1998. április |
---|
A Lélegzet hasábjain már sokszor foglalkoztunk azokkal a káros következményekkel, amelyeket a gazdasági élet egyes szereplõinek nyújtott rejtett és nyílt állami támogatások okoznak. Világszerte is egyre több tanulmány és konferencia foglalkozik ezzel a témával. Az alábbiakban ezekrõl közlünk egy rövid összeállítást a Wuppertali Éghajlat-, Környezet- és Energiakutató Intézet hírlevele alapján.
Az OECD 1995-ben Párizsban konferenciát rendezett „Támogatások és környezet" címmel, amelynek elõadásait egy külön kötetben is megjelentette. Több elõadó konkrét példákon mutatta be, hogy az állami támogatások gyakran nemcsak a környezetnek, hanem a gazdaságnak is ártanak. J. Keppler például azt hangsúlyozta, hogy az energiahordozók támogatása hozzájárul a környezet pusztításához és a megújíthatatlan energiaforrások túlzott igénybevételéhez. K. K. McKenzie pedig Kanada példáján ismertette, hogy miként akadályozzák a támogatások a felhasznált anyagok újrahasznosítását.
A legtöbb országban a „szennyezõ fizet" elve helyett inkább a „fizetünk a szennyezõnek" elv érvényesül. Erre a következtetésre jutott az a tanulmány, amelyet a washingtoni Worldwatch Intézet megbízásából készített David M. Roodman. A szerzõ szerint a világ államai évente mintegy 500 milliárd dollárt áldoznak a környezetre ártalmas tevékenységek támogatására. A tanulmány kimutatja, hogy a környezet és az emberek egészségének károsítása mellett ezek a támogatások általában a kívánt gazdasági célt sem érik el, vagy ha mégis, akkor aránytalanul magas költségek árán. Ráadásul a támogatásokhoz úgy teremtik elõ a forrásokat, hogy elvonják azt a pénzt, amit a társadalom számára sokkal fontosabb beruházásokra, valamint a munkahelyek megõrzésére és gyarapítására kellene fordítani. Így általában sokkal többet ártanak a gazdaság egészének, mintha akár véglegesen megszûnne a támogatott tevékenység. A természeti erõforrások kiaknázásának támogatását Roodman úgy értékeli, hogy ezek „lelassították a gazdasági fejlõdést, rendkívüli mértékben ártottak a környezetnek, növelték a szegénységet, és hozzájárultak a helyi lakosság emberi jogainak súlyos megsértéséhez." A fejlõdõ országokban alkalmazott energetikai és vízügyi támogatásokat elemezve, Roodman úgy véli, hogy az államilag szavatolt alacsony árak nem annyira a szegényeket, hanem inkább a közép- és felsõosztályt segítik. A helyzet megváltoztatását viszont akadályozza, hogy „a támogatások fennmaradásában egy kicsi, de jól szervezett csoport érdekelt, míg azok megszüntetése a szervezetlen és politikailag sokrétû tömegeket szolgálná". A támogatott szûk érdekcsoport továbbá szorosan összefonódott a politikai elittel, amelynek gyakran adományokat is juttat pártcélokra.
A Német Mûszaki Együttmûködési Társaság (Deutsche Gesellschaft für Technische Zusammenarbeit) „A közutak fenntartási költségeinek fedezése" címû tanulmánya világosan kimutatja azokat a károkat, amelyeket több afrikai országban az okoz, hogy a kormányok hatalmas összegekkel támogatják az új utak építését, miközben a gépjármû- és üzemanyag-adók a meglévõ közlekedési infrastruktúra fenntartására sem elegendõek.
A holland kormány és a Világbank támogatásával készült a Földtanács nevû szervezetnek „A fenntarthatatlan fejlõdés támogatása — a Föld tönkretétele közpénzekbõl" címû tanulmánya. A szerzõk, André de Moor és Peter Calamai, a Közkiadások Kutatóintézetének munkatársai szerint „közvetlen összefüggés található a nem piaci módon kialakított árak és a fenntarthatatlan növekedés között". Évi 700 és 900 milliárd dollár közé teszik a négy vizsgált ágazat — vízügy, mezõgazdaság, energetika, közúti közlekedés — juttatott támogatások összértékét. Az OECD országokban 250 milliárd dollár közpénzt, a fejlõdõkben 150-200 milliárdot ölnek az energetikai ágazatokba. Különösen figyelemreméltó a szerzõknek az a megállapítása, hogy „minél környezetkárosítóbb egy energiahordozó, annál több támogatásban részesül. ... A szén áll az elsõ helyen, ezt követi a kõolaj, majd a nukleáris energia, és végül a földgáz." A tanulmány javaslatokat is tesz a helyzet megváltoztatására: átláthatóvá kellene tenni a támogatásokat, be kellene mutatnia a hatásaikat, valamint azt, hogy kik nyernek, és kik veszítenek a támogatások következtében. A világ néhány országában már bebizonyosodott, hogy e cél elérésére hatékony együttmûködések jöhetnek létre. Ilyen például az Egyesült Államokban a Föld Barátai által kezdeményezett „Zöld Olló" mozgalom. (Magyarországon pedig a Levegõ Munkacsoport és a KKDSZ alternatív költségvetési javaslatai. — A Szerk. megjegyzése.)
Greenpeace nemzetközi központja megbízásából az Amszterdami Szabadegyetem Környezetkutatási Intézete készített tanulmányt „Az energetika támogatása Európában" címmel. A szerzõk évi 19,9 milliárd dollárra teszik az energia termeléséhez és felhasználásához nyújtott közvetlen támogatást Nyugat-Európában. (Ebben az összegben nem szerepelnek az állami kezességvállalások, a hitelkedvezmények és az adókedvezmények, illetve adómentességek.) Összehasonlítják az egyes energiahordozókra jutó összegeket: 10,2 milliárdot áldoznak a fosszilis tüzelõanyagokra és 4,7 milliárdot a nukleáris energiára, miközben az energiahatékonyság javítására csak 3,2 milliárdot, a megújuló energiákra pedig mindössze 1,5 milliárdot szánnak. Kedvezõnek ítélik meg viszont azt, hogy az elmúlt években egyre növekszik az energiahatékonyságra és a megújuló energiaforrások elterjesztésére irányuló programok támogatása. Különösen érvényes ez a kutatásra és fejlesztésre: Görögországban az energetikai célú K+F támogatások 75%-át, Írországban 70%-át, Svédországban 51%-át, Portugáliában pedig 41%-át költik a hatékonyság javítására és a megújuló energiahordozókra. Bár ez az arány Németországban csak 28%, Franciaországban pedig csupán 5%, ezen országok méretei miatt ezek az összegek sem lekicsinylendõk. Ezen túlmenõen figyelembe kell venni azt is, hogy mivel hatalmas támogatásban részesültek, illetve részesülnek a megújíthatatlan energiahordozók, máris érzékelhetõ eredménnyel jár az összegek viszonylag kis részének átcsoportosítása is az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások elterjesztésére.
(a Wuppertal Bulletin
on Ecological Tax Reform nyomán)
Lukács András