Klió 1998/2.

7. évfolyam

A londoni ipar szerepe a XIX. század első felében

 

1996-ban a London Journal hasábjain éles vita bontakozott ki Paul Johnson és Daniel Green között arról, hogy milyen szerepet játszott a főváros gazdasága az ipari forradalom során. Mivel ez a vita csupán egy újabb fázisa a főváros gazdasági jelentőségéről zajló diskurzusnak, röviden utalnunk kell az előzményekre.

Több mint két évtizeddel ezelőtt Hammond úgy jellemezte az ipari forradalmat, „mint amely viharként elvonult London felett, de másutt tört ki”.1 A 60-as, 70-es években született elemzések a nagyipar hiánya miatt fejletlennek tekintették London gazdaságát.2 Clive Lee a 80-as évek elején viszont már teljesen más szemlélet talaján, a szolgáltató szektornak a gazdasági növekedésben játszott szerepét hangsúlyozta. Szerinte: „A hosszabb távú prosperitás szempontjából a szolgáltató/fogyasztási cikkekre orientált gazdaságot nyilvánvalóan magasabbrendűnek kell tekintenünk az exportorientáltnál. Így a viktoriánus-kori Nagy-Britanniát Dél-Kelet alapján kell értelmeznünk, mivel ez a brit gazdaság legfejlettebb régiója.”3 Lee azonban Londonnak a Dél-Kelet gazdaságán belül játszott szerepével külön nem foglalkozott, s azzal sem, hogy milyen fogalmi keretekben kell értelmeznünk a korábbi, György-kori brit gazdaságot. Tény, hogy London, egyszerűen a város méreteiből adódóan, a legnagyobb ipari kapacitással rendelkező brit város volt már az ipari forradalom időszakában. A fővárosban „szezont” eltöltő arisztokrácia luxusfogyasztása főleg a nagy francia forradalom és a napóleoni háborúk idején adott jelentős ösztönzést a fogyasztási cikkeket gyártó iparágak, elsősorban a luxus-kisipar számára. A jelentős mértékben Londonban koncentrálódó képzett középosztálybeliek stabil és egyre növekvő vásárlóerőt jelentettek a XVIII. század végétől. 1851-ben például, Schwarz számításai szerint az ügyvédek 39,7 százaléka Londonban tevékenykedett.4 A napóleoni háborúk után London gazdasága is többször megtorpant, válságok sújtották. A század közepétől azonban kisméretű vállalkozásokkal megtalálta a saját útját a dinamikus gazdasági teljesítmény­hez.5 Ezt a nagyvárosi kisipart a rugalmas specializáció jellemzi „és London gazdasága a legtartósabb brit példa a tömegtermeléssel szembeni, jól megala­pozott történelmi alternatívára”.6

A Johnson nézeteit vitató Green szerint Londonban a nagyipar szerepe a fontosabb. Sőt, a kisipar kivételes szerepét hangsúlyozó vélemény sem igazolható. Az 1851-es népszámlálás adatai szerint a londoni iparosmesterek 43 százaléka vagy egyedül dolgozott, vagy nem jelezte a segédszemélyzet számát. Ezzel szemben Yorkshire-ben 38 százalék volt ennek a kategóriának az aránya. Viszont az 1–4 segédszemélyzettel dolgozó iparosok aránya West Midlandstól kezdve Yorkshire-ig mindenütt meghaladta a londoni arányt, és Anglia, illetve Wales átlagadata is magasabb volt mint a londoni. Tehát Green szerint, ha a fővárost a kisiparosok városaként emlegetik, akkor ez még inkább igaz az ország többi részére is a század közepén. Ugyanakkor Londonban 1851-ben 10 gépgyártó üzem alkalmazott 100-nál több munkást, s 18 vállalat 500-nál több munkással dolgoztatott. Bizonyos tőkeigényes szakmákban gyorsan növekedett a méret a XIX. század első évtizedeiben. A betűöntésben például a század elején 10 cég ellenőrizte a termelést, 1830-ra ez a szám négyre csökkent, s közülük a legnagyobb több mint 200 embert alkalmazott. A söriparban 1780-ban a 12 legnagyobb vállalkozás a termelés felét adta, 1830-ban viszont már 85 százalékát.7 Véleményünk szerint a két ellentétes vélemény két egymás mellett egyszerre létező folyamatra utal. Mint ahogy a birminghami és manchesteri ellentétpár tipikus megfogalmazásai is kissé leegyszerűsítve, karikírozva tükrözik a valóságot, hasonló a helyzet a londoni nagy- és kisiparral. A magas szintű szaktudásra, rugalmas speciali­zációra alapozott kisipar mellett léteztek és igen jól jövedelmeztek a nagyobb üzemek is a fővárosban. Gondoljunk arra, hogy a londoni milliomosok között milyen előkelő helyet foglaltak el a dohánygyárosok és a sörgyárosok.

 

Timár Lajos

 

 

1. Idézi Paul Johnson, Economic Development and Industrial Dynamism in Victorian London. London Journal 21, (1), 1996, 27. old.

2. Gareth Stedman Jones, Qutcast London, Clarendon Press, Oxford,1981.

3. C. H. Lee, Regional Growt and Structural Change in Wictorian Britain. Economic History Review, 2 nd. ser., XXXII. (1981) 452. old.

4. L. D. Schwarz, London in the age of industrialisation. Cambridge, CUP, 1991, 43. old.

5. Paul Johnson, i. m. 29. old.

6. Uo. 33. old.

7. David Green, The Nineteenth-Century Metropolitan Economy: A Revisionist Interpretation, London Journal 21, (I), 1996, 18. old.