Klió 1996/3.

5. évfolyam

A Ku-Klux-Klan

A Ku-Klux-Klan 1866-ban alakult meg Tennessee állam Pulaski nevezetű városában. Létrejöttét természetesen a polgárháborúban vesztes déli államok elkeseredettsége és bosszúvágya inspirálta. A klán vezetője ekkor – a konfö-derációs csapatokban harcolt – Nathan Bedford Forrest, „a nagy méregkeverő” volt. Az ő irányítása alatt álltak a klán sajátos elnevezésű szervezeti egységei, melyek a következők voltak: sárkányok, titánok, óriások és ciklopszok. A társaság tagjai egységesen fehér ruházatot hordtak.

A szervezet célja egyértelmű volt: meg kell félemlíteni a feketebőrű lakosságot, rettegésben kell tartani a négerek északi (carpetbaggers) és déli (scalawags) barátait, illetve meg kell akadályozni, hogy a szavazásokon az immáron szabaddá vált egykori rabszolgák részt vehessenek. Módszereik primitívek és brutálisak voltak, az egyszerű ugratástól kezdve a komolyabb veréseken és gyilkosságokon át bármilyen eszközt képesek voltak bevetni. „Dél fiai”, „Fehér rózsa társaság”, „Fekete kereszt lovagjai” néven számos kisebb csoportocska is alakult, melyek osztották a klán ideológiáját. A klán ekkor 500 ezer tagot számlált. A Ku-Klux-Klan tevékenysége, főként erőszakos megnyilvánulásai arra vezették a kormányzatot, hogy betiltsák a szervezet működését.

Az 1871-ben szinte teljesen eltűnő társaság 1915-ben születik újjá William Joseph Simmons egykori prédikátornak köszönhetően. Simmons, aki ekkor biztosítási ügynökként tevékenykedett, miután megnézte David Griffith Egy nemzet születése című filmjét, úgy döntött, hogy 16 társával Klán Emléktársaságot alapít Atlantában. Felépítette a régi társaság hierarchikus szerkezetét. Griffith igyekezett kielégíteni a tagok ezoterizmus iránti igényét, felújították az egykor klán egyenruháját, és a csuklyás ruhát maguk a vezetők árusították. 1920-ban újabb lendületet kapott a mozgalom, a két tehetséges szervező, Edward Young Clarke és Elizabeth Tyler belépésével. A csatlakozók száma megnövekedett, ennek köszönhetően az új klán mintegy kétmillió tagot számlált ekkor. A régi klánnal ellentétben az új társaság nem koncentrálódott egy helyre, hanem országos jellegű szervezetté vált, hiszen Délen ugyanúgy megtalálható volt, mint Északon, illetve az ország más részein. A tagok vidékről, kis és nagyobb városokból érkeztek.

A régi ideológia, azaz a feketebőrűek gyűlölete továbbra is megmaradt, de kiegészült az idegenek, a zsidó származásúak, a katolikusok és a szakszer-vezetek elleni fellépéssel. Jelszavuk: 100%-os amerikanizmus! Az új klán azonban hamar megbukott. Bukásának oka abban volt kereshető, hogy az amerikaiak többsége a nagy gazdasági válság idején nem a szélsőségek és az erőszak, hanem az új szociális és társadalmi reformok felé fordult. Az új Ku-Klux-Klan ekkor megint eltűnt.

A második világháború befejezése után a szervezet ismét felbukkant, s részt vállalt a kommunizmusellenes keresztesháborúból. A feketebőrűek, a zsidók, az ázsiaiak és a liberálisok továbbra is gyűlöletük tárgyai maradtak. Állítólagos „fordított diszkriminációról” beszéltek, melynek áldozatai a fehérek lennének. Sérelmezték ugyanis, hogy a kormány a négerek irányában pozitív politikát folytatott.

Manapság, sajnos, nem lehet pontosan meghatározni a klán tagjainak számát, illetve azt sem lehet megbecsülni, hogy hány amerikai szimpatizál a szervezettel. Sokan bűnbakot keresnek, mellőzve érzik magukat a négerekkel szemben, mondván: a feketebőrűek részesülnek a kormányzat segélyeiben, védelmében és jóindulatában. Így a Ku-Klux-Klan ma is harcol „a faji tisztaság védelme” érdekében.

André Kaspi: Le Ku Klux Klan: une secte terroriste (A Ku-Klux-Klan: egy terrorista szekta) L’Histoire Nş 197 mars 1996. 24–25 p.

Kisérdi Viktória