Klió 1998/3.

7. évfolyam

Polgárság és polgári társadalom Szlovákiában¹

A szlovák történészek, hol nemzeti, hol osztályalapon, de kerülték a polgárság fejlődésének témáját. Bár a polgári létet és a polgári csoportokat, valamint ezeknek az állampolgári léthez és a polgári társadalomhoz való viszonyát eleddig nem önálló jelenségként elemezték, a régebbi szakirodalom tud róluk. A szlovák szociológia (szociográfia) megalapítója, Anton Štefánek, művében (1945) a vidéki életre összpontosít, de pontosan elemzi az értelmiséget és a hivatalnoki kart is. A mennyiségeket tekintve, a hivatásos szlovák történetírás, illetve intézményei az ötvenes években, vagyis a polgárság kutatására igen kedvezőtlen korszakban virágzottak. Az érdeklődés középpontjában a munkásmozgalomnak és Csehszlovákia Kommunista Pártjának a politikai története állt; a „polgári” politikai pártok csak egyes tanulmányoknak szolgáltak tárgyként (Alena Bartlová, Vladimir Zuberec).

A történészek ideológiai nehézségekkel küzdöttek, amikor a társadalom osztályhelyzetének elemzése során a gyönge burzsoáziát, illetve a polgárságot a kizsákmányolók és a kizsákmányoltak két véglete között kellett elhelyezni. Többen is megkísérelték e rétegek számszerűsítését (J. Mésároš, E. Jakešová, L. Tajták, M. Barnovský, P. Zelenák). A polgárság felsőbb rétegeivel egyedül Ľubomír Lipták foglalkozott (1961). A polgáriasság egyes vonatkozásairól a várostörténeti monográfiákból, illetve az egyesületi életről, a kultúráról és a mindennapi városi életről szóló cikkekben találkozhatunk (Milan Leščák). 1989 után megváltozott a helyzet, a tudományos érdeklődés új tárgykörök, de legalábbis új szempontok (nacionalizmus, modernizáció, polgári társadalom) iránt kezdett érdeklődni, ami magával vonta az említett jelenségek mindenkori hordozói iránti érdeklődést is. A történészek az elitek felé fordultak (Ľ. Lipták), a szociológusok a polgári társadalom, illetve az értelmiségi családok felé (J. Stena, illetve Z. Kusá), a jogtörténészek a civil társadalom és a jogállam viszonya felé, a néprajzosok pedig folytatták a városias életmódról szóló kutatásaikat (P. Salner).

A címben is jelzett témában, a Közép-európai polgárság című kutatási terv keretében a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi, valamint Irodalomtudományi Intézete együtt rendeztek tudományos tanácskozást 1996 októberében Pozsonyban. A rendezvény létrehozásához segítséget nyújtott az osztrák kormány Ausztria határok nélkül című programja. A megjelentetett kötet tanulmányai a szlovák polgáriasság egyes részleteivel foglalkoznak, megkísérlik felmérni e sokoldalú jelenséget a társadalom és a tudományos megismerés állásának megfelelően.

A történészek és szociológusok a regionális kereteken, illetve társadalmi csoportokon belüli fejlődés föltételei, valamint a külső modernizációs hatások következményei iránt érdeklődtek. A kultúrantropológusok az anyagi és szellemi kultúra szintjeinek, elemeinek és kódjainak számosságát hangsúlyozták, az irodalmárok pedig az idő jelrendszerei, a múlt szövegbeli Ieképeződése és kódjainak föloldása felé fordultak.

Ľubomír Lipták² megállapítása szerint (a későbbi – H. K.) Szlovákia területén 1918-cal a polgárság történetének hosszú, jellegzetesen nyugalmas szakasza zárult le. E korszak polgári elitjét a szerző Nagyszombat adókönyvei alapján jellemzi. Az első Csehszlovák Köztársaság megszületésével a viszonylagos állandósággal szemben a fordulatosság állandósult. A köztársaság létrejöttét a polgári rétegek nem előkészítették, hanem csak elfogadták, s az megrázó módon vonta kétségbe addig rendíthetetlennek látszó helyzetüket és értékeiket. A csehszlovák hatalom demokratikus volt, de radikális is. Képviselői legionáriusok és frontkatonák voltak, akiknek első dolga az emlékművek ledöntése, az oktatási nyelv megváltoztatása, a legtehetősebbek erősebb megadóztatása volt. „Plebejus” elemek nyomultak be a városi képviseleti szervekbe is. A „nagy félelem évei”, 1918–1920 után a polgári csoportok helyzete megállapodott, s mivel az 1918-as fordulat a polgárság vagyoni alapját nem érintette, a polgári életvitel folytatható volt, mi több, megkezdődött a szlovák elit kialakulása és érvényesülése is.

Egy konkrét példa az előbbiekre Katarina Zavacká esettanulmánya,³ amely Vladimír Frajnornak, a csehszlovák köztársaság főbírájának életútja kapcsán azt mutatja be, miként alakultak ki a polgári társadalom jogi keretei egy olyan országban, ahol még a jogi szakszókincs sem létezett szlovákul.

A szociális indíttatású állami beavatkozás kezdettől jelen volt a szlovák történelemben. Ennek egyik formájával és a téma szempontjából ellentmondásos jellegével foglalkozik Ján Pašiak tanulmánya.⁴ A XX. század második fele városiasodási folyamatainak következményeként fordított összefüggés alakult ki a városi népesség részaránya és a polgárság, illetve polgári társadalom jelenléte között. Amíg az előbbi csekély volt, addig az utóbbiak léteztek, majd a városi elem növekedésével a polgárság eltűnt. A szocialista urbanizáció csupán népességkoncentráció volt a szociális és technikai infrastruktúra felépítése nélkül, a polgári csoportok, az önkormányzatiság és az egyesülési szabadság felszámolásával. A mesterséges városiasítás eredményei a településgyűrűvel körülvett kisvárosok voltak; néha a lakótelepek egész a városközpontig hatoltak, és tönkretették a belvárost.

Vladimír Krivý regressziós grafikonokkal tűzdelt tanulmánya⁵ a városok nemzetiségi és felekezeti összetételének fényében vizsgálja meg a szlovákiai városok lakosságának választói magatartását, illetve „polgári örökségét”. Az elemzett 49 városnak már 1921-ben is ötezer léleknél több lakosa volt. Az eredetileg nemzetiségileg és felekezetileg vegyes (multietnikus és multikonfesszionális) városok az 1940-es évektől egyneműsödtek. Szlovákiában a városi polgári pártok már az első Csehszlovák Köztársaság idején is, akárcsak ma, a peremen voltak. Figyelemre méltó, hogy a jelenlegi kormánypárt, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom választási sikere jó összefüggést mutat a Hlinka-féle mozgalom korábbi sikereivel. Az összefüggés alapja az etnikailag szlovák és felekezetileg római katolikus társadalmi tömb. A szimbólumokban megmutatkozó történelemmel foglalkazik P. Zajac,⁶ T. Pichler⁷ és Z. Kusá⁸ írása.

P. Zajac szerint a szlovák politikai gondolkodás a magyar politikai élet peremén helyezkedett el, ebből fakadóan a modernizációról való szlovák gondolkodás egyik nagy akadálya az volt, hogy a szlovák társadalom a XIX. és a XX. század folyamán nem tagolódott és intézményesült a kellő mértékben, s ezért a modernség az elidegenedettséggel vált rokonértelművé. 1918 után hirtelen nem a puszta lét, hanem a hogyan-s-miként kérdése került előtérbe. A program a városok meghódítása volt, s jellemző, hogy a szlovák bohémek Pozsony éjszakai életének szlovakizálására voltak büszkék. Érdekes viszont, hogy később a nemzeti szellem kritikusai keserűen tették szóvá a szlovák értelmiség dzsentri-allűrjeit.

T. Pichler cikkének – Concha Győzőt parafrazeáló – kulcskérdése, hogy vajon volt-e szlovák társadalom a történelmi Magyarországon, vagy érdemesebb egy hungarus modernizációról beszélni, amely a nemzeti szétfejlődést is magában hordozta. A szlovákajkúak egy része (a szlovák nacionalisták által magyaroncinak titulált kisnemesek, városi középrétegek) maradt a hungarizmus programjánál, még ha az erősen kötődött is a nyelvi magyarosodás programjához, mivel a polgárosulás könnyebbik útjának a magyar politikai nemzettel való azonosulás kínálkozott. Így a nemzeti megszerveződés vidéken keresett magának táptalajt, s ez a ruralizmus sikeres politikai elgondolásnak bizonyult.

Z. Kusá tanulmánya egy nagyon érdekes oral history interjúgyűjteményen alapszik. Az interjúalanyok az első Csehszlovák Köztársaság fennállásának idején szocializálódtak, és érett fővel érték meg a kommunista hatalomátvételt. Mint az idézetekből kiderül, az interjúalanyok sokkal árnyaltabb módon számoltak be a felekezeti (katolikus–evangélikus), etnikus (cseh–szlovák), illetve értékorientációs (pánszláv–européer) különbségekről és kódjukról, mint a szociálisakról. Míg az előbbiekről közvetlen élettapasztalatuk volt, a társadalmi különbségek a háború előtt jobbára elvont formában jelentek meg, s csak a kitelepítéskor konkretizálódtak. Az egyleteket általában a polgári élet fontos intézményeinek tekintik. M. Vrzgulová írása⁹ Trencsén városának nőegyletét megvizsgálva a kézműiparosok és kiskereskedők asszonyainak sajátos helyzetét mutatja ki. Miközben az iparosfeleségek természetesnek tekintették, hogy a polgársághoz tartoznak, a családi munkaszervezet miatt szabadidő-gazdálkodásuk jelentősen eltért a polgárság más rétegeinek időfelhasználásától.

Érdekes szembesíteni a polgárok önképét a róluk alkotott képpel. E. Krekovičová a szlovák folklórt vette szemügyre.¹⁰ A XIX–XX. századi néprajzi anyag alapján a város a szlovák folklórban többféleképpen jelenik meg. Egyrészt a világ természetes tájékozódási hivatkozási pontjaként (dalok kezdetén vagy refrénjében), földrajzi értelemben központi helyként (piaci, szolgáltatási, közigazgatási, katonai szempontból), a falu ellentettjeként (idegen szokások, erkölcsök, jobb anyagi lét). A felsőbb rétegek tagolatlanul jelennek meg, az „úr” képében, s az „úr” ebben az esetben az ismerős–idegen oppozíció túloldalán van, mi több a betyár-mítoszban nemcsak idegen, hanem ellenség is. „Úrként” megjelenhet bárki, akinek ebből az alulnézetből tekintve birtoka, hivatala vagy hatalma van, tehát lehet adott esetben egy szolgálatban álló hivatalnok, isten szolgája, jegyző, bíró, de akár a közvetlen munkavezető is. Az „úr” vallásilag, illetve morálisan nem hiteles („nagy úr – nagy cigány”; „ami az úrnak árt, az embernek használ”). Ha a tagolatlan képben valakik mégis közelebbről megjelennek, az a zsidó és a pap. A zsidó megjelenik talmi felsőbbségként (unechte Oberschicht) is, amire például a „zsidó(nő)” nevű parodisztikus polkaféle tánc utal. A papról alkotott kép hasonlít a zsidóéra, mi több, adott esetben együtt is jelennek meg („Ördögtől való a papok vagyona, miként a zsidó lelke”). Miként a szerző adatgazdag elemzését összefoglalja: a középrétegek, valamint az értelmiség tekintélyének hiánya nem független a szlovák kultúra plebejus jellegének egyoldalú hangsúlyozásától. Ezek a hangsúlyok kifejeződnek a népi tudattartalomban, és az ország népének tudatában mind a mai napig a társadalomról való gondolkodás szerves részét képezik. J. Grexa a torna- és sportegyesületekkel, mint szervezetekkel foglalkozik.¹¹ Megállapítja, hogy (a későbbi – H. K.) Szlovákia területén az egyesületi élet nem járt a csehországinak a közelében sem. Ezt elsősorban a de facto magyar (magyarisch), magyar (ungarisch) nemzetállam hátráltató politikájával, másodsorban a szlovák nép rurális életmódjával indokolja. A városlakó szlovák értelmiség a sportot mint magyar úri bolondériát elutasította, és német–ciszlajtán mintára a nemzeti ébredés kovászaként szolgáló tornaegyleti mozgalom felé fordult. Az előadást követő vita során fölmerült, mennyiben tekinthető polgárinak a tornaegyleti mozgalom, s vajon a bizonyos értelemben demokratikusnak mondható mozgalom politizáló jellege, nyelvi nacionalizmusa és paramilitáris törekvései az első Csehszlovák Köztársaság idején a polgári társadalom kibontakozását szolgálták-e, vagy inkább hátráltatták azt.

Egy korábban polgári hátterű szervezettípust, a paramilitáris egyesületeket tekinti át M. Čaplovič,¹² a napóleoni háborúk idejére visszanyúló kezdetektől az önálló szlovák államig. A polgárság a csehszlovák hatalom számára nemzeti okokból megbízhatatlan volt, az állam csak az etnikailag és politikailag „állammegtartó” szerepű védegyleteket pártolta. A legtöbb véd-, torna- és veteránegyesület közvetve vagy közvetlenül a köztársaság véderejének része volt. Ennek is köszönhető, hogy 1938-ban a „politikai viszonyok egyszerűsítése” után már csak egy szervezet maradt állva – a Hlinka-gárda.

A lakáskultúra sajátosságai alapján közelíti meg a szlovák polgárságot R. Holec.¹³ Mint írja, témája szinte még érintetlen a szlovák historiográfiában, ezért főként az osztrák és a magyar irodalom eredményeire támaszkodik. Adataiból kiderül, hogy (a későbbi – H. K.) Szlovákia területén a városok urbanizációs szintje és dinamikája is nagyon különböző volt. Evvel együtt a polgárság lakáskultúrájáról elmondható, hogy nem tért el a közép-európai mintától, csak a kisvárosi környezethez igazította azt. A folklorizmus megnyilvánulási formái is az említett mintához sorolható jelenségek.

A lakáskultúrához hasonlóan jellemzi a polgárságot öltözködési kultúrája. M. M. Zubercová tanulmányában¹⁴ önálló történetet rejt már az első lábjegyzet is. A pozsonyi Nemzeti Múzeum gyűjti az öltözékeket, illetve a vonatkozó képi anyagot. A tárgyak nagy része a századfordulóról származik. A legtöbb anyag, a szerző szerint polgári, azaz városi középréteghez tartozó háztartásból maradt fönn, nemesi háztartásból tárgy alig származik. Főként női és gyermekruhák maradtak meg, a férfiak öltözködését kevés ruhadarab tanúsítja. Bár a múzeum viselőjének nemzeti hovatartozására való tekintet nélkül gyűjti az anyagot, a szerző szerint a tárgyak közül rögtön szembeötlenek azok, amelyek elárulják, hogy viselőjük származását tekintve szlovák nemzetiségű. E darabok főként nemzetileg öntudatos szlovák értelmiségi környezetből származnak. Bármily kérdésesek legyenek is ezek a megfontolások, tény marad, hogy az öltözködés történetében a két fordulópontot a szlovák történelemben is az első világháború, illetve a kommunista hatalomátvétel jelentette.

A lakás- és öltözködési kultúrához hasonlóan létezik az egészséghez való viszony és a reprodukciós magatartás társadalmilag szintén tagolt – írja A. Falisová.¹⁵ Az ígéretes cím után, sajnos, meglehetősen sablonos népesedés-statisztikai áttekintést kap az olvasó. Ha mégis kiemelhető a cikkből valami, akkor az – bár csak közvetve kapcsolódik a polgári rétegekhez – az alkoholizmus kérdésének vázlatos felvetése. 1933-ban az iskolaköteles gyermekek harmada kapott szeszt a teájába. A szlovák nemzetiségű gyermekek között ez az arány elérte a kétötöd részt, míg a zsidó nemzetiségűeknél minimális volt. A gyermeki szeszfogyasztás területileg eltérő volt, a legfertőzöttebb Kiszucaújhely (Kysucké Nové Mesto), Nagybiccse (Veľká Bytča) és Vágbeszterce (Považská Bystrica – mindhárom trencséni) környéke volt, míg borfogyasztásban hasonló mértéket mutatott Léva (Levice) és Zselíz (Želiezovce – mindkettő barsi).

P. Salner, mint írja, első kísérletet tett a szlovákrai zsidó polgári társadalom leírására. Forrásként néprajzi interjúkat használt, és támaszkodott a soá túlélőivel készült orálhistorikus interjúgyűjteményre is. A következtetések alapjául szolgáló mintába városi környezetben éIő, magukat zsidónak valló személyeket vett be. A szerző összefoglalóan megállapítja, hogy a mintában szereplő személyek családjai számára a polgári értékek fontosabbak voltak, mint a vallási megnyilvánulások. Az értékhierarchiában a család, a művelődés és a munka álltak a legmagasabb helyen.

Több tanulmány is foglalkozik a szépirodalomnak a polgárságról és a városról alkotott képével. D. Kršáková¹⁶ és M. Mikulová¹⁷ inkább a kisvárosi léttel, míg P. Minár¹⁸ inkább a metropolis értelemben vett várossal foglalkozik. A két irodalomtörténész nő a szépirodalom által rajzolt kisvárosi életmódot mutatja be. A két szerző egyetért abban, hogy a kisváros persziflázs-szerű megjelenítése értelmiségi szemléletmódot tükröz.

Minár tanulmánya a szlovák irodalom „romlott város” toposzával foglalkozik. Az ezt variáló művek közös jellegzetes íve az, hogy a romlatlan falusi hős bekerül az erkölcstelen városba, az erkölcstelenség miatt fordulópontra jut sora, s végül megtér érintetlen falujába. Az antiurbánus szövegeknek két csoportját azonosítja, a kulturálisan (értékvesztés) és az ideologikusan (nemzeten kívüliség, megbízhatatlanság) urbanitás-elleneseket.

Egy tanulmánykötet néha több mint azoknak az írásoknak összessége, amelyeket tartalmaz, de lehet kevesebb is annál. Ez a kötet az első fajtába tartozik, még akkor is, ha az írások színvonala nem egyenletes, s ha a társadalomtörténeti igény ellenére még nem sikerült minden esetben levetkőzni azt a bizonyos nemzeti látószöget. A magyar olvasó számára különösen érdekes lehet a következő: amíg a magyar polgárosodásról való társadalomtörténészi beszéd egyik közhelyként emlegetett paradoxonja, hogy bár nyilvánvalóak a polgárosodás jelei, a polgárság, mint társadalmi osztály gyönge; addig a szlovák tanulmányok számára nyilvánvaló a szlovákiai polgárságnak a szlovák államiságot is megelőző jelenléte, de eredményeit tekintve, a szlovák polgárosodás folyamata még magyar szemmel nézve is hiányosságokat mutat.

A kötet első kísérlet, s mint ilyen, jól sikerült. Örvendetes volna, ha hasonló eredményt hoznának a magyar–szlovák történészvállalkozások is.

Bürgertum und bürgerliche Gesellschaft in der Slowakei. 1909–1989. Mannová, Elena (szerk). Academic Electronic Press, Pozsony 1997.

Halmos Károly

1. Az ismertetés meglehetősen nagy mértékben a kötet szerkesztője, Elena Mannová, elő- és utószavának fordításszintű átvétele alapján készült. A szövegek fölhasználását szerzőjük engedélyezte. Az ismertetés során a tanuImánycímek leírását csak magyarul közlöm.

2. Elitváltások Szlovákia polgári társadalmában a 20. század első harmadában.

3. Vladimír Flajnor jogász elképzelései a jogállamról.

4. A szlovákiai polgárság, illetve polgári társadalom és az 1900–1989 közötti településfejlődés.

5. 49 város: változás és folytonosság.

6. A 20. század szlovák értelmiségije (esettanulmány).

7. Nacionalista vagy polgár: az intézményesülés problémája.

8. A társadalmi különbségek a háború előtti értelmiségi, illetve az első Csehszlovák Köztársaság elit családjaiból leszármazottak elbeszéléseiben.

9. Középosztálybeli asszonyok és a városi nyilvános tér 1918–1945.

10. A felsőbb társadalmi rétegek és a város képe a vidéki társadalom felől nézve.

11. A sport- és tornaegyletek, mint a polgári társadalom kialakulásának alkotórészei Szlovákiában 1900–1945 között.

12. Védegyletek és félkatonaí szervezetek Szlovákiában 1920 és 1938 között, különös tekintettel a Sedliacka jazda-ra (földmíves-lovasság).

13. Polgári lakáskultúra Szlovákiában az első világháború előtt.

14. A polgárság öltözködési kultúrája Szlovákiában 1900–1918 között.

15. A közegészségügy és a reprodukciós magatartás társadalmi különbségei Szlovákiában 1918–1938 között.

16. A polgári rétegek társadalmi élete a 19. és 20. század fordulójának szlovák irodalmában.

17. A városi elem Janko Jesensky(nél).

18. A város a két világháború közötti korszak szlovák szépirodalmában. A szövegtermelés előföltevései, szabályai, kódjai és logikája.