Klió 1999/1.

8. évfolyam

Eurázsia geostratégiája

 

 

A kérdés az, hogy 1989-el, a bipoláris világmodell összeomlásával mennyiben teremtődött új helyzet a Földön. Ezután a Föld egyetlen szuperhatalma Amerika lett, ezzel végetért az addigi geopolitikai és geostratégiai kép, éppen ezért a szerző átfogó és egységbe rendezett eurázsiai stratégiáért száll síkra tanulmányában. Valószínűleg Amerika az elkövetkező generáció alatt nem talál vezető szerepét számottevően fenyegető, kihívó felet. Nincs állam, mely mérkőzni merne az USA négy kulcsdimenziójával: fegyveres erejével, gazdasági hatalmával, technológia fölényével és kulturális meghatározó szerepével. Vajon a világnak csak egy útja lehet, az, ha az USA vezetésével néz szembe a nemzetközi anarchiával? Gazdaságilag és politikailag a válasz adott, hiszen Eurázsia az otthona a Föld leggyorsabban és legmagabiztosabban fejlődő államainak. Itt léptek fel és léphetnek fel a globális trónkövetelők. A Föld legnépesebb regionális hatalomra pályázói, mint Kína, India és a Nyugat-európai Unió (WEU) ezen a kettős kontinensen lelhető. Az Egyesült Államok után következő hat gazdasági, katonai nagyhatalom és egy kivételével az összes nyílt nukleáris hatalom, valamint egy kivételével a leleplezett titkos nukleáris hatalmak itt találhatók. Eurázsiában él a Föld népességének a 75 százaléka, itt van a GNP 60 százaléka és az energiaforrások 75 százaléka. Eurázsiában van a Föld három gazdasági régiójából kettő, a WEU és Kelet-Ázsia, mely döntő befolyást gyakorol a világgazdaságra. A világ geopolitikai sakktábláján változatlanul a legfontosabb mezőket birtokolja. Eurázsia nyugati perifériáján a kulcsszereplők mindenképp változatlanul Franciaország és Németország.

Európa lényeges geopolitikai hídfője az Egyesült Államoknak Eurázsiában. Mivel az eggyé válás útjára lépett nemzetek erősen függnek még az USA támogatásától, a WEU bármiféle – politikai – területi növekedése automatikusan az USA befolyásának a növekedését is jelenti. Különösen így van ez a geopolitikailag „értékes” térségekben, mint az Oroszországhoz közel lévő országokban. Ez különösen igaz a NATO bővülésre, hiszen abban még jelentősebb az amerikai szerepvállalás. Le kell szögeznünk: Amerika nem formálhat a saját maga számára európai integrációt, de nem lehet célirányos feladata Franciaországnak és Németországnak sem; ez közös európai feladat, akármilyen nehéz is ezt politikailag és gazdaságilag megtartani. Az egységes Európa kialakítása hosszabb távon megkérdőjelezheti viszont Amerika vezető szerepét a NATO-ban, tehát a NATO szervezeti reformja elkerülhetetlennek látszik. A transzatlanti szabadkereskedelmi egyezmény megkötése jelentősen csökkenthetné a gazdasági rivalizálást Európa és az USA között.

A NATO és az integráció bővülése újra erőt adhat Európának mind gazdaságilag, mind eszmeileg. A legizgalmasabb természetesen Ukrajna helyzete, hiszen Oroszország leginkább az ő felvételét ellenzi a NATO-ba, de az EU-ba sem szívesen engedné. Brzezinski 2005 és 2010 között megvalósít­hatónak véli a felvételét. Oroszország jövőjének a kilátásai kevésbé kedvezőek. A jelenben találóan politikai fekete lyuknak minősíti a szerző. Hosszú távon fontos, hogy Oroszországot „asszimilálják” az európai együtt­műkö­dés növekvő szerkezetébe, de ezzel párhuzamosan az új szuverén államok függetlenségét segíteni kell, így nem nőhet túl nagyra. A Nyugat támogatása nélkül még az életképesebbek közül Ukrajna és Üzbegisztán sem maradhatna sokáig független. Európa megosztása még mindig könnyen felmelegíthető, ezért is fontos hosszabb távon Európa felé közelíteni a demokratikus Oroszországot. A nyugati pénzvilág befektetései és tanácsai, valamint az infrastruktúra fejlesztése, az oda irányuló pénzmennyiség elősegíti a közös kommunikáció kialakulását is, és egyre közelebb hozza Európához Oroszországot. Oroszország Eurázsiában betöltött jövőbeni szerepe – különösen hosszú távon – nagymértékben az öndefiníciótól, az önmeghatározástól függ. Oroszország szerepe ugyan csökkent, de a „hatalma” alatt álló terület nagysága még így is 10 időzónán ível át. Az orosz kormánynak viszont szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy Európa és Kína gazdaságilag jóval nagyobb hatalmat képvisel, és ha így halad a világ sorsa, még a kínai társadalmi modernizáció mögé kerül. Ennek megfelelően az első számú feladat: a modernizáció, ez sokkal fontosabb, mint a hiábavaló próbálkozás, és politikai energia pocséklása a globális hatalom visszaszerzésére. A további tennivalók, a politika decentrali­zációja és a piacgazdálkodás bevezetése; és ennek megfelelően szabadjára kell engedni az orosz emberekben rejlő kreativitást, és így az óriási természeti erőforrások is jobban kihasználhatók. Brzezinski szerint a jövőben lazuló Oroszországi Föderációval kell számolni, melynek várható részei: Európai Oroszország, Szibériai Köztársaság, Távol-Keleti Köztársaság. A föderáció mindegyik összetevője már lokálisan tud tenni gazdasági potenciáljának a kihasználásáért. Az elmúlt századok alatt a keménykezű moszkvai bürokrácia elfojtotta a helyi kezdeményezéseket, viszont a már említett decentralizációs fordulat kevésbé teszi hajlamossá a birodalmiság melletti erők mozgósítását. Cserébe Oroszországot be kell kapcsolni a transzkontinentális együttműködési rendszerbe. A nagymérvű nemzetközi beruházás a mindinkább hozzáférhető Közép-Ázsiába megerősíti az új államok függetlenségét, és elősegítheti a demokratikus Oroszország létrehozását. A régió erőforrásainak a felhasználása fokozza a prosperitást, a stabilitást, ezzel jelentősen csökken a Balkán-típusú konfliktusok kirobbanásának a veszélye. A nem birodalmi Oroszországot már el lehet fogadni mint a régió fő, illetve meghatározó gazdasági partnerét, és így a demokráciából áttételesen is hasznot húz a lakosság, ami a demokratikus folyamatokat tovább erősíti.

Amerikára nagy szerep vár a Kaukázus déli térségének és Közép-Ázsia stabilitásának az előmozdításában. Két fontos elemet emel ki Brzezinski ennek veszélyeiből: nem szabad elidegeníteni Törökországot a nyugati értékrendtől, és meg kell vizsgálni, miképpen lehet előmozdítani az Iráni Állammal folytatott párbeszédet. Ha Törökország érezni kezdené, hogy az Európai Közösségből egyre inkább kiközösítik, akkor erősödne az iszlám irányba való elmozdulása, és csökkenne a nyugattal való együttműködés hajlandósága. Törökországnak meg kell „hazudtolnia” földrajzi fekvését Ázsiában, és politikailag, gazdaságilag európai állammá kell válnia. Ezzel is meg lehet előzni egy esetleges fundamentalista fordulatot. Törökország ilyen elvesztése teljesen felbolygatná a térség geopolitikai helyzetét. Emellett Washingtonnak érdeke Iránnal a kibékülés a kölcsönös stratégiai és gazdasági okokból kifolyólag, ennek megfelelően igyekeznek stabilizálni ingatag politikai helyzetét. Az írásból kitűnik, az USA érdeke az erős, akár vallásosan motivált (meghatározott), de nem fanatikusan Nyugat-ellenes Irán. A cél tulajdonképpen Amerika pénzügyi részvétele a csőhálózatot lefektető és üzemeltető prog­ramban.

Jelenleg van még egy fontos, de passzív játékos a nagy sakktáblán, ez India. A Kína–Pakisztán kooperáció jelentős geopolitikai nyomás alatt tartja, mivel a múltban a Szovjetuniótól kapott némi el nem hanyagolható támogatást. Az indiai demokrácia fenntartása magában is fontos, hosszabb távra kiható tényező, mivel léte is cáfolata annak az akadémiai vitának, melyben az egyik oldal véleményében az emberi jogok és a demokrácia mögött meghúzódó jegyek és jellemzők kizárólag Nyugaton megvalósíthatók. India kudarca csapás lenne a demokrácia kilátásaira Ázsiában, és ennek megfelelően kimozdítaná az ázsiai hatalmi egyensúlyt, különösen Kína egyoldalú felemelkedéséhez járulna hozzá. Kína érdekeltségeinek a növekedése Közép-Ázsiában korlátozza Oroszországot a politikai reintegrációban. A Nyugatnak hiányzik a szárazföldi Ázsiára vonatkoztatott geopolitikája és geostratégiája, viszont Kína rá van szorulva a külföldi tőkebefektetésekre. A jó kapcsolatok ápolása Pekinggel hosszú távon fontosabb lehet, mint Japánnal. Sőt Brzezinski felveti meghívásának szükségességét a Hetek évenkénti csúcstalálkozóira. A nagy kibékülést Kína és az Egyesült Államok között több tényező is kérdésessé teszi: fenyegeti egy lehetséges krízis Tajvannal, a fokozatos terjeszkedés a Dél-Kínai-tengeren – gondoljunk a Spretley-szigetekre –, továbbá az emberi jogok megsértése, a Tibetben történt elnyomás, az ujgurok üldözése stb. India szétesésének a veszélye, mely Kína befolyásának túlontúli megnövekedését is jelentené, magával hozhatná az ASEAN nagy mértékű függését is. Márpedig az ASEAN növekvő belső együttműködésének egyik legfontosabb gyorsító motorja a Kínától való félelem. Az ingatag Eurázsiában sürgős feladat biztosítani a nyugati civilizációs érdekek védelmét egyes államok szövetségével vagy szövetségi rendszerek létrehozásával.

Kínát mint keleti erőt jellemzi, hogy nem lehet Eurázsiában hatalmi egyensúly Kína és az Egyesült Államok közötti stratégiai megállapodás, illetve Japán geopolitikai helyzetének tisztázása nélkül. Brzezinski feltételezi kínai befolyási övezet kialakulását, melyben a gyengébb államok gazdasági és politikai értelemben alárendelődnek Kína politikai akaratának, ez hasonló szerep lesz, mint a Szovjetunió és Kelet-Európa, illetve Közép-Európa viszonyrendszere volt anno. A kínai befolyási szféra politikai támogatást kap az erős diaszpóráktól Szingapúrban, Bangkokban, Kuala Lumpurban, Manilában, Dzsakartában, Mandalayban, nem is említve Tajvant, Hongkongot és Macaót. A vezető 500 kínai tulajdonban lévő társaság Délkelet-Ázsiában körülbelül 540 milliárd dollár vagyonnal rendelkezik. Kína akkor válik igazi politikai és gazdasági hatalommá, ha bizonyos projektekben befolyást szerez az orosz Távol-Keleten, támogatja és előmozdítja Korea egységesítését. Brzezinski véleményében a Nagy Kína geopolitikai befolyása nem szükség­szerűen áll szemben Amerika érdekeivel és az Eurázsiában megvalósítható geopolitikai pluralizmussal.

Továbbra is fontos lesz a Nyugat természetes szövetségeseként a demokratikus és gazdaságilag sikeres Japán. Japán a második világháború óta Amerika elsüllyeszthetetlen repülőgép-anyahajójaként funkcionált. Tokió nem játszhatja el a legfontosabb politikai központ szerepét Ázsiában, ez adott a térség idegenkedésében, hiszen Japán fejlődése felelevenítette a második világháború előtti és alatti magatartását. Japán nem kereste a történelmi kibékülés lehetőségét Kínával és Koreával, nem úgy mint Németország Franciaországgal és legutóbb Lengyelországgal. Hasonlóan szigetszerű, mint Nagy-Britannia Európában, de Japán politikailag jelentéktelen az ázsiai szárazföldön. Nem hasonlítható Kínához, mely a globális hatalomhoz vezető utat keresi úgy, hogy először regionális hatalom volt. Japán számára a globális befolyás csak úgy őrizhető meg, ha továbbra is tartózkodik a regionális hatalomtól. Brzezinski felveti: nem elegendő az Egyesült Államok részéről egy politikai kezelési mód Európának és egy másik Ázsiának, esetleg azon belül még több is, ezt a mindenkori jelenben egységesíteni kell. Kell egy azonnali, rövid perspektíva, öt éves időszakra, egy közepes terminus kb. húsz évre és egy ennél hosszabb időszakra is. A rövidebb szakaszban az USA-nak állandósítania kell az uralkodó geopolitikai pluralizmust Európa térképén. A cél megakadályozni a felmerülő ellenséges koalíciókat abban, hogy az USA primátusát megváltoztassák. Nem elképzelhetetlen, hogy a középső terminusban némely politikai erőket képviselő csoportok és az azokat megszemélyesítő államok megpróbálnak így „kereskedni”. A középső terminusban szó lehet a geopolitikailag és stratégiailag kompatibilis partnerekkel történő közelebbi együttműködésről, átfogó transz-eurázsiai biztonsági együttműködési rendszer kidolgozásáról. Tehát a középső terminusban egységesebb kapcsolat kell egész Ázsia jövőjének a szempontjából az USA és a politikailag jól körbehatá­rolható Európa részéről, a regionálisan kiemelkedő Kínával, az európai orientáltságú Oroszországgal és az egységes, demokratikus Indiával. A hosszú szakaszban a létrejövő szervezet esetleg globális maggá tud válni az eredetileg politikailag megosztott térségben, és meghatározó mértékben tud közreműködni a lokális konfliktusok megakadályozásában, illetve azok kezelésében, valamint azok visszaszorításában. Mindezek nyomán talán az elkövetkező harminc évben létrejöhet a transzeurázsiai biztonsági rendszer. Ez a transzkontinentális biztonsági rendszer magában foglalhatja a NATO bővítését, Oroszország bekapcsolását az együttműködési hálóba, nem különben Kínát és Indiát is Európán és Japánon kívül. Ezt átfogó konferencia keretében kell létrehozni, mely felöleli a Föld-Sziget (Eurázsia Mackinder általi jelölése) államait. A szerző, meglepő módon – de lehet, célszerűen –, nem szentel figyelmet az iszlám fundamentalizmusnak, így viszont az ellenkező hibába eshetünk, mint Samuel P. Huntington.

 

Zbigniew Brzezinski: The Geostrategy for Euroasia (Geostratégia Eurázsia számára). Foreign Affairs, 1997. szept./okt. 50–65 p.

 

Mező Ferenc