Klió 1999/1.

8. évfolyam

Trója: mítosz és valóság

 

 

A második világháború után elveszettnek hitt Priamosz-kincs 1994 óta újra tanulmányozható lett a nyugati tudósok számára is, 1996-ban pedig kiállították darabjait a moszkvai Puskin Múzeumban, felélénkítve ezzel a Trója utáni tudományos és laikus érdeklődést. A washingtoni Smithsonian Intézetben rendezték meg 1997. február 21–22-én a Trója világa: Homérosz, Schliemann és Priamosz kincsei című konferenciát, amelynek anyagából közölt hat, a legkülönfélébb kérdésekkel foglalkozó tanulmányt a Classical World 91.5. száma.

D. Easton tanulmánya (Heinrich Schliemann: Hero or Fraud?) három kérdést vizsgál Trója feltárójával kapcsolatban. Meghamisította-e a felfedezé­seket, megfelelően képzett volt-e a régészetben, és valóban ő fedezte-e fel Tróját? Schliemannt egyesek félőrült mániákusnak gondolták, míg mások tudósnak tekintették. Nemrég Calder és Traill fogalmaztak meg róla elítélő véleményt, amelyet Easton túlságosan egyoldalúnak talál. A hamisítás vádja, amely az említett kinccsel kapcsolatban is felmerült, elvethető. Jóllehet a dokumentáció nem mindig hiánytalan és alapos, de a Priamosz-kincs darabjaiból egyetlen sem tűnik fel a korábbi dokumentációkban, márpedig, ha Schliemann maga állította volna össze a kincset, bizonyára hagyott volna nyomokat. A kincs darabjai kronologikusan is koherens, egységes leletegyüttest alkotnak, nincs ok tehát feltételezni Schliemann csalását. Régészként sem lehet egyszerűen elítélni, mert ásatási módszerei kezdetben ugyan durvák és szakszerűtlenek volta, de a stratégiája nem nevezhető ostobának. Korszerűnek tekinthető, hogy egy meglehetősen nagy területen alkalmazta a talajsztratigráfia módszerét. Kutatócsoportjában a legkülönbözőbb szakterületek művelői kaptak helyet – köztük a legismertebb Dörpfeld –, ami elengedhetetlen egy modern ásatásnál. Hibája volt, és a későbbi kutatás helyzetét is megnehezítette, hogy nem végzett pontos méréseket. Az összes leletet, amelyről azt hitte, hogy a trójai háború idejéből való, Homérosz alapján akarta azonosítani. Az általa „homéroszinak” vélt Trója II-ről Calvert már 1872-ben kimondta, hogy több évszázaddal korábbi a trójai háborúnál. Trója felfedezése sem kizárólag az ő érdeme abban az értelemben, hogy az ókorban is ezt a helyet vélték a trójai háború helyszínének, sőt Schliemann előtt már 1740 óta elhangzottak vélemények (Pococke, Clarke, Calvert) erre vonatkozóan. Schliemann Trója felfedezésének bejelen­tése­kor inkább arra gondolhatott, hogy bebizonyította a trójai háború történetiségét. Azóta a kutatások bebizonyították, hogy a trójai háború történetisége nem a leleteken, hanem a Homéroszba vetett hiten nyugszik, ez azonban nem jelenti Schliemann hitelvesztését, hiszen utódai is hozzá hasonlóan tettek. Schliemann nem tekinthető tehát csalónak, de hibátlan hősnek sem. Ember volt, aki téved, nem minden tekintetben a legfelkészültebb, de aki minden energiáját befektette a cél érdekében és hibái ellenére megváltoztatta a tudomány képét.

Kevésbé hízelgő képet fest Schliemannról Susan Heuck Allen, aki a trójai ásatások másik szereplőjével, Calverttel foglalkozik (A Personal Sacrifice in the Interest of Science: Calvert, Schliemann, and the Troy Treasures). A környéket korábbi ásatásaiból jól ismerő Calvert figyelme 1863-ban fordult a Hisarlik domb felé. Bár az első munkálatok is felszínre hozták a római Ilium maradványait, Calvert pénz hiányában és bátyja, Frederick Calvert kétes üzleti ügyeinek botránya miatt nem fejezhette be saját erejéből a megkezdett munkát. Ásatásai és az előkerült kerámia darabok alapján valószínűsítette, hogy a római Ilium alatt van az archaikus kornál is régebbi réteg. Schliemannal 1867-ben találkozott, s meggyőzte őt arról, hogy a Hisarlik domb rejti Homérosz Trójáját. Felajánlva az ásatások vezetését Schliemannak, meghozta egyik legnagyobb személyes áldozatát a tudomány érdekében. Schliemann elhamarkodva bejelentette a homérosi Trója megtalálását, a kiásott falakat azonban Calvert későbbre keltezte: a hellenisztikus korra. Schliemann az ásatást folytatva, 16 méter mélyen elérte a talajt, de a mélyebb rétegek csekély leletmennyisége miatt a Trója II-t jelölte ki homéroszinak. Calvert az archaikus kerámiáknál legalább 1000 évvel vélte korábbinak ezt a réteget. A kibontakozott vita után Schliemann megszakította az együttműködést, de 1873. május 31-én, amikor a legnagyobb szüksége volt a csodára, megtalálta Priamosz kincsét. Ezt a leletet Calvert tudta nélkül kicsempészte a Török Birodalomból. Bár Calvert nem ismerte el a kincs kapcsolatát Priamosszal, védelmébe vette Schliemannt azokkal a támadásokkal szemben, melyek megvádolták, hogy ő rakta össze a kincset különböző darabokból. Schliemann a versenytársának tekintett régészt az ásatásokról szóló könyvében is mellőzni igyekezett, elérve, hogy őt tekintsék az első ásatónak. A birtokában lévő Priamosz-kincs könnyedén felülmúlta a Calvert kezén lévő leleteket, amelyeket alacsony áron utóbb megvásárolt tőle. Calvert később kiásott leletei a lelőhelyen maradtak. A Priamosz-kincs birtoklása 1877-es londoni kiállítása óta vita tárgya országok és birodalmak között. 1880-ban Schliemann a gyűjteményt Németországba küldte, ahonnan a második világháború végén a Szovjetunióba került, s csak 1994-től vizsgálható újból az európai, illetve amerikai tudósok számára.

J. C. Wright tanulmánya (The Place of Troy among the Civilizations of the Bronze Age) Trója bronzkori földrajzi helyzetének vizsgálatából indul ki. A város akkor közelebb feküdt a tengerhez, kiváló kikötőhelyet biztosítva a Dardanellákon közlekedő hajók számára. A bronzkor folyamán, amikor a település kontinuitása végig igazolható, a környező vidéket is uraló város fontos központot alkotott az áru- és ismeretcserében. Trója az égei régió északkeleti, elszigetelt részén feküdt. Az Égei-medence települései számára így csak egy tekintélyes, de távoli szomszédot jelentett. Annál élénkebbek voltak keleti kapcsolatai, hiszen Trója is sok más településhez hasonlóan kereskedelmi utak mellé települt. A közel-keleti kapcsolatokra számos régészeti bizonyíték van. Az ékszerészek öntőmintái meglehetősen nagy hasonlóságot mutatnak az anatóliaival és a közel-keletivel. A Trójában talált kosár alakú fülbevalók párhuzamai megtalálhatók Urban. A bronz meghonosodásával Trójában is fontos kérdéssé lett az ón beszerzése, amit feltehetően a mai Afganisztán térségből szállítottak, akárcsak az ásatások során felbukkanó, baltafejek készítésére használt lazurit követ. Trója nemcsak átvette, hanem minden bizonnyal tovább is közvetítette a keletről érkező új ismereteket. Erre utalnak a Kréta északi partja mentén lévő, kicsiny Mochlos-sziget arany ékszerleletei, amelyek párhuzamai részben Trójában, részben a mezopotámiai Urban mutathatók ki. A fémfeldolgozási technológiák közvetítőjeként és befogadójaként Trója átalakító hatást gyakorolt az Égei világra. A fazekas­edényekben mutatkozó anatóliai–égei hasonlóság a fazekaskerék elterjedésével párhuzamosan jelenik meg. A görög szárazföldön elterjedt edénytípusok szoros rokonságban állnak a Trója III–VI. rétegeiben megtalaltákkal. Természetesen Trója már helyzetéből fakadóan sem tehette, hogy kisajátítsa ezeknek az ismereteknek a közvetítését. Amit igazol, hogy a korabeli írásos forrásokban sem történik róla említés, sőt magában Trójában is csak a VII. rétegben tűnik fel az írás első jele, egy luwiai karakterekkel ellátott bronzpe­cséten.

Az 1988 óta Trójában ásató M. Korfmann részben az 1996-os ásatási szezon eredményeiből kiindulva Trója anatóliai kapcsolatait tárja fel (Troia, an Ancien Anatolian Palatial and Trading Center: Archaeological Evidence for the Period of Troia VI/VII). A fellegváron kívül, amely azonos lehet a homéroszi Pergamosszal, feltártak egy nagyjából 200 ezer négyzetméteres Alsóvárost (Lower City) is, amelyet egy belülről pillérekkel stabilizált fa védőfal övezett. Az alsóváros erődítménye régebbi, mint a XIII. század. Az akhájok táborával kapcsolatban, a harci szekerek távol tartására szolgáló árokkal együtt, Homérosz részletesen leír egy ilyesfajta faerődítményt. A második évezredben, bár a korábbi kutatás inkább a görög elemet kereste, Trója kulturálisan Anatóliához tartozott. A citadella és a sűrűn lakott Alsóváros típusa, valamint az agyagtégla és kerámialeletek inkább Anatóliához kapcsolják a várost, amelynek nevét egyes tudósok azonosítják a hettita forrásokban feltűnő Wilusával. Kr. e. 1200 körül a trójaiak számára nem voltak ismeretlenek a keleti istenek. A Déli Kapu bal oldalán elhelyezett kősztélék párhuzamai Szíriában és Közép-Anatóliában találhatók meg (az ékírásos luwiai szövegekben huwasi vagy danit elnevezéssel). A keleti városokban két lehetséges helyük volt: vagy temetőben, vagy a városkapu közelében álltak. Korfmann szerint a kapu mellett álló sztélék, így a Trójában találhatók is, eredetileg Apollo Agyieus védelmező jelenlétét voltak hivatva jelképezni, illetve biztosítani. Apollón, aki Trója egyik védőistene, Apulunas vagy Apaliunas névvel feltűnik a luwiai és hettita forrásokban, egy alkalommal pedig a hettita Muwatallis és a wilusai Alaksandus szerződésében.

Az újabb ásatások lehetővé teszik Trója szerepének pontosabb meghatáro­zását a tágabb kereskedelmi és politikai környezetben. Ha Közép-Anatóliához vagy Szíriához mérjük, Trója csak egy jelentősebb periférikus város, bár méretei lenyűgözőek. Sem az anatóliai kapcsolatok, sem a kereskedelem szempontjából nem elhanyagolható, hogy az első fennmaradt írásos emlék egy bronzpecsét hieroglif luwiai felirattal, melynek használatát 1280 és 1175 közé teszik. A luwiai az egyik legelterjedtebb anatóliai nyelv volt, amelyet még a görög–római időkben is beszéltek. Trója helyzete a kereskedelemben szintén nagy szerepet juttatott neki. A Dardanellák térségében mindig intenzív árucsere folyt, hiszen a tengeri út gyorsabb, olcsóbb és némileg biztonságosabb volt a szárazföldinél, ezért a kereskedők nagymértékben függtek a tengerparti városok vezető rétegétől. A második évezredben Trója számára a kelet felé irányuló kereskedelme volt meghatározó. A legaktívabb árucsere a „termékeny félhold” régióival játszódott le, amit tanúsítanak a Kis-Ázsia déli partjainál bekövetkező gyakori hajótörések (pl. Ulu Burun). A kereskedelem nagyon aktívan összekapcsolta a városokat, nemcsak gazdaságilag, hanem gyakran katonailag és a családi kapcsolatok szintjén is. Trója kereskedelmi szerepének hirtelen megnövekedése 1700 körülre tehető, amikor az újonnan megalakult Hettita Óbirodalom tönkretette az asszír érdekeltségbe tartozó és a Fekete-tenger felé tartó kereskedelmet kézben tartó kisázsiai városok kapcsolatrendszerét. A Trójával kapcsolatban álló észak-égei, fekete-tengeri és anatóliai térségeknek egyaránt érdeke volt a biztonságos kereskedelem fenntartása és Trója mint központ létezése is. Ez valószínűvé teszi Homérosz adatát (Il. II. 797–806), hogy a trójai sereg soknyelvű volt. Trója szövetségesei általában nem tartoztak sem a mykénéi, sem a hettita szférába, hanem a tengerparti területeken lehettek, és segítségükkel szerezték be az összes fontos nyersanyagot (arany, réz, ón, lovak, borostyán). A kései bronzkor egyik fontos központja volt Trója VI, amelyre vonatkozóan Homérosznak is vannak magjukban igaz utalásai.

A trójai háború történetiségét vizsgálva, Kurt A. Raaflaub (Homer, The Trojan War, and History) az ezzel kapcsolatos két szélsőséget tükröző Blegen–Finley vitából kiindulva, fő kérdéssé teszi, hogyan kapcsolódik össze az Iliász és a trójai háború. Homéroszt, aki a talán a mykénéi időkig is visszanyúló orális költészet hagyományozásában az utolsó láncszem, nem lehetetlen kapcsolatba hozni a trójai háborúval. Trója romjai közül a VIh és a VIIa réteg jöhetne szóba, amelyek pusztulása a datálás szempontjából széles skálán mozog a XV. századtól 1100 körülig. A korabeli Görögországban semmi sem teszi lehetővé a trójai háború titkának megfejtését. Keleten azonban feltártak olyan írásos dokumentumokat, amelyek kapcsolatba hozhatók a problémával. III. Tuthmosis és III. Amenophis fáraók idején említik a Danaya királyságot, III. Ramses győzelmi sztéléjén, Medinet Habuban pedig a Danuna forma szerepel, ami rokonítható a Homéros által használt Danaoi elnevezéssel. A hettita forrásokban szerepel Ahhiyawa földje, amely a homérosi Achaioi elnevezéssel állítható párhuzamba. Az utóbbi terület földrajzi elhelyezése az Égeikumon belül azonban bizonytalan, talán a mykénéieknek olyan államát jelzi, amely a nyugat-anatóliai partvidék déli részére is kiter­jesztette befolyását, megalapítva a hettita forrásokban Millawanda néven szereplő Miletost. Elterjedt a Wilusa és Trója/Ilion azonosítás is. Egyetlen dokumentum van csupán, amely Wilusát és Ahhiyawat együtt említi, az is erősen romlott szövegű, de a hettiták és Ahhiyawa viszályára utal Wilusával kapcsolatban. Kérdéses, hogy ez a viszály katonai összecsapást jelentett-e, és ez volt-e a trójai háború, vagy csak egy volt a trójai háborúk közül. Homéros ugyanis nem említi a hettitákat, hacsak a XI. 521-ben szereplő Keteioi-t nem azonosítjuk velük. Nem szól Homérosz a görög szárazföldön létező egységes királyságról sem (Ahhiyawa).

Néhányan úgy is gondolják, hogy a homéroszi eposzok igen keveset tartalmaznak a történeti valóságból, csak dramatikus fikciók. A trójai háború késői bronzkorra datálásának fő oka az, hogy egyeztetni akarták az eposzt Trója maradványainak valamelyik rétegével. Az ókori datálások is ezt támasz­tanák alá, ezek azonban puszta spekuláción, utólag összeállított királylistákon alapuló számítások. Bár korábban úgy vélték, hogy a homéroszi eposzok a mykénéi korig visszanyúló orális hagyományra támaszkodva, annak a kornak sok valóságelemét megőrizhették, az újabb kutatások kimutatták, hogy egyes pontosan megőrzendő részektől eltekintve, a verset előadó és a közönség kapcsolatának, az őket körülvevő világnak a változásai hatottak a költemény szerkezetére, mondanivalójára, tartalmára, ahogy a Roland- vagy Niebelung-ének is jelentősen torzult a valós eseményekhez képest. Elképzelhető, hogy az eposzok orális előzményei létrejöttek a mykénéi korban, és annak pusztulásáig, többé-kevésbé változatlanul fennmaradtak, de a paloták pusztulása után annyira megváltozott a görög világ, hogy inkább tükrözik a VIII. század végi állapotokat, mint a bronzkoriakat; a homéroszi eposzok tehát igen keveset tartalmaznak a bronzkori eseményekből és állapotokból. A múlt és a múltról kialakított elbeszélések, mítoszok nem állandóak, hanem a nemzedékek váltakozásának megfelelően, állandóan megújulnak, megváltoznak, egyes, az adott kor számára lényegtelen részletei kihullanak. Különösen a jelen viszo­nyokat legitimizálni igyekvő törekvés hatására változhatnak meg. A homéroszi eposzokban sem az eseményeken, hanem az emberi cselekvéseken és dönté­seken van a hangsúly. Az eposzokban feltűnő széles földrajzi horizont vagy a pánhellén együttműködés a nyolcadik század jellemzője és nem a bronzkoré. Homérosz tehát nem a trójai háború eseménytörténetéhez ad kulcsot, hanem inkább a nyolcadik század viszonyaihoz és kultúrájához. A trójai háborút és az eposzt nem lehetetlen összeegyeztetni, de ez a probléma pusztán teoretikus, másodlagos fontosságú. Az eposzok lényege ugyanis irodalmi értékükben, drámájukban és abban rejlik, hogy minden kor számára jelentettek valamit, függetlenül történeti hitelüktől.

A Trójáról kialakult kép történeti változását követi nyomon Charles Brian Rose (Troy and the Historical Imagination). A Kr. e. III. évezredtől a késő-bizánci időkig folyamatosan lakott település első fénykora a VI–VII. réteg településeinek idejére esik, amelyek földrengés vagy ellenséges inváziók következtében elpusztultak. Korábban ugyan feltételezték, hogy ezután a Kr. e. VIII. századig a terület lakatlan volt, ezt azonban semmi nem támasztja alá. Az Iliász és az Odüsszeia létrejötte után egészen a klasszikus korig nincs nyoma annak, hogy a trójai háború eseményeit erre a területre helyezték volna. Hérodotosz az első írásos adat erre, ám a görög–perzsa háborúk egyúttal a trójaiakról kialakult elképzeléseket is megváltoztatták. Addig teljesen a görögök mintájára ábrázolták őket, a perzsa támadások korától azonban a keleti barbárok viseletét öltötték magukra. A település második virágkora a hellenizmus idején kezdődik, de különösen a Tróját anyavárosuknak tekintő rómaiak uralma alatt mutatható ki. Különösen Julius Caesar és Augustus tettek sokat a város fellendítéséért, amelyet Aeneastól származtatott családjuk szülővárosának is tekintettek. Ekkor épül a Buleutérion és az Odeion, a császárkorban egyfajta utazási cél lesz a város a császárok és előkelők számára. A Kr. u. V. század végén egy földrengés végleg megfosztja jelentő­ségétől a települést, de a trójaiaktól való leszármazás több nép eredetmítoszában (frankok, keleti gótok) megjelenik, majd Schliemann 1870 és 1890 között lefolytatott ásatásai feltárják a város történetének különböző rétegeit. Trója jelentősége nemcsak az, hogy egy híres ókori város, hanem az is, hogy a hozzá kapcsolódó mítoszok, történetek mind a mai napig élő erejűek.

 

Classical World 91.5 (1998) 331–413. The World of Troy = The World of Troy: Homer, Schliemann and the Treasures of Priam (Trója világa: Homérosz, Schliemann és Priamosz kincsei). Proceedings from a Seminar sponsored by the Society for the Preservation of the Greek Heritage and held at the Smithsonian Institution on February 21–22, 1997. Edited by D. Boedeker

 

Takács Levente