1998. április |
---|
„Belváros a külvárosban — Shopping mallok Budapesten" címmel a nagy bevásárlóközpontokról rendeztek nemzetközi konferenciát a budapesti Új Városházán február 20-án és 21-én.
A rendezõ és támogató intézmények névsora és a meghívóban felsorolt elõadások címe arra engedett következtetni, hogy a rendezvényen túlsúlyban lesznek az ilyen típusú beruházásokban érdekeltek. Ebben nem csalódtunk.
A nyers valóságot: hogy egy nyugaton már lefutott és ott már csak igen szûk korlátok között engedélyezett beruházási típust zúdítanak ránk multinacionális cégek, akiknek mindenképpen megéri a profilváltás elõtti végsõ futamot még a kis vásárlóerejû országokban, az ottani joghézagokat kihasználva lejátszani — nem illett nyíltan kimondani.
A konferencia angol, német, kanadai és izraeli elõadói az elõnyökrõl és a hátrányokról egyaránt említést tettek. Budapest fõépítészének — a korlátozó szabályozás szükségességét hangsúlyozó — szkepticizmusa azonban már fölényes gúnyt váltott ki a rutinos, nemzetközi tõkével együtt manipuláló üzletemberekbõl és a gigantomániában egymással rivalizáló települési és kerületi polgármesterekbõl.
A szociológia képviselete mind filozófiai, mind gyakorlati síkon szintén diplomatikusan „Janus-arcú" volt. Bár a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara osztályelnöke ezzel a választott címmel feltárta a dolog sötétebb oldalát is...
A hozsánna ellenpólusaként tehát egyre inkább felmerültek a nagy bevásárlóközpontok hátrányai :
— Nagyságuk és stílustalanságuk miatt nem illeszkednek sem a tájba, sem a városképbe.
— Mivel általában nagy élelmiszer-hipermarkethez kapcsolódnak, ahol a tömeges beszerzési lehetõségnek és a monopolhelyzetnek köszönhetõen alacsonyabb árfekvésû választékot kínálhatnak, mint a környék kiskereskedõi, elszívják elõlük a vásárlóerõt. Ez a városi utca életéhez tartozó kiskereskedelmi hálózat elhalásához vezet. Utcaképet és közbiztonságot züllesztõ hatásán kívül jelentõs a káros szociális vonzata is, mert a nagy bevásárlóközpontok fajlagosan kevesebb munkaerõvel tudják forgalmukat bonyolítani. (Toborzó hirdetéseik mögött jóval több egzisztenciáját veszített, munkanélkülivé váló ember húzódik meg.)
— A vásárlási lehetõség ilyen típusa nagy gépjármûforgalmat gerjeszt, ennek összes ismert és kevéssé ismert környezeti ártalmával, akár városon kívül, akár azon belül, tömegközlekedéssel ellátott helyen építik.
Mivel a nagyszámú résztvevõvel rendezett konferenciák nem tesznek lehetõvé párbeszédes vitát, szeretnék néhány olyan válasz-gondolatot itt leírni, amelynek kifejtésére a konferencián nem volt lehetõségem.
Elhangzott, hogy a Pólus Center — bár igaz, hogy nem valami gyönyörû épület — csak javított a fõváros képén, mert ott azelõtt szovjet laktanya volt, és szörnyen szennyezett állapotok maradtak utána...
Erre válaszul el kellett volna mondanom, hogy nem lenne szabad, hogy a települési és kerületi önkormányzatok forráshiánya kártékony típusú területhasznosításhoz vezessen. A központi és helyi költségvetés, gazdálkodás szintjén kellene kezdeni ezeknek a problémáknak a kezelését. A felhagyott ipari és egyéb lepusztult területeket úgy kellene rendbetenni, hogy ott lakások épülhessenek, és ne a zöldterületeket csökkentsék ezzel. Sõt, telepíthetnének növényzetdús parkokat is ezekre a helyekre...
Anyagot is kiosztottak a konferencián. Egész kötetnyit. Ebben — többek között — rezignált kicsengésû filozófiai eszmefuttatás keretén belül misztifikálta egy szociológiai mû a bevásárlóközpont és az automobil fogalmát.
Automobil: „az emberi élet új, csodálatos dimenziója", „zárt és védett, autonóm emberi világ", „szinte nem is érintkezik már a külsõ világgal", „méltóságosan és gyõztesen suhan át egy idegen világon".
A bevásárlóközpont: „belsõ terének merész és lendületes ívei az emberi szellem diadalát hirdetik", „az utópia szelíd és boldogító változata", „ahol nincsenek konfliktusok...", „ahol szelíden kering egy békés és jóakaratú tömeg..." .
Bár az utolsó mondat itt is: „Egy idegen világban..." Az irónia annyira finom, hogy alig észrevehetõ.
Mert az írásmû és ennek lényegét tartalmazó bevezetõ beszéd stílusa annyira szép, hogy elfeledteti azt, hogy az autó például, mint egyesek védett belsõ tere, mindannyiunk külsõ-belsõ terébe mérges gázokat okád. A bevásárlóközpont vonzónak ábrázolt védett belsõ világa azt a várost teszi lepusztult, közbiztonságot nélkülözõ, idegen külvilággá, amely eredetileg valamennyiünk védelmét, kényelmét, otthonunk kellemes környezetét lenne hivatott biztosítani.
Tekintélyes része az anyagnak egyetemisták felmérése arról, hogy három különbözõ bevásárlóközpontban mikor, hogyan, hányan és milyen csoportosulásokban töltik idejüket lõdörgéssel, étkezéssel és automata játékokkal a különbözõ korosztályok. De még véletlenül sem írták le azt ezek az ifjú szociológusjelöltek, hogy milyen szörnyû az, hogy ennyien nem tudnak értelmesebben játszani! Valami olyat, ami fejleszti a személyiségüket, ahelyett, hogy gondolkodásra lusta vásárlótömeggé uniformizálná.
A konferencia két napjának eredménye meglehetõsen elkeserített. Még az sem tudott felvidítani, hogy az egyik hozzászóló diadalmasan kijelentette, hogy igenis, jó, hogy megépül a Mamut, mert õ eddig Budakeszirõl keresztülautózott a városon azért, hogy a Pólus Centerben vásárolhasson, de ezentúl majd csak a Széna-térig kell eljönnie...
De hírt adtak az újságok arról is, hogy környezetvédõk és kiskereskedõk elszánt csoportja tüntetett a konferencia színhelye, a Váci utcai Városháza kapuja elõtt, a bevásárlóközpont-jelenség lényegét tömören kifejezõ feliratokat tartalmazó táblákkal. Egyetértése jeléül lejött közéjük a fõpolgármester.
Schnier Mária