Klió 1999/1

Klió 1999/1.

8. évfolyam

Konstantinápoly szaracén védői 378-ban

Arab lovasok játszottak nagy szerepet a Római Birodalom fővárosának a nyugati gótok elleni sikeres védelmében. Az esemény időpontját Ammianus Marcellinus (391 körül írta művét) a Hadrianopolisnál 378. augusztus 9-én lezajlott ütközet utánra teszi (ez az elfogadottabb álláspont), míg Zósimos, aki a VI. században élt, a csata előttre. Ő a IV. századi szerzőt, Eunapiost követi.

Más forrásaink is vannak az ostromról. A Consularia constantinopolitana-ként ismert eseményjegyzék, amely Konstantinápolyban keletkezett, elsőrendű forrás a 356 és 384 közötti évek történetéhez. Megtudjuk belőle, hogy Valens császár 378. május 30-án érkezett keletről a fővárosba, június 11-én indult tovább, az ütközet Hadrianopolisnál augusztus 9-én volt. Nem említi, hogy a csatát megelőzően gót sereg ostromolta volna a várost. Ennek alapján biztosnak látszik, hogy a nagy ostromra csak a rómaiak megsemmisítő vereségével végződő hadrianopolisi összecsapás után kerülhetett sor, amelyben Valens császár is elesett; tehát Ammianus Marcellinusnak adhatunk igazat Zósimosszal szemben. A Consularia constantinopolitana nem szól a szaracénokról.

Másik forrásunk Sókratés, illetve az őt követő Sózomenos műve, amely megerősíti, hogy a főváros ostroma a nagy ütközet után történt, s hogy annak védelmében a polgárokat arabok segítették; azonban azt is olvashatjuk benne, hogy a hadrianopolisi csata előtt a gótok feldúlták, elpusztították nemcsak Thrákiát, hanem Konstantinápoly külvárosait is. A gótok támadásának az lett a következménye, hogy lázadás tört ki a császár ellen, aki nem volt képes elhárítani a barbárok behatolását. Az uralkodó kénytelen volt elhagyni a várost, annak lerombolásával fenyegette meg a polgárokat. Ezután a gótok ellen vonult, óriási vérengzést vitt véghez soraikban s legyőzte őket(!). Mivel a Consularia constantinopolitana alapján biztosan tudjuk, hogy nagy gót sereg nem ostromolta a hadrianopolisi csata előtt a várost, akkor mi okozhatta a Konstantinápolyban kirobbant lázadást? Sózomenos téved; ha pusztították is barbár portyázók a külvárosokat, olyan sokan nem lehettek, hogy olyan nagy riadalmat okozhattak volna, amely lázadást váltott volna ki a tehetetlennek érzett császári hatalom ellen. A legvalószínűbb az, hogy a polgárok megelégelték, hogy hatalmas létszámú császári katonaság élősködjön rajtuk (a hadsereg a császárral érkezett egy keleti hadjáratról a városba): Valens jobbnak látta, ha elhagyja seregével a veszélyessé vált Konstantinápolyt s a gótok ellen megy.

Kérdés, hogyan kerültek arab harcosok a római seregbe. Minden bizonnyal annak a békeszerződésnek az eredményeként, amelyet azelőtt kötött Valens, mielőtt 378-ban a fővárosba ment volna hadával; a békeszerződés pontjait nem ismerjük részleteiben, de azt tudjuk, hogy Mavia királynővel kötötte a császár, s joggal feltételezzük, hogy a királynő bocsátotta rendelkezésére a kiváló arab harcosokat. Semmi közelebbit nem tudunk meg ezekről a harcosokról Ammianus Marcellinus művéből: hányan voltak, milyen volt seregük szervezeti rendje. Ammianus Marcellinustól joggal várhatnánk efféle adatokat, hiszen katona volt, mielőtt íróvá lett volna, viszont klasszicizáló stílusra való törekvése nem engedte meg, hogy ilyen dolgokról katonához illően értekezzék, pontos szakkifejezéseket használva.

Modern kutatók általában nem fogadják el azt a nézetet, hogy a szaracénok a római hadsereghez tartoztak. Ez valószínűleg Ammianus félelmetes történetének köszönhető, amely egy szaracén katonáról szól, aki barbár módon kiitta egy halott gót harcos vérét, miközben mindössze egy ágyékkötőt viselt. Ez a tett nemcsak méltatlan a római hadsereghez, hanem ilyen hiányos öltözet elképzelhetetlen lett volna a római seregben szolgáló bármilyen nemzetiségű katona számára.

Ammianus beszámolója azonban nem egészen pontos, és gyakran elfogult a szaracénok iránti ellenszenve miatt, amely már korábban, vagy Julianus 363-as perzsa hadjárata során, vagy saját keleti katonáskodása idején alakulhatott ki. Előítélete mindenképpen torzítja nézeteit, ami nyilvánvalóbbá válik, ha összehasonlítjuk Ammianus és Zósimos beszámolóját. Ammianus a szaracénok győzelmét pusztán a barbár gótokat felülmúló vadságuknak tulajdonítja, míg Zósimos szerint a szaracénok kiváló harcmodorukkal és gyorsaságukkal már az ütközet első pillanataiban eldöntötték a csata végkimenetelét.

Ahhoz, hogy jobban megértsük a szaracénok szerepét a birodalom védelmében, fontos röviden áttekintenünk, hogy katonailag hogyan kapcsolódtak a IV. század folyamán a római hadsereghez. A Notitia dignitatumban bizonyítékot találunk arra, hogy voltak szaracén csapategységek 394 táján a keleti határvidéken, azonban katonai bevetéseikről nincs pontos adat. Valószínű, hogy ha Valens császár toborzott volna új szaracén sereget a gótok elleni háború idején, akkor azt a Notitia dignitatum megemlítené. Így feltételezhetjük, hogy Konstantinápoly szaracén védői nem teljesen új egységet alkottak, hanem egy vagy több, már korábban létrehozott csapat tagjai voltak. Ezt az elképzelést támasztja alá Sókratés, aki szerint Konstantinápoly szaracén védői nagyon kevesen voltak. Sókratés ugyan nem közöl pontos számadatot, mégis megerősítheti azt a feltételezést, hogy a szaracénok egy lovas alakulat részét képezték és nem különálló hadtestet.

Egy másik elgondolás alapján Konstantinápoly védői limitaneusok voltak, akik a római és perzsa birodalom közti határvidéken szolgáltak, és ideiglenesen harcoltak a gót háború idején, majd 382 után visszavonultak keletre. Ez lehetséges, azonban korábban ilyen formában nem hívták hadba a szaracénokat.

Ha abból a szempontból vizsgáljuk meg a kérdést, hogy milyen csapatokat hagyott hátra Valens a főváros védelmére, miután hadba vonult, akkor egyből a scholae palatinae-re vagyis a császári testőrségre gondolhatunk. Nincs teljesen egyértelmű bizonyíték arra, hogy Konstantinápoly rendelkezett állandó őrséggel, azonban feltételezhetjük, hogy Prokópios 365-ös trónfoglalásából tanulva Valens császár felállított egy csapatot a főváros védelmére.

Bármi is volt a valódi helyzet, nem szabad elfelejtkeznünk a császári család többi tagjáról, ugyanis Sókratés elbeszélése alapján Dominica császárnő Konstantinápolyban maradt, miután Valens a gótok elleni ütközetbe indult. Feltehetőleg a császár hagyott hátra némi katonaságot felesége védelmére és nem elképzelhetetlen, hogy a császárnő kíséretébe tartoztak scholariusok is. Mivel egy forrás sem tesz említést arról, hogy a scholariusok elkülönülten vettek volna részt valamilyen katonai megmozdulásban, ezért valószínű, hogy a szaracénok scholariusok voltak és a scholae palatinae egyik alegységébe tartoztak. További párhuzam a szaracénok és a scholariusok között az a tény, hogy mindkét csapat elsősorban lovas katonai szolgálatot teljesített. A szaracénok tehát Dominica császárnő testőri kíséretének lehettek a tagjai, és elsősorban az ő feladatuk volt az esetleges gót támadás elhárítása és a főváros védelme. Végeredményben a szaracénok nem lehettek vérszomjas vademberek, sokkal inkább az igen előkelő és tekintélyes császári testőrség kulcsfontosságú katonái voltak.

David Woods: Saracen Defenders of Constantinaple (Konstantinápoly szaracén védői). Greek, Roman and Byzantine Studies 1996. 37. k. 3. sz., 259–279. p.

Orosz Ágnes, Czövek Zoltán