1998. január

Országgyûlési képviselõk
az alternatív költségvetésrõl

A Levegõ Munkacsoport és a KKDSZ 1998. évi költségvetési módosítási javaslatait eljuttattuk számos érdekképviseleti és más társadalmi szervezethez, a kormány tagjaihoz és az Országgyûlés minden képviselõjének. Elõzõ számunkban három érdekképviseleti szervezet véleményét közöltük, most két országgyûlési képviselõvel készült beszélgetést ismertetünk.

Miklós László (MSZP),
a Költségvetési Bizottság tagja

— Hasznosnak tartja-e a Levegõ Munkacsoport és a KKDSZ kezdeményezését?

— Igen, feltétlenül. A költségvetéssel kapcsolatban sok anyag kerül elém nap mint nap. Tanulmányok, törvényjavaslatok, elemzések. Az alternatív költségvetési javaslataik ezekkel összevetve másfajta látásmódot közvetítenek. Ez kissé szokatlan volt elsõre, de a szöveget alaposan megismerve, meglepõen fontos szakmai részletekre találtam. Például az externális költségek számítása terén. Más esetekben a már ismert adatok újrarendezése nyújtott sok újdonságot. Így számomra is új és rendkívül hasznos információkhoz jutottam hozzá.

— Egyre inkább elõtérbe kerül az az elképzelés, hogy át kell alakítani az adórendszer szerkezetét. Mi az Ön véleménye a lehetséges változtatásokról?

— Érezhetõ az adókról való gondolkodás megváltozása. Az elmúlt három évben a fogyasztáshoz kapcsolt adók nõnek, az élõmunka terheivel szemben, ma az 50%-ot közelítik. Az ökoadónak nevezhetõ adónemek egyre inkább terjednek. De óvatosan kell eljárni az újításokkal, alaposan végig kell gondolni a következményeket. Például a csatornázással (pontosabban: csatornázatlansággal) összekapcsolt környezetterhelési díj nagymértékû, azonnali és differenciálatlan bevezetése éppen a legelesettebbeket sújtaná. Nyilvánvaló, ezt a réteget valamilyen módon támogatni kell, hiszen a be nem szedhetõ díjak nem használnak az ügynek. Vagy: elviekben helyes az energiaadók emelése, de ugyanakkor ösztönözni kell az új technológiájú termelési rendszerek elterjesztését. Ha nem így járunk el, a fejlettebb országok termékei szinte behozhatatlan versenyelõnybe kerülnek — éppen a saját hazánkban. A folyamatosan megtett kis lépések híve vagyok. Az új gondolatok lassan érnek be, de beérnek.

— Mondana egy példát?

— Talán itt helyes éppen a Levegõ Munkacsoport egyik fontos eredményét említenem. Tavalyi alternatív költségvetési tervüket olvasván terelõdött a figyelmem a kenõolajak termékdíjának kérdésére. Régóta közismert, hogy a fáradt olaj súlyosan környezetszennyezõ, de a begyûjtésére tett eddigi kísérletek nem jártak sikerrel. Az értékesített kenõolaj mennyiségének még egytizedét sem sikerült begyûjteni és környezetkímélõ módon semlegesíteni. Érdekeltté kellett tehát tenni a felhasználókat abban, hogy ne a csatornába engedjék vagy az erdõszélen locsolják szét. Erre önmagában nem elegendõ a termékdíj, az áremelés csak a fogyasztást korlátozná. Most a betétdíjhoz hasonló rendszer kialakítása történik: a felhasználó a begyûjtõhelyre vitt anyag után visszakapja a termékdíj jelentékeny részét, ha számlával igazolja a kenõanyag megvásárlását. Így az illetékes hatóság még arra is rákérdezhet a vásárlótól: hova is tette az elfáradt anyagot, ha nem váltotta vissza? A kérdés megoldásának ötlete a Levegõ Munkacsoporttól ered, magát a rendszert pedig kezdeményezésemre más szakértõk és az illetékes tárcák bevonásával dolgoztuk ki. Ötmilliárd forintról van szó évente, amely a Központi Környezetvédelmi Alap bevételeit gyarapítja.

— Igényt tart-e a következõ évben is az alternatív költségvetési javaslatokra? Általában véve mi a véleménye a társadalmi szervezetek érdekérvényesítõ tevékenységérõl?

— Igen, várom a következõt. És meggyõzõdésem, nemcsak én, hanem jó néhány képviselõtársam is. Ez hatékony módszere a civil érdekérvényesítésnek. Másrészt így mi ingyen jutunk hozzá lényeges szakmai háttéranyagokhoz. Engedjenek meg azonban egy megjegyzést: néha az erejüket meghaladó dolgokba vágnak bele. Így munkájukban akadnak elnagyolt részek, teljesíthetetlen kívánságok. Ezt nem feltétlenül szemrehányásként mondom, hiszen Önök hosszú távra tekintenek elõre. Sok mindenrõl kiderülhet majd, hogy nem is annyira lehetetlen. Magával a kezdeményezéssel viszont még akkor is egyetértek, ha a részletekben eltér a véleményünk.

A kezdeményezõ szerep mellett fontosnak tartom az ellenõrzõ feladatokat is. Tudomásom szerint a Levegõ Munkacsoport kezdeményezte a KKA mûködésének szigorúbb társadalmi felügyeletét, ami mára már megvalósult. Remélem, ez a jövõben kiterjed minden központi állami alapra.

— Mi is ebben bízunk. Köszönöm a beszélgetést!

Juhász Pál (SZDSZ),

jelenleg a Mezõgazdasági, korábban a Költségvetési Bizottság tagja

— Ön második ciklusát tölti a képviselõházban. Lát-e „zöldülést" a törvényhozók gondolkodásában?

— Igen, csak sokan nem veszik észre magukon. Én nem vagyok zöld, de sok mindenben egyetértek az Önök törekvéseivel. Egy példa. Agrárszociológus szemmel figyelem az ország és különösen a vidék életének változását. Azt kell mondjam, az emberek számára a legfontosabb talán a mindennapi élet biztonsága és hétköznapi boldogulásuk. Ehhez megfelelõ infrastrukturális viszonyok kellenek. A nagy, igen drága és gyakran presztízsjellegû vagy részérdekek mentén szervezõdõ beruházások nem jól szolgálják ezt a célt. Nézzük például az autópályákat. A „fejlesztõk" egy-egy nagy dobásra törekednek, ahelyett, hogy hálózatot építenének. Sok nagylángú kezdeményezés van, közben meg az alsóbbrendû utak szépen tönkremennek. Éppen ezért határozottan ellenzem, hogy az Útalapba befolyó összeget autópálya-építésre fordítsák.

— A közlekedési-szállítási rendszer hiányosságait szokták emlegetni egyes területek elmaradottságának okaként. Ha nem autópálya, mi épüljön?

— Elsõsorban nem újat kell építeni, hanem a meglévõ közlekedési infrastruktúrát kell megõrizni, felújítani és hatékonyan mûködtetni. Különösen fontosnak tartom a vasút megújítását. Például tömegárú nagyobb távolságra való szállítására (s ez a mezõgazdaság esete) ez a legalkalmasabb rendszer. Egyetértek tehát azzal, hogy a MÁV jövõre többletforrásokat kap. De ez mit sem ér, ha nincsenek megfelelõ ráhordó kapcsolatok! A hálózati kapcsolatokat is javítani kell. A Magyarországon csak áthaladó kamionokat — és különösen az árut — pedig tessék vasúton átszállítani! Ennek nemcsak környezeti, hanem gazdasági haszna is lehet, hiszen e jármûvek többnyire semmit nem fizetnek nálunk, gyakran nem is tankolnak a mi országunkban, s így az Útalaphoz sem járulnak hozzá, ám használják (sõt: pusztítják) az utakat. A vasúton egyszerû beszedni a szállítási költségeket.

— Ráadásul a kamionosok tevékenysége gyakran átcsúszik a szürke- és a feketegazdaság területére.

— Álljunk meg egy percre, ha már itt tartunk! Az Önök javaslatában tetten érhetõ némi rövidzárlatos gondolkodás. A feketegazdaság ellen való fellépésük rokonszenves, de az elõadottakban sok a nagyvonalúság. Egyik évrõl a másikra nem lehet százmilliárd forintos állami bevételnövekedést várni pusztán pénzügyõri, adószedõi szigortól. Természetesen nem kicsinylem le ennek fontosságát, de a hatás elhúzódó: többéves távlatban lesz érezhetõ. Nem helyes tehát a forrásoldalon beállítani innen jövõ hatalmas összegeket, s rögtön elkölteni, mondjuk közalkalmazotti bérekre.

— A feketegazdaság visszaszorítása szerintünk sem megy egyik napról a másikra. Arra vonatkozóan azonban már vannak tapasztalatok, hogy megfelelõ intézkedésekkel rövid idõn belül komoly eredmények érhetõk el (gondoljunk például az olajszõkítésre). Azonban hogy más témára térjünk át: mi a véleménye az élõmunkát kedvezményezõ adózási javaslatunkról?

— Nagyon jó irányba mutat a kezdeményezésük. A társadalombiztosítás reformja azonban még csak a felénél tart. Az állampolgári és a biztosítási jogon járó ellátást nagyon világosan szét kell választani. De a mai rendszer mellett is lehet megfelelõ lépéseket tenni. Az élõmunka közterhe túl nagy, s az így keletkezõ bevétel egy pazarló rendszerre fordítódik. Viszont az államnak minél többet át kell vállalnia a foglalkoztatás terheibõl. Törekedni kell e téren bizonyos területi kiegyenlítõ szerepre. A kedvezõtlen adottságú térségekben befektetõk kapjanak adókedvezményeket és támogatást a foglalkoztatási alapból. A tájhasználat legyen emberbarát: a ma még kevésbé jövedelmezõnek tûnõ, viszont nagy élõmunka-tartalmú tevékenységeket is támogatni kell! Magyarországon lakáshoz jutni nehéz, tehát kicsi a belsõ migráció. Az embereket emiatt is a lakóhelyükön kell segíteni. Ösztönözzük tehát a környezetbarát falusi technológiákat! Azt hiszem, ez igazán zöld gondolat.

— Egyetértünk. És mi a véleménye az ökoadókról?

— A kérdésrõl általában az adók beszedése, néha büntetésjellege jut az emberek eszébe. A környezetterhelési díj jó dolog lehet, de az káros, ha a befizetõk úgy érzik, az állam egyszerûen kizsebeli õket _ csak éppen új módszerrel. Világosan el kell mondani, mi ebbõl a köz haszna, és így a befizetõé is.

— Hasznosnak tartja-e a Levegõ Munkacsoport és a KKDSZ ismétlõdõ alternatív költségvetési javaslatait?

— Hogyne. Most például alkalmat nyertünk egy jóízû beszélgetésre. De komolyra fordítva a szót: a munka folytatására buzdítom Önöket. Azonnali eredményeket ne várjanak. Az is lehet, hogy nincs mindenben igazuk, de csak az új utakon járó gondolkodás visz elõre. Az irány jó.

Szabó Béla István