Klió 1997/2.

6. évfolyam

Összehasonlító kritika az antikvitásban

A modern történészek gyakran áltatják magukat azzal, hogy vadonatúj módszerekkel sikerül feltárniuk addig ismeretlen összefüggéseket. A valóság ugyanakkor gyakran az, hogy esetenként többezer éves metódusokat fedeznek fel újra, nem ritkán lényegesen kevesebb ismeretanyagra vagy anakronikus szemléletre, felfogásra alapozva. Az összehasonlító történeti módszert sem ritkán kezelik a modern kor egyik sikeres eljárásaként, holott ezt a görög-római világban kiterjedten alkalmazták több területen, így antikvárius érdeklődésből a történelem vizsgálata során is. Erre szolgál bizonyságul az ismertetendő tanulmány is, amely egy művelődéstörténeti anyagon mutatja be az összehasonlító módszer eltérő felfogását és alkalmazását egyfelől a görögöknél, másfelől a rómaiaknál.

A szerző tanulmányában erre a szélesebb témára kíván némi fényt vetni azzal, hogy bemutatja az egyes művekből vett részletek kritikai összehasonlításának sajátos technikáját. Irodalmi szemelvények egybevetése Gellius igen kedvelt kritikai eljárása: ezek a Noctes Atticae, az Attikai éjszakák egyes fejezeteinek fő tárgyaként vagy közbeszőtt rövidebb megjegyzésekként szerepelve, a kritika módszereinek változatos sorát tárják elénk, melyek mindegyikének megvan a maga története – az eredeti alkalmazástól a külön fejlődésen keresztül a kölcsönös befolyásig, keveredésig.

A két dolog szembeállítására alapozott, azok egymással szemben felmutatott értékének felmérését és érdem szerinti besorolásukat célul tűző kritika, melyet a már Arisztotelésznél felbukkant syncrisis (összevetés, összehasonlítás) kifejezés jelöl, általános gyakorlat volt az antik világban; azontúl, hogy a módszer használható volt politikai rendszerek vagy a hadviselés különböző módozatainak egybevetésére is, a hellenisztikus irodalomkritika bőségesen kiaknázta mind egyes szemelvények, mind két szerző jellemző kvalitásainak értékelésében, s római szerzők – többek között Ciceró – szintén éltek vele. A szerzők stilisztikai osztályozását műveikből kiemelt részletek kidolgozott és lényegi szerepet betöltő összehasonlító elemzésére támaszkodva végző kritika kifejlődésében az irodalom terén valószínűleg jelentős szerepet játszott Dionysios és kortársa, Caecilius. Előbbi, miközben előnyösnek tartja az egyazon téma különböző feldolgozásaiból való kiindulást, hangsúlyozza annak fontosságát, hogy – a némely kritikus által folytatott egyenlőtlen válogatáson alapuló eljárással szemben – az összevetésnél a szerzők legjobb teljesítményét bemutató szemelvényeket kell figyelembe venni. Gelliusnál találhatunk olyan, az értékelő elemzés e típusától némiképp eltérő, a certamina (vetélkedések) hagyományára emlékeztető szembeállítást is, ahol a két nemzeti költészetet képviselők vitájában egy görög anakreóni költeménye, valamint négy latin epigramma különösebb magyarázat nélkül, mindössze a római alkotások egyenrangúságának megállapításával szerepelnek egymás mellett.

Az imitatio és doktrínája már létrejött művek esetében a modellel való összevetésben értékelő kritériumokkal szolgált. A tekintélyes szerzők művei imitatiójának az egyéni alkotói készségek fejlesztésének eszközéül ajánlása mellett hangsúlyozták annak fontosságát, hogy nem kell a modellel versenybe szállni: a kritika szempontjaként alkalmazva ez annyit jelentett, hogy kiválóságai alapján egymástól való függésükre, azaz keletkezése elsődleges vagy másodlagos mivoltára való tekintet nélkül mindkét alkotás pályázhatott az elsőségre; a művekből vett szemelvények elemzésénél ezen elvek rendszerint egy szerző által újra feldolgozott témának egy korábbi megformálásával történő összevetésében jutottak érvényre, még ha az egyik görög, a másik latin nyelven jött is létre.

Erre találhatunk példát Gelliusnál is, aki eljárására a görög syncrisis megfelelőjeként a már létező, de más összefüggésben használatos diiudicatio terminust alkalmazza. Fejtegetéseiben többnyire – másoktól eltérően – az eredeti görögöt a latin változat fölébe helyezi; emellett azonban más tárgyú eszmefuttatásaiba beleszőtt megjegyzései alkalmával többször ellenkező értelemben foglal állást. E részrehajló ítéletek esetében a syncrisistől eltérően nem két részlet független értékeinek külső szempontok szerinti számbavételéről, hanem az eredetihez viszonyítva másodlagosnak tekintett imitatiónak a mintához képest mutatott megfelelései felméréséről van szó. Gelliusnál a szószerinti fordítással szembeni ellenvetés sem a saját értékét felmutató eltérés igényéből, hanem inkább a teljes megfelelés esetleges lehetetlenségének belátásából fakad. Elemzéseiben azonban néhol a kényszerűségből megtűrt változtatás eredményét szinte jobbnak véli az eredetinél, vagy annak kártékonyságát a latin nyelvű változat önálló értékének sérelmében látja. Máshol a kettőt közös külső kritériumok alapján méri össze, illetve a részleteknek csak egyikében meglévő egy-egy erény összevetését teszi meg az értékelés alapjául; ez utóbbi két módszer a syncrisis eljárását alkotja. Gellius elfogultsága azonban ezek alkalmazásában is tetten érhető. Az a tény, hogy az imitatiótól az eredetiben fellelhető kiválóságok reprodukálását várja, arra enged következtetni, hogy Gellius felfogásában a fordítás fogalma nem csupán a tartalmi hűséget, hanem stiláris jellemzők visszaadását is magában foglalta. Azok a kifogások azonban, melyek a mintakép hibáinak változatlanul hagyását illeti, az imitatio hagyományos felfogásával állnak összhangban, mely a kiindulásul szolgáló mű érdemeinek beható megismerését szorgalmazza a hiányosságok utánzásának elkerülése érdekében.

A szerző véleménye szerint az a valójában megfelelést és önálló értékeket egyaránt igénylő értékelő eljárás tehát, melyet Gellius olykor diiudicatio néven emleget, nem annyita a syncrisis elveihez igazodik, mint inkább az imitatio modellhez való hűségének egyoldalú vizsgálatában áll. A cikk befejező része a két módszer keveredésének eredetét a grammatikusok magyarázataiban és a paraphrasis iskolai gyakorlatában igyekszik fellelni.

Amiel D. Vardi: Diiudicatio locorum: Gellius and the history of a mode in ancient comparative criticism (Gellius és az antik összehasonlító kritika egyik módszerének története) The Classical Quaterly, New Series, Volume XLVI, No. 2 1996. 492–514. p.

Szűcs Gábor