Klió 1996/3.

5. évfolyam

Az európai kispolgárság társadalomtörténete

A polgárság és a polgárosodás múltja iránt újabban hallatlanul megnőtt a történészek érdeklődése. Ám kevés ma még az olyan munka, amely kilépve egy-egy ország keretéből, tágabb regionális perspektívában vizsgálná ennek a társadalmi csoportnak a történetét. Ezen belül kivált kevés érdeklődést kelt a polgársághoz lazán kapcsolódó kispolgárság, melyet hagyományosan önállótlan, köztes helyzetű rétegként értékelve, érdemesnek sem tartottak a történészek a külön vizsgálatra. Ennek fényében több mint meglepő, hogy éppen a kispolgárságról született az első számottevő európai társadalomtörténeti monográfia, melynek — Pilbeam nem kifejezetten társadalomtörténeti európai polgárságtörténetén és a Kocka által szerkesztett tanulmányköteten kívül — nincs igazi és méltó párja a szorosabban vett polgárság vagy középosztály társadalomtörténeti irodalmában.

Mindezt az tette lehetővé, hogy egy angol, Geoffrey Crossick és egy német, Heinz-Gerhard Haupt kispolgárság-specialista az 1970-es évtizedben megindította a nemzetközi kispolgárság-kutatást. A lazán szervezett kutatócsoport 1979 és 1990 között kerekasztal jellegű konferenciák sorozatának a megszervezésével kellő nemzetközi kutatási eredményt és tapasztalatot halmozhatott fel. Ennek bázisán fogott a két szerző a komparatív monográfia megírásába, melynek tárgya négy nyugat-európai ország, Anglia, Franciaország, Belgium és Németország kispolgári társadalmainak 1780—1914 közötti elemzése. A szerzők emellett számos esetben utalnak osztrák és olasz adatokra, bár az áttekintés még ezáltal sem válik hiánytalanul összeurópaivá.

Ám ezzel együtt is a szerzőpáros könyve tartós hatással lesz minden ezután megszülető polgárság- és kivált kispolgárság-történeti szakmunka szerzőjére.

A könyv tíz fejezetre oszlik. Az elvi kérdéseket, a kispolgárság fogalmát boncolgató bevezető fejezetet követi az előzményként tekinthető (céhes) korporációk átalakulását és felbomlását taglaló áttekintés. A szorosabban vett téma tárgyalását a szerzők a kisvállalkozás gazdasági helyének a bemutatásával kezdik meg. Ebben a fejezetben elemzik, hogy miképpen hat a gyáriparosodás a kézműves műhelyekre; mi a szerepe az urbanizációnak a kiskereskedelem szervezeti alakulására (áruház-fejlődés); hogyan érintik a kisüzemeket a ciklikus gazdasági válságok; mi jellemzi eközben a falusi kisvállalkozásokat, és mi vár az önállóságukhoz makacsul ragaszkodó kispolgárokra a kíméletlen piaci verseny múlt századi körülményei között.

A kifejezetten társadalomtörténeti megközelítés nyomán a könyv újabb fejezetéből képet kap az olvasó a kispolgárrá válás gazdasági feltételeiről, arról, honnan nyeri ez a társadalmi csoport az utánpótlását, és miféle mobilitási esélyek válnak elérhetővé a kispolgári családi miliőben felnevelkedő utódok számára, valamint hogy milyen vagyoni hierarchia tagolja a kisüzemek világát. A kispolgárság az a társadalmi csoport, amely a parasztbirtokosokkal egyetemben a legteljesebb mértékben családi keretekben szervezi meg életének teljességét: náluk a munka és a fogyasztás egy családi közösség osztatlan részét képezi. Ezért nyer a könyvben nagy hangsúlyt, kap önálló fejezetet a család és a háztartás, amely részben a megélhetés tényleges szervezeti formája, részben pusztán társadalmi eszmény, a kispolgári élet és mentalitás szimbóluma.

A kispolgárosodás számára a városfejlődés biztosítja a legkedvezőbb terepet, kivált a szolgáltatóiparok itteni térnyerése szolgál gazdasági lehetőségekkel a kisvállalkozások számára. Indokolt tehát külön fejezetet szentelni a kispolgárság és a város kapcsolatának. Egyik döntő pontja e kapcsolatnak a kisiparosok és főként a kiskereskedők élénk szerepe a szűkebb városi szomszédsági kapcsolatok rendszerében, melynek ők képezik a magját. Emellett mint városi ingatlantulajdonosok, a városi érdekképviselet, közvetve a helyi önkormányzatok képviseleti testületeiben is jut nekik tér, bár azoknak nem ők a hangadói.

A kispolgárság és a politika, a kispolgárok és az állam viszonyát gyakran egyértelmű képletekre szokták leegyszerűsíteni: egyes XX. századi tapasztalatokra építve a kispolgárságot konzekvensen a konzervatív, sőt a jobboldali (fasiszta) politikai erők fő támogatójaként ábrázolva. Ha történeti alakulásában kísérjük nyomon ezt a viszonyt, látjuk, hogy a XVIII. század végi, XIX. század eleji „népmozgalmakban”, radikális tömegmozgalmakban a még nem modern kispolgárok játszották az egyik meghatározó szerepet. Majd csak a múlt század végére dőlt el, hogy a kisüzemek tulajdonosai nagyobb támogatóját képezik a status quo fenntartásában érdekelt államnak és politikai pártoknak, mint ellenlábasaiknak. Ám még ekkor sem beszélhetünk egységes kispolgár politikai beállítottságról, hiszen itt-ott létezett kispolgári liberális elkötelezettség (Anglia), sőt kispolgári szociális radikalizmus is (Olaszország).

A kispolgárok polgár volta attól függött, hogyan és milyen mértékben voltak képesek megkülönböztetni magukat a közönséges bérmunkásoktól. A kispolgár identitásának ezért döntő eleme a munkásokkal szembeni magasabb státusz megőrzése, és kifelé történő folytonos demonstrálása. Erre gyakran saját alkalmazottaival szembeni viszonyának tudatos alakítása teremtett lehetőséget, amely azonban fölöttébb ambivalens kapcsolat is egyúttal. A legények ugyanis potenciális mesterek, akik sokáig reménykednek majdani kispolgárrá válásukban. Mindez munkaadó és munkavállaló, bárha törékeny, patriarchális viszonyát tartotta fenn. Külön érdekes történet az osztályharc behatolása ebbe a zárt körbe, amely a gyakori munkaviszályok egyik lehetséges megnyilvánulása, főként a vizsgált kor vége felé. Mindamellett hatott a munkaadót munkavállalóval integráló szolidaritás eszméje is, gondoljunk arra, hogy a kispolgár (pl. a kiskereskedő) mennyire ráutalt munkás vevőire, akiket folytonos hitelnyújtásával szinte életben tart. De a szolidarizálásnak más formái is léteztek, pl. amikor sztrájkok idején a kiskereskedők vagy kisiparosok anyagilag támogatták az átmenetileg fizetésképtelen munkáscsaládokat. Mégis: a kisüzemek tulajdonosai soha nem adták fel az őket a bérmunkásoktól előnyösen megkülönböztető státus igényét, és ragaszkodtak ebből fakadó identitásukhoz.

Annak ellenére, hogy ők magukat mindig a polgársághoz tartozónak vélték, mások, főleg a felettük állók őket pusztán a polgári lét utánzóiként érzékelték. Ami viszont magát a kispolgár szellemi világát, mentális univerzumát illeti, semmi kétség, hogy jellegzetesen polgári erények szerint alakult a családok élete. Vagyis: a kispolgári értékrend csúcsán a szorgalom, a kemény munkavégzés és a családi bensőségesség álltak, azaz talán ők képviselték a legtöretlenebbül a polgárság fogalmához kapcsolt értékeket. Volt azonban különbség a kisiparosok és a kiskereskedők között. Az előbbiek bizton építhettek a hagyományos céhes kézműves mentalitásra, de a kiskereskedők számára nem álltak rendelkezésre ilyen történeti kulturális hagyományok. A kézműves értékrendben mindig is megbecsült hely jutott a munkának, ami a kisiparosságot, e hagyomány letéteményeseit, jobban szembeállította a tulajdonképpeni polgárokkal, mint kiskereskedő társait, és inkább rokonította őket a kétkezi dolgozók erkölcsi világával.

A kispolgár kulturális univerzumának központjában a család, a helyi beágyazottság (lokalizmus) és a tulajdon mindenekfölöttisége állt. Az ebből fakadó individualizmus és provincializmus, térbeli és társadalmi beágyazottság mind-mind kispolgárként való intengrálódása, e kispolgárság akár apolitikus szervezeti keretek közötti csoporttá szerveződése ellen hatott. A szociabilitás terén nehéz felfedezni bármilyen, csak erre a társadalmi csoportra jellemző mintát és szervezeti formát. Az egyedüli kivételt e téren Anglia jelenti, ahol elsősorban 1820 és 1840 között a kispolgárság aktívan részt vett az egyesületi életben.

Nehéz egy kategóriaként kezelni egy annyira heterogén csoportosulást, mint amilyen az európai kispolgárság. Mégis kétségtelenül létezett ilyen társadalmi minőség, melynek identitását döntően a kisiparosok és kiskereskedők városi osztályközösségi keretekben betöltött társadalmi szerepe biztosította forrás gyanánt. Ebben a fölöttébb mobil, instabil és egzisztenciális bizonytalanságokkal, státus ambivalenciákkal teli modern nagyvárosi miliőben a kispolgárok képviselték a látszólag egyedüli állandóságot. Életük centrumában a vállalkozás, mint családi ügy, s az ezen nyugvó egzisztenciális önállóság álltak, csupa olyan dolog, ami polgárrá avatta őket. Közvetlen beágyazottságuk a kisszerű és munkások alkotta nagyvárosi szomszédsági közösségi struktúrákba ugyanakkor el is távolította őket mind politikai, mind kulturális szempontból, mind pedig életvitel tekintetében a modern polgári középosztálytól. Folytonos egzisztenciális veszélyeztetettsége állandósította a kispolgár szorongását, melynek politikai megnyilvánulása, a történeti helyzettől függően, a baloldali radikalizmus (a XIX. század derekáig), a status quo konzervativizmus (századforduló), vagy a jobboldali radikalizmus, a fasizmus támogatása (a két háború között). S jóllehet a fasizmus (mindenekelőtt a nácizmus) kispolgári társadalmi bázishoz kötésének közismert és népszerű tézise ma már némi finomításra szorul, nem vitás: a XX. századi politikai jobboldal sokat meríthetett a kispolgár gazdasági-társadalmi instabilitásának örök adottságából. S ezzel hatásos csoportintegráló tényezőként hatott vissza a politika arra a szétfolyó és messzemenően atomizált társadalmi jelenségre, melyet hagyományosan kispolgáriként tartott számon a közvélemény.

Persze a kispolgárságnak nemcsak a politikailag definiált értelme módosult az idők folyamán, de szociológiai összetételében is végbement némi változás. A hagyományos kisiparos-kiskereskedő kispolgárság mindinkább kiegészült az alkalmazotti kispolgárság dinamikusan gyarapodó táborával. Az ő növekvő számbeli súlyuk a kispolgárság teljes szemantikáját jelentősen befolyásolta, hiszen a tisztviselőként, rutin szellemi munkásként magát kispolgárnak kvalifikáló személy viszonya a családhoz, a tulajdonhoz és az egzisztenciális önállósághoz merőben más, mint kisiparos és kiskereskedő társaié.

Crossick és Haupt négy országra kiterjedő társadalomtörténeti áttekintése mintaszerű komparatív analízis, amely gyakorta szemben találja magát azzal a problémával, hogy mi legyen az összehasonlítás alapegysége. Statisztikai adatok esetében ez nem lehet más, mint a vizsgált nemzetállamok szintje (így állnak az adatok rendelkezésre), de a kvalitatív variánsok megállapításakor, midőn a nemzetállami politikai meghatározottságok egyébként sem játszanak közvetlen szerepet, a szerzők előnyben részesítik a kisebb régiók, sőt a városok szintjére leereszkedő komparációt. Ami szakítás az összehasonlító történeti feldolgozások eddigi gyakorlatával.

Geoffrey Crossick—Heinz-Gerhard Haupt: The Petite Bourgeoisie in Europe 1780—1914. Enterprise, Family and Independence. (A kispolgárság Európában 1780—1914 Vállalkozás, család és függetlenség) Routledge, London—New York, 1995. 295 p.

Gyáni Gábor