Klió 1997/2.

6. évfolyam

Legendás lovagok

Nem szabad összetéveszteni a lovagság intézményét a hűbéri rendszerrel. Az első mítosz, a második társadalmi jelenség. De a korabeli zsargont alkalmazva, a lovagságot „visszafoglalták” a politikusok (királyok és pápák), felajánlottak nekik egy eszményképet. Inkább menjenek a Szentföldre harcolni, ahelyett, hogy egymással marakodnának a hűbérurak által megkívánt birtokokért.

A lovagság a XI. században jött létre, tetőpontját az l. kereszteshadjárattal érte el, és az utolsók jelentették a hanyatlását. Hogy bemutassák hősi értékeiket, az elbeszélők visszanyúltak egy távoli és bizonytalan Aranykorig, Nagy Károly és Artúr király uralkodásáig. És mivel az embereket érdekelték a néphistóriák, elkezdtek lovagi történeteket mesélni még olyan századokon át is, amikor a lovagi eszménykép már csak emlék maradt.

A Roland-ének, Nagy Károly lovagja

774-ben Nagy Károly, miután Észak-Itáliába vitte a frank grófokat, hogy velük helyettesítse a nem engedelmeskedő lombardiai parancsnokokat, háborút indított a szászok ellen, akik nem fogadták el uralmát. A harcok 777-ig tartottak, Paderbonnál a szászok meghódoltak és Nagy Károly elhitte, hogy biztonságosan el tud vezetni egy messzi hadjáratot Európa másik végén. A saragosai muzulmán kormányzó fellázadt a cordevai emír ellen és megígérte, hogy beengedi a frankokat a városba.

Nagy Károly jó lehetőséget látott, hogy hozzácsatolja birodalmához a Pireneusok és az Ebro közötti teljes területet. A frankok két sereggel nyomulnak át a Pireneusokon és egyesülnek Saragosánál. De a kormányzó meggondolta magát. Már nem akarta átengedni területeit. Csak abba egyezett bele, hogy Nagy Károly a vazallusa legyen és aranyat adjon neki, hogy mielőbb elmenjen. Katonái is inkább engedelmeskedtek neki, egy zsarnoknak, ha muzulmán, minthogy elfogadják egy frank törvényeit.

Nagy Károlynak vissza kellett fordulnia anélkül, hogy időt fordított volna a megkeresztelkedésre, ami úgyis csak fegyverek vasával lett volna keresztülvihető. Ti. a szászok, úgy ítélve, hogy hódítójuk elég messze van tőlük ahhoz, hogy szolgaságban tartsa őket, újra fellázadtak.

Nagy Károly visszafordult, lerombolta Pamplona erődjeit és ismét átkelt a Pireneusokon. De ott elvesztette utóvédjeit. A baszk hegylakók, akik nem engedelmeskedtek sem a frankoknak, sem az araboknak, s a frankok iránt gyűlöletet éreztek, összegyűltek Roncereaux-nál. 778. augusztus 15-én csaptak le a frankok utóvédjére. A magasból sziklákat, kivágott fatörzseket gurítottak rájuk. Az utóvédcsapatokat, amelyeknek Roland gróf volt a parancsnoka, teljesen elpusztították. A túlélőknek elvágták a torkát, a málhát kifosztották.

Alig három évszázaddal később napvilágot látott a legenda. Hogy megindokolják Nagy Károly visszavonulását, kitalálták az áruló Genelont, és a csapatnyi baszk fosztogatóból 100 000 kereszténységgel dacoló eltökélt szaracén lett.

A Roland-ének akaratlanul is propagandamű, modellt ad. Roland, a kereszténység védelmezője ideál a nemes lovagoknak, hogy elhatározzák, részt vesznek a kereszteshadjáratokban, vagy legalább egy Compostelle-i zarándoklaton.

A XI–XV. században a Roland-ének lesz a legelérhetőbb lovagregény. Hősei ugyanazt a szerepet töltik be, mint Észak-Európában Artúr király kerekasztalának lovagjai.

De ki volt Roland a valóságban? Eginhard, Nagy Károly krónikása a Vita Caroli Magni írója nem említi. Az igazi Roland Marche (Bultagne) prefektus volt Rennes és Nantes között. De milyen irodalma van! Mielőtt harcba szálltak az arabokkal, halálosztó hű kardjával, Durandallal le tudta győzni a hunokat és bretonokat. Majdnem varázskard, markolata tartalmazza Szt. Péter egy fogát, Szt. Basile vércseppjét, Szt. Denis haját és Szűz Mária ruhafoszlányát. Az ereje csodás, Roland hasadéka a Pireneusok földrajzi nevezetessége. Ezt Durandallal metszette ki, hogy eltörje, nehogy az istentelenek kezébe kerüljön. Roland kürtje mindig Toulonban lesz és annak a hangja inspirálta egy este Alfréd de Vigyt az egyik legszebb verse megírására. Gyászos kürtszó hallatszik a halottaknak, a lovagló Nagy Károly meghallja, de az aljas Genelón azt állítja, hogy csak szélfúvás. Roland és társa, Olivier, képzeletbeli unokaöccse Girant de Viennenek, a szép Aude fivérének, akit Rolandnak ígértek, és belehalt a reménytelenségbe, hogy nem láthatta őt viszont.

Egyébként Roland valóban meghalt Roncevaoux-nál, de a német mesélők ajánlottak egy másik verziót. Rolandnak sikerül túlélnie a pireneusi szorost és visszatér kvartélyába. Mégis Roncevaoux-ban van a kereszténység leghíresebb szentélye: megtalálhatók itt a hősök relikviái, egy páncélöltözet, kesztyűk, csizmák és fegyverkalapács.

Oroszlánszívű Richárd téves megítélése:

Robin Hood legendájának és Walter Scottnak, a XIX. század termékeny írójának köszönhető, hogy Oroszlánszívű Richárdnak nőtt a hírneve. Richárd herceg hőstetteit a lovagi költészet ünnepelte. Richard 1157-ben született Oxfordban, II. Plantagenet Henrik és Aquitániai Alienor fiaként. (Abban az évben, amikor apja Thomas Beckettet kancellárrá választotta.) Anyja Franciaország királynője volt, mielőtt Angliáé lett volna. Richárdon már gyermekkorában megmutatkozott, hogy büszke, féktelen, képes a hősiességre, de ugyanakkor ingerlékeny, kegyetlen és álnok. Apja, II. Henrik felosztja birtokait fiai között. Legidősebb fia, III. Henrik örökli a királyságot, Angliát, Normandiát, Anjout és Maizet. Richard, aki még csak 12 éves, Aquitániát kapja, György öccse Bretagne-t és János, a legfiatalabb semmit. Innét a mellékneve: Földnélküli János.

Anyjuk, miután férje kiszorította őt a kormányzásból, fiait lázítja apjuk ellen. Sorrendben III. Henriket és Györgyöt először. III. Henrik Párizsba menekül, György meghódol apjának. Ezután Richard, aki ekkor l6 éves, lázad fel. II. Henriknek két éven belül sikerül úrrá lenni a bajokon. Fiát leveri, feleségét kolostorba küldi. Richard 1174-től bejárja a kontinens nyugati felét, lovagi tornákon vesz részt, vitézsége miatt kapja Oroszlánszívű előnevét. Kibékül apjával, akitől Aquitánia és Poitou jövedelmeit kapja. Ezeken a területeken viselkedése annyira erőszakos, hogy 1183-ban bárói fellázadnak ellene. Rajtuk úrrá lenni csak apja segítségével tud.

1180-ban, a francia udvarban meghal III. Henrik, a trónörökös, s Richárd lesz Anglia trónjának örököse. V. Fülöp Ágost, VII. Lajos francia király utóda támogatja Richardot az angol trón megszerzésében.

1189-ben báróitól elhagyatva hal meg II. Plantagenet Henrik. Halála előtt megátkozza fiait, Richardot és Jánost. A szolgák még ruháit is ellopták, mire Richard odaért apja holttestéhez. Mellette rövid imát mondott az elhunyt lelkiüdvéért. Úgy mondták, amíg a holttest mellett tartózkodott, annak végig folyt az orra vére. (Úgy hitték, hogy ez a gyilkos jelenlétében történik meg.)

Az angol trónon II. Richardként 1189. szept. 13-án koronáztatja meg magát. Trónralépése napjaiban a Londonban és a vidéki városokban élő zsidókat kirabolják, elűzik. E pogrom ellen a király nem tesz semmit.

A keresztes hadjárat, amire Richard fölesküszik, sokba kerül. A királyi kincstár üres. Ezért súlyos adókat vet ki Angliára, Normandiára. Végül 1190. júl. 1-jén csatlakozik seregével Fülöp Ágosthoz. Elhatározzák, hogy két különböző tengeri úton mennek, s útbaejtik Sziciliát. Richard érkezik meg elsőnek. Erőszakos természetéhez híven rengeteg pénzt vet ki adóként, s azt erőszakkal be is hajtja.

Fülöp Ágost erre úgy határoz, hogy egyedül menti meg Palesztínát. Nem akarja, hogy egy ilyen alkalmatlan szövetséges a hírnevét beszennyezze. Richárd, a nép nagy megkönnyebbülésére, 1190. áprilisában elhagyja Sziciliát. Tesz egy kitérőt Ciprusra is. A sziget királya nem akarja beengedni országába, ezért kénytelen meghódítani a szigetet. A királyt legyőzi, lányát túszul ejti. Végül a keresztény hadak által két éve ostromolt Jean d’Acre-nál csatlakozik a francia sereghez.

A város elfoglalása óriási véráldozatot követelt. A csaták és a betegségek miatt kb. 300 000 ember, köztük 120 000 keresztény vesztette életét. 1192. júl. 12-én egy végső rohammal elfoglalták a várost, de ezután végérvényesen összeveszett Fülöp Ágosttal, aki visszatért hadseregével, s a keresztes hadjárat vezetését is Richardnak engedte át. Ürügyként a járványokra hivatkozott, mely seregében pusztított.

Mialatt Richard dicsőséget szerez és erősíti legendáját, Fülöp Ágost azon mesterkedik, hogy távollétében megpróbálja visszacsatolni országához a Plantagenet-birtokokat. Palesztínában a teljhatalmú vezető az angol uralkodó. Ellentmondást nem tűr. Gőgje miatt hamar meggyűlölik. Sárba tiporja Ausztria hercegének zászlaját, elvágatja 5000 muzulmán fogoly torkát, mert Szaladin szultán nem fizeti ki időben az igényelt váltságdíjat.

Ez a barbarizmus elhomályosítja a valódi hadi tényeket. Mivel a király a csatatéren felülmúlhatatlan, kivívja mindenki csodálatát, az ellenségét is. Egy összecsapáskor meghal alatta a lova, akkor az emír, akivel harcol, rögtön ad neki az övéiből. Ti. a király nem harcolhat gyalog, mint egy paraszt. Közben Jaffa, Ascelon elesik, Richard serege kifárad. A járványok tovább pusztítják katonáit. Második rohamukat visszaverik Szaladin szultán katonái. A láz és az a tény, hogy erői elégtelenek a harc folytatására, megtörik Richard makacsságát. Aláírt egy szerződést, melyben Szaladin hódításait Palesztínában meghagyta (3 évre), és serege maradványaival 1192. október 9-én elindult hazafelé.

Szicilia felé vette útját, egy vihar azonban a dalmát partok felé vetette. Elhatározza, hogy sok ellensége miatt, álruhában megy keresztül Németországon. Ám hamarosan felismerték, elfogták és Leopold osztrák herceghez vezették, aki nem felejtette el a sárba tiport zászlót és egyéb sérelmeit. A német császárnak Fülöp Ágost pénzt ajánlott fel, csak ne engedje Richardot szabadon. Kemény várfogság várt rá Tirolban.

Eközben Angliában Földnélküli János elterjesztette azt a hírt, hogy bátyja meghalt. De Richardról a lovagkirályról elterjedt a legenda. A nép elfelejtette a súlyos adókat és csak a Szentföldön végrehajtott győzelmekre, sikerekre emlékezett.

Mikor híre kelt, hogy Richard él, a pápa lépett közbe, elengedését követelve. A német császár 100 000 aranyforintot követelt váltságdíjként. Az angol királyság előteremtette az összeget, és 1194. febr. 4-én Richard szabaddá lett. Visszatért királyságába, melyet súlyos adókkal kétszer tett tönkre, először a kereszteshadjárat költségei, másodszor a váltságdíj révén.

De ez nem volt elég, 1194. májusában partraszállt Normandiában. Csak III. Ince pápa közbelépésére maradt abba a harc, aki egyházi átokkal fenyegette meg az ellenfeleket. 1199. jan. 13-án aláírtak egy 5 éves fegyverszünetet. Oroszlánszívű Richard a fegyverszünetet betartja, de engedetlen hűbéresét, Limoges grófját meg akarja büntetni. Várát körülzárja. Ostrom közben a vállát nyillövés találja el. A seb nem súlyos, de üszkösödni kezd. Katonái megrohamozzák az erődöt, az őrséget felakasztják, kivéve az íjászt, aki az uralkodót megsebezte. Először gyötrelmes halált szán neki, de később bántatlanul elengedi.

1199. április 16-án hal meg Oroszlánszívű Richard, Anglia királya. Apja mellé temették, akivel soha nem értették meg egymást. Halála után – gyermeke nem lévén – Földnélküli János került a trónra.

Bertrand de Guesclin, a vad gyermek

1320 körül született egy breton nemesi család 10 gyermeke közül legidősebbként. A családnak több birtoka volt Saint Malo környékén. Csúnya, kellemetlen külsejű gyermek, sápadt arcú, zöld szemű, széles vállú, hosszú karú. Úgy tűnik, hogy családja megtagadja külseje és természete miatt. A parasztgyerekek társaságában jobban érzi magát, mint övéi között.

Övéi egyre jobban megvetik, apja egyre haragosabb lesz, és bezáratja csínytevései miatt. Reménytelenségbe kergette nevelőjét és házitanítóját. Minden este rongyosan érkezett haza a kastélyba, visszautasította a tanulást és pálcával vert mindenkit, amikor dühös volt. (Csak a vívómestert szerette). Mindaddig, amíg Tiphania kisasszony (egy zsidó apáca), aki értett a tenyérjósláshoz, azt nem jósolta neki, hogy ezt a haszontalan kölyköt még dicsőség övezi Franciaországban.

Első megnyilvánulása 16 éves korában történt. Bretagne hercegének, aki Blois grófjának örököse volt, házassága alkalmával nagy lovagi tornát rendeztek. Anglia és Franciaország nemességének sokasága gyűlt össze. Reinhard du Guesclin is elment lovagjaival, lázadó fiát otthonhagyva. Bertrand megszökött és elment az ünnepségre. Sikerült rávennie egy legyőzött lovagot, hogy adja kölcsön a felszerelését. Majd fellépett a tornán és földhöz vágott egy helyi atlétát.

Reinhard du Guesclin ezt meg akarta bosszulni. De fia, aki felismerte pajzsáról, nem volt hajlandó kiállni vele. Legyőzte viszont a környék 12 legjobb lovagját. Az utolsó összecsapásnál egy lándzsadöfés felcsapta a sisakrostélyát, így apja felismerte. Az ifjú megkapta a lovagi torna díját, amit nagylelkűen annak a lovagnak ajándékozott, aki fegyverzethez segítette.

Charles de Blois szolgálatába állva 20 emberből álló csoport parancsnoka lett és részt vett a bretagne-i örökösödési háborúban. Sok hőstettet vitt véghez, és megkapta a Bertrand „úr” címet. Rennes ostrománál, hajnalban, mindössze 100 fegyveressel átvágott az angol vonalakon, elfoglalt 200 élelmiszert szállító szekeret, s ezzel a gazdag zsákmánnyal tért vissza a városba. Az angolok támadásánál kb. 500 emberrel megverte a támadókat, s a várost Charles de Bloisnak ajándékozta, aki maga mellé vette és birtokadományban részesítette.

1357-ben, miután feleségül vette Bretagne egyik leggazdagabb örökösnőjét, hűséges csapatával a francia régens – a jövendő V. Károly – szolgálatába állt. Harcolt az angolok ellen Normandiában, Bretagne-ban, Maine-ben. 1364-ben visszafoglalja a régensnek Nantest.

Tehetséges hadvezér lett. Az akkori lovagi szokásokkal ellentétben jobban szereti a visszavonuló harcot a rohamozásnál. A navarraiak nyomába erednek. Guesclin visszafordul, lesben álló katonái oldalba támadják az ellenséget. Totális győzelem. 1364-ben Bretagne-ban felújulnak az örökösödési háború harcai. Szeptember 29-én ütközött meg Charles Blois és Johan Chandos serege. A félig megnyert csatában a francia sereg egy része fosztogatni kezdett, s fordult a kocka. Bertrand de Guesclin is fogságba esett. Akkor V. Károly elhatározta, hogy elismeri Monfort-t Bretagne hercegének, és pápai segítséggel kifizeti a váltságdíjat. 1365-ben szerződésben pecsételték meg a békét Franciaország és Navarr uralkodói.

Guesclin munka nélkül zsoldosból rablóvá vált. A király neki adta Normandiában Longneville grófságát, hogy megtisztítsa a német zsoldosoktól. De ő nem csinált semmit, bretonjai csapatokban fosztogattak. V. Károly gyakorlatias ember volt, magához hívatta Guesclint. Így szólott hozzá: „Mit fogunk csinálni ezzel a rengeteg gonosztevővel, akik leöldözik népünket? ... nagyon szeretném, ha Spanyolországba mennének harcolni a hitetlenek ellen.” „Felséges uram! Szívem szerint szeretnék harcba szállni a pogányokkal és kardélre hányni őket!” – válaszolt Guesclin. Tehát döntés született.

Guesclin összehívta a kapitányokat, 200 000 Ft-ot ígért nekik, s a csapatokkal Spanyolország felé vette útját. Ott – mondta – sokat tudnak zsákmányolni, a föld gazdag, népe el tudja a csapatokat tartaní, és ínyenceknek való borok is vannak. A had tehát dél felé vette útját, egy kitérőt téve Avignon felé. Azt akarták, V. Orbán pápa vegyen részt a kereszteshadjáratban, oldozza fel őket bűneik alól és fizessen 200 000 Ft-ot.

A pápa engedett. Megadóztatta Avignon népét, akik fellázadtak. Amikor Guesclin ezt megtudta, nem indult el. „Mivel hiszek a Szentháromságban, soha nem vennék el egy dénárt sem a szegény emberektől; azt akarjuk, hogy mindenki, aki kifizette az adót, maradéktalanul kapja vissza a pénzét. Fizettessenek a gazdagokkal, és kíméljék a szegényeket! Bandita vagyok, de nemesember.” A páp a fenyegetés hatására mindenbe beleegyezett. A sereg elfogadta Guesclint vezetőjének, Fonlouse felé vonultak 1365. decemberében, hogy átkeljenek a Pireneusokon.

Spanyolországi harcai közben egy csetepatéban, vad ellenállás után angol fogságba kerül. III. Edward szigorú fogságban tartja, de magával viszi Bordeaux-ba. Angol hercegek járnak közbe, hogy engedje szabadon foglyát: ti. számukra a breton inkább bátor ellenfél a lovagi tornán, s nem ellenség. „Bertrand nagyon derék lovag, de nem gazdag, nem tud váltságdíjat fizetni.” Megkéri Guesclint, állapítsa meg ő a váltságdíj összegét. A breton büszkén 100 000 aranyat mond, ezt még az angolok is túlzásnak tartják. „A király, akinek meg kell védeni Franciaországot, megígérte, hogy kölcsön fogja adni a hiányzó összeget, és nincs az a fonólány Franciaországban, aki ne fonna azért, hogy kikerülhessek az önök hálójából.”

Végre összegyűlt a megadott összeg, és Guesclin kiszabadult. Azonnal visszamegy Kasztiliába, 1369. márc. 14-én győz a Montiel-i csatában, s bár marasztalják, V. Károly hívására viszszatér Franciaországba.

1370. okt. 20-án, tartózkodása ellenére a király kinevezi Franciaország főparancsnokának. Ô lett a király fia, Lajos, Orleansi herceg keresztapja. Olyan hírnévre tett szert, hogy pl. mikor ostrommal fenyegette Poitiers-t, a város lakói tüstént felajánlották neki a város kulcsát.

Hadviselés dolgában jobbkeze egy olyan királynak, aki soha nem viselt páncélt, soha nem ragadott kardot, de aki ilyen parancsnokkal visszanyerte területeit.

1378-ban V. Károly Bretagne-be küldi, s onnan olyan híreket kap róla, hogy az angolokkal szövetkezik. A király Bourbon herceget küldi az ügy tisztázására. Guesclin a bizalmatlanságra hivatkozva lemond főparancsnoki tisztségérôl, de megőrzi főparancsnoki kardját és Kasztiliába megy.

Gévundon erődjénél több rohamot vezet. A város kormányzója megígéri, hogyha 10 napon belül nem jő segítség, megadja magát. Ekkor történt, hogy Guesclin megbetegedett. „A hősnek, aki harci halálról álmodott, ágynak kellett esni. 1380. júl. 13-án 60 évesen érte a halál.

Halálos ágyán maga köré gyűjtötte kapitányait, s lelkükre kötötte, hogy az egyházi személyek, nők, gyermekek a háborúban nem ellenségek. Halála másnapján az erőd kormányzója ereszkedett térdre holtteste előtt. Testének bebalzsamozása után a Saint-Denis-i apátságban, a királyi sírboltba temették el. V. Károly a saját sírját az övé mellett szerette volna látni. Örököse testvére és harcostársa, Olivier lett.

Henri Leblanc-Ginet: Chevaliers de legende... (Legendás lovagok) L’Histoire, 1995. júl. 5–44. p.

Masseglia Olivér–Falussy József