Klió 1996/3.

5. évfolyam

A Harlem

A hajdanán zsidó negyedként számon tartott Harlem hogyan vált a feketebőrűek legfontosabb központjává? Ezt az utat mutatja be Claire Zalc, a New York-i Columbia Egyetem tanára.

A Manhattan-sziget északi részén holland telepesek alapították Nieuw Haarlemet a XVII. század végén. Közlekedési eszközök hiánya miatt a terület sokáig elszigetelt maradt. Az 1880-as évektől kezdve indult meg a bevándorlás és Harlem fejlődése, miután Manhattan északi részén kiszélesítették a metróhálózatot. A ma már hagyományosan négerek lakta negyednek tartott területre ekkor középosztálybeli zsidó családok érkeztek a túlnépesedett Lower East Side-ról. Ennek köszönhetően 1917-ben a 170 ezer lakost számláló Harlem az USA második legnagyobb zsidó negyedévé vált.

A néger emigráció 1890–1900 táján indult meg a déli államokból, ekkor kezdtek betelepülni a nagyobb észak-amerikai városokba. A mozgató erő természetesen a jobb kereseti lehetőség volt, de az is szerepet játszott otthonuk elhagyásában, hogy a déli területekhez képest északon kevesebb rasszista megnyilvánulás érte a feketebőrű lakosságot. Másrészt direkt módon is elősegítették a négerség harlemi betelepülését. Példaként említhető a maga is néger származású Philip Payton esete, aki 1903-ban Afrikai–Amerikai Ingatlan Társaságot alapított, amely az ide bevándorlók letelepedését bonyolította le. Sikerült is számos harlemi lakástulajdonost rábírni arra, hogy feketebőrű bérlőknek adja ki ingatlanát.

A nagyszámú betelepedő hatására vallási intézmények, klubok és egyéb társadalmi szervezetek kezdtek megalakulni. 1910 és 1930 között a New Yorkban élő feketebőrűek száma 350 százalékkal nőtt, számuk 1930-ban elérte a 320 ezer főt, és ebből 200 ezer néger élt Harlemben. Az ide települő fekete lakosság között már nemcsak amerikai születésűeket találhatunk, hanem 18 százalékuk már az USA-n kívül, főként a Brit Antillákon született. A negyed fokozatosan a fekete világ fővárosává válik. Éppen ezért lesz a Harlem a fajüldözés elleni politikai és kulturális harcok kiindulópontja. Az összes jelentős néger vezető itt lakik. A 135. és a 125. utcában, vagyis a negyed központjában nyílnak meg a politikai klubok és szervezetek. A Harlemben kiadott nagyobb néger újságok, mint a New York Age és a New York Amsterdam News az egész országban elismer lapokká válnak. A két világháború között a fekete negyed nemcsak politikai, hanem művészeti szempontból is fontos lesz. A művészeti tevékenység oly gazdaggá és jelentékennyé válik, hogy e periódust „harlemi reneszánsz” jelzővel illették. A pezsgő művészeti világ, főként a kiemelkedő jazzélet nagyszámú fehér törzsközönséget vonzott. Különösen kedveltek voltak azok a klubok, ahol Duke Ellington, Louis Armstrong és Cab Calloway játszott. Billy Holiday és Ella Fiztgerald első szárnypróbálgatásait is a harlemi Apollon Színházban tette meg.

A néger bevándorlás hatására megindul a negyed túlnépesedése. A népsűrűség a manhattani átlag kétszeresét érte el. Súlyosbította a helyzetet az 1929-es gazdasági világválság, mely igen mélyen érintette a negyed lakóit. 1934-ben már több mint 19 ezer család élt segélyekből. Nagy volt a munkanélküliség, számos helyen nem vettek fel feketebőrű munkaerőt.

A gazdasági nehézségek mellett politikai atrocitások is érték a néger lakosságot. 1943. augusztus 1-jén egy fehér rendőr egy feketebőrű katona halálát okozta, aminek következtében zendülés tört ki. Sikerként könyvelhető el viszont az, hogy az 1944-es választásokon harlemi politikus is eredményesen szerepelt. Adam Clayton Powel lelkipásztor bejutott a képviselőházba, 1953-ban pedig E. Hulan Jacket a manhattani körzet első néger származású elnökévé választották. A terület kulturális szerepe sajnos az 50-es években csökkent, számos fekete zenész hagyta el Harlemet és költözött át Dél-Manhattanbe. Csökken a népesség száma is, a bűnözés, a kábítószer és a gazdasági nehézségek mindennapos problémává váltak.

1964-ben, 1968-ban és 1977-ben a faji diszkrimináció, valamint a súlyossá váló gazdasági és társadalmi problémák hatására fel-fellángolnak Harlem és a nagyobb amerikai városok néger negyedei. Számos iskolát bezártak, az aktív fiatalok esetében a munkanélküliségi mutató meghaladja a 30 százalékot. A tbc és a 80-as évektől az AIDS valóságos csapást jelent az itt élők számára. 1990-ben a New England Journal of Medicine című folyóirat felmérést készített a negyedről. Az eredmény megdöbbentő volt: a várható életkor a Harlemben lakók esetében alacsonyabb, mint Bangladesben.

Történnek azonban kísérletek a Harlem régi, dicső korszakának feltámasztására is, melyben vezető szerepet az afrikai négerség játszik. 1983-ban újra megnyitotta kapuit az Apollon Színház és a Harlemi Táncszínházat az USA legjelentősebb táncegyüttesei között tartják számon.

Claire Zalc: Harlem: Naissance d’un ghetto (Harlem: egy gettó születése) L’Histoire Nş197 mars 1996. 40–41. p.

Kisérdi Viktória