igényei, elképzelései szerint alakítani a vizeket. Megváltoztatta a folyók folyását, kiegyenesítette a kanyarokat. Máshol tavakat hozott létre vagy mesterséges csatornákat létesített egymással addig nem érintkezõ vizek között.

Széchenyit és Vásárhelyi Pált tisztelettel emlegetjük folyószabályozási tevékenységük miatt. Arról viszont nem sokat beszélünk, hogy habár a folyóink valóban gyorsabb víziutakká váltak a szabályozás következtében, ugyanakkor hol szárazabbá, sõt itt-ott sivatagossá, máshol belvizessé váltak a környezõ termõterületek, idõnként pedig, ha a gátak közé szorított folyónak sikerült kitörnie a medrébõl, pusztító áradat öntötte el az útjába esõ városokat, falvakat.

Sokan már jóval elõre megjósolták, hogy a folyók túlzott megregulázása nagy gondokat okozhat. Vedres István építész már 1830-ban megírta: „...legszomorúbb állapota lesz pedig Szegednek, hol ezen lefolyó árvizeknek éppen kapuja van, mert a töltések összeszorítása által a hasznos, de teméntelenségével szörnyû kárt okozó elementumnak, a nagy árvíznek ellentállni lehetetlenség lévén, az amit csak talál, mindent pusztít." Így is történt: 1879-ben — az elõzõ évek áradásának tetõpontjaként — Szegedet szinte teljesen elmosta az árvíz. A több mint ötezer házból csupán 265 maradt épségben, és sokezer ember lelte halálát a habokban.

A vízenergia felhasználása sem új ötlet, a vízimalmokkal már évszázadok óta ezt teszik. Ezeket a malmokat vagy egyszerûen a folyómederre telepítették, s a folyó természetes sodrását használták fel a malomkerék hajtására, vagy pedig egy kevés vizet elvezettek a malomig és a lezúduló víz hajtotta meg a kereket. A beavatkozás mindkét esetben nagyon kicsi volt, így a környezetet alig befolyásolta.

A villamos energia hasznosítási lehtõségeinek megteremtésével létrejöttek az erõmûvek, köztük a vízerõmûvek. A gyors folyókon történõ kis beavatkozások még nem okoztak különösebb gondot. Az emberek azonban egyre nagyobb erõmûveket kezdtek építeni, esetenként sokezer négyzetkilométernyi területet árasztva el.

Nyugat-Európában már tudják, mennyi árnyoldala van a vízerõmûvek építésének, ezt már megtanulták a saját bõrükön. Nem is csoda, hogy manapság ilyen létesítmények leginkább a harmadik világban épülnek. Indiában a Narmada folyón történõ nagy gátépítés következtében hozzávetõlegesen egymillió embert lakoltattak ki, és a vízháztartásban bekövetkezett változás még egy nagyságrenddel több embert fog érinteni. A lakosság élesen tiltakozik, eddig kétezer embert tartóztattak le a gátaknál történt megmozdulások során.

Jelenleg Kásmírban, a Kishen Ganga folyó partján készülnek vízierõmûvet építeni, 25 ezer ember kilakoltatásával, tönkretéve egy csodálatos völgyet, s a helyi kulturális kincseket. Hogy egy svéd gátépítõ apparátus miért nem a saját hazájában építkezik? Talán mert tudnak valamit a gátakról, amit egyszer talán mi is megtanulunk...

Mikola Klára