Klió 1998/3.

7. évfolyam

Az orosz liberalizmus a századelőn

 

A századelő oroszországi eseményeinek különös aktualitást adnak az utóbbi években zajló politikai változások, a többpárti demokrácia kialakítása. Az 1917-es forradalom előtti időkről szóló visszaemlékezések, politikai prog­ramokat közlő forráskiadványok virágkorukat élik. A kutatók évtizedeken keresztül egyoldalúan és leegyszerűsítve mutatták be a kort. Mellőzött volt minden olyan esemény, mozgalom, párt, amely nem volt szoros összefüggésben a későbbi forradalmakkal. A történészek vizsgálódásain kívül estek a polgári pártok is, az utóbbi években viszont pont ezek iránt nőtt meg jelentősen az érdeklődés.

A D. B. Pavlov és V. V. Selohajev szerkesztésében megjelent kötet fő célja pótolni e hiányt és megszólaltatni a századelő liberálisait. A kadét és az októbrista párt programját, politikusaik publicisztikai írásait közlik, illetve a forradalmak után írt visszaemlékezéseikből nyújtanak válogatást. Bár az orosz liberalizmus a döntő pillanatban alulmaradt a forradalmi erőkkel szemben, és gyengének bizonyult ahhoz, hogy megvédje Oroszországot a kommunizmustól, mégis egyedül volt képes alternatívát kínálni a forradalommal szemben a társadalom jelentős erői számára. A két szerkesztő ebben látja a történelmi jelentőségét.

A szerkesztők bevezető tanulmányukban a liberális mozgalom történetét tekintik át annak utolsó szakaszában, amikor elérte a politikai szervezettség legmagasabb fokát és párttá szerveződött. A szerzőpáros azon megállapítása, hogy a XX. századi orosz politikai változások fő tendenciája a polgári társa­da­lom és jogállam kialakulása lenne, enyhén szólva kétségesnek tekinthető, mivel az 1906-os Alaptörvények kiadása ellenére Oroszország politikai modernizációja 1917-ig nem fejeződött be, utána pedig 70 évig kísérlet sem történt rá.

A XIX–XX. század fordulója új fejezetet nyitott az orosz liberalizmus történetében. A szerzők a fő változást egyrészt abban látják, hogy szociális összetételét tekintve demokratizálódott a mozgalom, főleg értelmiségi elemek beáramlása révén, másrészt felgyorsult az „európaizálódása”. Az európai eszmék befogadása, átdolgozása hozzásegítette az orosz liberálisokat ahhoz, hogy a szlavofil eszmei hatástól megszabaduljanak.

A kötet első része programnyilatkozatokat közöl. Első helyen szerepel a P. B. Sztruve szerkesztésében 1902 óta megjelenő „Felszabadítás” című illegális folyóirat bevezető cikke, „Az orosz alkotmányosoktól”. A modern liberalizmus oroszországi alapvetésének tekinthető ez a tanulmány, helyzetelemzés és program egyszerre. Folytatása, a „Soron következő feladatok” című cikk már a liberális tábor polarizálódását készítette elő. A kötetben szerepel az 1904-ben megtartott második összorosz zemsztvókongresszus határozata is, mely a szlavofil beállítottságú, mérsékelt liberálisok álláspontját tükrözte. Jelentőségét az adja, hogy az 1905–1907-es forradalom előtti utolsó reformtervezet, melyet Szvjatopolk-Mirszkij belügyminiszter nyújtott be, e program szerint készült. A történészek egy része úgy véli, hogy e reform következetes végrehajtása, beleértve az országos képviselet megteremtését is, megmenthette volna Oroszországot a forradalomtól.

Különösen érdekes az I. Állami Dumában benyújtott törvénytervezetek közreadása a gyülekezési és sajtószabadságról, a szakszervezetekről illetve az agrárkérdésről. A törvénytervezetek többsége a kadétoktól származott, tükrözte a párt képviselőinek liberális beállítottságát és jogi felkészültségét.

A két legjelentősebb liberális párt, az Október 17-e Szövetség és az Alkotmányos-demokrata Párt közreadott programja egyaránt a kapitalizmus, a piacgazdaság keretein belül látta Oroszország jövőjét, közös meggyőződésük volt, hogy fejlődése békés reformokkal történhet meg. A liberális tábort a monarchiához fűződő viszonyuk, a képviselet kérdése és főképpen az agrárkérdés osztotta meg. A szerzők szerint máig aktuálisak a századeleji liberális programok követelései, a polgári szabadságjogok törvényi biztosítása, a független bíróságok felállítása, az oktatás szabadságának megteremtése. Legfőképpen azzal a megállapításukkal értünk egyet, hogy Oroszország felvirágzását a vállalkozószellem és az öntevékenység erősödése fogja meghozni.

A mű második részében a liberális publicisztikából, beszédekből válogattak a szerkesztők. Sajtóorgánumokból nem volt hiány, 1906-ban 70 kadét és 56 októbrista lap jelent meg. A kötetben a Felszabadítás és a Poljarnaja Zvezda című folyóiratokban megjelent cikkek szerepelnek. A nyilvános politizálás fő színterévé ekkor a duma vált, az itt elhangzott beszédekből is olvasható néhány. A közölt írások nagy része az orosz japán háború és az első forradalom idejéből származik és olyan aktuális kérdéseket érint, mint P. Miljukov cikke az október 17-i manifesztumról, Sz. Kotljarevszkij cikke a nemzetiségi kérdésről. A forradalom utáni idők jobbratolódást hoztak a liberális táborban. Az októbristák fő törekvése az volt, hogy kormánypárttá váljanak, de a kadétok is „Őfelsége ellenzékeként” lojálisan működtek. A hatalomhoz való közeledés jele a nagyhatalmi politika támogatása, mint P. Sztruve 1908-as cikke, „Nagy Oroszország. Gondolatok az orosz nagyság problémájáról”. A háború idején kezdődő belpolitikai válság újra balratolódást eredményezett, megerősödött az ellenzéki hang még az októbristák körében is. A duma ellenzéki pártjai 1915 nyarán hozták létre a Progresszív Blokk nevű pártszövetséget. A kötet közli programjukat, mely szerint a fő céljuk egy felelős, a társadalom bizalmát élvező kormány felállítása, amely megnyerné a háborút és végrehajtaná a szükséges társadalmi és politikai reformokat, megmentené az országot egy újabb forradalomtól.

A harmadik rész a liberális mozgalom legkiválóbb tagjainak visszaemlé­kezéseit tartalmazza. A klasszikusnak számító művek 1917 óta csak külföldön jelenhettek meg. D. N. Sipov régi zemsztvópolitikus, az októbrista párt alapítója és elnöke „Emlékek és elmélkedések a múltról” címen adta ki visszaemlékezéseit. A kötet az 1906-os év egyik legizgalmasabb eseményére, a Duma-minisztérium felállításáról folyó tanácskozásokra vonatkozó részt tartalmazza. Sipov aktív részese volt e tárgyalásoknak, a felállítandó koalíciós kormány miniszterelnökeként az ő neve is szóba került.

V. A. Maklakov a kadét párthoz tartozó ügyvéd, publicista „A hatalom és a társadalom a régi Oroszország alkonyán” címmel több kötetben tette közzé visszaemlékezéseit, amelynek az első forradalom idejére vonatkozó részeit közölték a szerkesztők. Maklakov fejtegetéseiből kiviláglik, hogy a liberálisok végzetes hibát követtek el a századelőn, mivel fő ellenségüknek a reformokra nem hajlandó cárizmust tekintették és annak ellenségével, a forradalmi mozgalommal kötöttek szövetséget. Elszalasztották így a lehetőséget, hogy 1904 őszén természetes szövetségesükkel, a történelmileg kialakult hatalommal összefogjanak a békés fejlődés érdekében, nem támogatták azt 1905-ben, a forradalom napjaiban sem. Nem vették észre, hogy a forradalom előbb-utóbb a liberálisokat is elsöpri.

A. I. Gucskovtól az Ideiglenes Kormány Rendkívüli Vizsgálóbizottsága előtt tett vallomását közli a kötet II. Miklós lemondatásának körülményeiről, amelynek ő is tanúja volt. A duma tagjaiból alakult Ideiglenes Bizottság eredeti tervei szerint „palotaforradalmat” kellett volna végrehajtani az alkotmá­nyos monarchia megszilárdítása érdekében. Ha II. Miklós lemond fia javára és mellé régensként egy befolyás nélküli nagyherceg, például Mihail Alekszand­rovics kerül, a duma lehetett volna az események fő irányítója. A politikai erőviszonyok azonban nem a liberálisoknak kedveztek és a cári család sem volt hajlandó életét kockáztatni egy ilyen politikai játékban. A monarchia megmentése nem sikerült.

Majd P. N. Miljukov történész, kadét politikus, az Ideiglenes Kormány miniszterének „A második orosz forradalom” című művéből olvashatunk egy részletet. A bevezetés történetfilozófiai fejtegetése szerint a forradalom fő oka a gyenge államiságban, a társadalmi viszonyok primitívségében rejlett. Az orosz értelmiség maximalizmusa, szélsőséges gondolkodása is a radikális változást készítette elő. Az állam és a társadalom harca az első forradalomban „álalkotmányt” szült, amely kevésnek bizonyult a feszültségek levezetésére.

A kötet nem a teljesség igényével készült, de nem is törekedhettek erre a szerkesztők. Céljuk az volt, hogy a szélesebb olvasóközönség számára is hozzáférhetővé tegyék az orosz liberálisok gondolatait, társadalmi-politikai elképzeléseit a legfontosabb dokumentumok közreadásával. E válogatás hozzásegíthet a századelő politikai történetének jobb megismeréséhez.

 

Rosszijszkije liberalü: kadetü i oktyabrisztü. (Oroszországi liberálisok: kadétok és októbristák) Szerk.: D. B. Pavlov és V. V. Selohajev. Moszkva, Asszociacija „Rosszijszkaja polityicseszkaja enciklopegyija”, 1996. 304 p.

 

Lakatos Judit