Klió 1997/1.

6. évfolyam

Worms 1495: az első német rendi gyűlés

1995. augusztus 20. és november 19. között Wormsban, a Szent András kolostorban kortörténeti kiállítást rendezett a koblenzi tartományi levéltár Worms városával karöltve. A kiállítás megrendezéséhez az alkalmat, egyúttal annak központi témáját az első német birodalmi rendi gyűlés, az éppen 500 éve összehívott „Reichstag” képezte. A rendezvény azonban ennél sokkal tágabb lehetőségeket biztosított az egész korszakkal való megismerkedésre – amint ezt a kiállításról kiadott reprezentatív katalógus is bizonyítja.

A több mint 400 oldalas kiadvány terjedelmének felét számos képillusztráció és ezekhez kapcsolódó leírás teszi ki, melyet a szerkesztők a kiállítás rendjéhez igazodóan, csoportosított formában mutatnak be az olvasónak (Válság és reformok; Egyház és világkép; Király és birodalom; I. Miksa; Haditechnika; Zene, tánc, játékok; Worms – város, főapátság, püspökség; A birodalmi gyűlés; Jogélet; Adózás). E részt a kutató számára az teszi igazán vonzóvá, hogy a kiállítás minden darabjához a szöveges és képi ismertetés mellé részletes szakirodalmi utalást fűz, melynek segítségével az érdeklődő bővebb információkhoz juthat.

A kötet első részében közölt nyolc tanulmány a szakavatott történész vagy a jogtörténet iránt érdeklődő olvasó számára is érthető, pontos és érdekes adalékokkal szolgál a német rendi korszak, a rendi monarchia megalapozását jelentő birodalmi gyűlés történetében. Az egész munka a német köz- és jogtörténeti irodalomra jellemző új szemlélettel, kritikusan, újragondolásra és átértékelésre is készen elemzi a fél évezredes történelmi eseményeket.

Az 1495-ös wormsi birodalmi gyűlés a német nemzet történetébe mint a „Miksa-féle reformok” gyűlése vonult be. Ez rakta le a szent Római Birodalom újkori politikai rendszerének alapjait, azokat az alapokat, amelyeken a birodalom 1806-ig, azaz összeomlásáig nyugodott. Sok történész véleménye az, hogy ezek az alapelvek Németország politikai arculatát a XIX. században, a régi birodalom összeomlása utáni időkben is sokáig meghatározták. E szellemben tesznek kísérletet a kötetben szereplő tanulmányok szerzői a wormsi eseményeknek illetve ezek hátterének és hatásainak bemutatására.

„A birodalmak igazságosság nélkül mi mások, mint nagy rablóbandák?!” – ezzel a Szent Ágostontól vett idézettel kezdi – tanulmánynak is beillő előszavát (17–22. p.) a koblenzi tartományi levéltár igazgatója. A wormsi birodalmi gyűlés jelentőségét – a mai politikai problémák szemszögéből is – abban foglalja össze, hogy német földön ez volt az első kísérlet a békének és a jognak a korabeli hatalmi érdekekkel való összeegyeztetésére. A rendi gyűlés által 1495. augusztus 7-én elfogadott négy határozat a rendek és az uralkodó kompromisszuma volt ugyan, de olyan horderejű modern, jövőteremtő döntések, melyeknek hatása néhány vonatkozásban mind a mai napig érezhető (ezt a megállapítást sugallja egyébként a könyv valamennyi fejezete).

A – szoros értelemben vett – tanulmányok köz-, művelődés-, had-, jog- és helytörténeti megközelítésből tárják elénk a XV–XVI. század, néhol a megelőző és következő századok Németországát, Worms és a mai Rheinland-Pfalz tartomány történelmét.

A kötet utolsó három tanulmánya Worms városának és a tartománynak helytörténetét középpontba állítva mutatja be az első rendi gyűlés körülményeit megemlítve a város nagy egyéniségeit is (Winfried Dotzauer, 95–122. p., Fritz Reuter, 123–138. p., Peter Walter, 139–171. p.). Ezen írásokból képet alkothat magának az olvasó a korabeli német tartományi és városi életről, a földesurak és egyház viszonyáról, a szabad és a birodalmi városok belső felépítéséről, a kulturális színvonalról illetve a rendi gyűlés megrendezésének körülményeiről, történetéről. E három tanulmánynál azonban számomra sokkal izgalmasabb köztörténeti és jogtörténeti kérdéseket boncolgatnak a kötet megelőző tanulmányai, ezért a következőkben bővebben csak ezekre térek ki.

Európában egy ország rendjeinek gyűlésére először Anglia területén került sor 1265-ben. Másodikként Franciaország következett 1302-ben. Ilyen előzmények miatt a német rendi gyűlés majd két évszázaddal későbbi összehívása (az uralkodó 1494. november 24-én Antwerpenben írta ki a rendi gyűlést 1495. február 2-ára) kissé megkésettnek tűnik, ám annak eredményei semmivel sem kisebbek.

A késő középkori birodalmat a XV. században két irányból is veszély fenyegette: sem a külső, sem a belső béke nem volt biztosítva. Külpolitikailag (e kérdésnek – amely a rendi gyűlés összehívásának első fontos háttérmozzanata – szenteli tanulmányát Manfred Hollegger: 39–55. p.) a határ menti ellenfelek (a tartós török- és franciaellenes harcok mellett időszakosan az új, egy ideig legyőzhetetlennek látszó haditechnikát alkalmazó husziták, a magyarok és Burgundia) megerősödése jelentett veszélyt.

Ezidőtájt, amikor Európa a középkori jellemzőket levetve újkorivá kezdett alakulni, minden politikai, gazdasági, társadalmi és szociális törekvés felgyorsult, az individualizmus, ezzel együtt a szubjektivizmus és a voluntarizmus mindinkább teret nyert, a politika szekularizálódott, körvonalazódott a közjog, lassan kirajzolódtak a nemzet- illetve területi államok, I. Miksa is úgy érezte, itt az idő hatalmi törekvéseinek kibontakoztatására. Két megfelelő eszközt látott ehhez: a háborút és a diplomáciát, mégpedig ebben a sorrendben – amint ezt a szerző megállapítja.

Az uralkodó (mint a tanulmány rámutat, több esetben tanácsosai véleményével ellentétesen) a külpolitika legjelentősebb megoldandó feladatának a „nápolyi kérdést” tekintette. A Nápoly, s ezzel együtt az egész Itália feletti hatalomra a francia király is igényt tartott, veszélyeztetve ezáltal a német érdekeket. További célkitűzése a Rómába való bevonulás volt, ami egyben a császári korona megszerzését jelentette számára. A király – rendi tervekkel is ellentétes – hatalmi törekvése jelentős hatást gyakorolt a wormsi gyűlés tevékenységére. Az uralkodónak háborúihoz állandó adóra lett volna szüksége, amely miatt nem kell a rendi gyűléssel esetről esetre alkudoznia. A rendek ellenben – tudván, hogy az uralkodó seregének zömét a fejedelmek csapatai biztosítják – a hadi és külpolitikába való nagyobb beleszólást igényeltek. A külpolitikai helyzetet pedig nem ítélték olyannyira fenyegetőnek, hogy az indokolná Miksa egyeduralmi törekvéseinek elfogadását. Mindez okként szolgált ahhoz, hogy az első német rendi gyűlésen meghozott négy határozat az uralkodó és a rendek közötti kölcsönös engedmények árán történő megegyezés lett.

A wormsi birodalmi gyűlésnek a hadi kérdésekhez leginkább kapcsolódó határozata a tartományi örök béke megtartásáról szól. Ennek elemzését és hatásainak vizsgálatát írja le tanulmányában Elmar Wadle (71–80. p.). A határozat az állambéke legfőbb biztosítékává vált, a legfontosabbá azon eszközök sorában, amelyekkel a császárok, királyok, fejedelmek, rendek és városok a középkorban a belső békét biztosítani igyekeztek. A leírás formai érdekességét a számos eredeti szövegidézet adja. Tartalmilag pedig a „lovagkor” büntetőjogi jellemzőinek: a bosszú középkori formáinak, az önbíráskodás korlátozására, majd megszüntetésére irányuló törekvéseknek, az állami ítélkezési monopólium megjelenésének, az egyházak „békefenntartó” szerepének és a törvényi, bírósági út lehetővé tételének szentel nagy figyelmet, feldolgozva a büntetőjogban a XI. és XVI. század között bekövetkezett változásokat. A határozat legfontosabb hatásaként azt emeli ki, hogy a wormsi birodalmi gyűlés a béke biztosításának új formáját rajzolta meg: a jog és igazságosság által megteremtett békét, amely azonban megfelelő eszközök hiányában nem válhatott azonnal valóra. Annak tényleges megvalósítására csak az 1555-ös augsburgi birodalmi gyűlés nyomán került sor, miután a birodalmi kamarai bíróság hatásköre és eljárási rendje stabilizálódott.

A kötet szerzői közül a témával legszélesebb körben foglalkozó, és e körben már korábban is számos publikációt megjelentetett Peter Moraw elemzése (25–37. p.) ezúttal arra kíván rámutatni, hogy a késő középkor és a XVI. század az állam létrejöttének időszaka ugyan, de Németország nem rendelkezett ekkor az állam minden ismérvével. E korai államalakulat fő jellemzői a tagolt terület, nehézkes érintkezés, nyelvi megértési nehézségek, azonos jogú, de ellentétes érdekű régiók, és még számos egyéb probléma. (Ennek érzékeltetésére szemléletes példát nyújt, hogy a XV. században, de a megelőző és az azt követő századokban is jó ideig kb. 30 napba került átszelni a birodalmat. Hamarabb – nem lévén posta – a hírek sem juthattak el a német területek egyik végéből a másikba.) Ilyen körülmények között államot létrehozni olyan vállalkozás volt, amely Európában ekkor példa nélkül maradt.

Az uralkodó és udvara volt német földön az egyetlen állami vagy quasi állami elem. Az udvar kicsi volt és az is maradt, fejletlen, ókori jellegű intézményekkel. Nem volt a birodalom egész területére kiterjedő uralkodói hatalom, sem megfelelő gazdasági rendszer. A korábban említett külső veszély mellett belülről is fenyegető jelenségek támadtak: a rendkívüli hatalmi törekvésekkel és igényekkel jelentkező Habsburg család felemelkedése. Nem elhanyagolható körülmény a rendi gyűlés szempontjából a városok fejlődése és az a technikai fejlődés sem, amely elősegítette az információk áramlását (posta), az érdekcsoportok érintkezését. Mindez ahhoz vezetett, hogy a városok és a fejedelmek szövetségekbe tömörültek. Mai szemmel az 1495-ös rendi gyűlés jelentőségét éppen az adja, hogy az ellentétes érdekek harcával szemben – a rendek és az uralkodó közti egyensúly megteremtése által – egy egységes állam kiépítésére irányuló belső törekvésnek volt első, nagyon fontos állomása.

Ez jelenik meg a birodalmi gyűlés eredményeiben is (Hans Boldt, 57–70. p.). A gyűlésen hozott négy nagy jelentőségű határozat rendezte egyrészt az örök tartományi békét (Ewiger Landfriede), s ebben a Fehde (a Sippe közösség szervezett bosszúja) tilalmát. Helyébe az „állami bosszú”, az Acht lépett (a sérelmet szenvedett közösség népgyűlése a szokásjog alapján dönt a sértő személy vagy másik közösség felelősségre vonásáról, megbüntetéséről). Másrészt ennek garantálására és a béke megszegői elleni Acht meghirdetésére felállította a birodalmi kamarai bíróságot (Reichskammergericht), mint legfőbb fellebbezési fórumot, amelyben a kompromisszum a legnyilvánvalóbban mutatkozik meg: elnökét a király nevezi ki, tagjait (az ítélőket) a rendek javasolják, székhelye állandó, nem követi a vándorló királyi udvart (előbb Frankfurt, majd 1526-tól Speyer, 1693-tól Wetzlar). Harmadsorban rendelkezett a birodalmi gyűlés a béke és jog birtoklásáról (Handhabung Friedens und Rechts). Rendi hozzájárulást írt elő a háborúindításhoz és szövetségek kötéséhez, melyet az évenként összehívandó rendi gyűlésnek kellett volna megadnia – de ennek felállítását a rendek 1495-ben nem tudták keresztülvinni. Végül a gyűlés a birodalmi kötelezettségek fedezésére, különösen a török, és a „szent római birodalom” más támadói elleni harc költségeinek biztosítására megszavazták az általános adót (Gemeiner Pfennig). E négy évre megajánlott vagyonadót a papságnak kellett beszednie, és kezelésére sem közvetlenül a király, hanem a birodalmi kincstárnokok voltak feljogosítva.

E reformok – mutat rá a tanulmány szerzője – a német alkotmánytörténetben tovább éltek, és nyomai napjainkig fellelhetők. A birodalom 1806-os összeomlása után az 1815-ös bécsi szerződéssel megalapított német szövetség ugyan nem túl sokat mentett meg a régi birodalmi hagyományokból, ám az új rendszert felépítő (törvényerőre soha nem emelkedett) 1849-es, illetve az 1871-es birodalmi alkotmány (és előfutára, az északnémet szövetség 1687-es alkotmánya) mind formailag, mint tartalmát tekintve visszatért a régi birodalom unitárius struktúrájához. A hagyományok elvesztését, a kontinuitás megszüntetését jelentette a Weimari Köztársaság, ám a rendi korszakban gyökerező tartományi önkormányzati igények, törekvések, valamint a hajdani „béke- és jogközösségi” elv újraéledésének ad teret a jelenlegi német szövetségi állam, amelynek az amerikai föderalizmustól eltérő sajátosságai éppen a rendi kor vívmányainak továbbéléséből adódnak.

Még egy tanulmány van a kötetben, amely sajátos témája miatt helyet kíván e rövid ismertetőben: Karl Härter a középkori–kora újkori német polizey-, azaz a rendészeti törvényhozást dolgozta fel (81–93. p.). A német Polizei szó mai értelmében meglehetősen későn, csak a XVIII. század vége táján jelenik meg a jogban. Már a XV. században is léteztek azonban olyan szabályok, amelyek a legkülönbözőbb életviszonyokat rendezték, s amelyek célja a közélet rendjének megtartása, a „köz hasznának” szolgálata volt. Az efféle „polizey-törvények”, azaz rendészeti jogszabályok eredetileg francia területről szivárogtak át németföldre. E jogterület kialakításában jelentős szerepet töltöttek be a városok, melyeknek törvényeiben már a XV. század közepén megjelentek hasonló rendelkezések.

A birodalmi szintű rendészeti törvényhozás meglehetős késéssel követte a városokat: az 1495-ös első rendi gyűlés kiírásakor még egyáltalán nem szerepelt a tárgyak között. Jelentősége – már a gyűlés ideje alatt – akkor nőtt meg, amikor a birodalmi zsoldossereg uralkodó által támogatott terve meghiúsult. Ez eredményezte azt, hogy a gyűlés már hozott is néhány határozatot (pl. az istenkáromlásról, az iszákosságról, a rendi állásnak megfelelő ruházatról, a koldusokról, a pénzforgalomról, stb.). Úgy tűnik, a birodalmi polizey-rendeletek viszonylag kis jelentőséggel bírtak. Csak a későbbi rendi gyűléseken (pl. az 1521-es wormsin) jelentkezett az egységes polizey-rendtartás megalkotásának igénye. Jóllehet, az 1495-ös rendi gyűlés nem öntötte a rendészeti szabályozást végleges formába, de megadva annak kereteit, jelentősen hozzájárult a rendészet németországi bevezetéséhez.

E komplex vizsgálat eredményeképpen alkotható, átfogó és levéltári forrásokkal bőven alátámasztott korrajzzal járul hozzá tehát a kiadvány ahhoz, hogy megismerhessük a német középkori történelem e jelentős eseményét.

1495 – Kaiser, Reich, Reformen. Der Reichstag zu Worms. Ausstellung des Landeshauptarchivs Koblenz in Verbindung mit der Stadt Worms zum 500jährigen Jubiläums des Wormser Reichstags von 1495 (1495 – Császár, birodalom, reformok. A wormsi birodalmi gyűlés. A koblenzi tartományi levéltár és Worms városának közös kiállítása az 1495-ös wormsi birodalmi gyűlés 500. évfordulója tiszteletére) Veröffentlichungen der Landesarchivverwaltung Rheinland-Pfalz. Katalogreihe. Koblenz, 1995. 408 p.

Balogh Judit