1998. február

Ulrich és Francesca Loening két látogatást tett Dél-Chilében, hogy alaposan szemügyre vegyék az erdõk állapotát és kezelését, s chilei erdészeket láttak vendégül három-négy alkalommal Skóciában. Az egyik eredmény az alábbi „levél".

Ez a levél az országomból — amely hosszú idõ során vesztette el erdõit — az önök országához irányuló kérés, melyben még megvannak a világ legnagyobb erdõi, mégis azon van, hogy elpusztítsa ezt a természetes kincset. Arra kérjük önöket, mielõtt túl késõ lenne, saját érdekükben és természetes örökségük érdekében vigyázzanak erdeikre, természetes erõforrásaikat ökológiailag elfogadható módon hasznosítsák.

Hogy kérésünk szándékát megértsék, elöljáróban le kell szögeznünk az alábbiakat:

Teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy a gazdag északi országok, akik már régen megtizedelték vagy elpusztították erdeiket, nincsenek abban a helyzetben, hogy másoknak ezzel ellentétes tanácsot adjanak; ez a bírálat gyakran éri a gazdag észak javaslatait.

Tisztában vagyunk azzal, hogy az erdõk felhasználása és az erdõirtott területek mezõgazdasági és urbanizációs hasznosítása egyike volt azoknak a legfõbb forrásoknak, melyeknek az északi „Elsõ Világ" anyagi jólétét köszönheti. Nem azt kérjük az önök országától, hogy a gazdagsági lehetõségeket figyelmen kívül hagyja; de láttuk, hogyan tûntek el gazdagságot teremtõ erdeink, s most az importtól függünk.

Arra is szeretnénk felhívni figyelmüket, hogy mi, akik e levelet írjuk, nem osztjuk országunk véleményét sok gazdaság- és fejlõdéspolitikai kérdésben; arra köteleztük el magunkat, hogy kritikusan vizsgáljuk meg a társadalmi és nemzetközi méltányosságot, annak a kereskedelmi és politikai erõk ökológiai kizsákmányolásban betöltött szerepét, és azt a mítoszt, hogy az elsõdleges erõforrások exportra szánt kitermelése gazdagsághoz vezet — éppen a mi példánk mutatja, hogy szegénység és nélkülözés az eredménye.

Teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy a Föld lakosságának kevesebb mint egyötöde használja az erõforrások négyötödét; elköteleztük magunkat, hogy alternatív megoldásokat keresünk; magánemberként saját életstílusunkat ennek megfelelõen módosítjuk. Különösen komoly kísérleteket teszünk az õshonos erdõk és a vadállomány újratelepítésére Skóciában, már amennyire ez lehetséges.

Ezért bízunk benne, hogy ezt a levelet ugyanabban a szellemben fogadják, mint amilyenben írták azok, akik megpróbálják civilizációnk fejlõdésének irányát a természet meghódítása helyett a vele való együttmûködés felé terelni. Levelünk azoknak szól, akikrõl úgy látjuk, most ugyanarra a kizsákmányolásra készülnek, mint ami nálunk folyt a múltban.

Skóciát valaha csaknem teljesen erdõk borították — a legutolsó jégkorszak után, mely kb. 10 000 évvel ezelõtt fejezõdött be. Idõvel minden európai ország elpusztította erdeit; még Platón is ezt fájlalta Attikában, mert rájött, hogy az erdõtakarónak talajmegkötõ és folyamatos ivóvíz-biztosító szerepe is van. Sok mediterrán ország vált majdnem sivataggá. Mára már csak néhány európai területen maradt meg a fenntartható erdõgazdálkodás hagyománya.

Skócia és Írország csaknem kopárrá vált, és elvesztette nagyobb vadon élõ állatait is. Frank Fraser Darling, a hírneves skót ökológus Felsõ-Skóciát „nedves sivatagnak" nevezte. A csupasz hegyeknek megvan a maguk szépsége, és sok látogató nincs tudatában az ökológiai katasztrófának. De a veszteség súlyos; az erdõirtás növelte a falusi élet hanyatlását, a városiasodást és a nagy emigrációt. Az ország jelenleg szegényebb és nem gazdagabb lélekben, emberekben, erõforrásokban és természetben. Most, amikor a visszaállítás lehetõsége még nagy, a feladat óriási és sürgõs.

Az erdõk hiánya adóssággá vált, az adósok õseink, akik a jövõtõl loptak. Az önök nemzete is ezt csinálja jelenleg.

Ma csaknem minden faterméket importálunk; az eredmény nemcsak a magas importszámla, hanem egy másfajta kizsákmányolás is, nevezetesen az, hogy a múltbéli pusztításból származó adósságunkat exportáljuk másoknak, pl. önöknek. Támogatjuk az erdõsítést Skóciában a közeli és távoli jövõ életminõségének érdekében. Ez költségesebb befektetés, mint a rövid tenyészidejû ültetvények telepítése, amelyek azonban nem pótolják az õshonos erdõk ökológiai gazdagságát.

Chile más, mint Skócia — Dél-Chile még most is az, ami Skócia réges-régen volt.

A chilei erdõkben a fajok oly gazdagsága lelhetõ fel, mely messze meghaladja Skóciáét; Dél-Chilében a nagy fáknak csaknem száz faja található meg, míg Észak-Európában 20, Skóciában pedig 10. Dél-Chilében olyan fajok is fellelhetõk, melyek több száz és több ezer évig élnek.

Örvendetes hír, hogy Chilében végre hoznak néhány korlátozó intézkedést ezeknek az õsi erdõségeknek a kitermelése ellen. (A CITES szerzõdés által tiltott fajok illegális kereskedelme még mindig folyik.) Rá kell azonban mutatnunk arra, hogy ezek kivágására szóló tilalom, mely még sok évre szólhat, önmagában kevés védelem olyan fák esetében, melyeknek életkora eléri a háromezer évet.

Láttuk az évtizedeken át tartó nagy erdõégetéseket sok millió hektáron; ma is folytatódnak az égetések és az intenzív fakitermelés.

A faanyag nagyméretû pocsékolását figyeltük meg: az égetés után megmaradt hatalmas rönköket egymásra halmozzák kerítésnek; óriási mennyiségû fát tüzelnek üzemanyagként, mintha a készlet kimeríthetetlen lenne. Amikor sok van valamibõl, mindig csábító a pazarlás; de bolygónknak összességében nincs olyan sok, mint egyelõre Chilének.

A faanyag és forgács exportja jelenti a másik nagy erdõveszteséget, mert a helyreállítási költségeknél jóval kevesebbért adják el külföldre. Több millió tonnát exportálnak a kikötõkbõl, fõleg Japánba. De ez a folyamat felhalmozódó adóssághoz vezet, melyet nagyon költséges lesz visszafizetni — amint ez Skóciában történt.

A fenntartható erdészet lehetõségei

A világon nagyon kevés erdõt kezelnek fenntartható módon — a legtöbb fakitermelés még mindig elsõdleges vagy másodlagos erdõkbõl történik, s minden ilyen körfolyamattal csökken a fajok változatossága és mérete. Chilének még megvan az a választása, hogy egy igazán hosszú távú, tartós erdõgazdálkodási stratégiát dolgozzon ki.

Oly sok erdõt kiirtottak már, de van idõ és lehetõség az újratelepítésre megfelelõ irányítással. Skóciában más a helyzet, ott csupasz, talajeróziótól lekoptatott, állatoktól kerítéssel védett területre kell telepíteni az új erdõket.

Van még idõ, amíg sok erdõ van, ami túlélte a pusztítást, hogy mindent átfogó erdõpolitikát dolgozzanak ki, mely bizonyos fajokat teljes mértékben védene, másokat fenntartható módon használna. Skóciában az õshonos erdõknek csak 1,5 %-a maradt meg, ez is megrongált állapotban; az újratelepítés feladata hatalmas.

Talán még lesz idõ, amikor a fenyegetett és ma már védett fajokat visszavonják a termelésbe. Minden kivágott, 2500 éves helyett legalább 2500 db újabbat kellene ültetni. Ez fenntartható módszer, s ha a kitermelés mérsékeltebb, annál inkább az. Még a tengerparti 300 éves fákat is vissza lehetne állítani a termelésbe, ha kevesebb mint egy ítéltetne kivágásra 300 újonnan növõ helyett. Így végül az õshonos erdõ helyreállna.

A fenyegetett fajok kivágására szóló tilalom addig szükséges, amíg folytatódik a pusztító fakitermelés. A fenntartható faipar bevezetése, a növekvõ csemetéknél kevesebb fa kivágása minden erdõre ki kellene hogy terjedjen. Ily módon örökké termõk maradnának erdeink. Másképpen a chilei erdõkrõl szóló két jelentés szörnyû jóslata beteljesül, és minden elveszik a következõ negyedszázad során.

Chilének megvan a lehetõsége a józan gazdálkodásra

Képzett szakembereivel és sokféle, bõséges természetes erõforrásával Chilének megvan a lehetõsége, hogy függetlenül mérje fel szükségleteit, és olyan ökológiailag és társadalmilag józan és fenntartható gazdaságot fejlesszen ki, mely kielégíti ezeket a kívánalmakat. Az elsõdleges erõforrások, különösen az erdõk kitermelése nem történhet külsõ hatalmi érdekek szerint, mert ez kétségtelenül az erdõ kizsákmányolásához és pusztításához vezetne; sem pedig a hasonló helyi érdekeknek megfelelõen, mert ezek egymással szövetkezve hasznot húznának a kizsákmányolásból, de mindez Chile egészének veszteséget jelentene. Ezzel a kihívással sok ország szembesül az UNCED riói konferenciája óta, ahol nem jött létre megállapodás az erdõk ügyében. Chile mutathatná az utat egy világméretû, új, fenntartható erdészet irányába.

Ulrich és Francesca Loening

(Balaton Bulletin — Bocs Fordítószolgálat)