Klió 1997/1.

6. évfolyam

Attila, a hunok királya

London egyik legnépszerűbb könyvüzletében böngészve, hirtelen ismerős névre figyeltem fel: Attila. Kétségtelen, népszerű keresztnév ez Magyarországon. A csillogó fekete-bordó borítón egy antik érme mása. Rajta göndörhajú, sovány férfiú markáns profilja. Attila, a hunok királya – árulja el kilétét a cím.

Patrick Howarth Londonban, 1994-ben a Constable kiadónal megjelent 205 oldalas műve (a fülszöveg szerint) eredeti források tanulmányozása, valamint a legújabb magyar és egyéb archeológiai kutatások alapján új fényben kívánja ábrázolni Attilát, egyben kiterjesztve figyelmét az Attila-témájú legendákra, mondákra, irodalmi- film- stb. alkotásokra.

Mindjárt a könyv első oldalan magyar tudósok hosszú névsorával találkozunk, akik eredményeik szíves közlésével messzemenően hozzájárultak a mű létrehozásához. A szerző hasonló szellemben említi a francia archeológiai kutatások legújabb eredményeit is, főleg Anglia és Észak-Afrika területét illetően.

A népszerű, kalandos olvasmányra áhítozók tudományos eredményeket tükröző kötetet olvashatnak, amelyben talán túlságosan is sok helyet foglal el a korabeli, i. sz. V. századbeli európai viszonyok ismertetése s az ezredéven át „forrásokban” őrzött és megörökített „hun–magyar rokonság”, „egy-nemzet fogalom”, a Magyarországon a mai napig is élő „hun hagyományok” leírása.

Jóllehet, mindez forrásokra való hivatkozassal történik – amint azt a szerző bőven teszi -, azonban a szakmában csak alig-alig járatosak is rögtön felvetik a kérdést: miért hiányzik a tudományos, szakmai irodalom említésénél az az ítélet, amelyet alig két esztendővel a mű megjelenése előtt, ismételt és sok évtizedes szakmai kutatásra alapozva erősítettek meg, nevezetesen az a megállapítás, hogy „A hun–magyar azonosság gondolata bizonyíthatóan Európában keletkezett a X. században” s hogy, a három legősibb magyar eredetmonda kizárja a hun–magyar rokonság létezését.¹

P. Howarth művében csupán a X. sz. utáni, és a hun–magyar rokonság tényét propagáló „forrásokra” helyezi a súlyt, s így – akarva-akaratlan – az olvasóban hasonló illúziót kelt, még akkor is, ha a mű 25. fejezetében rövid pár sorban említi, hogy a hunok az V. sz. után mintegy eltűntek, asszimilálódtak, s a magyarok csak ezt követően jelentek meg a jelenlegi „HUNGARIA”, azaz Magyarország területén. Azonban – írja – „kétségtelen, hogy a modern magyarok elődei közt voltak avarok, gepidák és hunok, jóllehet, utódaik teljesen beolvadtak a magyar kultúrába, egyetlen kivétellel, s ezek Magyarországon »székely« néven ismeretesek.” (158. p.)

Apró elírás (gondolom) a magyar állam kezdetét 907-re tenni.

Patrick Howarth: Attila the king od the Huns. (Attila, a hunok királya) Constable, 1994. 205 l.

Mayer Mária

1.  Györffy György: Krónikáink és a magyar őstörténet. Régi kérdések, új válaszok. Balassi Kiadó, Budapest, 1993. 237 p.