Klió 1997/2.

6. évfolyam

Az orosz zemsztvo-önkormányzat

Az 1860-70-es években az orosz kormányzat következetes lépéseket tett az ország modernizálására. A társadalmi-gazdasági, politikai és kulturális szférában pl. a jobbágyfelszabadítással,a helyi önkormányzat bevezetésével, a bírósági és a hadseregreformmal, az oktatási rendszer átalakításával az állam vezetői a stagnálás helyett a haladást választották. Úgy is lehetne mondani, hogy megtörténtek az első lépések a jogállam irányába. A kérdéskör elemzője számára (és erre a tanulmány szerzője, V. F. Abramov rámutat) ezért is érthetetlen, hogy a reformoknak és a reformátorok tevékenységének körültekintő és alapos vizsgálata mindeddig miért maradt el.

Az 1864. évi zemsztvo-reform a nagy átalakulások szerves részének tekinthető. Az új helyi önkormányzati szervek elősegítették az orosz demokratikus fejlődést, az alkotmányosság egy láncszemének kialakulását. Tudjuk, hogy az események másként alakultak, a nyugati tudósok többsége azonban úgy véli, ha a zemsztvók továbbfejlődtek volna, a demokratizmust erősítik. Fennállásuk 54 éve alatt (1864-től 1918-ig) ezen intézmények gazdag tapasztalatokat halmoztak fel pl. a helyi gazdaság, a népművelés, az egészségügy, a statisztika, a biztosításügy, a hírközlés területén. Nagy érdemük, hogy a kormányzati akadályok és korlátozások ellenére létrehozták gazdasági alapjukat, politikailag pedig a liberális áramlat támaszává váltak. A múlt századi orosz nemesség liberális része és a demokratikus értelmiség már akkor jól látta, hogy a nyugat-európai municípiumi rendszer nem honosítható meg hazájukban. Abramov szerint most különösen fontos a zemsztvó-kutatás, mégpedig kettős vonatkozásban is: objektív, tudományos megközelítéssel, és egy átalakuló ország korszaknyitási gyakorlatának szemszögéből.

A téma historiográfiáját vizsgálva a szerző rámutat, hogy a szovjet történészek az 1960–80-as években léptek előre a helyi önkormányzat kutatásában. Különösen ki kell emelni V. V. Garmiza: Zemsztvo-reform és zemsztvó a történeti irodalomban. (In: Isztorija Sz. Sz. Sz. R. 1960/5. sz.) című írását, ahol a szerző az 1917-ig terjedő fő tanulmányozási vetületeket (az intézmények gyakorlati tevékenysége, a liberális zemsztvo-mozgalom, a demokratikus értelmiség, a kormányzattal való kapcsolatok, és az érdekek ütközése a zemsztvókban) mutatja be. B. B. Veszelovszkij négy kötetben írta meg a zemsztvo-rendszer 40 éves történetét (Szentpétervár, 1909–1911). Műve máig aktuális (noha maga utal rá, hogy nem merítette ki a témát), különösen fontos a jelenkori tudósoknak a zemsztvók tevékenységének sokoldalú elemzése és a részletes bibliográfia. Veszelovszkij rámutat, hogy a további kutatómunka szempontjából alapvető jelentőségű a zemsztvók ügyiratainak (mint fő forrásoknak) a rendszerezése.

A szovjet korszakban a legkimerítőbben Abramov szerint az 1864-es törvény előzményeit, a kormány tervezeteit, magát a törvényt és az 1890-es „ellenreformot” kutatták. L. E. Laptyeva történeti jogi megközelítést alkalmazott, L. G. Zaharova feltárta az 1890-es lépés okait és menetét, és felhívta a figyelmet arra, hogy az 1864. évi törvény alapelveit kardinálisan nem tudták megváltoztatni; a gazdasági-társadalmi és politikai fejlődés miatt a zemsztvók nem váltak „kormányszervekké”.

A történészeket különösen érdekelte a zemsztvo-rendszer és az egyeduralom kapcsolata (Abramov a II. jegyzetben egy tucat szerzőt sorol fel, akik ezzel foglalkoztak) és a vele összefüggő liberális zemsztvo-mozgalom. Főleg két szakasznak (az 1879-81-es forradalmi helyzetnek és a századfordulós Iiberális tendenciáknak) szenteltek nagyobb teret a kutatók. Így példaként a két periódusra F. A. Petrov és N. M. Pirumova munkáit említenénk. Pirumova a XIX. és a XX. század fordulója zemsztvo-liberalizmusának társadalmi gyökereit és 1902-ig (a liberális mozgalom új fejlődési szakaszáig) húzódó evolúcióját elemzi 1977-es monográfiájában. Abramov jogosan emeli ki a fenti irányzatból kinőtt politikai szervezetek kutatását.

A bemutatott művekből kitűnik, hogy a kormányzat zemsztvo-politikája összefüggött a mindenkori belpolitikai kurzussal, és a fő cél az 1864. évi törvény „keretei” túllépésének megakadályozása volt, akár adminisztratív eszközökkel is. Ugyanakkor krízishelyzetben a kormánykörök politikai reformokra akarták a zemsztvókat felhasználni, ami azonban nem sikerült. Ezen intézmények nem váltak „összrétegű választott képviseleti szervekké” (nem is válhattak), se a bürokratikus apparátus részévé. A zemsztvo-értelmiség (mint arra írásaiban Pirumova rámutat) sajátosságaival együtt az orosz intelligencia része volt. A kutatók joggal mutatnak rá ezen csoport demokratikus vonásaira, szociális sokrétűségére és nagy szerepére az ország társadalmi életében. Abramov, nézetünk szerint, lényeges kérdésre hívja fel a figyelmet, amikor a zemsztvo-értelmiség és a liberális mozgalom kapcsolatának eltérő historiográfiai értékeléseire utal.

Miután a zemsztvóknak nem volt központi szervük, egymástól különállóan fejlődtek. További sajátosság, hogy a kormányzóságok mintegy felében jöttek létre. Mindez – kapcsolódva pl. a helyi adminisztrációhoz fűződő viszonyukkal – Abramov szerint felveti a regionális (kormányzósági, járási) kutatási szint fontosságát. A szerző úgy véli, egyenetlen az intézmények időbeli megközelítésű tanulmányozása. Jól kutatott pl. az 1860–80-as évekbeli szakasz, viszont alig vizsgálták az 1905 és az 1917 közti periódust. Igaza van, hogy a levéltári fondokból új anyagokat kell bevonni az elemzésbe, ami kronológiailag és tematikailag is eredményesebbé teszi a kutatómunkát. A tudósok előtt még nagy feladatok állnak. Pl. az 1864-es állapot szerinti kormányzósági zemsztvóból 16-ot egyáltalán nem, míg 18 történetének csak egyes szakaszait tanulmányozták. A kérdéskör néhány aspektusa szintén gyengén elemzett. Így pl. a törvényhozás hatása az intézmények gyakorlati tevékenységére, az érdekkölcsönhatások a zemsztvókon belül, gazdasági és politikai platformok kialakulása és a liberális mozgalom személyi összetétele. Más problémák további kutatást igényelnek, így a népművelés, az egészségügy, a statisztika és a demográfia egyes területei. Abramov szerint a tudósoknak még mindig nem sikerült elkerülniük a zemsztvókkal kapcsolatos korábbi sablonokat. Nagyon fontos a módszertani bázis kialakítása (az általános vizsgálódást megelőzően) az archív és a publikált zemsztvo-forrásanyag feltárása és rendszerezése.

A levéltári források közül Abramov szerint igen lényegesek a zemsztvók, valamint a központi és a helyi kormányzati intézmények kapcsolatát feltáró kútfők. Az Oroszországi Állami Történeti Levéltár (RGIA) különböző fondjaiból pl. a kormányzók beszámolói és jelentései a belügyminisztériumi kancelláriába. Abramov felhívja a figyelmet arra, hogy az egyes tevékenységi formákról jó primér forrásokhoz jutunk a belügyminisztérium egészségügyi, közoktatási és gazdasági ügyosztályának fondjaiból. Nem szabad elfeledkeznünk a kiemelkedő zemsztvo-vezetők személyi kézirattárairól sem. Az említett regionális sajátosságok miatt fontosak a helyi levéltárak anyagai. Igen lényeges a Szabad Közgazdasági Társaság (Szentpétervár) fondja zemsztvo-gyűjteményének (a Szaltikov-Scsedrin Könyvtárban) ügyiratokban (határozatok, jelentések, költségvetések stb.) bővelkedő része. Itt jegyezzük meg, hogy a tanulmány végén található részletes és pontos jegyzetapparátust helyénvalónak, sőt rendkívül fontosnak véljük, mivel a tematika jövendő oroszországi és külföldi kutatóit hivatott segíteni munkájukban.

A források következő csoportját a publikált hivatalos dokumentumok alkotják. A „Törvények a kormányzósági és járási zemsztvo-intézményekről” (1864 és 1890), a kormány számos rendelkezését és körlevelét, a zemsztvo-gyűlések határozatait, kérvényeit sorolhatjuk ide. A különböző társadalmi rétegek érdekeit jól tükrözik a határozatok, és a kis példányszámú éves kormányzósági zemsztvo-kiadványok (a gyűléseken felvetett kérdésekkel, tárgyalásmenetükkel stb.) tartalmilag értékes mellékleteikkel (pl. az elöljáróságok és bizottságok jelentéseivel, a gazdálkodási beszámolókkal, tájékoztatásokkal és kérvényekkel). Ezek a források nyújtják a legteljesebb képet a zemsztvók tevékenységének jellegéről. Rendelkezésre állnak az egész zemsztvo-működésről szóló, áttekintő jellegű, kinyomtatott éves beszámolók csakúgy, mint egy-egy kérdésről (pl. az oktatásról és az állategészségügyről). Egészében így objektíven meghatározható ezen intézmények kulturális-gazdasági tevékenységének sokféle iránya, kirajzolódik társadalmi arculatuk.

A kazányi kormányzóság példáján Abramov jól érzékelteti, hogy mennyiségileg óriási forrásanyagot kell a kutatóknak áttanulmányozni. Egy másik forráscsoportba tartoznak a zemsztvóstatisztikák. Közülük a legtöbb a statisztikai gyűjtemény. Az ismert zemsztvo-statisztikus, V. N. Grigorjev szerint Oroszországban 1865 és 1917 között kb. 3425 ilyen jellegű kiadványt jelentettek meg, amelyek az orosz társadalmi-gazdasági folyamatok és a zemsztvók gyakorlati tevékenysége alakulásának értékes dokumentumai. A korszak megértéséhez szükséges néhány államférfi (így P. A. Valujev, D. A. Miljutyin és Sz. Ju. Vitte) naplójának és visszaemlékezéseinek elemzése; a kutatók szerencséjére ezek ma már Oroszországban is megjelenhetnek. Fontosak a kormányzósági központokban kiadott mérsékelt liberális és liberális-narodnyik újságok, a zemsztvó-periodikák, a központiakból pedig pl. az Orosz Közlöny (Russzkije Vedomosztyi), az Európai Hírnök (Vesztnyik Jevropi), a Jogtudományi Közlöny (Jurigyicseszkij Vesztnyik). A zemsztvó-vezetőség személyi állományának tanulmányozásához elengedhetetlenek a kormányzósági jegyzőkönyvek (Pamjatnije knyizski) és a különféle szótárak.

Abramov jogosan utal rá, hogy a forrásokból jól megismerhető a zemsztvók lényege, gyakorlati tevékenysége és társadalmi szerepe. A kutatás mai állása és a kútfők jellege alapján azt ajánlja, hogy a regionális anyaggyűjtés (-rendszerezés) és vizsgálódás után lehetne megírni az orosz zemsztvók történetét. Tanulmányában, szerintünk, a kutatás hiányosságaira való utalásokkal és a források alapos feltérképezésével már meg is tette a kezdő lépéseket, és ezzel kijelölte az új szemléletű zemsztvó-tanulmányozás további útját.

V. F. Abramov: Zemszkoje szamoupravlenyije v Rosszii: posztanovka problemi, isztocsnyiki i izucsennoszty voprosza (Zemsztvó-önkormányzat Oroszországban: problémafelvetés, források és a kérdés tanulmányozottsága). Acta Slavica laponica. Tom XIII. 1995. 83–97. p. (Slavic Research Center of Hokkaido University.)

Kurunczi Jenő