Klió 1997/1.

6. évfolyam

Egy dél-tiroli völgy

 

Völgytörténetet tartunk kezünkben. Az olasz Dél-Tirol kb. 80–85 km hosszú völgyének történetén kalauzol keresztül e helytörténeti munka. A völgy  belső, lépcsőzetes szintjei között a különbség ezer méternél is nagyobb; az osztrák határtól induló Felső Vinschgau 1500 méter feletti magasságban van, Merán (Marano) körül pedig már 500 méter alatti szinten járunk.

A könyv a völgy históriáját a rómaiak előtti időszaktóI indítja. A völgy a római–germán együttműködés fontos színtere lett, ám történetének valószínűleg legvirágzóbb periódusa a XIII–XVI. század. Fontos kereskedelmi útvonal ekkor a Levante és Dél-Németország között, amelyhez a XV. században a bányászat kincsei (a korábbi szénen kívül az arany, ezüst, ólom, cink) kapcsolódtak. DéI-Tirol ekkor a Habsburgok kincseskamrája. A XVI. század második felétől a hanyatlás évszázadai jöttek. S míg a XIV–XV. században Dél-Tirol az európai politikai eseményeknek is sokszor fontos színtere, a XVII-XVIII. században magába roskadt, amikor az európai kereskedelmi útvonalak súlyponja az Atlantikumra helyeződött át, mondja Gurschler.

A ma ismert településszerkezet a XIV. századra alakult ki, s „töltődött” feI lakossággaI a völgy, amely mediterrán klímája miatt mindig vonzó helyszíne volt az emberi életnek. Negyven kisváros, falu, „tanyacsaport”, „tanya” alkotja együttesen a völgyet, a legnagyobbak közül való Silandro (Schlanders) is alig több mint 5000-es lélekszámú.

A XIX. században a vas- és márványbányászat adott újra lendületet a vöIgy gazdaságának, e század elején pedig ideért a vasút is (1906). A XX. század elejétől az almatermelés expanziója indult meg, mára szinte monokultúrás  jelleget adva a völgy mezőgazdaságának, visszaszorítva a szőlőgazdaságot és az állattenyész­tést is, teraszos művelést alakítva ki a meredek hegyoldalakon. Az 1960-as évektől pedig a turizmus falusi dominanciáját mutatja be a kötet: a lakosságnak több mint 60%-át foglalkoztatja az idegenforgalom. (Egy példa a könyvből: a már említett 5000-es Schlanders-Silandróban 44 étterem, bár, taverna működik, valamint 21 hoteI és panzió.)

A kötet Dél-Tirol politikatörténetének, benne a dinasztikus ambícióknak a fő eseményeit is bemutatja. Az olvasó érdeklődését azonban főleg az első világháború utáni időszak kelti fel, amikor az eddig bajor vagy osztrák fennhatóságú völgy Olaszországé lett.

A völgy kétezer éves történetében ez volt a legnagyobb sokk, írja a szerző. Az általa közölt demográfiai adatok jól jelzik a határozott olaszosítási törekvése-ket. A térség etnikai megoszlása:

 

                           1910        1939       1981       1991

 

németek           224 000   238 000   279 544   287 503    fő      

„ladiner”            10 000     12 000     17 736     18 434

olaszok               7 000     84 000    l23 695    116 9l4

egyéb                         –             –      9 593     17 657

 

Az olasz bevándorlás fő célpontja a térség két nagyvárosa, Meran-Merano és Bozen-Bozana volt, ahol az olasz nagyvállalatok és bankok is részt vettek az olasz állami expanzióban.

Az elcsatolástól kezdve Dél-Tirol és a völgy eddig nyugalmas élete erősen átpolitizálódott. Az elolaszosítás Mussolini alatt igen agresszívvé vált. Az elemi iskolákban megtiltották a német nyelv tanítását is. Ekkor és ezért születtek az ún, „Katakombenschulen”, ahol titokban tanulták a német nyelvet a gyermekek.

A szerző kiemeli a helyi német egyházi vezetők állandó tiltakozását e politika ellen, ez az oka annak, hogy a német nemzetiszocialista eszméknek nagy vonzása lett Dél-Tirolban. A náci propaganda hatására 211 000 dél-tiroli (86,1%) döntött úgy, hogy áttelepül a Német Birodalomba. Végül is kb. 75 000-en vándoroltak ki Németországba, de közülük kb. 20 000-en a háború után visszatértek.

E kivándorlás leállítását a náci politika is szorgalmazta, s ez Olaszországnak a második világháborúból való kilépése után, természetesen, meg is állt, amikor Hitler megszállta Dél-Tirolt. Ekkor kb. 25 000 dél-tirolit soroztak be a Wermachtba, s közülük 8000-en elestek a háború utolsó évében, írja a szerző.

A második világháború után a Dél-Tirol autonómiájáért folyó politikai vitákat, napi küzdelmeket mutatja be a kötet, s az autonómia-statútumok születését (a második statútum 1969–1972 között formálódott ki), amelyek végül nyugalmat teremtettek a völgyben. A statútum a képviseletekben és a közigazgatásban arányosságot, a kultúra-oktatás területén pedig teljes szabad­ságot adott a németajkú polgároknak.

A kötet nagy figyelmet szentel az oktatásban a német iskolák ügyének. AdataibóI kitűnik, hogy az elemi és középfokú iskolák melIett német nyelvű szakirányu főiskolák is működnek DéI-Tirolban, s bár ez utóbbiak általában igen kis hallgatói létszámmal működnek, az oktatói kar „teljes”, ezért a tanári létszám a tanuló, hallgatói létszámra vetítve igen magas, (5–15 tanuló oktatónként).

Figyelemre méltó a kötetnek az utóbbi évtizedre vonatkozó része, amelyből kitűnik, hogy a völgy kisvárosai, falvai, házcsoportjai az Alpok oldalain és völgyeiben a kooperáció széles és sokfajta területre kiterjedő formáit hozták létre a gazdasági élet több területén. A parasztszövetség, az öntözési és a meliorizációs társulás a legfontosabbak, mert a termelés, a talajjavítás, a környezetvédelem, a piac és a biztosítás ügyeiben adnak támogatást az egyéni gazdáknak, akiknek többsége fokozatosan átállt a turizmus kiszolgálására is. Közben továbbra is almát, szőlőt termelnek, állatokat legeltetnek a hegyi legelőkön. A térségben a 50-es években gyakorlatilag nem volt munkanélküliség (kb. 2%), a gyümölcs­szezon pedig vendégmunkásokat igényel.

És mert a határok átjárhatók lettek, Dél-Tirol korábbi feszültségei is feloldódóban vannak, s ehhez alapot a dinamikus gazdaság ad, zárja a szerző munkáját.

A kötetnek vagy a szerzőnek nincsenek konklúziói. A magyar olvasó annál inkább hajlik tanulságok levonására. Például: Vinschgau társadalma mindig megtalálta a lehetséges kitörési pontokat a gazdasági krízisekből – ehhez 1945 után céltudatos állami támogatást is kapott. Ami e jelenig futó történeti ívben még tanulságot kínál, az a völgy társadalmának erős hajlama az összefogásra, amire valószínűleg a kemény alpesi feltételek tanították meg az ittlakókat az elmúlt évszázadokban: kezdetét pedig valahoI a dél-tiroli parasztság XIV. századi rendi szerveződésében lenne érdemes keresni.

 

Rudolf Gurschler: Streitzüge durch den Vinschgau. Schlanders, 1995, 304 l.

 

Anderle Ádám