Klió 1998/3.

7. évfolyam

Az ellentmondásos 1940-es évek

A. J. Lacombe aki a 70-es évek közepén összefoglalta a brazil történettudomány történetét (Introduçăo ao estudo da história do Barsil. Săo Paulo, Editora Nacional – EDUSP, 1974.), arról panaszkodott, hogy országa történelmét nagyrészt angolul írták/írják meg. Míg a britek főként a kölcsönös gazdasági kapcsolatokra és a rabszolga-kereskedelem kérdéseire koncentrálnak, addig az észak-amerikaiakat elsősorban a huszadik század érdekli, a franciák pedig a gyarmatosítás problémáival foglalkoznak. Amerikai ösztöndíjasok százai kutatnak Brazíliában különböző történelmi, társadalmi, gazdasági és irodalmi témákban. A brazil fejlődés bizonyos kérdéseit – Lacombe szerint – könnyebb Észak-Amerikában megismerni, ahol a könyvtárak mikrofilmállományán folyamatosan gyűjtik a témára vonatkozó levéltári és könyvtári anyagot, mint a brazil kutatóközpontokban, ahol szinte mindig forráshiánnyal küzdenek. Ez a képlet egész Latin-Amerika vonatkozásában érvényesnek látszik, és a tendencia napjainkig mit sem változott. Nem véletlen tehát, hogy a térség XX. századi történetének egyik legizgalmasabb időszakát, a 40-es éveket elemezve, az észak-amerikai kutatók a közelmúltban ismét csak új eredményekkel álltak elő.

A Kaliforniai Egyetemen 11 tanulmányt tartalmazó kötetet adtak ki David Rock szerkesztésében, melyben a 80-as évek közepétől szervezett konferenciák eredményeit tették közzé. A könyvben hat tanulmány egy-egy országgal foglalkozik, míg a további öt egyes régiókat, országcsoportokat vizsgál. Gazdaság-, társadalom- és ideológiatörténeti problémákat egyaránt felvetnek a szerzők, sok esetben túllépve az évtized szigorúan vett kronológiai határait „hosszú 40-es években” gondolkodva. A gazdaságtörténész Daniel Lewis (Internal and External Convergence: The Collapse of Argentine Grain Farming) és a tudománytörténész Joseph Cotter (The Origin of the Green Revolution in Mexico: Continuity or Change?) írásától eltekintve, a kötetben publikálók a városok társadalmát helyezik előtérbe, témaválasztásukkal is jelezve, hogy a korszak eseményeinek mozgatórugói nem az agrárszektorban, sokkal inkább a városokban keresendők, a városi középrétegekhez, illetve a munkássághoz köthetők.

A már említett konferenciák szakmai vitáiban kikristályosodott nézetkülönbségek, melyeket David Rock a kötet bevezetőjében számba vesz, a tanulmányokat olvasva is érzékelhetők. Az alapkérdés az, mi az összefüggés a 40-es években bekövetkezett világméretű megrázkódtatások (a II. világháború, a hidegháború kezdete) és a latin-amerikai politika között. A vizsgált évtizedben a kontinens országai sok szempontból új helyzetbe kerültek. Külkapcsolataikat tekintve, a korábbi nyugat-európai orientáció helyett egyértelművé és soha nem tapasztalt mértékűvé vált az USA-dominancia. Másfelől leginkább 1944–46-ban a konzervatív/autoritariánus rendszereket sok helyen demokráciák váltották fel. Jelentősen megerősödtek a munkásszervezetek, politikai súlyuk gyorsan növekedett. Az évtized végére azonban a fiatal demokráciák helyét ismét a konzervatív rezsimek vették át, háttérbe szorítva, gyakran erősen korlátozva a munkásmozgalmat is.

A kötetben szereplő kutatók írásaikban, a fenti helyzetből kiindulva, különböző problémákat elemeznek, és gyakran eltérő eredményre jutnak. Hogyan viszonyul egymáshoz a latin-amerikai változásokban a belpolitikai és világpolitikai komponens? Melyek a 40-es években megfigyelhető tendenciák hosszabb távú kihatásai? Milyen újdonságokat hozott ez a korszak, illetve mennyiben tekinthető a már az előző évtizedben is érlelődő gazdasági, társadalmi, ideológiai stb. átalakulások kiteljesítőjének? Talán ezek a kérdések osztják meg leginkább a kutatói véleményeket. Egyesek, így például Paul W. Drake (International Crises and Popular Movements in Latin-America: Chile and Peru from the Great Depression to the Cold War) vagy Ruth Berins Collier (Labor Politics and Regime Change: Internal Trajectories Versus External Influences) politológusok azt hangsúlyozzák, hogy a 40-es évek változásai, történelmi távlatba helyezve nem igazán jelentősek, legalábbis háttérbe szorulnak a 30-as évek eseményeihez képest. Inkább a politikai nyitás rövidségét, hamar bekövetkező végleges kudarcát emelik ki. A fordulatok előidézésében sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a belső történelmi fejlődés dinamizmusának, mint a külső körülményeknek, akár csak politológus kollégájuk, Fernando Lopez Alves (Why Not Corporatism? Redemocratization and Regime Formation in Uruguay), aki tanulmányában az első rendszeres áttekintést adja Uruguay 40-es évekbeli politikájáról, vagy Corinne Antezana-Pernet történész (Peace in the World and Democracy at Home: The Chilean Women‘s Movement in the 1940s), aki a chilei nőmozgalom bemutatásával világítja meg a korszak sajátosságait.

A másik pólust elsősorban az atlanti régióval foglalkozó kutatók jelentik, közülük legmarkánsabban talán Leslie Bethell és Charles W. Bergqist, akik ebben a kötetben írással ugyan nem szerepelnek, de álláspontjukat többen osztják a tanulmányok szerzői közül. Ezek szerint a 40-es évtized közepe kritikus fordulópontot jelentett a régió országaiban. A háborús infláció példa nélküli társadalmi mozgásokat eredményezett, új pártok létrejöttét serkentette. A háború végén már létező demokratikus intézmények kiteljesedtek ebben az évtizedben, politikai nyitásra került sor, ami még akkor is jelentős, ha ezek a folyamatok hamar megtorpantak és a demokratikus periódus rövidnek bizonyult. Bergquist döntőnek tartja Latin-Amerika számára a 40-es éveket, mivel szerinte a kontinens ekkor találta meg helyét az új, globális gazdasági struktúrában. Ez az időszak volt a vízválasztó a további évtizedek gazdaságszerkezeti átalakulásait tekintve is. Ehhez a nézetrendszerhez csatlakozik tanulmányával például John D. French politikatörténész (The Populist Gamble of Getúlio Vargas in 1945: Political and Ideological Transitions in Brazil), aki részletesen számba veszi 1945 brazíliai eseményeit, Vargas bukását, útját az autoritarianizmustól a populizmus felé. Eközben hangsúlyozza a háborús, illetve a háború utáni nemzetközi viszonyok jelentőségét a modern Latin-Amerika fejlődésében. Hasonló megállapításra jut a kontinens egészét vizsgálva Ian Roxborough szociológus (Labor Control and the Postwar Growth Model in Latin America) és Rosemary Thorp közgazdász is (The Latin American Economies in the 1940s).

David Rock történészként saját tanulmányában (War and Postwar Intersections: Latin America and the United States) és mint szerkesztő, a kötet zárszavában úgy tekint a 40-es évekre, mint valami új kezdetére. Azonban nem minőségi újdonságról beszél, sokkal inkább a már korábban is jelen lévő körülmények újfajta szintéziséről. Szerinte a latin-amerikai országok fejlődését nemzeti múltjukban gyökerező tendenciák (pl. a nemzeti populizmus) határozták meg, de ezeket a 40-es évek globális sokkja, a II. világháború, a kibontakozó hidegháborús helyzet felerősítette, jelentőségüket, kiteljesedésük gyorsaságát megnövelte. Ahogy ezt E. V. K. FitzGerald közgazdász tanulmánya (ECLA and the Formation of Latin American Economic Doctrine) is megerősíti, a dél-amerikai kontinens integrációs törekvései előtérbe kerültek. Végül pedig ez az évtized volt az, mely Latin-Amerikát véglegesen visszavezette a nemzetközi politikai, gazdasági véráramba, és ezért kihatása, mely egészen a 80-as, 90-es évekig érvényesül, különösen fontos.

David Rock (szerk.): Latin America in the 1940s – War and Postwar Transitions (Latin-Amerika az 1940-es években – Háborús és háború utáni változások). University of California Press, 1994, 302 p.

Szilágyi Ágnes Judit