Mit ér egy meg nem nyert pályázat?
Kartali gondolatok
|
Kedves Olvasó!
2000. november 29-én Budapesten találkoztam Tóth Ilkó Mihálynéval, Erzsivel,
aki részt vett a Soros Alapítvány által szervezett tréningprogramon. Erzsi
bár először vett részt ilyen tréningen nem volt kezdő a Települési Egészségterv
programban. Településük, Kartal, többek között az ő irányításával pályázott
és nem nyert!
Mások ilyenkor vérmérsékletük szerint elkeserednek vagy dühöngnek, s feladják.
Lehet, hogy az ő első reakciójuk is ez volt, de végül is nem adták fel! Amit külső
támogatás nélkül is meg tudtak valósítani a programjaikból, azt meg is valósították!
Egy, a faluját, a munkatársait, a barátait, a program segítőit és önmagát becsülő,
a közösség erejét megtapasztaló asszony beszámolója engem meggyőzött. Kár, hogy
Önök nem hallották személyesen Erzsit, de így leírva sem érdektelen e történet.
Füzesi Zsuzsanna
|
Tóth Ilkó Mihályné óvodavezető vagyok. Községünk viszonylag jó
infrastruktúrával rendelkező 5716 fős település. Óvoda, iskola, könyvtár, művelődési
ház, egészségügyi hálózat, közigazgatás, a maga területén mind teszi a dolgát,
mondhatni jól működik. A településen önszerveződő csoportok is alakultak. Külön
érdem, hogy egy 60 fős Polgárőrség működik önzetlenül a közrend érdekében. Legrégebben
megalakult civil szervezetünk a Kartal Ifjúságáért Alapítvány. Legfiatalabb önszerveződő
csoportunk a Tenisz Klub. Vezetője egy nagyon odaadó, gyermek- és mozgás centrikus
fiatalember, "jól menő" vállalkozó, akinek a fejéből pattant ki a klub
megszervezése, működtetése. A tagság létszáma jelenleg 50 fő, de belépési szándékukat
többen jelezték. Ők ötvenen saját anyagi forrásaikat és fizikai lehetőségeiket
mozgósítva létesítettek nemcsak maguk számára, hanem a község számára is két nemzetközi
méretű teniszpályát.
Óvodánknak 38 fővel a szakmai munkán túl olyan hagyományok
létrehozásában sikerült közreműködnie, amelyek kellemes élményekben részesítették
a résztvevőket. Immár 10. alkalommal készülünk óvónő-bálra, mely nekünk is, vendégeinknek
is óriási esemény. Szívesen idézzük fel emlékeinkből a műsor-számokat. Ezek a
sikerek erős közösségformáló erőként hatnak. Olyan "csapat" alakult
ki nálunk, ahol az újabb feladatok felvetésekor a kollégák máris a továbbfejlesztendő
ötleteket sorolják. A mi rendezvényünk példájára ma már a Polgárőrség, a Menyecske
kórus, az Asszonykórus és az Iskola is maguk által előadott műsoros összejöveteleket
szervez. A Községi Majálist évek során, közös erővel sikerült kifejleszteni a
kezdeti 300 fős résztvevői körből, a mai 5000 főt meghaladó egész napos programmá.
Értékelve az intézmények működését, a költségvetéshez mérten mindegyik
megpróbál részese lenni a község életének. Beszélgetések, felmérések során rendszeresen
felvetődik az igény a közösségi életre, a mozgásra. Hiányolják az emberek a
szórakozási lehetőségeket, a programokat. Más oldalról viszont pontosan az érdektelenség
mutatkozik meg! Üres művelődési házi előadások, a szülők egy részének teljes
passzivitása, kapcsolatok hiánya a szervezetek között és a gyermekek, az ifjúság
távolmaradása a nekik szervezett programokról.
A Tenisz klub vezetőjét közelebbről megismerve, s a klubtagok aktivitását,
lelkesedését látva felajánlottam, hogy a Pályázati Figyelő és az Internet segítségével
folyamatosan keresni fogom számukra a pályázati kiírásokat. Rászolgáltak a segítségre,
nem beszélve arról, hogy a község is további lehetőségekkel gazdagodhat. A pályázatok
között örömmel fedeztem fel a "Települési Egészségterv kialakítása"
címűt, ahol civil szervezetek pályázatait várták. Tudtam, hogy a Soros-pályázatok
igényesek, magas színvonalú munkát igényelnek, az elbírálás pedig nagyon szigorú.
Személy szerint eddig még nem mertem pályázni az Alapítványhoz, éppen a fent említett
okok miatt. Jelen esetben annyira szerettem volna pénzhez juttatni ezt a lelkes
csapatot, hogy felajánlottam a pályázat elkészítését. Miután lekértem a segédanyagokat
a Fact Alapítványtól, akkor döbbentem rá, hogy most nem "csak" egy jó
pályázat megírásáról van szó, hanem nagyon komoly összefogásról, közös megvalósításról
kell döntenünk. Ekkor indult el a gépezet.
|
"Erzsi, nem az a fontos, hogy pénzhez jusson a klub, az a fontos, hogy
a gyerekeknek teremtsük meg a mozgás lehetőségét, ne lézengjenek, legyen hová
menniük. Itt a sok fiatal a faluban, semmit sem csinálnak, ezen változtassunk!
Mindenben segítünk, csak fogd össze, szervezd!" lelkesedett a klub
vezetője, s a tagok úgyszintén.
Mivel minden intézményvezetővel jó a kapcsolat, úgy határoztunk, hogy a civil
szervezetek vezetőivel közösen alakítunk egy "Életminőség" koordinációs
bizottságot és belevágunk! A Polgárőrség vezetősége is teljes támogatásáról biztosított
minket.
Az állapotleíráshoz és a község egészségképének a kidolgozásához
újból és újból áttanulmányoztuk a segédanyagot. Újból és újból megrémültünk az
előttünk álló feladattól. Többszöri nekifutásra mégis elkezdtük a feltáró munkát.
Ezzel kapcsolatban nem is bocsátkoznék részletekbe, hiszen aki a pályázatot megírta,
az megtapasztalta a munka nehézségeit. Inkább a hozzáállás meglepetéseit, a segítségnyújtás
bőségét, az ötletek felhalmozódását érdemes kiemelni. Hihetetlen, hogy a felmérések,
a kérdőívek kidolgozása, az alkalmi beszélgetések során mennyi probléma, ötlet,
lehetőség vetődött fel. Menet közben kulcsembereket találtunk! Nem is akármilyeneket!
Akikről eddig fogalmunk sem volt. Akikről eddig nem tudtuk, hogy csak egy szavunkba
kerül, és segítenek. Akiknek újabb, jobb ötleteik vannak a mieinknél és lelkesek.
Kiderült, hogy sokan akarunk egyet! A felajánlott korlátlan segítség innen is,
onnan is táplálta az együttműködés reményét. Polgárőrök, pedagógusok, védőnők,
orvosok és más "civilek" kapcsolódtak be folyamatosan, a kör egyre tágult.
A pályázatot megírtuk. Elsősorban mozgásprogramot terveztünk, hiszen
az előzetes tájékozódás egyértelművé tette, hogy ezen a vonalon tudunk első lépésben
közös sikereket elérni. Ezen kívül a tájékoztatás, felvilágosító tevékenység látszott
még reálisan kivitelezhetőnek. A programunkban terveztünk Duci klub működtetését,
nyári sporttábort, egészségnapok szervezését, nyitott tornaterem beindítását,
házi versenyek szervezését, asztalitenisz és tenisz oktatását kedvező feltételekkel,
koordináló, felvilágosító tevékenységeket. Mivel egy óriási szabad tér programmal
való betöltését terveztük, szükségesnek látszott szociális helyiség kialakítása
is. Ehhez csak az építőanyag árát pályáztuk meg, az építést a Tenisz Klub vállalkozói
végezték volna el. A pályázatot a Tenisz Klub égisze alatt adtuk be több oknál
fogva. Egy nagyon nyitott és nem utolsósorban adakozó vállalkozó rétegről van
szó; minden szervezett programot az általuk kialakított pályán és a mellette fekvő
nagy kiterjedésű szabad területen szerettünk volna megvalósítani. A pályázati
kiírásból továbbá úgy éreztük, a civil szervezetek előnyt élvezhetnének. Emellett
a klubnak sokan tagjai a Polgárőrségből, az intézményekből, tehát úgy láttuk,
a kapcsolat még szorosabbá tehető, és az iskolások és óvodások is rendszeresen
kijártak a körbekerített, mozgásra, labdajátékokra alkalmas pályára.
Idézet a szakértői véleményből: "A profi módon összeállított
pályázatnak egyetlen súlyos hiányossága van, nevezetesen, hogy nem felel meg a
Soros Alapítvány Települési Egészségterv pályázata alapvető kritériumainak. Azaz
nem támaszkodik megvalósítása során a közösségre, nem érint valóban széles lakossági
csoportokat és nem fenntartható. Ezek közül a vállalt (s még nem kidolgozott)
programok csupán beruházásnak, illetve kezdeti ötletnek (bár kétségkívül jó ötletnek)
tekinthetőek."
Mindenki átélte azt a fajta csalódást, amikor úgy érezte, hogy
a maximumot hozta ki magából, ráadásul őszintén, reálisan tervezett, ennek ellenére
a szakértőket nem tudta írásával meggyőzni. Első letargiánkból ocsúdva először
is azt kerestük, hogy hol rontottuk el? Azután a kritikán akadtunk fel, miszerint
az ötletek jók, de nem kivitelezhetőek.
Egyre inkább eluralkodott rajtunk a "csak azért is" érzése. Ha
már úgyis végiggondoltuk előre a programokat, amelyek egy része csak kis költséggel
jár, s a lakosok körében igény van rá, magunknak is bebizonyítjuk, hogy képesek
vagyunk a megvalósításra. Egy folyamatot erősített fel a pályázat.
A folyamatban egyik lehetőség követi a másikat. Ha megfelelő érzékkel,
korrektséggel, céltudatossággal, az egyenrangúság megtartásával, pozitív értelemben
vett rafináltsággal, és elsősorban kitartással tudjuk kezelni a dolgokat, van
remény a község közösséggé válására. Hosszú távon pedig a tudatformálásra is,
szűkebb-tágabb környezetünk alakításában. Feladat van bőven!
Tóth Ilkó Mihályné, óvodavezető
Az "Életminőség" koordinációs bizottság tagja
|
 |