Az ősbolgárok
 
 

A három fiatal szamarai régész-kandidátus, R. Sz. Bagautgyinov, A-V. Bogacsov és Sz. E. Zubov – kettejük 1990-ben a debreceni Nemzetközi Finnugor Kongresszuson is részt vett – neve nem ismeretlen a kérdéskörrel foglalkozó szakemberek előtt – olyan, közösen megírt monográfiával jelentkezett, amely komoly szerepet fog játszani a volgai bolgárok és a tatárok őstörténetének további kutatása során. Ehhez az első modern lökést régészeti oldalról az 1950-es évek legelején megindult, sietős Volga-vidéki régészeti leletmentések adták, a Volgának akkor tervezett, majd rövidesen végrehajtott felduzzasztása előtt. Korábban alig-alig ismertünk korai bolgár leletnek tartható anyagot. Az újabb, alapos ásatások az elmúlt években értékes forrásanyagot szolgáltattak, ezekből közölnek a szerzők. Könyvüket tudományos-népszerűsítő munkának nevezik, de valójában jóval több annál. Több, mivel a 180–211 szövegoldalon és 74 rajzos táblán igen alapos régészeti anyagközlést találunk. A kötetben a felhasznált és idézett szakirodalom mennyisége ugyan tekintélyes, (173–178. o.) de köztük nyugati alig akad, magyar pedig egy sincs, jóllehet a hazai avarkori emlékek komoly párhuzamokat kínálnak. Ritka jelenség a kötetben – korábban ugyanis ilyeneket nemigen lehetett közreadni – a szép és jó térképanyag. (39–44. o.) Közülük az elsőn látható a kötetben feldolgozott 16 temető lelőhelye a nagy Volga-kanyarulatban. Három színes fényképen a tájat is bemutatják.

Kísérlet történt egyes tatárföldi sírleletek nyomán az ott megjelent korai bolgár lakosság viseletének és fegyverzetének a rajzos rekonstrukciójára is, (30. o.) de M. Geraszimov módszere alapján két ősbolgár koponya arcrekonstrukcióját is láthatjuk fényképeken. Hiányzik viszont a kötetből az embertani feldolgozás (habár az antropológus egyes síroknál jelezte az életkort és a nemeket), ami nagyon fontos rész lehetett volna számunkra is, mert a térség erősen összefügg a magyar őstörténet “juliánusi” kérdéskörével. Ez általános hiányossága volt a szovjet temetőpublikációknak, és máig sem sikerült a lemaradást behozni. Sajnáljuk azt is, hogy a jelentős gyöngy-leletanyag csupán fekete-fehér képen kapott helyet, (103. o.) így azt szinte lehetetlen az analógiák sorában elhelyezni, pedig ez a forrás igen fontos az előállítási helyek és a kereskedelmi útvonalak megállapítása szempontjából. Ez a közlési mód már nem korszerű.

A kötetben közölt és történetileg értelmezett tárgyak közül kiemelkednek a Silovka falu mellett fellelt, egykor nyeregkápát díszítő csontlemezek, mert a rajtuk lévő művészi karcolatokon szinte megelevenednek a korabeli (VII. század második fele) harcosok, és mellettük olyan fantasztikus, sárkányszerű állatalakokat is ábrázoltak, melyek későbbi “rokonai” a bécsi szablyán, vagy a bezdédi tarsolylemezen láthatók. Külön fejezet foglalkozik a kötetben az etnokulturális kérdésekkel. (4. fejezet, 167–172. o.) Tipológiailag a silovkai sírleletek az ukrajnai híres perecsepinoi, 1912-ben megtalált, gazdag sírlelet (Kuvrát fejedelem sírja?) tárgyaival vannak egy időhorizonton. Párhuzamai azonban lent, délen, a dagesztáni Csir-jurt falu melletti temetőben is megtalálhatók. Az ősbolgároknak a Volga felé áthúzódó első hulláma újabb emlékeit sikerült tehát megtalálni és interpretálni a kiváló kiállítású kötetben. Ezek az emlékek korai keresztény elemeket is mutatnak. A sírleletek között vannak azonban olyanok is, amelyek a VIII. század legvégéről származnak. Ezekre a bronzból öntött, növényi díszes övveretek jellemzőek, a magyarországi késői avarkor hasonló, de korántsem azonos övgarnitúráira emlékeztetnek. Területileg a kötetben bemutatott emlékek az egykori volgai Bolgárország déli részére esnek, történelmileg abból a későbbi fázisból is származnak, amikor ez az állam éppen megalakulóban volt. Ehhez az is kellett, hogy újabb bolgár felvándorlás történjen dél felől a VIII. században, amikor a fokozódó arab veszély ellen mentek fel bolgárok, talán ősmagyar csoportokkal együtt északra, a Volga távoli szakaszához.

R. Sz. Bagautgyinov–A-V. Bogacsov–Sz. E. Zubov: Prabolgary na Szrednyej Volge (Ősbolgárok a Közép-Volgánál). Szamara, 1998. 286 p.
Erdélyi István