Klió 1997/3.

6. évfolyam

Új romániai népszerű történelmi folyóirat, A Történelem Iratcsomói

A História 1997. 2. számában megjelent egy rövid ismertetés az új román folyóiratról. A Történelem Iratcsomói induló számát Szász Zoltán ismertette. Az alábbiakban a folyóirat 1996-os 2., 3., 4. és 5. számából emelünk ki néhány cikket.

A négy szám mindegyike Románia 1944 utáni történetével foglalkozik, és valamennyi szám összefoglaló címet kapott. A folyóirat második száma címlapjára a szerkesztők a következő összegző címet választották: 1968, Ceausescu és a politikai rehabilitációk „fegyvere”.

Dragos Drăgoescu írása a román kommunista párton belüli tisztogatási eseteket sorolja fel. Időrendben haladva először ismerteti Stefan Foriş (István) esetét, akit 1946-ban többek között azzal vádoltak, hogy összeesküvést szőtt a kommunista párt vezetői ellen. A magyar és román nyelven kívül németül, franciául jól beszélő matematikus–fizikus halálos ítéletét végül az az Ana Pauker, Vasile Luca és Teohari Georgescu mondta ki, akik később Gheorgiu-Dej tisztogatásának lettek áldozatai.

Kevésbé ismert, hogy a Duna–Fekete-tenger csatorna látványos építésének három kivégzett áldozata és 25 elítéltje volt. A kommunista párt és elsősorban Gheorgiu-Dej szabotázsok hamis vádjával akarta ellensúlyozni a szakértelem hiánya miatt elhúzódó, botrányos többletköltségeket felemésztő és a fáraókat idéző gigantikus építkezéssel szembeni társadalmi ellenszenvet. Amikor az ötvenes években, s szovjet övezetben a sztálintalanítás első hullámaként sorra rehabilitálták a kommunista pártokon belüli tisztogatások elítéltjeit, Dej álláspontja szerint Romániában „senkit sem kell rehabilitálni”.

Dej halála után, 1965-ben utóda, Ceauşescu kezdeményezésére kezdték el a román koncepciós perek iratainak felülvizsgálatát, majd három év múlva, 1968-ban, a pártkongresszuson a rehabilitációs folyamat befejeződött.

A következő szám a szovjetek katonai jelenlétének elemzésével foglalkozik. Az egyik cikk szerzője már az első oldalon megállapítja: az 1944. augusztus 23-i román átállás után a szovjet csapatok megszállóként és nem fegyvertársként viselkedtek Romániában. Az átállt román hadsereget megbízhatatlannak tartották. Miközben a román katonák többsége a szovjet hadsereg mellett vállalta a további háborús küzdelmet, a korábban orosz fogságba esett katonákat a Pruton túlra vitték, a román hadiflottát a kaukázusi kikötőkbe irányították. Napirenden volt román katonai objektumok elfoglalása, a lefegyverzések, letartóztatások, a polgári lakosok zaklatása, rekvirálások, erőszakoskodások stb.

Valeriu Bălteanu írásában a Securitate (teljes nevén a Nép Biztonságának Főigazgatósága) 1949–1958 közötti tevékenységével foglakozik. Hangsúlyozva, hogy az NKVD ügynökeinek kizárólagos irányító és felügyelő szerepe volt. Ez a szerepvállalás tovább erősödött az 1956-os forradalom után. A szovjet tanácsadók száma háromszorosára nőtt Romániában azzal a céllal, hogy megakadályozzák a szomszédos ország forradalmi mozgalmának tovaterjedését.

Ugyanebben a számban Florin Constantiniu a szovjet csapatok romániai kivonásának a kérdését elemzi. Miért vonultak ki a szovjetek Romániából? – teszi fel a kérdést. Véleménye szerint erre határozott választ csak akkor lehet adni, ha az ezzel kapcsolatos szovjet és román forrásokat alaposabban megismerjük. A gondolatot először Emil Bodnăraş román hadügyminiszter vetette fel, nem sokkal Sztálin halála után, Hruscsovval való találkozásakor, aki megrőkönyödött a váratlan és szentségtörő javaslaton. A két fél 1955-ben már pártközi szinten tárgyalt erről. Az 1956-os magyar, lengyel és szuezi események azonban nem kedveztek a szovjet csapatkivonási elképzeléseknek. Legközelebb 1959-ban került ismét napirendre e kérdés, és még abban az évben kivonultak az országból a szovjet csapatok.

Végül a cikkíró, a már említett hiányos források mellett, felsorolja a romániai szovjet csapatkivonások lehetséges okait. Ezek: a szovjet vezetők, élükön Hruscsovval, vissza akartak térni „Genf szelleméhez”, tompítani akarták a magyar forradalom kegyetlen elnyomásának nemzetközi tiltakozását, és nem utolsó sorban csökkenteni akarták a hadikiadásokat.

Az ígéretes folyóirat 4. számának szerzői a román kommunista nomenklatúra néhány képviselőjét mutatják be. A témát bevezető cikk szerzője megállapítja: a sztálini szocializmus modelljének egyik feltűnő ellentmondása, hogy miközben osztály nélküli társadalmat hirdetett, egy új osztályt, csoportot, nomenklatúrát hozott létre, amely a privilégiumok sorát élvezte, és ellenállt minden, a hatalmát veszélyeztető társadalmi és politikai kísérletnek. Végül első alkalommal és teljességében közöl egy 1956-os keltezésű dokumentumot, amelyben a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága által megállapított legfontosabb állami, katonai és pártszervek vezető alkalmazottait sorolja fel, vagyis a mai szóhasználattal a párt nomenklatúráját.

Az ezt követő cikkek néhány kevésbé ismert, a párthierarchiában viszonylag alacsonyabb beosztású, de fontos feladatokkal megbízott személy karrierjét mutatják be. Ilyen volt Dimitru Petrescu tábornok, volt vasutas és kommunista, akit 1945 után megbíztak „a hadsereg demokratizálásával”. Ez lényegében a volt katonai elit felszámolását, és a hadseregben a politikai beosztások fontosságának növelését jelentette.

Különös és páratlan előmenetelt ért el Constantin Vasiliu-Răşcanu tábornok, aki 1942-ben a krími fronton egy román hadosztályt vezetett az általa „halálos ellenségnek nevezett orosz kommunisták ellen”. Két év múlva övé lett a Román Kommunista Párt 121. számú tagkönyve, majd 1945. márciusától ő lett a Groza-kormány hadügyminisztere.

A folyóiratszám utolsó lapjain Mircea Suciu főszerkesztő és Laurençiu Panaite tudományos titkár olyan szigorúan bizalmas pártiratokat tesz közzé, amelyek adatokat közölnek a RKP összetételéről a háború éveiben, és az 1945 utáni pártvezetők fizetéséről ás egyéb juttatásairól.

Az 5. számú „iratcsomó” több mint hatvan oldalon a román Securitate tevékenységét ismerteti. A cikkek közül kiemeljük Dennis Deletant (londoni egyetemi tanár a Kelet-európai és Szláv Tudományok Intézetében) írását, amely bővített ismétlése a Balteanu-cikknek. A londoni professzor a Securitate szerepével foglalkozik az 1956-os magyar forradalom leverésében. Pontosabban két pártvezető, Emil Bodnăraş és Wilhelm Einhorn november 21-i budapesti látogatásával, akik Dejt kísérték el Kádár Jánossal való találkozójára. Az előbbi, mint közlekedési miniszter segítette a romániai szovjet csapatok gyors átjutását a magyar határon. Az Erdélyből származó Einhorn akkor a Securitate Külföldi Információk Igazgatóságának (DIE) helyettes vezetője volt. Vezetésével jött létre a DIE budapesti központja, amely a román nagykövetségen működött.

A szerző szerint 1956 novemberében néhány száz magyar származású Securitate-ügynök is tevékenykedett Budapesten az ÁVH újjászervezése céljából. Állítása szerint már a forradalmi események előtt, számos magyarul beszélő titkos Securitate-ügynök érkezett az országba nyugatról, hamis osztrák, nyugatnémet, francia és olasz útlevéllel, a magyar „ellenforradalmárok” felkutatására. Az ezekről szerzett információk Bukaresten át Moszkvába jutottak. Úgy tűnik, hogy az akciósorozatot Ceauşescu fogta össze, egy KGB-tanácsadó segítségével.

A következő oldalakon egy fiatal történész, Marius Opres, a Securitate „gyermekeiről” ír. A testület tagjainak nemzetiségi, társadalmi összetételéről, szakmai képzettségéről, túlkapásairól stb. A Securitate vezetői közül Alexandru Dragici volt a megtorláson és megfélemlítésen alapuló szervezetnek a legfőbb megtestesítője. Dej adjutánsa 15 éven át különböző belügyi funkcióban irányította a biztonsága szervezetet, és mint Ceauşescu riválisa, csak annak hatalomra jutásával került a süllyesztőbe. Erről szól Mircea Chiritoiu írása.

Végül a folyóirat főszerkesztője és tudományos titkára, és egy amerikai szerző tesz közzé eddig nem ismert dokumentumokat a Securitate 1948–1965 közötti tevékenységéről, valamint egy alapkronológiát.

A kiadványokhoz egyetlen kritikai megjegyzésünk van: néhány helyen ismétlés, átfedés található a cikkekben. Az első számokból ítélve, a továbbiakban is hasonlóan sikeres, olvasott lehet.

Dosare Istoriei An. I, nr. 2., 3., 4., 5. 1996 Revista editate de SC Presa Romaneasca (Az SC Román Sajtó kiadása).

Bogyirka Emil