1998. április |
---|
Néhány szubjektív észrevételt szeretnék tenni az Új Városházán a bevásárlóközpontokról tartott konferencia ürügyén.
Mesterségesen gerjesztettnek tartom azt a vitát, amely a vásárlási szokásokkal, fogyasztással kapcsolatos. Egy dolog az, hogy a bevásárlóközpontok építtetõinek és üzemeltetõinek mik az érdekei, és ennél sokkal összetettebb kérdés a magyar lakosság igénye, helyzete. „Amerikai életszínvonalat és nem amerikai életmódot akarunk" — szerepelt a konferencia kapcsán tüntetõk egyik tábláján. Talán nem is föltétlenül amerikai életszínvonalat akarunk, de õrizzük meg a jó hagyományainkat, és kritikusan válasszuk ki a külföldi gyakorlatból azt, amivel gazdagíthatjuk a lehetõségeinket. Nem túl bölcs dolog egy más településszerkezetû, autóra épülõ társadalom vásárlási szokásainak ekkora teret engedni a még csak bimbózó új kereskedelmi hálózatunk arculatának kialakításában.
Ismét igazolódni láttam, hogy a szakmai találkozók rendkívül hasznosak a környezeti tudat formálódása szempontjából. Sok felszólalás kapcsán az volt a benyomásom, hogy az illetõ — saját területén valószínûleg kiváló — szakember életében elõször gondolkozott el azon, hogy egy város ellátása, bármely részprobléma is, milyen szoros összefüggésben van a környezeti állapottal. Egy létesítmény telepítése, nagysága, vonzásköre tonnákban és decibelekben pontosan kifejezhetõen javítja vagy rontja a város ökológiai egyensúlyát.
Csalódást okoztak azok az elõadások, vélemények, amelyeket leegyszerûsítve a „vásárlási lehetõségek határtalan élménye" kifejezéssel foglalnék össze. Harminc évvel ezelõtt álmodtunk a zöld alma szappanról és arról, hogy de jó lenne minden évben a legújabb divatnak megfelelõ cipõben járni. Akkor még nyugaton azt tanították az embereknek, hogy fogyasztani kell állandóan, akár hitelre is, mert csak a kereslet növelésével lehet a gazdaságot egyensúlyban tartani, az õrzi meg a munkahelyeket stb. Mára a lecke árnyaltabbá vált. Az EU már korábban elfogadta, Magyarország 1994-ben aláírta a fenntartható fejlõdés irányába haladó szerkezetátalakítás elvét. Ennek lényege a természeti erõforrásokkal való takarékos gazdálkodás, a környezetszennyezés csökkentése, a humán erõforrások felértékelése, a minõségi, munkaigényes termékek és szolgáltatások elõnyben részesítése. Nemrég vázolt Vámos Tibor akadémikus egy optimista társadalmi jövõképet elénk, amelynek az a feltétele, hogy mindenki egész élete folyamán tanuljon, képezze magát. Ezzel a gondolattal még nemigen találkozhatunk a TV reklámokban, óriásplakátokon.
Többször szóba jött a bevásárlóközpontok szabályozásának kérdése: elkéstünk-e már vele, mit lehetne tenni? Soha nem késõ a szabályozás, de azt hiszem, hogy ennyi hazai tapasztalat, független szakértõk által készített mérési adat és a külföldi tények ismeretében a konferencián vázolt, tervezett szabályozás nem kielégítõ, sõt lényegi problémákra nem fog megoldást adni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy akár a meglevõ építési és településfejlesztési törvény alapján is ne lehetne a jelenlegi engedélyezési gyakorlatot , a közérdeket jobban képviselõ, térségekben és nem kiskirályságokban gondolkodó gyakorlattal felváltani. Ehhez azonban sokkal aktívabb lakosságra, kis- és középvállalkozói összefogásra, hosszútávú érdekeink felismerésére lenne szükség.
Addig, amíg nem tanuljuk meg mi, polgárok, hogy az érdekeinket senki nem védi meg helyettünk, ne csodálkozzunk, hogy a fejünk felett fognak dönteni azok, akik saját érdekeiket sokkal határozottabban képviselik.
Beliczay Erzsébet