Vissza a kezdőlapra

Vissza a tartalomjegyzékhez

Lánc hírek

A költségvetési támogatás

Október 25. Augusztusi, sőt szeptemberi információink szerint az Egészségügyi Minisztérium költségvetésében a krónikus betegek szervezeteinek közös támogatása 150 millióval szerepelt. Számos támogató levél és magas szintű ígéret birtokában, októberben 10-én, kedden a Parlamentben az Egészségügyi Bizottságának ülése előtt tudtuk meg, hogy az Egészségügyi Minisztérium az egész tételt kihúzta. Ilyenkor már mindegy ki tette és miért nem szólt nekünk senki. Az egyetlen lehetőség, ha képviselői módosító javaslatként kerül be. Tanultunk az előző évekből - kormánypárti képviselő támogatását kerestük. Jelen pillanatban Hortobágyi Krisztina FIDESZ-es képviselő vállalta fel, Selmeczi Gabriella a FIDESZ Egészségügyi Kabinetjének vezetője megígérte támogatását, az ellenzék tavaly is mellettünk állt, de mindez bizonytalan és kevés. Valószínűleg jövő hét elején tárgyalja a bizottság.

Október 17. Dr. Felmérai István, a Betegjogi Koordinációs Tanács (BKT) elnökének látogatása

Az ismertető alapján a B.K Tanács tagjai (közülük Dajka Miklós a szívbetegek, Ádám Aurél a vesebetegek elnöke) felosztották egymás között a megyéket és fejenként 3 megye betegjogi képviselőivel tartják a kapcsolatot. A betegjogi képviselők, összesen 55-en, egy-egy kórházban min. heti 2 órát töltenek, ezentúl nem elérhetők. Vannak köztük ügyvédek, orvosok, egyéb egészségügyi szakemberek, döntő többségük számára új ez a munka.

A rendszer fejlesztésének pénzügyi háttere egyelőre nem látható, a költségvetésben a jelenlegi összeggel szerepel. Január táján már részletesebb és megalapozottabb személyes beszámolókra kerül majd sor. A betegjogi képviselők adatait a Lánc Szövetség megkapta, szívesen küldjük. A látogatás részletes jegyzőkönyvét a következő Lánchídban olvashassák.

Október 6. Jakab Tibor, a Lánc Szövetség betegjogi tanácsadójának előadása a betegek jogairól egy történeti áttekintést nyújtó, a betegek alapvető jogait és azok eszközeit számbavevő előadás volt. A Lánchídban jelenik meg az összefoglaló.

Október 19. Dr. Kőrössy Péter, az OEP Gyógyszer, Segédeszköz és Gyógyfürdő Főosztályának látogatása

A találkozón a “segédeszköz ügyek” h. főosztályvezetője Hagymási Miklós is részt vett, így bár a megbeszélés a késő éjszakába nyúlt, az érintett szervezetek mindegyike szót és többnyire választ is kapott. Azokban az esetekben, ahol nyilvánvalóan további megbeszélésekre kerül sor, ebben állapodtunk meg. A jegyzőkönyv készül.

Október 25. A Szociális Tanács tárgyalta a PM közgyógyellátás átalakításáról szóló javaslatát. Ez lényegében a szociális igazság nevében megvonja a 20 000 forintnál magasabb jövedelmű rokkantsági nyugdíjasok alanyi jogosultságát. A tervezet átalakulása folyamatos, egy éven nem várható életbe lépése. Azt kértük, hogy csakis a gyógyszer ártámogatással és a rokkantsági rendszerrel együtt alakítsák át, vegyék számításba az egészségkárosodással élők speciális költségeit valamint az érdekvédő szervezetek vehessenek részt az előkészítésben.

Október 24. A Lánc Szövetségben lévő CD jogtárban, elsősorban szerdánként Földes Ernőné szakember részvételével megtekinthető illetve külön kívánságra elküldjük a számviteli törvényt. Nagyobbrészt változatlan, de a novemberben megjelenő kormányrendelet viszont részletesen foglalkozik majd a társadalmi szervezetekkel.

 

Vissza a kezdőlapra

Vissza a tartalomjegyzékhez