Klió 1997/2.

6. évfolyam

A bolgár diaszpóra

A kötet a magyarországi bolgárok egyesületének 80 éves fennállása alkalmából 1994 októberében Budapesten tartott kétnapos tudományos ülésszak előadásait tartalmazza. Göncz Árpád magyar és Zselju Zselev bolgár köztársasági elnök üdvözlete után az egyesület elnöke, Georgi Irinkov beszélt a bolgárok szellemi egységéről, Wolfart János a magyarországi kisebbségi politikát ismertette az üdvözlés mellett, Georgi Danailov pedig a külföldi bolgárokkal foglalkozó bolgár hatóság üdvözletét adta át.

Toso Doncsev általános képet adott a magyarországi bolgárok történetéről az oszmán hódítás kora óta. A bolgár migráció az 1950-es években zárult le, ma mintegy 5000 bolgár él az országban. Identitásuk megőrzése a két pólus között a feladat. Niederhauser Emil az európai diaszpóra történetét vázolta fel. Petĺr Konsztantinov a migrációt nemzeti sorsként ábrázolja. A századfordulóig egyesek hazatértek. De 1944 után tízezrével menekültek el ismét az új rendszer elő1. A századforduló óta a migráció Nyugat-Európa felé irányult (ezen a Monarchia értendő), 1903 után az Egyesült Államokba, 1944 után elsősorban Ausztria és Nyugat-Németország a célország.

Kosztadin Gĺrdev a magyarországi bolgárok egyesületeinek a tevékenységét mutatja be a két világháború közt. 1914-ben alakult meg egyletük, 1920-ban hoztak létre egyházközséget és iskolát. A papokat és tanítókat a bolgár állami hatóságok nevezték ki. Az egyesületnek sok Budapesten tanuló bolgár főiskolás is tagja volt, akik 1922-ben olvasókört hoztak létre. 1925/26-ban az iskolának 36 diákja és 5 tanítója volt, köztük egy magyar, aki a magyar és a német nyelvet oktatta. A következő évben Miskolcon is létrejött bolgár iskola, 10 tanulóval. 1934-ben pedig Debrecenben és Miskolcon is alakult bolgár kulturális egyesület. Emil Alekszandrov az emigránsok problémáit elemezve kiemeli az 1993-as magyar kisebbségi törvény előnyeit. Az itteni bolgárok részt vehetnek a bulgáriai választásokon. Intézkedések történtek az adóztatás megkönnyítésére, de 1948-ban megfosztották őket a bolgár állampolgárságtól.

Nikola Cservenkov a moldovai és ukrajnai bolgárok számbeli fejlődését tárgyalja, pontos adatokkal, a XIX. sz. elejétől kezdve, amikor sok bolgár vándorolt ide. Nagyrészük azonban asszimilálódott. 1930-ban Romániában kb. 164 ezer volt a számuk. A Szovjetunióban 1959-ben 324 ezer, 1989-ben 373 ezer, ami egy részük asszimilálódását mutatja. Most kezdődik visszatérésük a bolgár identitáshoz. Ivan Grek a moldvai bolgárok nemzeti kulturális autonómiájának a kiépülését mutatja be. Közigazgatásilag is elkülönülnek a bolgár telepek, még bolgár gimnázium is van. Ukrajnában is létezik bolgár szakközépiskola. Az autonómia kiépítésében még sok a teendő. Blagoveszt Njagulov a romániai bolgárok történetét vázolja fel. 1992-ben 9935 főt számláltak össze, zömmel a Bánátban. Az értelmiség 1944 után hazatért Bulgáriába. Számuk az egykori két román fejedelemség területén az első világháború végén még 200 ezer körül volt. Az erős asszimiláció miatt számuk nagyon megfogyott. Ma is vannak egyleteik, az iskolában tanítják a bolgár nyelvet, sajtójuk is van. A bánátiaknak és a bukarestieknek külön van egyesületük, ezek sajnos nem tudnak együttmüködni. A bolgár kormányzat újabban kevésbé foglalkozik velük. Valentina Vaszova három romániai bolgár falu szokásrendjét vizsgálva megállapítja, hogy a kelet-bulgáriai szokásokról van szó a családi ünnepeknél és a temetéseknél. Aszja Szĺbeva a magyarországi zöldségkertészek szokásrendjét kutatta fel. Ezek között vannak magukkal hozott s az itteni szokásokból adaptáltak. Amíg csak februártól novemberig éltek itt, csak a naptári ünnepeket tartották. Amióta állandóan letelepedtek, családjukkal együtt, a télieket és a családiakat is tartják. Fontos február 1., Szt. Trifon ünnepe, mert az a magyarországi bolgárok védőszentje. Gyakori ma már a vegyes házasság és más foglalkozás választása, a két naptár közti különbség miatt a nagy ünnepeket kétszer is megtartják, a gregoriánus naptár szerintinél magyar ételeket tálalnak, a juliánus szerintinél bolgárokat. Ljubomir Mikov kiemeli a magyarországi bolgárok kapcsolatait a magyarok mellett a szerbekkel. Sok esetben azonos településen laknak. A kölcsönös megbecsülésre főképp az ünnepek adnak alkalmat. Százhalombatta példáját hozza fel, ahol a szerbek 1695-ben telepedtek meg. 1930-ban 1395 magyar mellett 140 szerb és 38 bolgár élt. Ma már csak egy 1922-ben született kertész, akivel a szerző beszélgetett.

Alekszandĺr Gjurov a magyarországi bolgárok XX. századi egyesüléseinek a fejlődését vázolja fel, nagyobb történeti háttérrel Trianontól. 1958-ban egy magyar rendelettel felszámolták a kettős állampolgárságot, az itteni bolgárok háromnegyed része ezzel elvesztette bolgár állampolgárságát. Jelenleg 1835 bolgár állampolgár él Magyarországon. Utal a bolgár templom építésére 1931-ben, a bolgárok áldozatkészségével ez alig több mint félév alatt megépült. A bolgár kormányzat 1946-ban az itteni bolgárok repatriálását kérte a magyar kormánytól. A bolgár egyesület sokáig vegetált, mert nem volt saját helyisége. 1954-ben a miskolci, 1955-ben a budapesti iskola végleges helyet kapott. Penka Csangova a magyarországi bolgárok áldozatkészségére hoz fel adatokat a mult századból, Sina báró vagy a Nákó-fivérek esetét, akik magyar kulturális célokra is jelentős összegeket ajándékoztak, pl. Sina az Akadémiának. Gazdag kereskedőcsalád több is volt, elsősorban Pesten. Csikhelyi Lenke a diaszpórában élők integrációjának öt fokozatát különbözteti meg; 1) Ha az etnikum nevét és a befogadó országét említik (ez a legtöbb eset), akkor az már jelentős integrálódást jelent. 2) Ha az etnikum és egy tartomány nevét (erdélyi szászok), az az integráció kisebb fokára utal. 3) Ha a vallást és a befogadó országot említik, akkor nem történt semmiféle integráció. 4) A „magyar bolgárok” kifejezés a nagyfokú integrációt jelenti. 5) Ahol az eredeti hazára nem utal a név, (csángók), ott már megszakadt a kapcsolat az anyaországgal. A szerző a bánáti bolgárok esetét vizsgálja, akik voltaképpen egy paulikiánus szekta tagjai voltak. Ôk nevezték magukat valamikor magyar bolgároknak. A kiegyezés után saját iskolájuk volt, sajtójuk, latin betűs egyedi helyesírással. Ma román iskolába járnak, de törekszenek saját paulikiánus bolgár kultúrájuk megtartására.

Roszica Penkova a bolgár nyelv magyar környezetben történő elsajátításának problémáit vizsgálja, Katus Elvira pedig azt, milyen nehézségeik vannak a magyaroknak a bolgár nyelv tanulásánál. Szvetla Kjoszeva a magyarországi bolgár gimnázium helyzetét és perspektíváit tárja fel. A nyolc általános iskolai osztály elvégzése után a gimnázium 0. évfolyamot indít a bolgár nyelv elemeinek elsajátítására. Emil Milanov a bolgár tudományos és közoktatási minisztrérium tevékenységét mutatja be a külhoni bolgárok érdekében, moldovai és ukrán példán, ahol államközi egyezmény szabályozza az iskoláztatást. Vladimir Pencsev a csehországi bolgárokról számol be. Az 1991-es népszámlálás szerint 3500 a számuk, de valójában többen vannnak. Sok érdekes adatot közöl a kölcsönös, hol pozitív, hol negatív sztereotípiákra. Vaszilka Alekszova a romániai bolgár nyelvjárásokra gyakorolt román nyelvjárási hatásra hoz példákat, Nadja Burdzsieva pedig a moldvai és ukrajnai bolgár közösségek iskolaügyét, a bolgár nyelv tanítását elemzi, elsősorban nyelvészeti szempontból.

Bĺlgarite v Szredna i Iztocsna Evropa. (A bolgárok Közép- és Kelet-Európában.) Red. Toso Doncsev, Szvetla Kjoszeva, Petĺr Petrov. Szofija, 1995, Univ. izd. „Szv. Kliment Ohridszki” 1/75 l.

Niederhauser Emil